A-La-Carte

Egy jó pohár minden alkalomra

A bor nemcsak kíséri az ételeket, hanem el is készíti azokat. Aki
bort használ a főzéshez,
annak azonban be kell tartania néhány fontos szabályt.


Szöveg: Andrea Karrer
Illusztráció: Kerstin Luttenfeldner

Az, hogy a bor ma a szószos konyha egyik legfontosabb ízhordozója, elsősorban a francia hatásnak köszönhető. A középkori Franciaországban ugyanis egy – ma már közelebbről nem ismert – háziasszony vagy leleményes szakács arra az ötletre jutott, hogy az ízetlen főzővizet egyszerűen borral helyettesítse. Tehát a vasárnapi levesbe való tyúkot, amelyet IV. Henrik a kormányprogramjában minden francia háztartásnak megígért, már nem gyökérzöldségekkel és más aromákkal dúsított húslevesben főzték, hanem hagyták inkább egy kiadós vörösborban csendesen rotyogni, ami elég sokáig eltarthatott. A „kakasok” ugyanis gyakran három-négy és fél kilós, tisztességes darabok voltak, és négy-öt óra is kellett ahhoz, hogy valamelyest megpuhuljanak. Ezalatt az idő alatt a gombával vagy csiperkével és szalonnával finomított vörösbor is besűrűsödött, és tálalás előtt már csak egy kis vajjal elkevert liszttel kellett sűríteni. Ebből az alapreceptből – még ha ma gyakran kifinomultabb redukciókat készítenek is, és inkább csirkét főznek kakas helyett – nem sokat változott a dolog. A középkori klasszikus variációs lehetőségei egyébként egyáltalán nem korlátozottak (lásd Toni Mörwald receptjét a cikk végén). Az elzásziak például a Coq au Rieslinghez fehérbort használnak, és a szószt vaj és liszt helyett crème fraîche-sel sűrítik, mielőtt az ételt egy kis citromlével és friss fűszernövényekkel ízesítenék. Portugáliában elterjedt gyakorlat, hogy a vörösboros csirke helyett tekintélyes nyulat párolnak jó portói borban, ez a Coelho à Portuense. És bizonyára nem túlzás azt állítani, hogy a bor a só és a bors mellett a világ legfontosabb szósz-alapanyaga. Szinte minden jó szakács büszke a finom Zweigelt- vagy Kékfrankos-mártására, a burgundi vagy rizlinges szaftjára. Sajnos gyakran tévesen azt hiszik, hogy egy jó boros mártáshoz elegendő tetszőleges hús-, szárnyas- vagy halszaftot tálalás előtt egy löttyintésnyi borral finomítani. „Ezzel a módszerrel ízvilágban nem történik sok minden, azon kívül, hogy a szósz savasabb lesz” – mondja Toni Mörwald sztárszakács, és folytatja: „Ha egy szósznak egy bizonyos bor ízét kell teljes mértékben magába szívnia, akkor a bornak rögtön a mártáskészítés kezdetén a serpenyőbe kell kerülnie.” A fő oka annak, hogy egyáltalán borral főzünk, az az, hogy savat ad az ételhez, ami viszont ellenpontként kiemeli az egyéb aromákat. Mivel azonban a bor alkoholt tartalmaz, a főzés kezdetekor adjuk hozzá, hogy legyen lehetősége elpárologni, és csak a kívánt aromák maradjanak meg. Ha a bort a végén adjuk hozzá, az kvázi „nyers” borízt hagy maga után, ami csak kivételes esetekben előnyös az étel számára (például pezsgő a rizottó befejezésekor, vagy sherry a consomméban).

