Írta: Alexander Rabl
Késő délután, és a Schauenstein-kastély úgy fest, mint egy jó módú úr a legszebb éveiben, aki egy kiadós ebéd után egy kis szundikálásra vonult vissza. Andreas Caminada talál néhány ritka percet az elmélkedésre. „Nemrég Joan Rocánál jártam. Megkérdeztem tőle, vajon mi jön az északi konyha és Dél-Amerika után: „Az igazság az: egyikünk sem tudja.” Talán Caminada már benne is van a következő trendben, amelyet úgy hívnak: az Alpok konyhája. A Schauenstein konyháján dolgozik Sven Wassmer és Rebecca Clopath, Hansjörg Ladurner és Fabian Fuchs, néhány a legjobb szakácsok közül, akik részben radikális alpesi konyhájukkal mostanában hívják fel magukra a figyelmet. Ez az első alpesi csúcstalálkozó Ausztria, Dél-Tirol és Svájc között. A cselekmény helyszíne: a világ legkisebb városa, Fürstenau Graubündenben, ahol Caminada Schauenstein-kastélya áll, amely hétvégéken egy évre, sőt azon túl is teltházas.
A házigazda Andreas Caminada, akinek a szótárában nem szerepel a megállás fogalma, és aki éppen a szomszédságban saját pékséget, valamint további kóstolóhelyiségeket és vendégszobákat tervez, saját definícióval rendelkezik arról, amit főz: „Alpesi konyha, de magas esztétikai igénnyel.” Később szemes halból és homoktövisből, vörös káposztából és mustárból, vagy sonkából és aszalt körtéből zseniális kis falatokat fog felszolgálni, amelyek a savasság és fermentáció témáját rendkívül szórakoztató és finom módon variálják. Graubünden mikroklímájában nemcsak kiváló fehér- és vörösborok teremnek, hanem articsóka és egyéb zöldségek is. Alpesi szakácsként természetesen könnyű dolga van az embernek, ha van egy olyan biotermelője, mint Marcel Foffa, aki nemcsak articsókával látja el Caminadát. Aki nem rendelkezik akkora kertészkinccsel, mint Heinz Reitbauer Bécsben, vagy nem maga a saját kertésze, mint Richard Rauch, annak az alpesi térségben főleg a zöldségek terén van nehéz dolga.
A legjobbak együttműködése
Norbert Niederkofler, aki több mint fél évtizeddel ezelőtt radikálisan átállította a konyháját a Rosa Alpinában, szelíd erőszakkal és átvételi garanciákkal kellett rávegye a dél-tiroli gazdákat a minőségre. Mára egy bozen-i kertész látja el őt első osztályú zöldségekkel. Niederkofler évek óta vezeti a „Cook the Mountain” projektet, amely az olasz Alpok szakácsainak laza összejöveteleiből álló eseménysorozat. Gyakran gyalog mennek fel egy alpesi legelőre, ahol aztán rizottót fogyasztanak cirbolyafenyővel és a trentói Ferrari csúcsborászat friss forrásvízben hűtött pezsgőjével. Ausztriában viszont a Koch.Campus jeleskedik, amely Thomas Dorfer, Andreas Döllerer, Heinz Reitbauer, Thorsten Probost, Josef Floh és Richard Rauch köré csoportosuló csúcsszakácsok egyesülése. A barátságban összefonódott szakácsok néha Londonba vagy Portugáliába is elutaznak, hogy bemutassák alpesi konyhájukat. Most viszont a jelszó: erők egyesítése, közös fellépés, egy első próbálkozás. Dominik Flammer, újságíró, író és zsákmányvadász a svájci Alpok legtávolabbi völgyeiben, tavaiban és csúcsain, ötölte ki az ötletet. Az Alpok nem ismer határokat, Franciaországtól Ausztriáig terjed, miért ne lehetne hát határokon átívelő összefogás a tűzhely mellett álló legjobbak között, hogy ápolják az alpesi kulináris örökség inspirációját és népszerűsítését.
