A-La-Carte

Szinte minden jöhet (2015/1)

Jegyzetek a 2015-ös Madrid Fusiónról, Európa talán legérdekesebb kulináris ötletbörzéjéről. Az új, vidám kombinációs kedv előtt már semmi sem szent. A csokoládé kaviárral már a múlté. A sóval és chilivel fűszerezett vörös burgundi a legújabb ízígéret. A borászok bosszankodnak, a nyitott vendégnek viszont talán ízlik.


Christian Grünwald szövege

A Madrid Fusiónon évről évre olyan konyhafőnökök találkoznak, akik a modern high-level konyhaművészet frontvonalában akarnak játszani, és van mondanivalójuk. Bár a bejelentéseket nem elméleti vitakörökben, hanem egy hatalmas színpadon zajló, költséges prezentációkon teszik meg. Logikus, hogy egy ilyen háromnapos rendezvény Madridban zajlik, ha végiggondoljuk a csúcsgasztronómia elmúlt évtizedekbeli fejlődését. Sehol máshol nem léptek fel kulinárisan akkora innovációs erővel, mint Spanyolországban. Ferran Adriá munkájával olyan forradalmat indított el, amely nélkül az új skandináv konyha mint egyfajta ellenkoncepció el sem képzelhető lett volna. A Madrid Fusiónon prezentálni az ötleteit nemcsak a sok spanyol csúcsséf számára deklarált karriercél. Hasonlóan nyitott közönséget egyébként csak a Port Culinaire által gondozott Chefsache/Chefs(r)evolution rendezvényeken találhatunk Kölnben és Zwolléban.

David Muñoz számára az italszektor a csúcsgasztronómiában évek óta figyelemre méltóan statikus. Míg az ételek elkészítése és felszolgálása terén az olyan éttermekben, mint a madridi „DiverXo“, folyamatosan új utakat keresnek, a csillagos gasztronómiában ritkán lépnek túl a merész ételpárosításokon. Natural cidert szolgálnak fel karamellizált popcornhoz és mozzarellához, a kukorica panna cottát Oloroso sherry kíséri. És miért ne szolgálnánk fel érlelt pezsgőt garnélához és single maltot tengeri sünhoz?

Muñoz egyes fülek számára eretnek megközelítése: „A bort kizárólag késztermékként kezelik. De vajon valóban az? A konyhában folyamatosan házasítunk különféle dolgokat egymással, miért ne tehetnénk ezt az ételek mellé felszolgált italokkal is.“ Így aztán a DiverXo sommelier-je árnyaltan igazítja az italokat az ételekhez, alapvetően forradalmian új koktélokat alkotva. A cider több testet kap egy kis szakéval, és egy leheletnyi Calvados koronázza meg. A száraz német rizling egy csipet Maldon-sótól vonzó mineralitást kap, amely tökéletesen illik egy szardellás minitortillához. A rizling azonban semlegesítő italként is szolgál a fogások között, „Riesling sour“-ként, egy kis mandarinnal és egy csipet jalapeno chilivel. Egy tokaji egy kis fahéjjal, korianderrel és narancshéjjal olyan orientális jelleget kap, amely ma jól illik minden globálisan felkapott ételsorba.
Lelki szemei előtt már látni is a dühös borászokat, akik a szentségtörés láttán megtagadják a borok szállítását, és a kultúra tisztaságát kérik számon. De vajon a jobb valóban a jó ellensége lehet? David Muñoz mesél egy új-zélandi shirazról, amelyet a meleg sütőben 6 órán át fekete olívabogyóval marinálnak. „Az eredeti bornak is határozott olívaaromája van. Mi csak felerősítjük. És a bor nagyszerűen ízlik húshoz.“

Olykor profánabb eszközökkel is elérhető a megváltozott ízélmény, amikor a sommelier csupán egy pipettával egy nagyon kevés tömény italt cseppent a vendég nyelvére. Az osztrigahéjban felszolgált fehérbor ugyanolyan drámaian megváltoztatja a karakterét, mint az a bor, amelyet egy korábban sós vízzel benedvesített pohárból isznak. Ez utóbbi egyébként különösen a vörösbornál hoz elképesztő hatásokat. És ha egy vörösbornál a gyümölcsös bogyós jegyek túl tolakodóak lennének: egy nagyon kevés szőlőmagolaj hozzáadásával a bor rögtön sokkal elegánsabbnak hat.

