A-La-Carte

A hosszú út vissza (2012/2)

Horvátországnak hosszú borászati hagyománya van, amely a kommunista kormányzás alatt megszakadt. A 90-es évek közepe óta a borászok egy új generációja fedezte fel újra az őshonos szőlőfajtákat és a modern borászatot. Sikerrel – Horvátországot feltörekvő borászati nemzetként tartják számon. Ebben az északon fekvő Isztria-félsziget egyértelmű úttörő szerepet játszik.


Szöveg: Christine Fieber Fotó: GettyImages

Ez a vörös föld az, amely azonnal szembetűnik. Még esős napokon is úgy ragyog, mintha az egész ország lángokban állna. Közöttük élesen zöld szőlőtőkék emelkednek ki a földből; a háttérben mélykéken csillog az Adria. Egy kép, mintha egy régi Kodacolor filmből lenne. Valószerűtlenül szép.

Mladen Roxanich széles gesztussal mutat a szőlőültetvényeire. A horvát újborász 27 hektár szőlőterületet művel Észak-Isztriában, közel a parthoz. Régebben autószerelő volt, most szőlőtőkékkel bíbelődik. Ezzel egy régóta dédelgetett álma teljesült. Beutazta a világ összes fontos borvidékét, és dolgozott egy ideig borászoknál a Rhône völgyében.

2001-ben kezdett el bort termelni Roxanich néven, 2008-ban jelent meg az első évjárat a piacon, ma pedig a fiatal horvát borszíntér üstököse. Zömök, vaskos termetével és kis, sötét szemeivel inkább hasonlít egy tízpróbázóra. Amikor azonban a borairól beszél, gyorsan kiderül, mennyire megfontolt Roxanich. Egy kísérletező, egy látnok. Valaki, akiben megvan az anyag egy igazi nagy borászhoz.

Üzeme organikus, biodinamikus elvek szerint működik. 900 m2-es, vadonatúj pincéjében ősi módszerekkel dolgoznak, bármiféle kémiai vagy technikai adalékanyag nélkül. A borok 70 hektoliteres, régi fahordókban erjednek. A fehérborokat, mindenekelőtt az őshonos Malvasia Istriana fajtát, csaknem úgy erjesztik, mint a vörösbort. A héjakat nem választják el a szőlőlevtől a szokásos módon, hanem egy héten át vagy tovább együtt áztatják őket. Ez adja azt az összehasonlíthatatlanul sötét színt. A héjjal való érintkezés révén a fehérbor mélységet és komplexitást nyer, finom csersavszerkezetet kap, és a nagy fahordókban végzett, többnyire nyílt erjesztésnek köszönhetően különösen jól eltarthatóvá válik. Még további három évig érlelik nagy fahordókban. Néhány éve az ilyen borok „Orange Wines” néven keringenek, és a világ legjobb éttermeinek borlapjait díszítik.

A Roxanich 2007-es Malvasia Istriana bora friss és kristálytiszta, nyoma sincs azoknak a dohos tónusoknak, amelyek némely „Orange Wine”-t kísérnek. Kompakt és tele van vad gyógynövényekkel, ugyanakkor rendkívül finom. Egy kis idő elteltével egzotikus gyümölcsök leheletnyi ízét érezni. Érett mangó és édes-savanyú passiógyümölcs. Zöld First Flush tea és hatalmas sós mineralitás. Az aromák folyamatosan változnak, anélkül, hogy túlzásba esnének. Nyugodt, önmagában békés: egy meditáló burmai szerzetes. Roxanich nem akar felszínes borokat, az elsődleges gyümölcsaromák nem érdeklik. Még a Chardonnay borát is ez a hűvös elegancia jellemzi. Kimagasló a vörös Teran is, amely szintén egy őshonos isztriai szőlőfajta. Sötét, földes bor. Kristálytiszta és minden díszítés nélküli. Ultrahagyományos és egyben avantgárd.

Azonban az ideológiák nem érdeklik a borászt, nem hagyja magát skatulyába tenni. „A borászatnak mentesnek kell lennie a dogmatizmustól – a dogmatizmus szabadsághiányt jelent, és ezt már átéltük” – mondja, és jellegzetes, sötét, gördülő nevetéssel nevet. Közben úgy néz ki, mint egy kalóz. Roxanich a kommunizmus sötét időszakaira utal, amikor évtizedeken át az egész szőlőtermés a szocialista közös kádakba folyt. A gazdák mindössze néhány litert tarthattak meg saját szükségleteikre. Hatalmas mennyiségű, alacsony minőségű bor volt. Ezután dühöngött a balkáni háború, és senki sem gondolt a borászatra. Csak a 90-es évek elején ébredt Csipkerózsika-álmából Isztria évszázados borkultúrája.

