A-La-Carte

Az ízfokozó

A gyümölcsös-fűszerestől a szupercsípősig a paprika az osztrák konyha számos ételének adja meg az összetéveszthetetlen ízét.


Szöveg: Andrea Karrer
Illusztráció: Kerstin Luttenfeldner

Ami joggal tekinthető a bécsi konyha egyik legkedveltebb hozzávalójának, korábban indiai, később spanyol, néger vagy török bors néven volt ismert, de valójában a trópusi Amerikából származik, ahonnan 1494-ben került Európába. A korábban „harapós bogyónak” is nevezett csucsorféle növény Magyarországon keresztül jutott el Bécsbe. Fogyasztása évszázadokon keresztül nyilvánvalóan csak az alsóbb rétegek kiváltsága volt, ezért találkozhatunk vele hozzávalóként csak nagyon későn a szakácskönyvekben. 1775-ben egy kertészeti könyvben említik meg, hogy Magyarországon a hosszú, piros gyümölcsöket porrá őrlik és az ételekre szórják. A magyarok azonnal a szívükbe zárták a paprikát. Míg a magyar bográcsokban már régóta főtt a tüzes paprikás, és a pásztorok vastag réteg pirospaprikával burkolták be a szalonnát, az osztrák szakácsok számára még a 19. század elején is szinte ismeretlen volt mind zöldségként, mind fűszerként a paprika. Az Ausztria és Magyarország közötti szoros kapcsolat azonban magával hozta, hogy a bécsi konyha hamar értékelni kezdte a paprika számos arcát, és számos receptet átvett a délkeleti koronaországból, köztük a – némileg módosított – szaftos gulyást, a töltött paprikát, a paprikás csirkét és még sok mást.

Csak az elmúlt 100 évben alakultak ki intenzív nemesítési kísérletek révén azok a viszonylag enyhe, többé-kevésbé kapszaicinmentes, nagy gyümölcsű fajták, amelyeket ma ismerünk, és amelyeket zöldségként fogyaszthatunk. Ekkor még a spanyol bors kizárólag égetően csípős, borsszerű gyümölcsöket jelentett, olyanokat, mint amilyeneket a fűszerkészítéshez használnak. Ma a fényre és melegre nagy igényt tartó paprikanövényt számos forró és napos éghajlatú országban termesztik nyári kultúraként a szabadban. A legfontosabb termesztőországok közé tartozik Olaszország, Spanyolország, Dél-Franciaország, Görögország, Izrael, Magyarország, Bulgária, Románia, az egykori Jugoszlávia, valamint számos afrikai, ázsiai, közép- és dél-amerikai ország.

Az 1930-as és 1940-es években az osztrák zöldségnemesítő, Ladislaus Kopetz intenzíven foglalkozott a paprikatermesztéssel és a paprikanemesítéssel Neusiedlben. A csemegepaprika iránti kereslet nőtt, és Burgenland jó feltételeket kínált e „déli zöldség” termesztéséhez. A nemesítés egyik fő szempontja a korai érésű, szabadföldi termesztésre alkalmas fajták kiválasztása volt; ezen évek egyik fontos nemesítése a „Neusiedler Ideal”, amely a mai napig kapható némely piacon. Sok fogyasztó nem tudja, hogy a piros és zöld paprikák nem különböző fajták, hanem csak a paprika különböző érettségi fokozatai. A „Neusiedler Ideal” akkor érte el a „piaci érettséget”, amikor teljesen kifejlett, de zöld gyümölcsöket hozott. Ennek az volt az előnye, hogy a kertészek korán el tudták látni vele a piacot. A teljesen érett, piros paprika akkoriban ritkábban került a piacra. A zöld paprika mellett szórványosan léteztek hegyes, fehér gyümölcsű fajták, úgynevezett viaszpaprikák (például a „Wiener Wachs”). Ezek a fajták azonban csak rövid ideig szerepeltek a fajtalistákon. Hogy a hiányzó vásárlói kereslet vagy a kedvezőtlen termesztési tulajdonságok miatt volt-e így, nem lehet pontosan megmondani. Csak újabban kínálják újra nagyobb mértékben a viaszpaprikát friss zöldségként, de ezek főként Magyarországról vagy Törökországból származnak.

Bár gyakran és szívesen nevezik „paprikahüvelynek” is, az 30-100 cm magasra megnövő egyéves, lágyszárú növény gyümölcsei botanikai szempontból bogyók, amelyek alakjukban, színükben és méretükben nagyon eltérőek lehetnek. A paprikatermés öklömnyi méretűre és akár 250 g súlyúra is megnőhet, lapos-gömbölyű, gömbölyű, henger- vagy kúp alakú, szív- vagy trapéz alakú, tompa vagy hegyes végű lehet. „Elkészítés előtt a gyümölcsöket félbevágjuk, eltávolítjuk a magokat, a válaszfalakat és a keserű ereket, megmossuk a zöldséget, és – recepttől függően – esetleg kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk” – mondja Andreas Wojta, az ismert televíziós szakács és az oktatási minisztériumban működő Minoritenstüberl tulajdonosa. „Érzékeny gyomrúaknak ajánlott a nehezen emészthető héj lehúzása” – folytatja Wojta. A paprika nagyon aromás, ha sütés előtt grillezik. Ehhez a sütő grilljét kb. 20 perccel előbb elő kell melegíteni (250 °C), hogy a paprika grilleződjön, és ne „főjön”. A nyers paprikát megmossuk, félbe- vagy negyedbe vágjuk, kimagozzuk, és vágott felével lefelé (a paprikadaraboknak a lehető leglaposabban kell feküdniük) egy alufóliával bélelt tepsire helyezzük. A legfelső polcon betoljuk, és 7-10 percig grillezük, amíg a héja sötétre vagy feketére nem színeződik és hólyagosodni nem kezd. A tepsit kivesszük a sütőből, és a paprikát azonnal jól letakarjuk alufóliával, vagy műanyag zacskóba tesszük, hogy a paprika gőzölődjön. Körülbelül 30 perc elteltével a héja egy kis késsel könnyen lehúzható. Egy másik módszer: A paprikanegyedeket egy edényben forró vízzel leöntjük, és a forró vízben rövid ideig állni hagyjuk. Ezután leszűrjük, és jeges vízben hirtelen lehűtjük. Most a héjat konyhakéssel lehúzhatjuk. „Ha megpucolja a paprikát, de mégis nyersen szeretné élvezni, akkor a héját burgonyahámozóval vagy éles hámozókéssel távolítsa el. Ez a legjobban azokon a paprikákon működik, amelyek nagyon frissek, kemények és ropogósak. Minél puhább a paprika héja, annál nehezebb a hámozás a burgonyahámozóval. A hosszú hegyes paprikák héja ráadásul általában túl vékony ahhoz, hogy burgonyahámozóval pucoljuk meg” – tudja Andi Wojta.

