Az élet igazságtalan. Siena, Róma, Firenze, Velence és Milánó – mindenki ezekről beszél. Az említettek az olasz városok világszerte áhított listájának az élén állnak. Genováról ezzel szemben csak kevesen beszélnek. Ugyanis Genova egy olyan város, amelynek értékei csak lépésről lépésre – a mi esetünkben falatról falatra – tárulnak fel a látogató előtt. A valaha hatalmas és gazdag kikötőváros szépsége nem éppen szembetűnő, sokkal inkább a nagy kikötő a maga több ezer konténerével és darujával. Egy ilyen kikötő végül is nem ferde torony, nem Szent Márk tér és nem is Szent Péter-bazilika. De nemcsak egy turistatömegektől még nem elárasztott Olaszország vár itt ránk, hanem a ligur tengerpart ízvilágát évek óta meghatározó kulináris különlegességek versengése is. És végül is: Kolumbusz Kristóf itt született, a háza meglehetősen jelentéktelen. Az étel miatt mindenesetre nem fordított hátat a szülővárosának. Ahhoz itt túlságosan is jó.
Rögtön az elején: a Focaccia di Recco mindenki elől ellopja a show-t. A pesto csodálatos, a Taggiasca olívabogyók ízletesek, az Acciughe (szardella) nagyon jó. De egy kemencében sült tésztalap, belül üres és stracchino sajttal töltve, ízvilágában majdnem mindent felülmúl, amit a ligur tengerparton egyébként enni lehet. Melegség, ropogós tészta, édesség, tej, a tészta és az olvadt sajt illata. Így kell ízlenie a street foodnak. A Focaccia di Recco egy egyszerű étel, amely azonban bátran megjelenik az elegáns éttermekben is.
A genovai óváros Krisztus előtti időkből származó szűk kis utcáiban, a „corrieras”-okban be kell húzni a hasunkat. És lemondani az olyan modern kori vívmányokról, mint a Google Maps. A vastag falú épületek nagy sűrűsége és a sok kő nem teszi lehetővé a műholdas kapcsolatot. Sok minden itt még napsütésben is homályban marad, és egy kicsit Nápolyra emlékeztet, bár camorra-negyed nélkül. Itt a csendes, omladozó homlokzatokkal szegélyezett utcák váltakoznak a nyüzsgőekkel, ahol az egyik focaccia-bódé, hentes, csokoládéüzlet és pesto-bolt követi a másikat. Aztán az ember befordul egy forgalmas utcából egy kevésbé forgalmasba, és hirtelen sötétbőrű, érett hölgyek kérdezik, ajánlhatnak-e valamit. Köszönöm, nem szükséges. Egyszer csak a sétáló egy Trattoria előtt találja magát, amelynek könnyen megjegyezhető neve van: Ugo. Véletlenül egy gasztronómiai őskövületet fedezett fel. Ennél közelebb már nem is lehet kerülni a gyökerekhez.
Az enyhén gyöngyöző fehérbort kancsókban hozzák. Egy kis napi ajánlat egészíti ki az étlapot, amelyet olyan papírra nyomtattak, ami egyben ételalátétként is szolgál. A harapnivalóra főtt trofie, Liguria tipikus tésztája – egyszer tintahaltintával elkészítve, majd pestóval, fenyőmaggal és frissen sült Acciughe-val (szardellával) tálalva – laktató finomság. A tonhal szinte a közeli öbölből érkezik. A Frittura del Golfo azokat a kishalakat és tengeri herkentyűket tartalmazza, amelyek miatt Liguria konyhája önmagában is megér egy utazást: öt centiméter hosszú nyelvek és vörös márna, apró polipok (moscardini), tintahalak, tintahalkarikák és természetesen Acciughe. Utóbbi nélkül szinte nincs menü, szinte nincs étlap Genovában. A szardella a fiziognómiai antitézise a nagy halaknak, a rombuszhalaknak, tengeri sügéreknek, tonhalaknak és másoknak, amelyeknek a létezéséért a túlhalászat miatt Neptunusz egyre jobban aggódik. Szardellából viszont van bőven. És ízletesek.