Muñoz a meglehetősen rideg vörös burgundiakról áradozik, amelyek az elért optimalizálás értelmében rengeteg erőt nyernek egy kis chili és só hozzáadásával: „A forró érintés kinyitja a bort, elérhetőbbé teszi.“
Ha a gyakorolt ötlet nem David Muñoztól származna, talán kreatív hóbortnak is elkönyvelhetnénk, de az ő „DiverXo“-ja méltán számít a világ egyik legjobb kreatív éttermi hot spotjának.

Kombinációk mint tudomány

Az újjászületett bártenderszakmában a foodpairing mára bevett dolog. Az aromák kombinálása elemző képességet és bátorságot igényel. A foodpairing azt jelenti, hogy az ételek és italok az egyező kulcsaromák miatt illenek össze. Ha ez az elv a koktéloknál sikeresen alkalmazható, akkor működnie kell a konyhában is. Így történhet meg, hogy a jázmin és a máj nagyszerűen harmonizál egymással, vagy a csokoládé a kaviárral is kiválóan működik. Ezt legalábbis Heston Blumenthal már évekkel ezelőtt felfedezte, és nem kapott rá igazán kielégítő tudományos választ, mielőtt meg nem ismerte a foodpairing.com alapítóit. Ott tudták, hogy a kaviár fő aromái megegyeznek a csokoládééval, és a kaviár helyettesíthető osztrigával is. A Belgiumban alapított Foodpairer honlapján ma már egyéni kombinációkat is összeállíttathatunk. A grillezett libamáj mandulával és cseresznyével például így született meg a „Fat Duck“-ban.

Semmi sem lehetetlen, és több látszólag ellentétes dolog ízlik, mint amennyit kulturális alapértelmezésünk elsőre megenged. „Az aromameghatározás olyan, mint az arcfelismerés. Részleteiben nehéz elmagyarázni, de a dolgok ismeretében asszociatívan megvalósítható“ – véli Bernard Lahousse a www.foodpairing.com oldalról.

Andoni Luis Aduriz, aki „Mugaritz“ éttermével talán a legradikálisabb a spanyol kreatívok közül, ismeri a tányéron való redukálás művészetét, és könnyű feladatnak tartja, hogy koktéloknak vagy akár tiszta italoknak megfelelő ételkíséretet állítson. A klasszikus Martini mellé grillezett epret ajánl rákhússal: „A legtöbb italnak egyszerűen gyümölcsre és némi édességre van szüksége.“ És ha még nem tudta volna: „Amikor a vajat hevítik, ugyanaz a molekula keletkezik, amely az eperben is megvan.“ Aduriz számára a kreativitás azt jelenti: „kis csodákat teremteni. Találd fel a lehetetlent. Mint például a vízen járni, vagy egy optikai csalódást megtervezni.“ A „Mugaritz“-ban ilyesmiből bőven szolgálnak fel: egy Crema catalana, ami valójában homokkrém csirkebőrrel. Vagy egy kendő, ami almaesszenciából és virágokból készül. Aduriz azt is tudja, mikor nem működnek a kreatív halmazállapot- és állagtorzítások: „Ezt csak olyan ételekkel, illetve termékekkel lehet megtenni, amelyekhez már gyermekkorunkban is pozitív ízélmények kötődtek.“

