A-La-Carte

E.T. & Söhne (2016/1)

Ernst Triebaumer pontosan harminc éve a Blaufränkisch Marientallal alkotott meg egy olyan vörösbort, amely mára ikonná vált. A családra jellemző küzdőszellemmel fiai most folytatják azt, ami a híres apa erőssége is volt mindig: rendkívüli borokat készítenek, amelyek egy kicsit másképp működnek, mint az összes többi. Szöveg: Christina Fieber · Fotók…


Ernst Triebaumer pontosan harminc éve a Blaufränkisch Marientallal alkotott meg egy olyan vörösbort, amely mára ikonná vált. A családra jellemző küzdőszellemmel fiai most folytatják azt, ami a híres apa erőssége is volt mindig: rendkívüli borokat készítenek, amelyek egy kicsit másképp működnek, mint az összes többi.

Szöveg: Christina Fieber · Fotók: Michael Reidinger

Kíváncsian ügetnek oda, közvetlenül a látogató elé állnak és várakozásteljesen bégetnek. A ruszt-i szőlőhegyi juhok a Triebaumer család büszkeségei. Míg sok borász először a pincébe kalauzolja a vendégeket, náluk a szőlőbe vezet az út – a juhokhoz. Az állomány egész évben ott nyüzsög, és kiveszi a részét azokból a borokból, amelyek az ország legkeresettebbjei közé tartoznak.

Ernst Triebaumer, a ruszt-i kultborász, a vörösborok úttörője volt, és mint minden nagy ember a maga idejében, fényévekkel járt a többiek előtt. Különc természetével és azzal a vágyával, hogy mindent másképp csináljon, mint a többiek, szinte egymaga írta az osztrák borászat történelmét. Miközben az ország még a borbotrány következményeitől szenvedett, Triebaumer egy évvel a botrány után megalkotott egy vörösbort, amely a mai napig kultikus státusznak örvend: a 1986-os Marientalt. Egy apró burgenlandi borászat egy Blaufränkisch-sel győzedelmeskedett sok neves francia kastély (Château) felett. Ernst Triebaumer egyik napról a másikra sztár lett.

Nyolc éve már, hogy nyugdíjba vonult, és fiai, Herbert és Gerhard vezetik az üzemet. Az embernek nem az az érzése, hogy a híres apa árnyéka túl nagy lenne számukra. A talán genetikailag örökölt ellenállási vággyal hajtják tovább a borászatot, vagy még inkább: vissza a gyökerekhez. „Apánk vetette el a magot, mi pedig a végletekig visszük az elképzeléseit” – értenek egyet a testvérek.

Kezdettől fogva szigorúan biológiai módszerekkel dolgoznak, de minősíttetni magukat a mai napig nem akarják: „Túl sok a bürokrácia, túl sok a zaklatás” – vélik, „ilyen játékokhoz nincs idegzetünk!”

Ezenkívül semmiképpen sem szeretnék, ha azt hinnék róluk, hogy trendeket követnek. Ez ellenkezne a család becsületkódexével. Inkább „konvencióktól mentes üzemnek” nevezik magukat – ez valószínűleg az egyetlen kategória, amely illik a borászatra. Egy tanúsítvány nem garancia a vásárló számára, bizalomra van szükség, vallja Gerhard Triebaumer: „Bárki eljöhet hozzánk, megnézheti, hogyan dolgozunk, és aztán saját véleményt alkothat.”

És a Triebaumeréknél bőven van mit látni: a saját napenergia-rendszer, amely az autonóm energiaellátást biztosítja, az elektromos autó, a szőlők teljes zöldítése, a saját készítésű faszénből előállított biokomposzt a CO2-csökkentés érdekében, madárodúk, egy méhprojekt – és természetesen a szőlőültetvények legeltetése juhokkal. A vegyi, szisztemikus szereket és a műtrágyát eleve mellőzik. Ennél több bio és fenntarthatóság már alig lehetséges. Herbert Triebaumer odaadással mesél ezen intézkedések pozitív hatásairól az üzemre és a világra nézve.