Az étterem- és szállodakalauzok elődje a gazdag bankárok nemesi palotáinak Lista dei Rolli volt, akik a 16. században élhették meg aranykorukat. A Via Garibaldi-ban (korábban Via Nova) terjeszkedtek, olyan szélesen, amennyire a dombos táj által behatárolt Genovában csak lehetett. A genovai felsőosztály palazzóit a dózse munkatársai három kategóriába sorolták, a kényelem és a szépség szerint. És igen, szépek voltak a palazzók, és részben ma is megcsodálhatók. Bár már nem a bankárcsaládok lakják őket, akiknek a legjobb idejük már nagyon régen elmúlt, hanem papucsos tisztviselők vagy elképesztően drága lakberendezési üzletek.
Amikor egy különösen fontos vendég érkezett, mondjuk a pápa vagy a velencei dózse, kisorsoltak egy első, tehát a legjobb kategóriájú palazzót, ahol elszállásolhatják. Mivel Genova dózsepalotáját nem tartották elég kényelmesnek. A nagy megtiszteltetésnek a kiválasztott házigazdák számára csak egyetlen problémája volt: a palazzó tulajdonosainak maguknak kellett fedezniük a vendég elszállásolásának költségeit. Sokan bosszankodtak is az elrendelt kiadások miatt. Az idegenek iránti vendégszeretet még ma is újdonság a helyi gasztronómia számára. Még akkor is, ha a turizmus néhány éve növekszik, mint a focaccia a forró kemencében.
Bár a gyönyörű belváros hemzseg a látogatóktól, és a régió deklarált célja körülbelül tíz éve az, hogy ezt az iparágat mindenféle marketingtevékenységgel kiszolgálják, a legtöbb Genova-látogató a hatalmas tengerjáró hajókkal érkezik, amelyek még a genovai kikötő daruinál is magasabbra tornyosulnak. Semmit sem fogyasztanak a városban, és hagyják magukat idegenvezetőkkel körbevezetni a Corrieras-okban és a finom Via Garibaldi-n. És sok tulajdonos és vendéglős még nem tudja pontosan, hogyan bánjon az új kategóriájú vendégekkel, akik nem beszélik a nyelvüket, és egyébként is furcsának tűnnek. A Da Rina családi étteremben, Genova egyik legjobb halas és garnélás éttermében, közvetlenül szemben azzal a csarnokkal, ahol régen a halpiac volt, a tulajdonos és csapata nem túl lelkesen reagál a jelenlétünkre. A foglalást először elszúrták. Néha húsz percnek is el kell telnie, amíg az ember rendelheti az első üveg habzóbort. És még ha az étlap legdrágábbikáról van is szó, egy Franciacorta évjáratos pezsgőről, a kiszolgálás zárkózott marad. De mi megőrizzük a nyugalmunkat, mert a konyha híre megelőzi a vendéglőt. A pácolt Acciughe világszínvonalú, a helyi hal, amely távolról rokona a tengeri sügérnek, articsókával, burgonyával és olívabogyóval a saját levében főzve nem kevésbé jó, míg a gondosan grillezett Santa Margherita-i scampi és vörös garnéla (Gamberi rossi) egyszerűen élvezet. Mint bizonyára tudja, Santa Margherita a vörös garnéla rajongói számára egy szent grál. A Portofino közelében fekvő falu halászai naponta hozzák fel 700 méteres mélységből a fénykerülő vörös garnélákat, az áruk magas. Természetesen nyersen a legfinomabbak, minden nélkül, ahogy például a genovai régi kikötőben található Il Marin-ban szolgálják fel őket.
Az Il Marin ambiciózus konyhai csapata néhány kis zöldséget és valamilyen pürét rendezett el a tányéron, hogy a vendégnek az legyen az benyomása, hogy legalább dolgoztak is valamit. De ezeknek a fejjel tálalt garnéláknak nincs szükségük mellékszereplőkre. A jó tíz centiméteres vagy hosszabb rákoknak finom tengeri levegő illatuk van, kissé fémes, jódos és csak épphogy édeskés az ízük, figyelemre méltó harapnivaló textúrával rendelkeznek, és legfeljebb néhány szem sóval nemesítik őket. A csodálatos kikötőre néző étterem halainak minősége mindenképpen figyelemre méltó. Egy orata (aranydurbincs) érkezik a grillről, a helyi jellegzetes kísérettel: tökéletesen főtt burgonyával, olívabogyóval és apró paradicsommal. A hal pont olyan, amilyen akkor, ha néhány órával ezelőtt fogták ki a tengerből, és tökéletesebb nem is lehetne. De a konyha többre is képes. Időnként tintahalat készítenek, mint egy fekete rizottót, hozzá bazsalikomos szorbetet. Előtte csíkokra vágott tintahal (seppiolini) érkezik, amelynek állaga a szalonnára emlékeztet. A pestóval töltött, friss sajtkrémen elhelyezett tortellini csodálatos üdvözlet a ligur hátországból, ahová a hal nem jut el, mert oda túl sok a kanyargós hegyi út. A panna cottából, kis narancsdarabokból és egy adag virágból álló desszert megerősíti a vendéget abban az érzésében, hogy rendkívül jót evett. Szép és fantáziadús harapnivalók és apróságok a kávé mellé, és mindez rendkívül nyugodt légkörben. Itt eszik a fiatal Genova. Az Il Marin egyébként a régi kikötőben egy újonnan épült épület több emeletén berendezett Eataly zászlóshajó étterme, amelynek polcai mellett a vendégeknek el kell haladniuk. Az út folyamán a vacsorához kolbásszal és sonkával, friss pestóval, de samponnal és borral is elláthatják magukat. Ez mindenképpen hasznos, ha esztétikailag nehéz is.
