A-La-Carte

Doppler-effektus (2013/1A)

Sok minden egyben. Johannes Krisch válogatása. Egy színésznagyság, aki friss alapanyagokból főz a családnak. Egy munkamániás a Burgtheaterben és a forgatásokon. Egy ínyenc, aki a Doppler I-ben a Hansenben, a Doppler II-ben pedig a Vestibülben vendégeskedik. Egy antialkoholista, aki egyik cigarettát a másik után szívja. Szöveg: Ro Raftl · Fotók: Philipp Horak Csillagpor? Fűszeres hegyi levegő? Vajon…


Sok minden egyben. Válogatás Johannes Krisch. Egy színészsztár, aki természetes ételeket főz a családnak. Egy munkamániás a Burgtheaterben és a forgatáson. Egy élvhajhász, aki a Hansenben a Doppler I-nél és a Vestibülben a Doppler II-nél vendégeskedik. Egy antialkoholista, aki egyik cigarettát a másik után szívja.

Szöveg: Ro Raftl · Fotók: Philipp Horak

Csillagpor? Fűszeres hegyi levegő? Vajon ebből táplálkozik az Astragalus? Elég az „Alpok királyának” egy korty forrásvíz? Fenyőrügyet csemegéz? Ferdinand Raimund nem árul el erről semmit, szóval szabad álmodozni, hogy a vésővel megmunkált izmos felsőtest egy szellemlény esetében hozzátartozik a természethez. Borzongatóan érzéki, ahogy Johannes Krisch a Burgtheaterben áttáncolja alpesi birodalmát: félig meztelenül, indián harcosokként kifestve, barázdált arcvonásai szoborszerűen kiélesítve, csodálatosan tehetségesen, csóka- és sas hangon kiabálva. Robert Musil az „Alpok királya és embergyűlölő” című darabról írva az „emberi sentimentalitásról és brutalitásról” szóló tanmesének nevezi, de – ó, micsoda meglepetés – a lányok kevésbé az emberismeretre vágynak, inkább Krischet akarják nézni. Kinézik belőle, hogy megissza a hiúzok és szarvasok vérét, amelyeknek a bőre és agancsa a színpadon hever. Áradoznak arról, hogy ez a fickó beskatulyázhatatlan – és mi lehet vonzóbb egy titoknál?

Krisch hideg-meleg, polarizál a legkülönbözőbb szerepekben, mindig a fájdalomküszöb határán dolgozik, szikével a nézői lélek közelében. Azt mondta: „Ha olyan estét játszom, ahol mindenki azt mondja: Ó, de szép!, akkor az RTL-nél kötünk ki, ahhoz pedig nincs kedvem.” Nehéz és (látszólag) könnyű kosztot szolgál fel a színpadon és filmben. Mint Alex, a vulkanikus belső világgal rendelkező bankrabló Götz Spielmann Oscar-jelölt műalkotásában, a „Revanche”-ban. Mint kisgazda az antiszemitizmus és a néma fájdalom szürke zónájában, mert az egyetlen fia a háborúban esett el, Elisabeth Scharang mozis debütálásában, a „Wie in einem anderen Leben”-ben. Mint dübörgően rockos és ordító Paul Schremser újjászületés a „Kottan” moziváltozatában. Mint slamasztikás bécsi strici, aki a modellügynökségében lányokat közvetít ki magányos menedzsereknek a szállodai szobáikba, a „360” című hollywoodi filmben, Rachel Weisz, Anthony Hopkins és Jude Law mellett.

„A Doppler-effektus”, vigyorog Krisch sejtelmesen, és következetesen végigviszi egészen a kocsmákig. Alapfeltétel: dohányozni szabad! Amiért a 46 éves Burg-sztárnak fel kellett adnia törzskávézóját, az Eiles-t, ami megdöbbentő, hiszen az még nem egy olyan mainstream módon revitalizált kávéház. Amiért a „nem vasalt lelkek” szakértőjének mély szerelme a Burggasse-beli „Zu den 2 Lieserln” vendéglőhöz tartozott, „kifogástalan gulyással” és azzal a különös évtizedes kocsmaszaggal, amikor nem festettek. Véget ért. A Lieserln tavaly bezárt.

A gulyás viszont mára a „bűn” határesetének számít, mint a „krumplis főzelék virslivel” a kifőzdében: „Én olyan reformház-látogató vagyok”, tisztázza Krisch mellékesen. De mivel éjjel-nappal dolgozik, a házon kívüli kikapcsolódás köreit is szűkíti. Veronika Dopplerhez a Burgtheater éttermébe, a Vestibülbe, amely márványával, stukkóival és aranyozott oszlopaival alkalmas rendezőkkel való tárgyalásokhoz. Jobb, mint az összes színházi dolgozó második nappalija, a kantin.