Végül mégiscsak lemegyünk a pincébe: minden nagyon egyszerű, technikai díszítések nélkül. A borkészítés a legegyszerűbb módon történik. Semmi trükközés. Még az erjesztőtartályok sem az ipari csarnokokban találhatók, mint általában, hanem a lakóház egy lambériázott helyiségében, egyfajta „gyerekszobában”. Herbert Triebaumer meg van győződve arról, hogy a borok is szeretik a társaságot.

A juhok dolog tanulási folyamat volt – kudarcokkal és felismerésekkel teli. Az első években senkinek sem meséltek róla, mára a projekt rendkívül sikeres, és a juhok valami olyasmit jelentenek Ruszt számára, mint egy jelkép. Csak az állatok által értették meg igazán, milyen kifinomultan működik a természet, hogyan hat minden mindenre és milyen értelme van az egésznek. „Igazából csak munkát akartunk spórolni magunknak” – mondja Herbert Triebaumer kacsintva.

Valójában a juhok hasznos szőlőmunkásoknak bizonyulnak: elvégzik a kaszálást, tisztítják a törzseket, megeszik a felesleges oldalhajtásokat, ritkítják a kártevőket, és természetesen a tökéletes trágyázásról is gondoskodnak. Mindezt meglehetősen szisztematikusan teszik: a végterméküket főként a szőlőhegy magasabb részein helyezik el, így a trágya egyenletesen oszlik el lefelé. A humusz mennyisége és ezáltal a talaj termékenysége jelentősen megnőtt a legeltetéssel. A szőlő érése előtt azonban a juhokat ki kell hajtani a szőlőből, különben ők maguk takarítják be munkájuk gyümölcsét.

Az állattartás elvezeti az üzemet a modern szőlőtermesztés természetellenes monokultúrájától a vegyes gazdálkodás felé – az iparosított termelésen túl. „Ezzel függetlenítjük magunkat az embertelen gazdasági rendszer kényszereitől!” – mondja harciasan Herbert Triebaumer. „Kiszabadultunk a rabszolgaságból!”

Lángoló beszédeinek Karl Marx bizonyára nagy örömét lelte volna. De a testvérek már elértek néhány dolgot: a ruszt-i borászok immár teljesen lemondtak a rovarirtókról, és újra zöldítik a szőlőterületeiket.

A testvérek a szőlőtermesztés radikális irányváltását hirdetik: szakítás a specializációval, visszatérés az univerzálisan tevékenykedő gazdálkodóhoz, aki újra átlátja az összefüggéseket. „Nekünk kell tudnunk, mire van szükségünk, nem egyszerűen követni a borászati tanácsadók utasításait!” – vallja Gerhard Triebaumer is.

A kör bezárul: amikor apjuk 1963-ban belépett a gazdaságba, még szinte minden bortermelőnek voltak haszonállatai. Később jöttek a traktorok, és az állatoknak menniük kellett, meséli: „Én örömmel hajtottam a traktorral a szőlőben, amíg észre nem vettem, hogy a talaj egyre keményebb és terméketlenebb lesz. Egyszerűen túlzásba vittük!” – vallja be.

Az volt az az időszak, amikor a legtöbb gazdálkodó szemébe könnyeket csalt, ha új gépet állíthatott be a gépparkjába. Akkor kezdődött a szőlőtermesztésben a vegyi, szisztemikus növényvédő szerek és műtrágyák buzgó alkalmazása is; amikor azt hitték, képesek uralni a természetet. „Természetesen mi is kipróbáltuk egy darabig, de gyorsan rájöttünk, hogy balgaság követni az agrokémiai cégek által előírt permetezési tervet, csak hogy biztosra menjünk.” Triebaumer megértette, hogy ez számára nem lehet a helyes út, és visszafordult. Attól kezdve csak az ösztöneire hagyatkozott, mindent megkérdőjelezett és tanult mások hibáiból. Bor-készítőből újra bor-termelővé vált.