Aki Genovában igazán szépen akar étkezni, az a város egyetlen Michelin-csillaggal kitüntetett éttermébe tér be. Provokatívan szép freskók alatt mintegy 24 vendéget szolgálnak ki, egy végig a régió receptjein alapuló konyhával, amely ugyanolyan elegáns, mint amilyen időtlen. Az előételként szolgáló enyhén pácolt szardella finom, a friss fogásból származó nyers halakkal és garnélákkal teli tányér pedig ismét bizonyítja, hogy Genova és környéke a valóban jó tengeri halak rajongóinak a paradicsoma. Rajta könnyedén úszkál néhány bonito-pehely. Aztán spagetti egy carbonara-stílusú szósszal, enyhén füstölt tintahallal a szalonna helyett. Rizottó kis kolbásszal és pestóval – így kell lennie. A sült makréla darabja (több méter hosszú lehetett) articsókával kísérve tisztességes munkát ad a rágóizmoknak. Majd ismét gyengéd és csodálatos egy finom, fagyasztott nugátmousse. A mogyoró – de ezt is bizonyára tudja – Liguria mezőgazdasági termelőinek egyik jellegzetes terméke. Éppúgy, mint a sajt, a Taggiasca olívabogyó és a bazsalikom.
A legendás liguriai bazsalikomnak (DOP-tanúsítvánnyal), valamint az abból nyert pestónak saját kis üzletei vannak Genovában. Olyan csodálatos illata van, és – se non è vero è molto ben trovato – ez a bazsalikom állítólag olyan földben terem, amelyben Napóleon elhullott lovainak csontjai nyugszanak, ami különösen jó humuszt képez. Egy séta a városban, egy Piesta – ez egy falat szuflészerűen puha focaccia, amelybe egy kis átriumot sütöttek, ahová az olívaolajból, bazsalikomból, fenyőmagból, parmezánból, sóból és fokhagymából készült, a vásárlók szeme láttára frissen elkészített pestót öntik. Egy falat, langyos melegség, só, a bazsalikom édes aromája, a paradicsom. Hol van most a következő pohár bor?
Feltűnő, hogy a legtöbb étterem borlapja inkább a lényegre szorítkozik. Egy kevés Liguriából, néha egy Gavi vagy egy Arneis, nagy és drága palackok ritkán találhatók. Valamennyi Greco di Tufo mindig van, és feltűnően sok dél-tiroli, valamint friuli bor. Az előnye: itt nem költ az ember sok pénzt a borrendeléskor. És: a finom Franciacorta majdnem mindenhol kapható. Az utóbbi években néhány kis bár nyílt, ahol jól lehet találkozni egy aperitivóra. Mint például a parányi Taggiou, egy borbár, ahol remekül lehet vacsorázni is. Három nő vezeti. Már önmagában az a finom kenyér, amelyet például a salumi mellé adnak, megéri a látogatást. Hétvégén a kis helyiségek tele vannak helyi közönséggel. Például a parányi Trattoria delle Grazie, ahol Liguria konyhája tisztán kerül a tányérra, például töltött grillezett és sült Acciughe, és mindez olyan áron, amely nem nyugtalanítja a fiatal olasz közönséget. A fiatal Genova itt készülődik egy hosszú estére, amely általában nem két vagy három óra előtt ér véget. Tudják, vasárnap későn is fel lehet kelni. És akkor jön a Olaszországban szokásos vasárnapi kirándulás.
