Szöveg: Helga Baumgärtel Fotó: Mauritius Images
„Ez egy meglehetősen szörnyű nap volt, a tavalyi év augusztus 11-e” – mondja Juan Pereira taxisofőr, miközben végighajtunk a funchali kikötő mentén húzódó Estrada Monumentalon.
„Madeira a hegyek tetejétől egészen a kikötőig égett. A Choupana Hillsből, a Botanikus Kert feletti hegyoldal legszebb butikhoteléből, és a huszonnégy bungalóból csak törmelék és hamu maradt. Ahogy a lejtőn álló közel kétszáz házból is majdnem. Alig volt vizünk az oltáshoz. A víz mindig kevés itt a szigeten. Túl sok a turista.“
„De most már minden rendben“, sugározza Juan. „Alig látszik valami a katasztrófából. Mi itt éppen optimisták vagyunk.“
Annak kell lenniük, a madeirai embereknek. Sokat élt át a sziget a történelme során. Kolumbusz Kristóf itt élt, mielőtt Amerika felfedezésével világhírnévre tett szert.
Abban az időben Madeira volt a legjelentősebb cukorszállító egész Európa számára. Öt cukorsüveg még ma is díszíti Funchal városi címerét. De aztán hanyatlásnak indult a cukorsziget. Az Amerikából származó cukor olcsóbb volt.
1566-ban francia kalózok támadták meg a szigetet, fosztogatva és gyilkolva, majd gazdag zsákmánnyal menekültek el. A kalóztámadások akkoriban napirenden voltak. John Ward angol tengeri rabló 1620-ban a tuniszi bej megbízásából kifosztotta a szigetet és 1200 lakost hurcolt el rabszolgaságba.
2010-ben végül súlyos viharok pusztították el a szigetet. A hatóságok több mint negyven halálos áldozatot számoltak össze.
„De mi optimisták vagyunk“, ismétli Juan Pereira, „bennünket nem tesz tönkre csak úgy semmi.“
Még a turistaáradatok sem, amelyek az évszázad végén lepték el Madeirát, és azzal fenyegettek, hogy a szigetből egyfajta „Ballermann“-t (buliszigetet) csinálnak. Hamar továbbálltak, mert Madeirának alig vannak homokos strandjai.
Madeira újra az igényes turisták szigete lett, még ha nem is kizárólag a szépek és gazdagoké.
„Funchal, ott lent, olyan gyönyörű este“, írta Zita, az utolsó osztrák császár felesége. A párt gyermekeikkel együtt száműzték a virágszigetre.
„Az is leégett tavaly, a ház fent Monte-ban. ‚Császári villának‘ hívták az emberek“, tudja Juan.
Bár a Funchalra nyíló kilátás elbűvölően szép volt, fent Monte-ban, ahol a trónfosztott felségek éltek, már nem volt ennyire festői. „Minden nyirkos itt fent, és a falakon nő a penész“, írta az ex-császárné 1922-ben barátnőinek az otthoni Ausztriába. Károly császár pedig panaszkodott: „Soha nem fáztam még annyira, mint itt fent, miközben lent szubtrópusi klíma uralkodott.“ Lent, a szubtrópusi klímában állt és áll 1895 óta a sziget leghíresebb szállodája: a Reid’s.
Sok éven át Sir Winston Churchill volt ott vendég. Festett a parkban és – a „no sports“ ellenére – szorgalmasan golfozott. Nem ő volt az egyetlen híresség, aki otthon érezte magát a közvetlenül a tengerparton álló szállodapalotában.
Mindannyian megfordultak a Reid’sben: Rainer Maria Rilkétől kezdve Bernard Shaw-ig, akit a szálloda saját tánctanára próbált megtanítani tangózni. John dos Pasostól egészen Umberto ex-olasz királyig.
Erzsébet császárné itt gyászolta fia, Rudolf halálát, és jóval később eljött Gregory Peck, aki a forgatás után a szálloda bárjában pihente ki alaposan Ahab kapitány szerepét a Moby Dickből.
A Reid’sben az évek során megőrizték az igazi brit hagyományokat – még ha a Times-t már nem is kivasalva adják át a vendégnek, és az esti vacsoránál már nem kötelező a szmoking.
Megmaradt viszont a fényűző reggeli svédasztal a világ minden finomságával.
Akinek a Reid’s 150 m2-es szobája túl nagy – vagy túl drága (400 euró alatt nincs kétágyas szoba) –, annak érdemes a Funchal feletti elegáns „Quintas“ egyikébe bejelentkeznie, ahonnan panorámás kilátás nyílik a város csillogó tengerére.
A legtöbb „Quinta“ gazdag britek egykori vidéki háza, akik a múlt században a madeira borral alapozták meg vagyonukat, vagy egyszerűen csak az egész évben enyhe klíma miatt telepedtek le a szigeten.
Kúriáik mind elbűvölően felújítottak, és méltán büszkék finom konyhájukra.