Történelmet enni Flammer találóan fogalmaz, amikor azt mondja: szakács keresi a gazdát, gazda keresi a szakácsot. Az elmúlt hónapok zsákmányszerző körútjairól aszalt körtét, szárított Cervela kolbászt, homoktövist és édesvízi szardíniát hozott. Tehetséges mesélő is egyben. A svájci katonákról tudja mesélni, hogy régebben őket tartották a legkeményebbeknek Európában. Svájc, amelynek nem volt sója, katonákat adott a drága fűszerért. És ezek a katonák annyira félelmet nem ismerők és rendkívül brutálisak voltak a csatatéren, meséli Flammer, hogy az elesett svájci katonák hasi zsírját Milánóban egy patikában potenciaerősítőként árulták. Flammer számára az alpesi konyhában régóta nagy lehetőség rejlik, és aki kételkedik a nemzetközi jelentőségében, azt képes alaposan – baráti – dühbe hozni. A történetek alapvető fontosságúak egy konyhakultúra regionális szinten túli növekedéséhez. Rebecca Clopath szakács mezei fűszeres tejszínt, fermentált újhagymát, tojássárgáját és tönköly kovászos kenyeret szolgál fel.
A mezőgazdaság a lényeg, te ostoba
A tejszín, amelynek a szupermarketbeli névrokonához semmi köze sincs, csodálatosan zsíros, részben rögös és gazdag, világossárga színű. Még kétszer olyan jól ízlik, ha megtudjuk, hogy a tejszín Stella, Fantosa, Enza és Noella hölgyek tejéből származik, ők azok a tehenek, akik apja apró gazdaságában laknak, ahonnan Rebecca Clopath konyhájának összetevőinek nagy részét szerzi be. Mezei köménnyel nemesített só ízesíti a tejszínt, amely a gazdasági boltban is kapható. Rebecca Clopath előétele annak a bizonyítéka, hogy a jó konyha nem kell, hogy bonyolult legyen, ha az alapanyagok minősége kiváló. A gazdák, termelők és szakácsok közötti egyre szorosabb összefonódás az alpesi konyhában (és nem csak ott, a franciák mutatják az utat) egyre nagyobb jelentőséget kap. Az, hogy bizonyos termékek csak kis mennyiségben készülnek, és csak bizonyos éttermek, illetve séfek számára hozzáférhetőek, ez egy módja annak, hogy hírnevet és exkluzivitást szerezzenek? Heinz Reitbauer a bécsi Stadtparkban lévő Steirereckből ezt teljesen másképp látja.
Az elismerést ki kell érdemelni
„Nem vagyok az egoizmus híve” – mondja Reitbauer. „Természetesen sok ilyen együttműködés létezik. Ez rendben van, és szívesen átengedek egy kollégának egy különleges terméket.” Heinz Reitbauer másnap hajdinából készült „Sterz”-et (grízes ételt) fog felszolgálni, amelyet kiválasztott vesék zsírjával készítettek, amelyeket sütés előtt néhány napig pácoltak. „A zsír minősége – mondja Reitbauer –, Ausztriában biztosan még javítható.” Majd hozzáteszi: „Ausztriában borjúhús-probléma van.” De Reitbauer rendelkezik egy exkluzív termékkel, a poguschi borjakkal. Reitbauer a mezőgazdaság újfajta önértelmezéséért harcol, amelyet szívesen párosítana a termékek megbecsülésével, legyen szó halról, húsról vagy zöldségről, ha megérdemlik. „Van valami egyedülállónk, és ez a mezőgazdaságunk kis léptékű jellege. Alig van más ország, amely rendelkezik ezzel. Mindazonáltal a mezőgazdaságban törésre, egy új kezdetre van szükség.” Reitbauer tudja, milyen fontos a kultúrtájak gondozása. Mert azok nemcsak az emberek étkezését, hanem az egész életmódot meghatározzák. Heinz Reitbauer szereti a figyelmet olyan dolgokra irányítani, amelyek túl keveset kapnak belőle. „Vegyük a hal témáját. Régen a pisztráng alsóbbrendű terméknek számított. Ma mindenki büszke, ha ilyen kiváló minőségű terméket kaphat, és dolgozhat vele. A következő szakácsgeneráció még jobban értékeli ezt. Ha nem lesz mindenhol tengeri hal, az emberek elutaznak érte a tengerpartokra. Amikor pedig hazatérnek, értékelni fogják a kitűnő édesvízi halak ízét.”
