Valaha a koppenhágai ipari övezetben, a Refshaleøen-en található 2200 m2-es csarnokban a dán királyi színház díszletraktára kapott helyet. 2019 nyara óta itt működik az Alchemist, korunk egyik legköltségesebb éttermi projektje. Az Alchemisthez vezető hatalmas bronzkapuk 2,4 méter szélesek és 4,9 méter magasak, tervezőjük a dán művész, Maria Rubinke. Két tonnát nyomnak, és akár a Trónok harca királyi palotájának bejárataként is szolgálhatnának. Aki az Alchemist ajtaján kopogtat, az már jócskán túl van az írásbeli munkán, ami a foglaláshoz szükséges, és a számla nagy részét is kifizette. Fejenként 720 euróba kerül az Alchemist Experience menü. Külön számítják fel az italpárosítást, amely az összeállítástól függően 270 és 1270 euró között mozog. Körülbelül 50 ízélményekkel teli fogás vár a vendégekre, művészettel, drámával és látványos vizuális benyomásokkal fűszerezve. Már a foglaláskor felkészítik a vendégeket az előadás időtartamára. Kérjük, szánjanak rá hat órát, és érkezzenek nyitottan az új élményekre. A foglalási ajánlás szerint a fontos üzleti megbeszéléseket és az első izgalmas randevúkat jobb máshol tartani. Ami pedig nincs fent a weboldalon, de rendkívül fontos: olyan emberrel érkezzenek, akit kedvelnek, és aki legalább annyira kíváncsi és élvezetkereső, mint Ön.
Az Alchemist tulajdonosai Rasmus Munk séf és Lars Seier Christensen, a Saxo Bank korábbi vezérigazgatója. Rasmus Munk már 2016-ban saját maga tervezte és rajzolta meg az egykori raktárépület kialakításának első vázlatait. Később a brit építész, Mike Duncalf vette kézbe a professzionális tervezést. Néhány számadat és technikai részlet segít érzékeltetni az Alchemist-projekt dimenzióit. A fő társalgó több mint 22 méter magas, és egy üvegfalon keresztül betekintést nyújt a kutató- és fejlesztőkonyhába. A háromszintes borospince 15 méter magas, és 10 000 palack tárolására alkalmas. 200 tonna acélt használtak fel az étterem szívét jelentő hatalmas planetáriumkupolához. A kupola átmérője 15 méter. Tíz mapping-projektor kínál 360 fokos élményt a vendégeknek. A kupola mellett két élményterem folyamatosan megújul, és meglepő interaktív művészeti alkotásokkal telik meg. Két társalgó hívogat elmélyülésre és gondolkodásra.
Az Alchemist esténként legfeljebb 52 vendégnek kínál helyet. Ők élvezhetik a Rasmus Munk által megálmodott „Holistic Cuisine”-t, egy olyan holisztikus konyhát, amelyet minden aspektusában át kell élni. „Ahogy az ókori alkimisták a filozófiát, a természettudományt, a vallást és a művészetet próbálták a világrend új megértésébe ötvözni, úgy a holisztikus konyha célja az étkezésről alkotott képünk újradefiniálása és bővítése” – magyarázza Munk. „Itt a gasztronómia, a színház és a művészet, valamint a tudomány, a technológia és a formatervezés elemeiből merítünk, hogy egy átfogó érzékszervi élményt hozzunk létre. Az íz, a kiváló minőségű alapanyagok és az elkészítés, valamint az étkezési folyamat képezi az alapot. Az élménynek azonban túl kell mutatnia a tányéron, és át kell ívelnie a közvetlen környezeten, valamint az időn és a téren is.”
Valójában itt az étel, az ital, a hangkollázsok és a magával ragadó vizuális képek egy olyan produkcióvá olvadnak össze, amely méltán érdemli ki az Alchemist-univerzum nevet. Az egész akkor hat a legintenzívebben, amikor a vendég helyet foglal a planetáriumkupola alatt. A hatalmasnak tűnő tér az étterem központja. A kupola a 360 fokos vetítővászon a művészi, lélegzetelállító képek és filmek számára. Így a vendég átlebeghet a világűrön, víz alatt találhatja magát színes halak és medúzák között, vagy éppen egy emberi test belsejében, kilátással a nyugodtan dobogó szívre. A hanghatásokra legalább annyi figyelmet fordítanak, mint a látványra. A hangrendszer képes a hangokat fizikailag is érezhetővé tenni.
