Hogyan száll síkra egy francia tudósházaspár a nagyobb terroir-értékű borokért.
Szöveg: Georges Desrues Fotó: Clement Bonvalot
Burgundiában köztudottan nagyon büszkék a borukra: a finom Pinot szőlőfajtára, az igényes klímára, a különleges dűlőkre, azok ősrégi osztályozására és természetesen az értékes talajokra. „A legtöbb talaj, amire itt olyan büszkék vagyunk, nagyjából annyira élő, mint az autópálya burkolata” – állítja ezzel szemben Claude Bourguignon, amivel a mikrobiológus és agrármérnök természetesen nem éppen teszi magát népszerűvé hazájában. „Természetesen sok oldalról ér minket támadás, de egyszerűen ki kell mondani, és végre tenni is kell valamit” – mondja a tudós, aki e célból feleségével, Lydiával, egy biológussal együtt megalapította a LAMS-t (Laboratoire d’Analyse Microbiologique des Sols – Talajmikrobiológiai Elemző Laboratórium), amely tanácsokkal látja el a gazdákat és borászokat, hogyan bánjanak a legjobban a talajukkal. „Évtizedeken át itt is, mint máshol, hatalmas mennyiségű kémiai gyomirtót, rovarirtót és gombaölő szert juttattak ki, amelyek mérgező csapdává váltak a talajban lévő mindenféle élő szervezet számára. És mégis továbbra is dicsekedtek a terroir minőségével, boraink állítólagos kifejeződésével és a szőlőtermesztés évszázados hagyományával, amit éppen tönkretenni készültek” – mondja a tudós.
De láthatóan már megkezdődött a gondolkodásmód megváltozása. Így Franciaországban és külföldön is számos gazda és borász veszi igénybe a két „föld orvosa” – ahogy őket is nevezik – szolgálatait, hogy tanácsot kérjenek és megpróbálják meggyógyítani a megkínzott talajukat. Köztük a világ legtekintélyesebb borászatai közül is néhány, mint például a burgundiai Domaine Romanée-Conti, a champagne-i Domaine Jacques Selosse, a piemonti Elio Altare vagy a németországi badeni Weingut Doktor Heger. „Nélkülük nem lennék ott, ahol vagyok” – idézi a laboratórium honlapja például a sztár-pezsgőkészítő Anselme Selosse-t, a Jacques Selosse-tól. Ausztriában is tevékenykedett már a házaspár, például a két burgenlandi borászat, a Feiler-Artinger és az Umathum kérésére. „A két embert 2004-ben ismertem meg egy chilei borút alkalmával” – meséli Kurt Feiler a Feiler-Artinger borászattól, „ott figyeltem meg, hogyan ástak lyukat a talajba egy szőlőültetvényen, hogy elemezzék azt.” A két tudós munkája és tudása által lenyűgözve később előadásra hívta meg őket Burgenlandba, és a borászatába, hogy ott is elvégezzenek egy ilyen talajelemzést.
De mi is az pontosan, amit a Bourguignon házaspár kínál a borászoknak, amit máshol nem kaphatnak meg? „Elemzéseik sokkal mélyrehatóbbak és kiterjedtebbek, mint az általában szokásos” – válaszol Feiler, „normális esetben a borász odamegy, vesz egy talajmintát 25-50 centiméter mélységben, és elküldi.” A Bourguignon házaspár azonban leás az alapkőzetig, bizonyos esetekben tehát 2,80 méterig, hogy lássák, hogyan épül fel a talaj, majd minden egyes rétegből mintát vesznek, hogy átfogó leltárt készítsenek és ellenőrizzék a meglévő mikroorganizmusok számát. Különösen ez az utolsó pont hiányzik teljesen a hagyományos elemzésekből – hangsúlyozza Feiler.
„Régebbi időkben levágták a fiatal szőlőtőkék felszíni gyökereit, hogy a maradékok a lehető legmélyebbre hatolhassanak a talajba, ez egy nagyon fontos beavatkozás, amely a háború utáni években fokozatosan elveszett” – magyarázza Claude Bourguignon. Ezt azért tették, mert empirikusan nagyon is tudták, hogy az íz, a komplexitás és a ma oly sokat emlegetett terroir egy mély és mikroorganizmusokban gazdag talajból származik. „Európa sok szőlőtermesztő vidékén a szőlőgyökerek akkoriban még akár 3,5 méter mélyen is benyúltak a földbe, ma az átlag éppen csak körülbelül ötven centiméter” – folytatja Bourguignon. Ez a borok ízbeli összetettségének és egyediségének drámai elvesztéséhez vezet. „Régebben például egy a Gironde bal partjáról származó Bordeaux és egy a jobb partról származó ízvilága még olyan radikálisan különbözött, hogy még az amatőrök is érezhették a különbséget, ma ez még a szakértők számára is szinte lehetetlenné vált” – mondja. Ezért számos borász technológiai eszközökhöz folyamodik és felkapott sztár-borászokat kér fel, hogy a pincében és mesterséges módon a szőlőültetvényen pótolják a borban elveszett ízjegyeket.