Aki mer, főz
Sven Wassmer, aki Valsban főz, a svájci szakácsok új üstököseként ismert. Kenyérkását szolgál fel, hozzá graubündeni árpát és tíz évnél idősebb tehénből készült szárított húst. Ezt az ételt kifejezetten a mai estére komponálták? Wassmer azt mondja: „Az étel szerepel az étlapunkon, szerintem fontos, hogy ezeket a dolgokat közelebb hozzuk az emberekhez. Különben az erről való gondolkodásnak nincs értelme.” Később Wassmer hegyi burgonyából, valsi joghurtból, valsi tejszínből és aszalt körtéből készült desszertet szolgál fel, az Alpok „cucina povera”-jának (szegénykonyhájának) újraértelmezését, ahogy az egykor a lakosság széles rétegei számára mindennapi volt. Wassmer radikalizmusa helyenként a gollingi Andreas Döllerer konyhájára emlékeztet, aki már évekkel ezelőtt bejegyeztette a „Cuisine Alpine”-t mint szó-kép védjegyet, és következetesen dolgozik vele. Döllerer, a Koch.Campus alapító tagja betegség miatt kénytelen volt lemondani az alpesi csúcstalálkozón való részvételt. Júniusban az egyik legfontosabb partnerével, Michael Wilhelm gazdával egy söldeni hegyi kunyhóban szervezi meg a következő Koch.Campus-t. Wilhelm jakokat tenyészt, és öreg teheneket is szállít Gollingba, amelyeknek finom húsából Döllerer az éttermében lenyűgözően jó előételt varázsol.
Mit jelent ez most nekünk?
Zárásként néhány kérdés megengedett. Ez volt minden, vagy jön még valami? Flammer: „Sok mindent tervezünk. Éppen most beszéltem a francia Svájc szakácsaival, és tárgyalásokat folytatok Bajorországgal.” Thomas Dorfer a Landhaus Bacherből, a Koch.Campus alapító tagja: „Tudjuk, hogy kollektívában könnyebb elérni valamit az alpesi konyháért. Nem az egyes személyiségeken van a hangsúly, akik aztán a reflektorfénybe kerülnek. Az ötletről van szó. Ha a svájciak vagy a franciák is csatlakoznak, annak örülök.” Heinz Reitbauer: „A közösség gondolata itt nálunk született meg. Most arra is vigyáznunk kell, hogy egy kicsit a kezünkben tartsuk az irányítást.”
A kérdést, hogy Ausztria, amely nemcsak hegyekből áll, kulinárisan egyáltalán értékesíthető-e az Alpokon keresztül, túl kevéssé tették fel. „Olyan éttermek számára, mint a Steirereck vagy a Taubenkobel – mondja Reitbauer –, az alpesi konyha fogalma természetesen kevésbé illik, mint Andreas Döllerer vagy Thorsten Probost éttermei számára. Közös kulturális terünk van, de mi keleten sokkal több közös vonással rendelkezünk keleti szomszédainkkal, mint sok mással.” Richard Rauch, a Steirawirt tulajdonosa sem érzi magát éppen az alpesi konyha központjában. Régóta meghatározta saját stílusát a tányéron. Reitbauer, aki aperitif falatként egy orosz borscsot (Schtschi) szolgál fel, zárásként: „Nem az a célom, hogy felugorjak egy vonatra, függetlenül attól, hogy az alpesi, északi vagy más névre hallgat. Az étkezéssel való foglalkozás a fontos számomra, és az, hogy a széles bázis is profitáljon valamiből, ne csak a 25 jó étterem.” Ez viszont egy történet, amit majd máskor mesélünk el.
Az alpesi csúcstalálkozó résztvevői és példaértékű ételeik
Andreas Caminada, Schloss Schauenstein, Fürstenau
Vörös káposzta – mustár, sonka – aszalt körte – tök – vörös cikória, szemes hal – homoktövis, Pizzocherie, bárányhas – homoktövis – spenótgyökér
Fabian Fuchs, Equi Table, Zürich
Süllő – hagyma – Oca – retek, marhaborda – hegyi burgonya – spenót – medvehagyma – shiitake (por)
Rebecca Clopath
Tönköly kovászos kenyér – tejföl – vadszázszorszép – újhagyma, kecske-paszternák-boróka-vörösáfonya
Hansjörg Ladurner, Scalottas, Lenzerheide
Graubündeni hús – hegyi burgonyás briós, cirbolyafenyő hab – alma
Sven Wassmer, Silver, Vals
Sven kenyérkása – graubündeni árpa – Silver szárított hús, hegyi burgonya – valsi joghurt – valsi tejszín – aszalt körte
Norbert Niederkofler, Rosa Alpina, St. Kassian
Maréna tatár
Heinz Reitbauer, Steirereck, Bécs
„Sterz” hajdina – vesezsír – somkóró
Thomas Dorfer, Landhaus Bacher, Mauern
Harcsamáj – puliszka – fekete ribizli – tyúkhúr, savó – marhacsontvelő
Richard Rauch, Steirawirt, Trautmannsdorf
Amur – vajbab – Wasabino – bükkmakk
Chris Oberhammer, Tilia, Dobbiaco
Pustertali tönköly sült malaccal, májpástétommal és fekete bodzával