Az első fogások a társalgóban érkeznek, kilátással a kísérleti konyhára, ahol több száz üvegben folyadékok és pácolt élelmiszerek sorakoznak. Ott van például egy színes pillangó, fagyasztva szárítva, ropogós csalánlevélen tálalva. Ízében a semmi finom lehelete, gyönyörű ránézni, és micsoda irónia, még regionális is, mivel egy baráti gazda üvegházában nevelték. Az Alchemist kutatócsapata nagyon büszke az úgynevezett űrkenyérre. A Cambridge-i MIT Media Lab-bel közösen kifejlesztett technológiával mindenféle terméket lehet sűríteni egyfajta vákuumban. Rasmus Munk ezt egy tízéves kyotói szójaszósszal teszi. Az eredmény egy kellemesen szuperkönnyű massza, amely egy kicsit a hasonló tésztára emlékeztet. Kaviárral díszítve igazi sláger. Az űrkenyeret máshol is tálalják, mégpedig a koppenhágai gyermekkórházban. A kis betegek imádják (természetesen más feltéttel, mint a kaviár). Gyakran ez az egyetlen dolog, amit egyes napokon az intenzív kezelésektől megviselt torkukkal és nyelőcsövükkel le tudnak nyelni. Rasmus Munk tudatosan keres ilyen felhasználási területeket. A tisztán kulináris indíttatások számára nem elegendőek. Ezt érti Rasmus Munk azon, hogy étellel akarja megváltoztatni a világot.
Az Alchemist alapítása óta a csapat nemcsak szakácsokból és felszolgálókból áll, hanem a legkülönfélébb tudományágak szakembereiből is: élelmiszermérnökök, multimédiás digitális szakemberek, grafikusok, hangmérnökök, ipari formatervezők, biotechnológusok… A multimédiás csapat hasonlóan nagy, mint a konyhai csapat. Sok minden MI-alapú. A szükséges számítási teljesítmény hatalmas és ennek megfelelően költséges. Egy 50 fogásos menünél természetesen nem hagyományos tányérfogásokról beszélünk. Ezek miniatűrök, ötletfalatkák, múlékony és intenzív benyomások, amelyek mindegyike egy történetet mesél el. Az élet sok nagy dolgát nem lehet egy étterem eszközeivel megváltoztatni, de rá lehet mutatni, tudatosítani lehet. Például amikor a személyes adataink mindennapi rögzítéséről van szó. Rasmus Munk nemcsak egy fenyegető szem-armadát vetíttet a kupolára, hanem egy szemmel festett gyantaelemet is használ egy kagylóból, spárgából és pili-dióból készült fogáshoz, amelyeket tőkehal-szem és kardkagyló zseléjébe áztatnak, a tetejére pedig Chef’s Selection kaviár kerül.
A figyelemfelkeltés valószínűleg akkor működik a legjobban, ha a vendégeket kimozdítják a komfortzónájukból, és az élvezet és az undor közötti érzelmeket váltanak ki. Ott van például a „nyelvcsók”, amelyhez egy emberi nyelvet imitáló szilikonnyelvet marhatatárral, éretlen mangóval és sózott citrommal borítanak. – És most találja ki, hogyan eszi meg ezt… Több tiszteletet kellene tanúsítani az élet és az állatok iránt, amit a „Gondolatébresztő” is nyomatékosan szemléltet. Az asztalra egy félbevágott emberi fej kerül, amelyet agyvelővel béleltek ki. A bárányagyvelőt Dániában általában hulladékként kezelik. Itt a szilikonfejben cseresznyés habcsóktortaként tündököl, bárányagyvelő-mousse-zal és cseresznyezselével töltve, fagyasztva szárított bárányagyvelő-ropogóssal koronázva. És talán az önismeret is új bölcsességekhez vezet. Rasmus Munk litofániát, az áttetsző anyagból készült domborművek régi művészeti technikáját űzi, most fehérbab-krémmel. 3D-s technológiával minden vendégről portrét varázsol, amelyet az illető disznózsír-keksszel eszik meg, illetve kapar le.