Koktélok bor helyett
A szép új, alkoholtól dominált konyhavilág egészen Finnországig terjed. Timo Siitonen és Kasper Salomäki a helsinki „A21-Dining“-ból fokozatosan étteremmé alakították át koktélbárukat, és ezzel legalább a Madrid Fusión színpadáig is eljutottak. Timo, a mixológus, bőségesen tesz tömény italokat az ételek mellé. „Végül is az marad meg a fejben, hogy milyen történetet mesélsz. Mi a miénket a meglehetősen rövid finn nyár termékeiből merítjük. Ott bőven akad bogyó és fűszernövény, amelyeknek a hosszú télre is ki kell tartaniuk.“ Természetes versenytársként ezen alapanyagokért mindketten a rénszarvast látják, amely észak vadonjaiban többé-kevésbé szabadon kószál. „Elvileg nálunk minden a tányérra kerül, amit egy rénszarvas Lappföldön megeszik. Plusz maga a rénszarvas.“ Az A21-ben ajánlott meglepetésmenü rengeteg kis fogást tartalmaz, amelyek eltérő igényességgel készültek. Egy kissé olyan hatást kelt, mint egy koktélparti igényes ujjételei. Nem kevés ital, teljes mértékben a skandináv alaptémához elkötelezetten, bőséges vodkával készül. Aki szeretné, alkoholmentes koktélokat is rendelhet kísérőnek.

Kolumbia: Dél-Amerika egy csipet Afrikával
De vajon érez-e az ember alkohol nélkül is ennyi lelkesedést a modern gasztronómia zabolátlan kombinációs dühéért?
A kolumbiai Leonor Espinosa otthonról alaposan ismeri az italok dolgát. „Nálunk minden cukornáditalnak nagy jelentősége van. Vidámmá tesznek és minden szempontból feltöltenek. Végtére is a szexnek a Karib-térségben óriási jelentősége van.“ Espinosa ezt matriarchális iróniával mondja. Sok ottani nőhöz hasonlóan rendkívül energikusan és magabiztosan lép fel. A bogotái „Leo Cocina y Cava“ konyhafőnöke félig ír (ezért a vörös haj) és nagyon sok zenével párosul. Cooking with a twist. Peruhoz hasonlóan Kolumbia is hatalmas termékdiverzitással rendelkezik a fűszernövények, gyümölcsök és zöldségek terén. Az ország kultúrája és a gasztronómia részei afrikai gyökerekre vezethetők vissza. Ennek megfelelően a jelenlegi újraértelmezés egyben határozott társadalompolitikai állásfoglalás is, olyan idézetekkel, amelyek nem mindenkinek tetszenek az országban. Aki például közelebbről szemügyre veszi a korianderből, oregánóból, bazsalikomból és kókuszdióból álló alaparomát a mangroveerdőkből származó halakkal és kagylókkal, az egy új, lenyűgöző Kolumbiát fedez fel, amelynek a konyhája az általános dél-amerikai boom során a közeljövőben még sokat fog hallatni magáról.

Britpop
Amikor a fiatal Tom Sellers fellép a Madrid Fusión színpadára, megjelenésében egy kicsit a brit popsztárokra emlékeztet, egy nerd Liam Gallagher és Damon Albarn között. Sellers 27 éves, londoni „Story“ éttermét néhány hónapon belül a Michelin-csillagig főzte. Életrajza úgy olvasandó, mint egy karriertörténeti mese: 16 évesen egy pubban főzött, nem sokkal később Tom Aikensnél kötött ki, ahol mindent megtanult a csúcsgasztronómiáról, mielőtt két évet dolgozott volna Thomas Kellernél a „Per Se“-ben. Egy év René Redzepi „Noma“-jában aztán úgymond tökéletesítésként szolgált. Csupa erős identitású ember, és ez döntő fontosságú a saját karrier szempontjából is, véli Sellers, aki mindig jó néhány frappáns mondásra. „Umami ide vagy oda, az emlékezeted gyakran erősebb, mint az, ami éppen a tányérodon van. Én pedig szegény emberek között nőttem fel. Ezért szeretnék egyszer a világ legjobb krumpliját megfőzni.“

Egy menő, fiatal brit férfi – laza, szókimondó, de ugyanakkor komoly a dolgában, és érzékeny konyhai asszociációkkal a közvetlen környezetére. Az étterem azért kapta ezt a nevet, mert minden étel el szeretne mesélni egy történetet. Aki helyet foglal a „Story“-ban, köszöntésként egy égő gyertyát, néhány zselékockát és házi kenyeret kap. A gyertya marhazsírból van. A zselé egy erős erőleves (consommé). Radikális és nagyon személyes egyben. „A gyertya úgy áll az éttermi asztalon, mint a vaj, valami olyasmi, mint gyermekkorom fénye. A hétvégi sült után a hét többi részében maradt a sült zsír. A gyertya meleget is ígért, hozzá a zsír telt illatát.“
Tom Sellers meg van győződve arról, „hogy a jó étel nem csupán anyagi lehetőségek kérdése. Nem választhatod meg, hová születsz, hogyan nősz fel. De figyelmesen járhatsz a természetben, egy walesi vagy skóciai sétáról rengeteg hozzávalót hozhatsz el kevés vagy nulla pénzért. És gondolj bele: amit ma megeszel, az holnap a részeddé válik.“
Ja, és „a legjobb krumpli“ jelenleg a sütőben sül, és aztán bőséges vajjal tálalják.

