A bolognaiak tavaly októberben rémülettel értesültek arról, hogy a város két ferde tornyának egyikén, amelyek a város jelképei, szokatlan rezgéseket mértek. A technikusok a középkori építmény állapotát „rendkívül kritikusnak” minősítették, és óvintézkedéseket követeltek az épület és a gyalogosok védelmében. A városvezetés azonnal reagált, az érintett Garisenda-tornyot, akárcsak a mellette álló Asinellit, lezárták a látogatók elől, a környező utcákban leállították az autóforgalmat, az egész teret pedig egy öt méter magas, fémkonténerekből álló fallal vették körül. Bár az átmeneti megoldás nem éppen vonzó, szerencsére Emilia-Romagna régió fővárosa más jelképeket is kínál. Ilyenek például a különböző évszázadokból származó, 2022 óta az UNESCO világörökség részét képező árkádos folyosók; valamint az étkezés iránti mély szeretet, amely Bolognában még hangsúlyosabb, mint Olaszország bármely más pontján, és amely a felmérések szerint sok látogató számára az utazás egyik fő oka. Ahhoz, hogy képet kapjunk a helyi ételszeretetről, csak néhány lépést kell megtenni a konténerhegytől.
A sarkon túl kezdődik a Quadrilatero nevű negyed, amelynek szűk utcáin már a középkor óta zajlik a piacozás. Az évszázadok során a standok üzletekké alakultak, amelyeket részben generációk óta ugyanazok a családok üzemeltetnek. Kirakataik és pultjaik hűen tükrözik, miért kapta Bologna a „la grassa”, azaz „a kövér” melléknevet.
Mindenütt szalámik és mortadellák halmozódnak, parmezán- és provolone-sajtok tornyosulnak, a mennyezetről prosciuttók és culatellók lógnak, a kereskedők tortellinit és tortellonit lapátolnak, lasagnét szelnek nagy tepsikből, és ragut mernek. Az Olaszországban oly nagyra tartott „cucina povera”, azaz a szegénykonyha mítoszának itt nyoma sincs. A Quadrilateróban minden a bőség, a gazdagság és a polgári jólét érzetét kelti. A Bolognában is régóta tapasztalható turistaáradatnak köszönhető, hogy az elmúlt években a legtöbb bolt immár bisztróként is üzemel. Szinte minden kereskedő asztalokat és magasított pultokat helyezett el a szűk utcákon, és már felvágottakat és sajtokat kínálnak. Ez a bécsi Naschmarkthoz hasonló fejlődés a várost, amely Olaszország kulináris fővárosaként tekint magára, egy új, nem éppen hízelgő melléknévvel gazdagította: „città dei taglieri”, azaz a vágódeszkák vagy deszkás uzsonnák városa. Ráadásul egyre gyakrabban látni tölcsérben vagy pohárban kínált tortellinit és tortellonit, amelyeket hagyományos utcai ételként árusítanak, pedig természetesen sosem voltak azok.
Ezzel teljesen ellentétes programot kínál az Osteria del Sole, amely a 15. század óta működik a Quadrilatero egyik szegletében, és az eredeti értelemben vett osteria. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem kínál ételt, kizárólag italokat szolgál fel. Azonban, ahogy az egy ilyen ős-osteriában szokás (és ahogy a hazai heurigerekben is történt régen), mindenki hozhatja a saját prosciuttóját, mortadelláját és paninóját, és kérhet vágódeszkát és kést. Időutazás a gasztronómia őstörténetébe, amelyet a vendéglátás iránt érdeklődőknek semmiképpen sem szabad kihagyniuk.
Néhány lépéssel az említett UNESCO-árkádokon túl található a patinás Ristorante Da Cesari, a helyi konyha egyik fellegvára rusztikus belső térrel, sötét falburkolattal és kifogástalanul elkészített bolognai klasszikusokkal. Köztük a kötelező házi tészták, mint a tagliatelle al ragù, a tortellini in brodo (húsleves) és szezonban a friss spaghetti al pomodoro kézzel zúzott paradicsommal, mert azok sokkal jobbak, mint
a szeleteltek, ahogy a közvetlen, barátságos vendéglős, Paolino Cesari szívesen magyarázza.
