A-La-Carte

Egy sztárszakács, aki a te nevedet viseli (2012/2)

Az evéssel sincs ez másként, mint mindennel egyébbel. Florian Scheuba és Thomas Maurer szövege. A jó, tisztességes középszerűség az, ami meghatározza a mindennapokat, és következésképpen szívből érdektelen. Olyan közlésekkel, mint: „Tegnap virslis tésztát csináltam”, nehéz benyomást kelteni. Ezzel szemben: „Tegnap észak-thaiföldi viaszmoly-curry-t főztem”…


Az evéssel sincs ez másként, mint mindennel egyébbel.

Szöveg: Florian Scheuba és Thomas Maurer

A jó, tisztességes középszerűség az, ami meghatározza a mindennapokat, és következésképpen szívből érdektelen. Olyan közlésekkel, mint: „Tegnap virslis tésztát csináltam”, nehéz benyomást kelteni. Ezzel szemben: „Tegnap észak-thaiföldi viaszmoly-curry-t főztem” vagy: „Most aztán tényleg megmelegítettem itthon egyet ezekből a gourmet-házias ízvilágú műanyag mikrohullámú borzalmakból: ne is kérdezd!”, egy közönséget ugyanúgy felvillanyozhatsz, mint egy 16 fogásos molekuláris menüről szóló beszámolóval az „El Bulli” szakácskönyvéből, kiegészítve az ipari égők és tudományos laborfelszerelések beszerzéséhez elengedhetetlen szaküzletek pontos leírásával, amelyeket ezért végig kellett járnod. A szélsőséges pólusok azok, amelyeknek van glamourja.

Logikus tehát, hogy a vágy, hogy szuverén mesterszakácsként tündököljünk, manapság már majdnem olyan elterjedt, mint a kifogástalan hasizom-kockákra való törekvés vagy az enciklopédikus műveltséggel való kérkedés.

Sajnos ez is, akárcsak amaz, gyakran meghiúsul, mégpedig hasonló okokból: idejében el kellett volna kezdeni felüléseket végezni, vaskos könyveket olvasni vagy főzni tanulni.

De mint az a kívánságokkal lenni szokott: a jobbik tudás sem segít ellene. Ez pedig piaci lehetőségeket nyit meg a testreszabott termékek előtt; a „Világirodalom legjava” vagy a „Kvantumfizika stresszeseknek” ugyanúgy, mint a teleshopon keresztül forgalmazott csoda-infravörös övek, amelyek öntöttvas hasizomzatot kölcsönöznek, miközben az ember a kanapén heverészve facebookozik. Ami a konyhai dolgokat illeti, laikusként eddig az volt az alternatíva, hogy vagy csak olyan embereket hívunk meg, akiknek gőzük sincs az evésről, vagy titokban felfogadunk egy alacsony termetű ázsiai világszínvonalú szakácsot, aki amint a vendégek belépnek a konyhába, azonnal elrejtőzik a mosogatógépben.

De erre is akad orvosság. A Le Foodink vállalat például újabban Peter Zinterrel, a Vincent étterem kiváló szakácsával közösen „Kochbox” (főződoboz) néven kínál olyan terméket, amely a fent leírt problémakör megoldását ígéri: „Mesteri több fogásos menük otthonra – bevásárlás és agyalás nélkül, kényelmes szakácsnőknek és szakácsoknak”.

Hogy ez részleteiben hogyan fog kinézni, azt lapzártakor még nem tudtuk kipróbálni, de él a remény, hogy az ember végre otthon is nyugodt szerénységgel háríthatja el vendégei heves dicséretét, és elmagyarázhatja, hogy a sáfrányos folyamirákkal készült szaiblingmáj-timbalt csak gyorsan összedobta, miközben a gyerekeknek segített a házi feladatban, és hogy egy ilyen Angus marhából készült hármas fogás szarvasgombás tojássárgája-ravioliival úgymond magától fő meg.

Ha egyszer valaki rákapott az ízére, valószínűleg egy idő után növelni fogja az adagot. Más szóval: biztos jelöltje az „Legyen séf egy napra” ajánlatnak, amivel a bécsi Amarantis étterem hirdeti magát: „Varázsoljon egyéni menüt vendégeinek a neves konyhafőnökkel, Thomas Wohlfarterrel együtt. Élje át élőben a termékek magas minőségét, a szakavatott elkészítést, valamint a hőséget és a zajt is.”

Mivel a csúcsüzletekben való közös főzéssel kapcsolatos saját tapasztalatok azt sugallják, hogy egy egynapos szolgálati idő alatt már annak is örülhet az ember, ha nem áll mindenki útjában folyamatosan, el tudjuk képzelni, hogy a kulináris varázslótanoncok nemcsak a zaj, hanem a nyelvi fűszerezettség terén is többet kapnak a pénzükért, mint amire számítottak.

De az élmény, hogy a menü után lazán a tarkóra tolt szakácssapkával lépjünk az ámulattól megmerevedett ismerősök asztalához, ennek bőven meg kellene érnie. (Úgy hírlik, a Bécsi Általános Kórház már dolgozik a „Sztársebész egy napra” projekten.)

E fejlődés csúcspontja természetesen az lenne, ha az ember egy egynapos kiképzésen átesett mesterszakács által készített félkész gálamenüt szállíttatna házhoz, és azt olyan vendégeknek szolgálná fel, akiket előzőleg egy professzionális „étkező-kóstoló” online szolgáltatásnál rendelt.

Végül is a taps a szakács kenyere.

Még akkor is, ha valójában nem is az.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!