Az amúgy is elképesztő Bologna város egyik legmeglepőbb sajátossága, hogy az élelmiszerpiac közvetlenül a központi Piazza Maggiore-nál és a bazilika mellett található. Ennek az a következménye, hogy aki korán kel, megfigyelheti, ahogy ott, ahol később a turisták torlódnak, kora reggel fehér, véres kötényt viselő férfiak egész sertéseket és fél marhákat szállítanak. A központi piactér, a szűk utcáival, melyet Quadrilaterónak is neveznek, természetesen az egyik fő látnivalója egy olyan városnak, amely büszkén viseli a „a kövér” melléknevet. Ezt egyrészt a bolognaiak étkezés iránti általános, mély szeretetének köszönheti. Másrészt pedig annak, hogy az olívaolaj-ország Olaszországban szokatlanul nagy a sertéshús, de főleg a sertészsír jelenléte a helyi konyhában.
A mediterrán konyha mítoszából itt tehát kevés érezhető, cserébe a Quadrilateróban is a sertés uralkodik. Mégpedig főleg sonka, szalámi és egyéb kolbászáruk formájában, amelyekről az egész Emilia-Romagna régió híres. Bologna maga azonban elsősorban egy kolbászról híres, mégpedig a nemcsak Olaszországban, hanem az egész keresztény világban kedvelt mortadelláról.
Ismeretes, hogy ez egy főtt kolbász, látható szalonnadarabokkal, amely nem ritkán látványos túlméretezett formában érkezik, és állítólag a 14. század óta készítik Bolognában. Óriási különleges kolbásznak nevezni, bár a hasonlat kézenfekvő, talán tiszteletlen lenne. A bolognaiak ugyanis meglehetősen büszkék a mortadellájukra. Annyira, hogy még uniós oltalom alatt álló földrajzi jelzést is szereztek neki. Egy különleges kolbász azonban senkit sem tölt el büszkeséggel. És ezért valószínűleg Brüsszelben sem kérnének védelmet.
Természetesen a mortadella, a helyi felvágottak és sajtok egyéb sztárjaival együtt, a Quadrilatero csemegeüzleteinek alapvető kínálatához tartozik. Ide tartozik például a pármai sonka, a felinói szalámi, a zibellói Culatello, valamint a parmezán és a Grana Padano. A turisták örömére a kereskedők többsége az elmúlt években asztalokat és magas asztalokat állított fel a szűk sikátorokban, ahol a helyi specialitásokat helyben el is lehet fogyasztani. Ami a kulináris büszkeségére oly érzékeny Bolognának a gúnyos „Città dei taglieri” melléknevet hozta. Ami szabad fordításban annyit tesz, mint a „deszkás uzsonnák városa”.
Az, hogy a turisták tömeges kiszolgálása miatt a kínált termékek nem mindig felelnek meg a legmagasabb követelményeknek, a dolog természetéből adódik. Különösen az emblematikus főtt kolbásznál sok kereskedő szívesen nyúl az olcsó ipari áruhoz. Főleg, hogy a mortadella kézműves előállítása mára szinte teljesen megszűnt – néhány kivétellel, köztük Simona Scapin üzemével.
A 34 éves hölgy Silvio Scapin lánya, aki a központi Via Santo Stefanóban található, városszerte ismert húsbolt tulajdonosa, ahol az igényes bolognaiak évtizedek óta vásárolják a mortadellájukat. „Az apámnak sosem volt terjeszkedési vágya” – meséli Scapin –, „hetente épphogy hat darab mortadellát készített kézzel, amit a sütőjében főzött meg.” De az utóbbi években a kereslet folyamatosan nőtt, ezért a lánya úgy döntött, hogy kibővíti az üzemet.
2015-ben a város szélén vásároltak egy épületet, és a termelést ide helyezték át. A manufaktúra időközben átlagosan heti 2,5 tonna kolbászt állít elő. Miközben az ágazat nagyjai naponta akár 200 tonnát is elérnek. Itt, ellentétben az ipari termeléssel, kizárólag friss húst kevernek sóval és fűszerekkel, szalonnával együtt töltik természetes bélbe, és lemondanak a kémiai anyagokról, valamint egyéb segédanyagokról, mint például az emulgeátorok, liszt vagy színezékek. A mortadellát kézzel, zsineggel kötözik át, majd függesztve, akár 28 órán át tölti idejét egy járható kemencében. Természetesen ez sokkal gyorsabban is menne, hangsúlyozza Scapin, de szinte minden élelmiszer-termelésnél az íz és az állag profitál a lehető leglassabb folyamatokból.