Ivica Matošević élesztette újjá az isztriai bort: A botanikus végzettségű szakember az elsők között ismerte fel a régió minőségi potenciálját, és azóta forradalmasítja Isztria bortermelését. Matošević a modern stílusra esküszik: hideg erjesztés és sok barrique. Nemzetközi elismerést az első Parker-értékeléssel ért el a 2000-es évek elején: 89 pontot kapott a Merlot-ból és Teran-ból készült vörös házasítása.

Sikerül újra csatlakoznia Isztria évszázados borkultúrájához. Különösen a Habsburg Birodalomban és az olaszok uralma alatt virágzott a félsziget borászata.

Matošević, mint a legtöbb fiatal borász, pályát módosított. Környezetében egy új, rendkívül ambiciózus borászgeneráció alakul, akinek az elismerés önmagában nem elég. Szét akarják feszíteni a konvencionális borászat határait és hitelesebb borokat akarnak előállítani. Egyikük Giorgio Clai, aki Triesztben vezette szülei éttermét. Clai ismerte az olaszországi és szlovéniai karsztvidéki borászokat, akik hazai szőlőfajtákkal sajátos és a régióra jellemző borokat készítenek.

Azzal a vízióval, hogy Isztriában ugyanilyen eredeti bort készítsen, visszatért az Umag tengerparti város közelében lévő szülőfalujába. Ma 7 hektárt művel biodinamikus kritériumok szerint. Az „Orange Wines” termelését a csúcsra járatja: Malvasia Istriana „Sveti Jakov” 2009 bora több hónapon (!) keresztül héjon erjedt spontán módon. Mélyreható és finoman szőtt, citrusfélék és lonc, karamell és fekete tea, tenger és gyökerek, végtelen számú aroma jelenik meg és tűnik el újra; egy csodálatos képekkel teli elbeszélés.

Természetesen vannak Isztriában olyan borászok is, akik csak a nemzetközi fajtákra építenek, és boraikat túl sok barrique-kal a felismerhetetlenségig torzítják. „Arc nélküli lények, amelyeket mégis jól el lehet adni” – figyelmeztet maga a Parker's Wine Advocate is a túlságosan modern stílussal szemben. A tekintélyes angol bormagazin, a Decanter viszont nagy jövőt jósol azoknak a borászoknak, akik regionális jellegű borokat állítanak elő.

2010 novemberében kapott először isztriai amforás bor 90 Parker-pontot. Egy kis szenzáció: a Vina Kabola pincészet Malvazija Amfora bora elragadtatja az amerikai tesztelőket. Kóstolási prózákban fürdenek. Marino Markežić egyike azon kevés borászoknak, akiknek a családjában hosszú borkultúra húzódik. Észak-Isztriában, a szlovén határ közelében egy éttermet is üzemeltet, amely kiváló szarvasgombás ételeiről ismert. A szép kőház előtt tárolja az egyik amforát, amelyet néhány éve a Kaukázusból hozott magával. Markežić elragadtatással beszél az ősi eljárásról, amely során a szőlőszüret után a bort amforákba töltik és a földbe temetik.

„Semmi sem befolyásolhatja jobban a bort, teljes nyugalomban magától érik.”

A szélsőségesek mellett számos olyan konvencionális borász is létezik, akik az őshonos isztriai szőlőfajtákból kiváló borokat készítenek. Különösen jó Teran-t állít elő egy olasz gyökerekkel rendelkező borász. Moreno Coronica, egy középkorú, temperamentumos és szívélyes férfi, tudja, hogyan bánjon a vörös szőlőfajta nyers stílusával. A gyakran harapós savak és keserűség elriasztják az elkényeztetett ízlést. Morenónak sikerül megszelídítenie a bort anélkül, hogy megtörné a karakterét. Egy tüzes, de integrált sav, fekete aromák, meggy, mély és finom, a Gran Teran 2008 az elmúlt évek egyik legizgalmasabb vörösboraként marad emlékezetes.

Bor, mint tápláló nektár, vagy ahogy Isztriában mondják: a bor a lélek eledele.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!