És: meglepetés!, mert ott tilos a dohányzás, Leo Dopplerhez a Hansenbe, az Alte Börse alagsorába, ahol Lederleitner zöld növényei között étkezik. Csak nagyon ritkán, ismeri el Krisch, de a „professzor” magán harcklubja pont a sarkon van. Professzornak Ernst Dürrt nevezi, aki egykor kickbox világbajnok edző volt, és aki a Franzobel „A boxoló vagy Hans Orsolics második levegője” című darabjának ősbemutatójára készítette fel az Akademietheaterben: „Nagyon nehéz sport, ha felnőttként kezdi az ember a boxolást. A mozdulatok sokkal könnyebbnek tűnnek. De most tudni akarom. Ez maradt nekem a darabból.”

Igen, mindig így dolgozik, szereti az erőfeszítést, amivel körülhatárol egy szerepet: „Mivel Orsolics olyan ismert Ausztriában, a figurát magamból kell merítenem.” Na, a felkar izmai viszont, amiket az „Alpok királyában” olyan izgalmasan mozgat, azok az erősítő edzéstől, a nehéz súlyzóktól vannak. De valójában minden régebbről jön: a fűrésztelepi asztalosinas munkából. „Csontenyv – meleg, halenyv – ritka és hideg, nyúl-bőr ragasztó – meleg, aranyozáshoz”, dorombolja olajozottan. Nyáron a Salzburgi Ünnepi Játékokon Nestroy „A gonosz szellem, Lumpacivagabundus” című varázsjátékában az „Asztalos” inast fogja alakítani. Az egyetlen félig-meddig szilárdot a „kicsapongó lóherében”, ami – igencsak aktuálisan – a nagy pazarlásnak hódol. „Szép szerep”, mondja csak, bár eszeveszetten fel tudja húzni magát azon a társadalmi modellen, „ami ránk kényszerítette, mennyire fontos a pénz és a külsőségek. Tiszta politika, hogy nyugton tartsák a polgárokat.” Végre morzsolódik. De a gondolatokat, amiket Krisch magával hordoz, este a dolgozószobájában magával fogja megbeszélni. Rettegne attól, hogy jelentőségteljesen viselkedjen, eltekintve attól, hogy ma az evésről van szó.

Doppler „Szalonnás harcsája” ízletes, dicséretet arat: „Szeretem, ha az alapanyagok megőrzik természetességüket. Jó kenyér – szeretem a rozskenyeret – vajjal. Egyébként nem kell más.”

Természet a lábosban, természet a kedvenc sportjában, a lovaglásban, természet legújabb filmjében, a „Finsterworld”-ben, amiben kitaszítottként vonul vissza a pusztába, remeteként él egy hollóval. A tavaszi ébredés Lederleitner hóvirágainál, tulipánjainál és nárciszainál a boxolóinasban azonban száraz megfigyelést vált ki: „A fizikai hanyatlás gyorsan halad előre, ahogy öregszik az ember. Annál többet kell edzeni. Akkor azt ehetsz, amit akarsz.”

Középkorú szomorúság? Nem helyénvaló ennél a kockahasnál, de Krisch vélhetően egy Marlboro light után sóvárog. A füstmentes Dopplerben élénken vitatja meg a Heathrow repülőtéri dohányzóhelyiségek sajátosságait a frankfurti és kölni dohányzókhoz képest. Heathrow-ban gyakran volt, mivel Angliában Natalie Pressszel és Mathias Habich-csal forgatta a „Where I belong” – Ahol helyem van – című, háború utáni kivándorlós történetet gyökerek kereséséről és szerelem megtalálásáról. Csak később kerül mozikba, mint azok a filmek, amiket Németországban forgatott. Ott még gyakrabban volt … „Egy sört?” – szakítja félbe a pincér. „Természetes almalé”, rendeli Johannes Krisch eközben másodszor, ezzel eltemetve a reményt, hogy a Doppler-effektust kiterjessze az alkoholra. „Három éve csak tea, gyümölcslevek és bécsi forrásvíz. Semmi alkohol többé. Sör pláne nem, mert az rettenetesen hízlal.” Kalapemelésre méltó, de miért? „Ugyan már, eleget ittam hét életre is. Egyszerűen tiszta fejjel akartam lenni. Egy döntés, amit egy perc alatt meghoztam és végrehajtottam.” Pont.

A konyhából édes illatok áradnak. Mintha Barcelonában lennénk egy piacon, emlékszik vissza, amikor – flashback – hirtelen azt hiszi, megérzi az óvodai vaníliapuding illatát. Desszert? Kösz, szintén nem. Krisch magyarázza: „Nem vagyok édesszájú. Nem vagyok csokifüggő. Tenger gyümölcseivel és majonézzel inkább meg lehet fogni, egy kiadós sajttállal is, de édességre nincs szükségem.” Nevet, ellazul: „Csak a csokitrüffelért voltam oda. Régi édességboltokban még kapható, például a Neubaugasséban. Tíz deka hazafelé az iskolából, aztán az összes trüffelt gyorsan a villamoson a számba tömni, hogy a bátyám ne lopja el.” A bátyja 17 hónappal idősebb nála. Rendőr lett. Krisch visszagondol, látja őket kisfiúként a nagymama konyhájában Nussdorfban, amint strázsálnak, miközben készül a szívbemarkoló borjúbüdös-leves. Vagy a szárított gyümölcskenyér. Rituálék. Sok minden tiszta volt, némelyik nem. „Mit teszel bele?”, kérdezték. „Na ja, egy csipetnyit”, mondta. Hogy mekkora volt ez a csipet, azt még kitartó nézelődéssel is inkább érezni lehetett, mint biztosan tudni. „Leírta nekünk a recepteket, de azt hiszem, nem mondott el mindent”, kételkedik Krisch a későn született „büdös-leves” szakácsként és gyümölcskenyér sütőként szerzett kegyelmében.