És a pisztácia? A vállalkozó szelíden mosolyog egy olyan kérdésen, amelyhez úgy tűnik, hozzászokott. „Bolognában nem teszünk pisztáciát a mortadellába, és soha nem is tettünk” – mondja –, „az valószínűleg csak sokkal később és egy kicsit délebbre tűnt fel Olaszországban. Itt nálunk és a puristák körében azonban szentségtörésnek számít.” Korábban a mortadella luxuscikknek számított, így a gazdagok és szépek kiváltsága volt. Ezért feltételezik, hogy a drága aszalt gyümölcsöket egykor azért adták hozzá, hogy még nemesebbé tegyék és kérkedni tudjanak vele. Egyébként a hatalmas formátumok, amelyekben a mortadella gyakran megjelenik, szintén pusztán a kérkedést szolgálják. Az ízre ugyanis semmilyen hatással nincsenek.
És hogyan a legjobb enni a kolbászt? Vékony szeletekre vágva vagy, ahogy mifelénk is szokás, kockákra vágva? Meglepő módon erre sem Bolognában, sem máshol az előírásokban oly gazdag Olaszországban nincsenek pontos előírások – mindenki úgy teszi, ahogy szereti. „Ha azonban parmezánnal együtt fogyasztjuk az aperitivo mellé, akkor valószínűleg érdemes ugyanúgy felkockázni, mint a sajtot” – teszi hozzá Scapin.
A Mortadella Classica mellett a cég még néhány más változatot is készít, mint például egyet a régi helyi sertésfajta, a Mora Romagnola húsából; egy szarvasgombás verziót, és egyet a szicíliai Bronte nemes pisztáciájával – az utóbbit azonban kizárólag a városhatáron túli piacra, ahogy Scapin hangsúlyozza.
Bologna látogatóinak ajánljuk a Mò Mortadella Lab elvitelre szánt üzletet, amelyet néhány pugliai fiatal, tehát a meglehetősen távoli Dél-Olaszországból érkező ember nyitott itt néhány évvel ezelőtt. Csúcsidőben nagy a tömeg, és néha hosszú sorok alakulnak ki. Itt különlegességeket is kínálnak, mint például vaddisznó, szamár vagy bivaly mortadellát. Mindezt rendelésre szeletelik fel, kívánság szerint különböző zöldségekkel, sajtokkal és szószokkal kerek paninibe csomagolják, és elvitelre árulják.
A klasszikus bolognai konyhában is szívesen használják a kolbászt, például az itteni kedvelt, kézzel készített tortellini töltelékeként, amelyet leginkább húslevesben esznek. Vagy, mint a klasszikus-polgári és elegáns Diana étteremben, Spuma di mortadella, azaz mortadella-hab formájában. Ez, ellentétben azzal, amit a neve sejtet, nem a 20. század végi molekuláris konyha maradványa, hanem egy egészen klasszikus étel, amely a kolbászhúsból áll, ricottával, tejszínnel és parmezánnal felhabosítva, és keksszel tálalva.
De van még egy jobb módja is a mortadella elfogyasztásának Bolognában. Mégpedig az, hogy vagy vékonyan vagy kockára vágva megvesszük Simona Scapin apjának hentesüzletében (miközben nem tilos egy-két hektogramm sonkát vagy szalámit is venni mellé) és egy darab kenyeret vagy grissinit – vagy éppen paninit a Mò Mortadella Lab pugliai embereitől –, és ezzel bemegyünk a közeli Quadrilateróba, átküzdve magunkat a deszkás uzsonnát fogyasztó turistákon egy jól elrejtett vendéglőig a Vicolo Ranocchinál. Az Osteria del Sole állítólag 1465-ből származik, és Olaszország egyik legrégebbi vendéglőjének számít. Ott a helyiek közé ülünk az egyik hosszú faasztalhoz, rendelünk egy pohár bort, és kicsomagoljuk a panininkat vagy a mortadellánkat. Ugyanis az Osteria del Sole egy osteria a szó eredeti értelmében, tehát egy olyan vendéglő, amely kizárólag italokat (korábban csak bort) szolgál fel, és ahova behozhatjuk a saját ételünket. Aligha lehet jobban megtapasztalni Bolognát, „a kövéret” és annak jelképes kolbászát. —
Címek
Artigian Quality
Via Tranquillo Cremona, 29, 40137 Bologna
T +39/342/944 26 23
artigianquality.com
Macelleria Silvio Scapin
Via Santo Stefano, 88, 40125 Bologna
T +39/051/34 14 94
Mò Mortadella Lab
Via de Monari 1/c, 40121 Bologna
T +39/051/086 39 92
facebook.com/mortadellalab
Osteria del Sole
Vicolo Ranocchi, 1, 40124 Bologna
T +39/347/968 01 71
osteriadelsole.it

© Georges Desrues


© Georges Desrues

© Georges Desrues

© Georges Desrues

© Georges Desrues