Ott van például a Jardins do Lago, egykor Beresford tábornok, a brit csapatok parancsnokának luxusrezidenciája, aki a napóleoni háborúk idején élt itt. Egy 2,6 hektáros szubtrópusi kert, elegánsan felújított kúria, tágas medencekomplexummal és kiváló bisztróval.
Vagy a Casa Velha do Palheiro, egykor Carvalhal gróf, a szenvedélyes botanikus vadászháza, aki a világ minden tájáról hozott növényeket a szigetre; 37 szobával és lakosztállyal rendelkezik a sziget legszebb golfpályája szélén. Szerencsére rendszeresen jár szállodai transzfer Funchalba és vissza. A meredek hajtűkanyarok ugyanis a „normális“ sofőrök homlokára is kiverik az izzadságot …
Madeira a sportosaknak. A „Highest Mountain Tour“ – túrák a csúcsösvényen – ugyan nem a félcipős turistáknak való, de a varázslatos Santana falucskából vagy a Pico do Arieiro csúcsútjáról szintén álomszép panorámában lehet részünk.
A lelkes botanikusok számára viszont a Levada-túra az egykori öntözőcsatornák mentén mászás nélküli természeti élmény. Itt, északon a tiszta természet uralkodik. Közvetlenül Santana, a szalmafedeles házairól ismert festői kisváros mögött fekszik a sziget egyik legbűbájosabb szállodája: a Quinta do Furão a sziklafal felett. Egy 4 csillagos szálloda 45 szép szobával – 135 eurótól –, kültéri medencével, szaunával, fitneszteremmel, jacuzzival, házias étteremmel és egy kiváló borospincével (végül is a szálloda egy borászat közepén fekszik). A teraszról teliholdkor a csillogó tengerre nyíló kilátás látványos, egyszerűen felejthetetlen …
De térjünk vissza Funchalba. Dél lett. Itt az ideje az ebédnek. Juan taxisofőrünkkel az Estrada Monumental part menti úton haladunk, el a Reid’s és étterme, a Villa Cipriani mellett. Nemes, nagyon előkelő és nem olcsó. Néhány házzal arrébb a The Cliff Bay szállodában az Il Gallo d’Oro, a sziget egyetlen Michelin-csillaggal kitüntetett étterme. Modern, nagyon előkelő és szintén nem olcsó. Mindkettő csak este tart nyitva.
Szóval menjünk még néhány kilométert tovább Sâo Martinho felé a Doca do Cavacasba, amely festői módon a helyiek kedvenc strandjánál fekszik.
És ők is bőven ülnek ebben a hangulatos vendéglőben: iparosok a halászok mellett, turisták nincsenek.
„Vegyétek a castanhétas-t“, mondja a vendéglős. „Nem, inkább a lapas-t vegyétek“, kiabálja valaki a szomszéd asztaltól, „azok ma különösen ízletesek.“ Mindkettőt megrendeljük. A „castanhétas“-t, a kis szardíniaféléket, amelyeket sütve, fokhagymával tálalnak, és a „lapas“-t, a tengeri csigákat, amelyeket frissen szedtek a tengerfenékről. Mellé egy hűvös, könnyű „vinho verde“-t iszunk.
A városba visszafelé menet még tartunk egy szünetet a híres Mercado dos Lavradoresben, egy kétszintes épületben az óváros szívében. Zöldséggel, gyümölccsel, hússal, hallal és más tengeri herkentyűkkel teli bőségszaru. Fekete kardhal, langusztin, a „bacalhau“ – tőkehalból készült sózott hal – és hatalmas tonhalak a madeiraiak egyik kedvenc ételéhez: „filete de atum“ – sült tonhal erős hagymás szósszal.
A piac Funchal turistaattrakciója. És egyes látogatók számára bosszúság. Mégpedig akkor, ha az árusok tolakodóak és mindenáron el akarnak adni valamit. A legjobb csak továbbmenni!
Végezetül pedig szuvenírként az otthoniaknak természetesen egy Madeira-bor ajánlott.
A legnagyobb választékot ehhez a Madeira Wine Company-ban találjuk, közvetlenül az Idegenforgalmi Hivatal mellett, az Avenida Arriaga 28. szám alatt – a bor Disneylandje érdekes vezetésekkel és egy borüzlettel, amelynek kínálata egészen a 19. századig nyúlik vissza.
Szóval: Prosit – à sua saúde!
Tel.: +351/291/71 71 71
www.reidspalace.com
Quinta Jardins do Lago
Tel.: +351/291/75 01 00
www.jardins-lago.com
Casa Velha do Palheiro
Tel.: + 351/291/79 03 50
www.casa-velha.com
Il Gallo d’Oro
Tel.: +351/291/70 77 00
ilgallodoro.portobay.com
Quinta do Furão
Tel.: +351/291/57 01 00
www.quintadofurao.com
Doca do Cavacas
Tel.: +351/291/76 20 57
Rua da Ponte da Cruz 66,
Sâo Martinho