Mert ő főz. Szenvedéllyel. Hetente három-négy alkalommal az egész családnak, vagyis a feleségének és három fiának. Például pisztrángot, nagyon egyszerűen, pillanatok alatt kész: „Só, bors, petrezselyem és fokhagyma a hasába, kivajazott serpenyőbe, vajdarabkák a tetejére, 200 fokon a sütőbe, bumm, sós krumpli és saláta hozzá.” Szívesen készít olaszos ételeket vagy régi háborús recepteket: kenyérlevest, bundás kenyeret és gyermekláncfű salátát. De el is pakol? Egy pókerarc tisztogatja a torkát: „Nagyon intim kérdés! Na jó, ha minden jól megy, akkor igen. De ha nem osztottam be rendesen, hogy minden a megfelelő időpontban legyen kész, ha a stressz felülkerekedik, azt gondolom: most már annyit főztem, most már tegyenek el mások. De sokat javultam a rendrakásban.” Otthon persze a felesége hordja a nadrágot, „több mint 25 év után már muszáj így lennie”. A hanghordozása szinte drámai: „Nem tudom, hogyan bírja ki velem ilyen sokáig. Hiszen sosem vagyok otthon!” Líraian zárja: „Talán ez a tartósság titka, hogy az ember nem tudja, miért, és újra meg újra meg akarja fejteni.”

A szerelemről, együttélésről, társadalomról, olyan állapotokról szóló gondolatait, amik az embert dühbe gurítják, de homokba futnak, Peter Ahorner íróval közösen öntötte szövegbe. Az év végén jelennek meg CD-n, a 2002-es „Mirror” után a második. A zenét Andy Radovan szerzi, mert Krisch szerint: „ők ketten jobban tudják, mint én.” De ő is ért hozzá: 15 évesen volt az első saját bandája, éjszakánként dalokat ír a számítógépen.

Ami nem akadályozza meg a főzésben. Ha Bécsben van, épp nem forgat filmet, nincsenek zárópróbái és előadása. Ma van egy. Ezért költözünk közelebb a Burgtheaterhez, a Doppler-testvérhez és szíve szakácsához, Christian Domschitzhoz, aki meghívja Krischet a Vestibül-konyhába, hogy friss homárt tálaljon neki. Ami a színészt euforikus vallomásra ragadtatja, miszerint egy ilyen „alkimista laborban, mint egy templomban” érzi magát, „alázatot érez, mint egy kisgyerek a karácsonyfa előtt”. A borajánlatokat következetesen egy mormogott „sajnos előadásom van” válasszal hárítja el, és végre! – beburkolózik a dohányfüstbe: „Lehet, hogy én találtam fel a dohányzást.” A vidámságba újra visszatérve elmeséli, hogy Jamie Oliver óta szívesen néz főzőműsorokat, és szakácskönyvek tömegeivel rendelkezik. Ewald Plachuttáéit különösen szereti, mert a halfélék mindenfajtáján kívül a „főtt marhahús” (Tafelspitz) a kedvenc étele. A zöldséges leves fontos neki, és az almás torma, de zsíros pirított krumpli helyett petrezselymes krumplit ad hozzá, metélőhagyma szósz helyett tejszínes zöldbabot vagy spenótot. A blansírozott zöldbabot klasszikusan hagymával, rántással, tejföllel és kaporral, de „a felengedésnél takarékos vagyok, mert a túl savanyút nem szeretem.” Spenótot, „egy marék frisset a Naschmarktpiacról”, rövid ideig párolja, hogy aztán wokban pirított hagymával és fokhagymával fűszeresen befejezze.

Rövid ideig elréved, mint egy úti emléknél: „Végigsétálni a Naschmarktpiacon, elvinni azt, ami különösen a szemembe ötlik, és köré komponálni egy ételt.” De mielőtt ez újra összejönne, vörös hajú és fekete parókás „Titus Feuerfuchsként” mutatkozik be Nestroy „Talizmánjában” az Akademietheaterben. Ahol a nézőknek – erre mérget lehet venni – a szerencse és szerencsétlenség nevetséges véletlenszerűségét ebben a világban súlytalanul csillogva, a szívdobogásig alaposan bevési. Legkisebb fia, a hatéves Lilian, otthon beugrik a helyére: nemcsak szakácskönyvet tervez kiadni, hanem remekül süt húspogácsákat, vasárnap pedig reggeli omlettet. Epret mentával díszíteni magától tanulta meg. Dédanyja öröksége. Bár Krischnek egyáltalán nincs szüksége megerősítésre hitében: „Mindegy, hogy földigilisztaként vagy salátalevélként végezzük, a lényeg, hogy mindenképpen tovább megy minden.”

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!