Egészséges gyorsétterem
Az az érzés, hogy az éttermi üzletben esetleg pozitív apróságot tudnánk mozdítani a világért, Daniel Pattersonban is ott él. A kaliforniai konyhafőnök rámutat a kulináris téma árnyoldalára. „Túl sok embernek az Egyesült Államokban nincs mit ennie, nincs hozzáférése friss, egészséges élelmiszerekhez. Ilyesmi Kaliforniában történik, gyakran csak néhány kilométerre a nyugati világ leggazdagabb régióitól.“
Ez egy szörnyű mérleg, katasztrofális ellentétben a csillagos gasztronómiával. Patterson a legrosszabb fajta gyorséttermekről számol be, egész körzetekről, ahol csak ilyen ipari élelmiszereket lehet kapni. „Ez az étel egyfajta méreg.“

Ennek megváltoztatásához teljesen megváltozott étkezési szokásokra van szükség. „Az étel azt mondja ezeknek az embereknek, 'nem törődünk veled'“ – mondja Patterson –, „ez a különbség a romantikához képest, ahol a nagymama készíti el neked az ételt.“ A jobb étel azonban nem kerülhet többe, mint a gyorséttermi szolgáltatóé. És ezen a ponton kapcsolódik be a Patterson és szakács kollégája, Roy Choi által alapított „Loco'l“ kezdeményezés. Közösségi finanszírozás révén olyan egészséges gyorséttermek láncolatát szeretnék létrehozni, amelyek 5 dollárnál alacsonyabb áron kínálnak jó ételeket. Az első két étterem Los Angelesben és San Franciscóban nemrég nyílt meg. Patterson reméli, hogy hamarosan 20 lesz belőlük (www.welocol.com). Fontos, hogy a Madrid Fusión ilyen projekteknek is színpadot adjon.

Spanyolország-rajongó Robuchon
Joël Robuchon, az évszázad szakácsa idén megtisztelte a Madrid Fusiónt – ami a kialakult spanyol-francia gasztronómiai rivalizálást figyelembe véve tényleges elismerésnek számít. Amit csak kevesen tudnak:
Robuchonnak Alicantéban van a második otthona, az év egy részét ott tölti. „Számomra a konyha és az itteni termékek Franciaország után a legjobbak, amiket kapni lehet.“ És mindenekelőtt nagyra értékeli az Ibériai-félszigeten ápolt életstílust. „Szép nyári éjszakákon egészen másnap reggelig ülni, és közben bármikor jól enni és inni – ezt csak Spanyolországban ismerem ilyen formán.“ Még a paellát is nagyra értékeli Robuchon, bár csak akkor, ha Rafael Vida készíti Valenciában. „Ő nyílt barikfa-tűzön készíti.“

A „Ateliers de Joël Robuchon“ azért távolról hasonlít egy klasszikus spanyol tapas-bár típusára. „Ez igaz, de a 2004-es tokiói premieren még jobban igazodtunk a japán sushi-bárhoz. Az ötlet elsősorban az volt, hogy a vendég szeme láttára főzzünk.“ Ma esetleg egy tapas-bár is szolgálhatna példaképül. „A jelenlegi spanyol konyha érdemeinek elismerése mellett: a jövőt egy minőségileg magas színvonalú tapas-bár modern változatában látom.“ Mit kell tudnia? „A legfontosabb a koncepció, hogy mindenhonnan a legjobbat vegyük – az elkészítésnél, a termékeknél és természetesen a szervizben is. És aztán ott van még a hangulat – ez egy étteremben ugyanolyan fontos, mint az étel.“

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!