Aki érezni szeretné a bor aromáját a szószban, annak gondoskodnia kell arról, hogy a szósz és a zsír összekapcsolódjon, ez pedig így történik: hevítsünk növényi olajat, vajat vagy zsírt egy serpenyőben, és futtassunk meg benne apróra vágott hagymát, mogyoróhagymát vagy más, lehetőleg nedvszívó zöldséget; amikor a zöldség már szép aranysárga, úgymond „összeállt”, öntsük fel borral. Ha nagyobb adagról van szó, dolgozzunk több lépésben, és hagyjuk a bort viszonylag magas hőfokon szinte teljesen elpárologni. Összekapcsolódik a zsírral, és az aroma véglegesen beépül a zöldségbe. A forralás során az alkohol nagy része elillan, és csak a koncentrált aroma marad vissza. Ehhez a legjobb egy széles edényt használni, mert minél nagyobb a felület, annál gyorsabban párolog el a „felesleges” folyadék – feltéve, hogy nincs rajta fedő. Most hozzáadhatjuk a húst, a halat vagy más zöldségeket, felönthetjük alaplével, és máris megvan a szósz alapja; a bor jellegzetes íze még több órás párolás után is nehezen tűnik el a szószból. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a bor karaktere nem 1:1-ben megy át az ételekbe. „Nem akarok forralt bort készíteni” – magyarázza Toni Mörwald. A főzés közbeni párolgás során az alkohol szinte teljesen elillan, az állag és az aroma sűrűsödik. Ezért a bor ízintenzív összetevőnek számít, melynél a kevesebb rendszerint több. Sajnos nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy mennyi alkohol marad még egy szószban vagy ételben, mivel ez nagyon sok tényezőtől függ.

Ökölszabály: Egy pohár vörösbor egy nagy lábas Bolognai szószban, másfél órás főzési idővel, nem jelent problémát. Két liter vörösbornál a szószban azonban hosszabb párolási időre van szükség, vagy fedő nélkül kell redukálni, hogy az alkohol teljesen elpárologjon. Az ismert szabály, miszerint a főzéshez lehetőleg azt a bort használjuk, amelyet az ételhez kínálunk, megvan a maga „természetes” határa. Aligha jutna bárkinek is eszébe a legnemesebb és drága borait gondolkodás nélkül egy marhasült felett elpárologtatni vagy besűríteni. Aki például egy wachaui Riesling Smaragdot szánt a sebes pisztráng kísérőjeként, annak biztosan nem esik le a korona a fejéről, ha a mártást egy egyszerű Riesling Steinfederrel vagy egy olcsóbb Olaszrizlinggel készíti el. Vagy aki sokáig vár a kincsként őrzött bordeaux-i borára, az jól teszi, ha az utolsó cseppig megissza, csak akkor a szószt ne Zweigelt-tel, hanem bordeaux-i szőlőfajtából, azaz Cabernet Sauvignonnal vagy Merlot-val készítse. „A Grand Cru borok nem teszik jobbá a sültet. A rendkívül komplex borokat kár a főzéshez használni, mert a hő megöli a finom aromákat” – tudja Toni Mörwald. Legyen szó vörös-, fehér- vagy rozéborról, általában a kifejezett gyümölcsös jegyekkel rendelkező fiatal borok a legjobb választás a boros főzéshez, mert ezek hozzák a legjobb aromákat az ételekbe. Ráadásul figyelni kell arra, hogy éppen a fehérborok lehetnek meglehetősen intenzív savúak. Aki borral főz, hagyja el az ecetet és a citromot, különben az ételnek nem lesz más íze, csak a sav. A vörösbor viszont cserzőanyagokat tartalmaz, amelyek túl keserű ízt adhatnak az ételnek. A tejszín vagy más zsíros összetevők ellensúlyozzák ezeket a jegyeket.