Ma a paprika világszerte az egyik legszélesebb körben termesztett fűszer. Akár frissen, akár szárítva, egészben vagy porítva, esetleg szárítva és füstölve, mint a jalapeño paprikából nyert chipotle paprika, amely a csípős szószok összetevője lesz, amelyeket általánosan fűszerként használnak. Vannak speciális fogyasztási szokások is: Vietnamban szokás evés közben egy egész paprikát rágcsálni, míg Martinique-on egy vagy két habanerót – egy rendkívül csípős paprikafajtát – vágnak fel, hogy az ételekre szórják. A spagetti aglio, olio e peperoncino Olaszországban, a gulyás Magyarországon és a Gong bao csirke Kínában olyan specialitások, amelyek a paprika hatalmas elterjedtségéről tanúskodnak – nem feledkezve meg az indiai és thai konyhára ma jellemző, végtelen curry-választékról sem.

A paprikapor íze, aromája és csípőssége a fajtától, az érettségi foktól, illetve a betakarítás idejétől, a feldolgozási technikától, a felhasznált részeitől és a származási országtól függ. Kínálják speciális (édes-aromás, finomra őrölt), enyhe (világospiros, nem csípős, kissé durvábbra őrölt), csemege (enyhén csípős, közepesen durvára őrölt), édesnemes (sötét, enyhén csípős, közepesen durvára őrölt), félédes (világospiros, enyhén csípős, közepesen durvára őrölt), rózsapaprika (élénkpiros, meglehetősen csípős, közepesen durvára őrölt) és csípős (téglavörös-barnás, nagyon csípős, inkább finomra őrölt) változatokban. A paprikapehely darált szárított paprika. A durvább őrlés miatt az aroma sokkal tovább megmarad, mint a hagyományos paprikaporban. A füstölt paprikapor sokkal intenzívebb és aromásabb ízében és illatában. Összetéveszthetetlen füstaromája a gyümölcs tölgyfa feletti hosszas füstöléséből származik; édesnemes és csípős változatban létezik. A paprika világsiker lett. Könnyű előállítani, tartósítani és szállítani (szárítva nagy távolságokra is). Ezenkívül a paprikából csak nagyon kis mennyiségre van szükség az ételek fűszerezéséhez. Egy olyan előny, amely különösen Európában érvényesült, ahol a csípős fűszerek korábban ritkák, az importált fekete bors pedig nagyon drága volt. E tulajdonságoknak köszönhetően a paprika (Capsicum) nemzetséget, amelyhez a chilik és a pepperoni is tartoznak, már korán elterjesztették a világ nagy részén, és a globalizált kereskedelem egyik első példájává vált. —

Töltött paprika
paradicsommártássalstrong>
Recept: Andreas Wojta

Hozzávalók 4 főrestrong>
2 zsemle
2 hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 vastagabb szelet hasaalja szalonna, kis kockákra vágva
zsír vagy olaj
1 kg vegyes darált hús (sertés és marha)
2 ek csípős mustár
só
bors
1 ek szárított majoránna
4 tojás
4 ek zsemlemorzsa
8 közepes méretű zöld paprika

A paradicsommártáshoz:strong>
1 l víz
6 ek paradicsompüré
só
cukor

Elkészítésstrong>
A zsemléket langyos vízbe áztatjuk és jól kinyomkodjuk. A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, mindkettőt kis kockákra vágjuk. A hagymát, a fokhagymát és a szalonnát felforrósított zsírban üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a zsemlét, röviden átkeverjük; levesszük a tűzről és ledaráljuk. A masszát összekeverjük a darált hússal, mustárral, majoránnával, sóval és borssal ízesítjük. Hozzáadjuk a tojásokat és a zsemlemorzsát, majd az egészet jól összegyúrjuk.

Paradicsommártás: strong>A vizet felforraljuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, és sóval, cukorral ízesítjük; a mártást a kívánt állagúra beforraljuk.
Közben: A paprikákat megmossuk, a kocsány körül bevágjuk, a kocsányt kihúzzuk, a fehér magokat eltávolítjuk. Megjegyzés: A kocsányt tegyük félre a további felhasználáshoz. A paprikákat megtöltjük a húsos masszával, és a kocsányt fordítva dugjuk a nyílásba lezárásként.
A töltött paprikákat tűzálló tálba helyezzük, és előmelegített sütőben 170 °C-on kb. 30 percig sütjük. A kész paradicsommártást a paprikára öntjük, és legjobb burgonyapürével vagy rizzsel tálalni.

Minoritenstüberlstrong>
Minoritenplatz 5, 1010 Bécs
andiwojta.ata>

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!