Ugyanis aki látni akarja a tengert, annak vagy villája van a város körüli dombokban, vagy autózik néhány kilométert. Egy rövid buszútra található a kis halászfalu, Boccadasse. A halászok szövetkezetének itt van egy kis osteriája, ami igazából inkább egy bár, néhány szorosan egymás mellé helyezett étkezőasztallal. A legszebb fekvésű a Capo Santo Stefano, egy régóta működő vendéglő, amelyet mintha egy szinte elrejtett titkos átjárón keresztül lehetne megközelíteni, míg végül a vendég szeme elé tárul a „wow-panoráma”. Ide az jön, aki magának és szeretteinek valami különlegeset akar adni. Hétvégén ebédidőben a terem tele van a környékbeli családokkal. A konyha kreatívnak mutatkozik, de ezeket az erőfeszítéseket nem szabadna túlságosan támogatni.
A tésztafélékből, halból és articsókából készült helyi étel interpretációja úgy néz ki, mint egy hatalmas tégla. A gyomor elrejti az arcát. Az aperitif mellé kínált falatkák nagyon jók, köztük egy kis sütemény friss sajttal és Acciughe-val. A napi halból készült tatárnak van tartása, friss mezei fűszernövényekkel és virágokkal kerül az asztalra. Az ombrino nagyon finom, a hozzá tálalt, apró sárga paradicsomos saláta nem tanúskodik túláradó találékonyságról. Szép egy desszert ricottából, pácolt eperrel. Aperitifnek pezsgő, majd néhány kevésbé szokványos bor, amelyeket Coravin segítségével tartottak eltarthatóvá. A sommelier lelkesedéssel végzi a dolgát. Még egyszer rendeltünk a közeli, gazdag Portofinóból származó jéghideg limoncellót. Va bene!
The Cook
Vico Falamonica, 9, 16011 Genova GE, Tel.: +39/328/914 71 53
www.thecookrestaurant.com
Genova egyetlen Michelin-csillaggal kitüntetett étterme. Étkezés freskók alatt. A legjobb: pácolt Acciughe és nyers tengeri halak bonito-pehellyel. Főételnek galamb.
Trattoria Ugo
Via dei Giustiniani, 86r, 16123 Genova GE, Tel.: +39/010/246 93 02
Ligur klasszikusok a Frittura di Golfo-tól a pestós trofie-ig. Hangos, olcsó, mindig tele van és jó.
Trattoria delle Grazie
Via delle Grazie, 48, 16128 Genova GE, Tel.: +39/010/869 82 40
Itt találkozik a fiatal Genova. Parányi és olcsó vendéglő figyelemre méltó környezettel és egyszerű helyi konyhával. Az Acciughe variáció itt kötelező program.
Capo Santa Chiara
Boccadasse SRL – Via Ippolito D’Aste, 3/11D, 16121 Genova (GE)
www.ristorantecaposantachiara.com
Pompás fekvésű, és különösen nyáron, amikor a közvetlenül a tengerparton lévő kis teraszon lehet helyet foglalni, megéri a kirándulást.
Il Marin
Calata Cattaneo, 15, 16128 Genova Tel.: +39/010/869 87 22,
www.eataly.net
A város legjobb halas címe, ami a minőséget és az elkészítést illeti. Ehhez jön a fenomenális kilátás a kikötőre és sok fiatal közönség.
I Tre Merli
Calata Cattaneo, 17, 16128 Genova GE, itremerli.it, Tel.: +39/010/246 44 16
Borbár és étterem keveréke, következésképpen Genova legjobb borlapja. Enni lehet többek között csodálatos Focaccia di Recce-t, a tengerpart egyik jellegzetes ételét.
Da Rina
Mura delle Grazie, 3R, 16128 Genova, Tel.: +39/010/246 64 75
www.ristorantedarina.it
Hagyományos halas cím, nagyszerű áru, jól elkészítve. Családias a keret, de a kiszolgálás kicsit idegenkedik, ha a vendég nem szintén genovai.
Trattoria Sá Pesta
Via dei Giustiniani, 16/R, 16123 Comune di Genova GE, Tel.: +39/010/246 83 36
www.sapesta.it
A legjobb cím Farinata-ért, a csicseriborsóból készült lepényért, és még sok minden másért. Fatüzelésű kemencében sütik őket, és elég hamar elkelnek.