Az ember közben elgondolkodik: „Miért vannak ezek a 'Tényleg azt hiszed, hogy ezt megeszem?' típusú fogások?” A válasz: Mert itt sokkal többről van szó, mint pusztán evésről.
Ott van ez a „Burnout Chicken” fogás. Két csirkelábat egy olyan ketrecben szolgálnak fel, amelynek átmérője arányos az ipari tartású csirkék alapterületével. Ezért a karmok tisztán láthatóan kilógnak egy kis ketrecboxból. Séfként ennél világosabban nem lehet rámutatni a globális élelmiszeripar őrületére. És ez a példa is rávilágít a rendelkezésre álló erőforrások pazarlására. A nyugaton kidobott csirkelábak az ázsiai országokban
nagyon megbecsültek. Az Alchemistben a csirkelábakat kuktában főzik, kicsontozzák, majd kriofritírozzák és ragacsos édes-savanyú hal-karamell mártással vonják be. Mellé egy hagyományos Tom Yam által inspirált levest adnak.
Egy olyan rendezésben, mint az Alchemist, az éhezésről beszélni teljesen groteszknek tűnik. Éppúgy, ahogy az éhezés a modern civilizáció egyik nagy paradoxona. Hiszen egyrészt a világ túl sok élelmiszert termel, másrészt 800 millió ember fekszik le éhesen minden este világszerte. Rasmus Munk erre egy nagyon intenzíven elrendezett fogással hívja fel a figyelmet. Vékonyra szeletelt nyúlhúst helyez egy ezüstből készült szoborszerű emberi mellkasra, hogy emlékeztesse a vendégeket az alultáplált gyermekekre, akik az élelmiszer-elosztás globális egyenlőtlenségei miatt szenvednek. Az egészet egy észak-afrikai aromák által inspirált harissza-mártás egészíti ki. Minden fogásnál a technikai megvalósíthatóság mellett lenyűgöz az íz, a textúra, a hozzá kínált bor, illetve a komponált ital. A kiszolgálás mindenütt jelenlévő, néha úgy tűnik, a felszolgálók még azelőtt tudják, mit fog kérdezni a vendég, mielőtt ő maga megtenné. Semmi sem történik véletlenül. Fogásonként nemcsak az evőeszköz típusa, hanem a hőmérséklete is változik. És amikor például a tengeri ételek után a húsra térnek át, a kiszolgálás az asztalon lévő összes poharat is lecseréli. Végül is máskülönben halas utóíz lehetne a pohár szélén.
Az Alchemist-program sokrétűsége szorosan összefonódik Rasmus Munk életrajzával. A 34 éves séf mindig is nemcsak a konyhai technológiai csúcsmegoldások iránt rajongott. Egyszerre művész, gondolkodó, humanista és őrült tudós, valamint bátor vállalkozó, látnok és érzékeny ember. A 2022-es koronavírus-lezárások alatt Rasmus Munk megalapította a JunkFood jótékonysági szervezetet, amely naponta biztosít ingyenes étkezést a koppenhágai hajléktalanoknak. A szervezet eddig 255 000 étkezést osztott ki.
És ott van még a legújabb, a Rasmus Munk által életre hívott Spora-hálózat is. A cél a fenntartható globális élelmiszerrendszer fejlesztésének felgyorsítása a legkülönfélébb eszközökkel. Az új, fehérjében gazdag élelmiszerek (pl. repcepogácsából), a fonalas gombák és algák felhasználásával készülő tengeri alternatívák, az élelmiszerek 3D-nyomtatásának lehetősége vagy az ultrahangos aromaextrakció fejlesztése a cél.
Egy digitális platform hozzáférést biztosít szakértelemhez, kutatási eredményekhez és egy multidiszciplináris kulináris hálózathoz. A jó ötleteknek így gyorsabban és hatékonyabban kell megvalósulniuk. Hogy a jó projektkezdeményezésekkel ne az történjen, mint amivel Rasmus Munk szembesült az Alchemist kezdetén: „Amikor először mentem a koncepcióval a bankba, azt mondták: Nem.” Hogy a történet végül hogyan folytatódott jól, azt ma már mindenki tudja. A Spora számára Claus és Bente Christiansen élettudományi úttörők tízmillió dán koronás (kb. 1,4 millió eurós) kezdő befektetést tettek. —