Ernst Triebaumer sok döntését a bevett nézetekkel szemben hozta: amikor 1971-ben átvette az üzemet, a Blaufränkisch-re (kékfrankos) tette a voksát, egy olyan szőlőfajtára, amelyről akkoriban senki sem akart tudomást venni. Apja azonban mindig azt hirdette: „A Blaufränkisch-nél jobbat itt úgysem találunk!”

Triebaumer volt az első, aki tisztán Blaufränkisch-ből palackozott bort. „Sok hazai kóstoló akkoriban még vonakodott osztrák vörösbort inni – egy pohár Blaufränkisch-be még csak az orrukat sem dugták volna bele!” – szórakozik rajta.

Terve bevált, a Mariental-lal egy csapásra ismertté vált. A siker a megfelelő pillanatban jött.

Mielőtt az osztrák borbotrány kirobbant volna, az üzem gazdasági nehézségekkel küzdött: „Már kiépítettünk egy exportpiacot, de aztán a borok körülöttünk egyre olcsóbbak lettek” – emlékszik vissza Ernst Triebaumer felesége, Margarethe. „A hamisított borok nevetséges áraival egyszerűen nem tudtuk felvenni a versenyt, és sok ügyfelet elveszítettünk.” A borbotrány után pedig egyébként is mindenki messziről elkerülte az osztrák bort.

Ez volt az oka annak is, hogy mind a négy gyereknek megtanítottak egy szakmát: az asztalostól az villanyszerelőn és szakácson át a tájépítészig. Talán ez az apa által hozott döntés tette lehetővé számukra, hogy mindig a dobozon kívül gondolkodjanak, bátrabban álmodjanak.

Ernst Triebaumer mindenképpen látnok volt. Amikor harminc éve megalkotta a legendás Marientalt, a ma már oly elcsépelt „terroir” kifejezést még lebetűzni sem tudták. És mégis pontosan ezt tette: egy dűlőszelektált bort, amely megmutatja származását.

Később, az 1990-es években, amikor kihirdették az úgynevezett „osztrák vörösbor-csodát”, sokan a nemzetközi stílusú, bársonyosan lágy „gránátokra” szavaztak. Olyan borokra, amilyeneket a kritikus pápa, Robert Parker kedvelt. Ernst Triebaumer ebben semmi jót nem látott: „Sokáig fog tartani, mire kijavítjuk azt, amit egy Parker okozott!” – ítélkezett élesen.

A Triebaumerék mindig ellenálltak a lágyított gyümölcskoncentrátumok létrehozásának kísértésének. Az ilyen „Bleamerl-borok” (vacak borok), ahogy Ernst Triebaumer hívja őket, sosem érdekelték őket – akkor sem és ma sem. Boraiknak időre van szükségük, amíg megértik őket; fiatalkorukban zabolátlanok és karcosak, mint a vadmacskák. Az egész család üdítő módon divatjamúlt: nem hódolnak be semmilyen trendnek, mindig maguk határozzák meg az iramot, sosem engedik, hogy beleszóljanak a dolgukba.

Még a narancsborok és naturborok aktuális témájában is letette már a névjegyét Paul Triebaumer, Ernst testvére: az 1980-as évek közepén már héjon erjesztett fehérborokat készített alacsony kénmennyiséggel. Tíz évvel ezelőtt az unokaöccsei is kipróbálták. Az „Urwerk” név alatt hosszú vizsgálódás után most megjelent egy sor fehérbor és egy kén hozzáadása nélkül készült Blaufränkisch. A borok mentesek minden manipulációtól és adalékanyagtól. Mivel olyan kevés van belőlük, kézzel palackozzák őket. Úgy, mint régen. Ez az egyik azon kevés projektek közül, amelyeket nem vitattak meg előzetesen az apával. Úgy döntöttek, inkább kész tények elé állítják. A tények pedig meggyőzték őt.

Ezek mélyreható borok. Borok, amelyek megnyitnak, és érthetővé teszik a Triebaumer-féle gondolkodást – az ő elképzeléseiket és álmaikat egy jobb világról, amely itt olyan kézzelfoghatónak tűnik.

És akkor jön, a 2013-as Mariental – és hirtelen egy pillanatra ott van, a jobb világ. Talán csak egy más csillagról érkező bor.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!