„Nálam személyesen a kettőjük tanácsadása minden bizonnyal elindított egy gondolkodásmódbeli váltást” – erősíti meg Kurt Feiler, „utána fokozatosan először biológiai, majd biodinamikus művelési módra álltam át, aminek az az eredménye, hogy négy év után a szőlőgyökerek húsz centiméterrel mélyebbre hatoltak a földbe, és a bor spontán erjedése is könnyebben ment végbe, mint korábban.” Emellett borai ez idő alatt szubsztanciában és kifejezőerőben is nyertek, amit nemcsak ő maga, hanem ügyfeleinek többsége is megállapít.
„Semmiképpen nem követeljük meg a gazdáktól vagy borászoktól, hogy biológiai vagy biodinamikus művelési módra váltsanak” – mondja Lydia Bourguignon, „de mindenképpen bátorítjuk őket ebbe az irányba.” És ez annak ellenére, hogy a tudósok egyébként inkább szkeptikusan állnak a biodinamikához. „A tudomány egyszerűen nem tud mindent megmagyarázni” – mondja Madame Bourguignon, „számunkra azonban kétség sem fér hozzá, hogy egy biodinamikus szőlőültetvényről származó, kíméletesen művelt talajú borok ízben komplexebbek, kifejezőbbek és érdekesebbek lesznek.”
Szintén nagyon elégedett kettejük tanácsadásával Josef Umathum. „Nem jönnek ide, és nem oktatnak ki senkit arról, mit kell feltétlenül tenni, hanem mindenképpen hagyják, hogy a borász tapasztalatai is bekerüljenek a véleményükbe” – mondja a frauenkircheni borász. Egyszerűen nagyon értékes támogatás, ha az embernek a munkájában nemcsak a saját felismeréseire kell támaszkodnia, hanem tudományos tanácsadást is igénybe vehet. „Ráadásul érdekes hallani, milyen viszonyok uralkodnak máshol, és hogyan áll az ember nemzetközileg a talajával” – folytatja Umathum, „végül is az embernek személyesen nincs túl gyakran alkalma a például a Romanée-Conti szőlőültetvényein sem kotorászni.” A házaspár tanácsadása akkor a legértékesebb, ha egy új szőlőültetvény telepítéséről van szó – folytatja. Az elemzések alapján a Bourguignon házaspár azt tanácsolja, hogy vörös- vagy fehérborok, és mely fajták a legalkalmasabbak az adott talajminőséghez. „Általánosságban a franciáknak hosszabb hagyományuk és pontosabb ismereteik vannak, amikor a szőlőtőke és a talaj kölcsönhatásáról van szó” – mondja Umathum.
És ebben az esetben nem is játszik túl fontos szerepet, hogy a Bourguignon házaspár az őshonos szőlőfajtákat kezdetben esetleg egyáltalán nem ismeri. „Hiszen újra és újra visszajönnek, és mindig újra megnézik a szőlőültetvényt, időközben nagyon jól tudják, mi az a Kékfrankos, és milyen talajra van szüksége” – hangsúlyozza Umathum. Természetesen ezekben a dolgokban nyitottnak kell lenni – véli Claude Bourguignon is. „Minden országban más hagyományok és ízlések uralkodnak. Így például a németek szeretik a borukat a lehető legtisztábbnak, és gyakran aktív szénnel szűrik, ami számunkra, franciák számára szentségtörésnek tűnik – főleg akkor, ha olyan csodálatos dűlőből és szinte ideális talajminőségből indulunk ki, mint amilyen például a badeni Kaiserstuhlnál uralkodik. De ehhez alkalmazkodni kell.”
És aztán vannak olyan talajok is, amelyeknél minden gyógyítás esetleg már túl későn jön. „Vettem egy parcellát, amelyet valamikor az 1950-es években mélyszántó ekével műveltek meg, amely akár 80 centiméter mélyen is kiforgatja a földet, ami természetesen a múlt radikális hibája, amelyet már csak nagyon nehezen lehet kijavítani” – meséli Josef Umathum, miközben Claude Bourguignon a mélyszántásban, valamint a kémiai növényvédő szerek használatában látja a modern kor két fő bűnét. „Mindkét esetben olyan technikákról van szó, amelyeket a mezőgazdaság iparosításával a második világháború után vezettek be nagy stílusban. És mindkét esetben arról van szó, hogy a talajban lévő életet a lehető legjobban kiiktassák, ahelyett, hogy éltetnék.” Hogy mindkettőt a mai napig tanítják a mezőgazdasági iskolákban, az számára nem más, mint az inkompetencia általánosítása, ahogy fogalmaz, és ezzel egy dekadens korszak félreérthetetlen jele.