„Biztosan nem nyitnék ki egy üveg bort kifejezetten főzéshez” – magyarázza Dorli Muhr borász, a Wine & Partners ügynökség alapítója. „Főzésre érett” a hűtőszekrényben megmaradt bor is. „A boros főzés egyik fontos alapszabálya: a rossz bor nem veszíti el negatív tulajdonságait, éppen ellenkezőleg, azok hangsúlyosabbá és erősebbé válnak.”
Nincs bizonyíték arra, hogy a bor dugóíze eltűnne a főzés vagy melegítés során. A melegítéssel biztosan csökken, de ahogy már említettük, elsősorban az alkohol párolog el, és csak azután a víz. Az összetevők ezért a melegítés során eleinte koncentrálódnak, így a dugóíz is.
Az a vélemény, hogy a dugóíz melegítéskor elillan, a gyakorlatban többnyire a szakács érzékenységétől, a hozzáadott fűszerektől és a dugó fertőzöttségének mértékétől függ. Dorli Muhr ajánlása: „Dugós borokat ne használjunk, még a konyhában sem.” Kétség esetén ajánlatos a dugós bort felforralni, mielőtt alaplevet vagy mártást készítenénk belőle. Ha utána is dugóízű, ki kell önteni. Alapvetően érvényes: a főzéshez használt bor minden esetben legyen olyan jó, hogy az ember szívesen meginná belőle a pohárkával. —

Coq au Vin
Wagram módra

Recept:
Toni Mörwald

Hozzávalók 4 főre
1 legjobb minőségű szabadtartású tyúk vagy fiatal kakas (kb. 1,5 kg) vagy tetszés szerint csak mell- vagy combrészek
1 ek nemes édes fűszerpaprika
1 tk köménymag
1 tk currypor
½ tk cayenne-bors
só, bors
10 g olvasztott vaj
20 g vaj
2 ek olívaolaj
4 gerezd fokhagyma, aprítva
1 babérlevél
½ üveg Zöld veltelini
(ideális esetben a Wagramról)
300 g főznivaló burgonya
100 g gyöngyhagyma vagy
mogyoróhagyma, hámozva
4 sárgarépa, tisztítva, vastag
ferde szeletekre vágva
1 zellerszár, tisztítva, vastag ferde szeletekre vágva
300 g barna csiperkegomba,
tisztítva, durvára vágva
150 g cukorborsó,
ferdén vágva
szerecsendió, frissen reszelve
1 csokor citromkakukkfű,
levelei letépve és aprítva
zellerzöld, vágva

Elkészítés
A csirkét daraboljuk fel: vágjuk le a szárnyakat, válasszuk le a combokat, és vágjuk felső- és alsócombra. A mellet a mellcsont mentén, a bőrrel együtt válasszuk le a szegycsontról, és negyedeljük.
Keverjük össze az olvasztott vajat a paprikával, köménnyel, curryporral, cayenne-borssal, 1 tk sóval és borssal, majd dörzsöljük be vele a csirkedarabokat.

Hevítsünk vajat és olajat egy lábasban, süssük benne a csirkedarabokat a bőrös felükkel lefelé erős lángon 2–3 percig aranybarnára. Adjuk hozzá a fokhagymát és a babérlevelet, fordítsuk meg a csirkedarabokat, és a húsos felükön süssük további 2 percig. Öntsük fel borral, és hagyjuk a bort teljesen elpárologni; öntsük fel ¼ l vízzel, és fedő alatt, előmelegített sütőben 170°C-on légkeveréssel pároljuk kb. 35 percig.

Közben a burgonyát hámozzuk meg, negyedeljük, és tegyük hideg vízbe, majd szűrjük le. Keverjük a burgonyát, gyöngyhagymát, sárgarépát és zellert a csirkedarabokhoz, és fedő alatt pároljuk további 30 percig. A főzési idő vége előtt 20 perccel keverjük hozzá a gombát és a cukorborsót, és fedő nélkül főzzük készre.

A Coq au Vin-t ízesítsük sóval, szerecsendióval és borssal, majd fűszernövényekkel megszórva tálaljuk. A franciák baguette-et esznek mellé. A Wagramon egy szép, szaftos fatüzelésű kemencében sült kenyér is megteszi.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!