Valamivel előkelőbb a hasonló nevű Ristorante da Cesarina, feketébe öltözött pincérekkel, fehér abroszokkal és ódivatú tálalókocsikkal. A terasz az árkádok alatt és Bologna egyik legszebb terén húzódik, szemben a lenyűgöző Santo Stefano-templomkomplexummal, amely egymásba fonódó kápolnáival, kriptáival és kerengőivel a város egyik leglátványosabb attrakciója. A Cesarina azzal büszkélkedik, hogy egyenesen forradalmi találmány szülőhelye, mégpedig a tejszínes tortellinié (tortellini alla panna). Valójában a névadó egykori vendéglős és szakács, Cesarina Masi volt az, aki 1940-ben egyfajta túláradó kreatív rohamában azt a zseniális ötletet találta ki, hogy hússal töltött tésztácskáit tejszínes szószban szolgálja fel. Bár ezt a szerzőséget egyesek vitatják, vitathatatlan tény, hogy a természetesen házi készítésű tortellini tökéletesen harapható állagú, és a parmezánnal kevert, Olaszországban manapság jórészt kerülendő tejszínből készült szósz bűvös krémességgel csábít.
A hagyományok által igencsak meghatározott helyi éttermi szcénában némi változatosságot kínál az Ahimè étterem, közel a fedett Mercato delle Erbe piachoz és annak ételudvarához. A csupasz betonfalak, az ipari dizájn és a természetes borok színes címkéi azt az érzést keltik, mintha nem Olaszországban, hanem egy skandináv fővárosban lennénk. A kenyér házi készítésű és kiváló (ami Olaszországban szintén szokatlan), a zöldségek saját kertből származnak, húst csak kis mennyiségben szolgálnak fel. A tészta természetesen elmaradhatatlan, de eredeti módon kombinálják, például padlizsánpürével és taréjjal, vagy sáskarákkal (canocchie), kéksajttal, levendulával és fügével töltve. Minden egyformán vakmerően innovatív és kielégítően kivitelezett.
Ahhoz, hogy igazán elmerülhessünk a város diákéletében – amely ősrégi egyeteme miatt egy további melléknevet is visel: „la dotta”, a tudós –, aligha találhatnánk jobb helyet az Osteria dell’Orsánál. Zömében fiatal személyzet és közönség, minimalista berendezés, alacsony árak. Foglalást nem fogadnak, ezért érdemes jól időzíteni, hogy elkerüljük a hosszú várakozást. A konyha a helyi hagyományok elkerülhetetlen, főként tésztaalapú klasszikusaira korlátozódik, mint a lasagne, a tagliatelle és a töltött tészták. Mindez egyszerűen tálalva, gyorsan kiszolgálva és kifejezetten kielégítően elkészítve. Meglepő viszont a naponta változó, és a bolognai konyhában egyébként elhanyagolt zöldségkínálat magas minősége. Az osteriát két marxista alapította 1979-ben, abban az időben, amikor a várost az Olasz Kommunista Párt irányította, és annak kirakatának számított. Innen ered egyébként Bologna egy másik mellékneve: „la rossa”, a vörös. Ez azonban nemcsak a város politikai beállítottságára utal, hanem a házak és paloták színére is. Többségük vöröses árnyalatú – az okkertől az órózsaszínen és narancssárgán át a skarlátvörösig. Emiatt különösen napsütéses napokon szívbemarkoló látvány a déli fény melegében végigsétálni a városon, amikor a napsugarak megtörnek az árkádok oszlopain és boltívein, életre keltve a vörös tónusokat.
Hogy pontosan mikor válnak újra látogathatóvá a jelképes ferde tornyok, a Garisenda és az Asinelli, az egyelőre nem tisztázott. De szerencsére a városban akadnak más történelmi tornyok is. Bár már nem száz darab, mint egykor, azért 24 még mindig áll, és közülük több is látogatható. Bologna egyébként még egy melléknevet köszönhet nekik: „la turrita”, a tornyok városa. —
Címek
Osteria del Sole
osteriadelsole.it
Da Cesari
da-cesari.it
Da Cesarina
ristorantecesarina.it
Ahimè
ahime.it
Osteria dell’Orsa
osteriadellorsa.it
Diana
ristorante-diana.it
Mo Mortadella
facebook.com/mortadellalab







