A súly értéket képvisel – ez igaz a gyémántokra, a terepjárókra és láthatóan a borosüvegekre is. Bár ez utóbbiaknál a súly minden logika szerint egyáltalán nincs összefüggésben a tartalom minőségével. És mégis, a bor szerelmeseinek nem elhanyagolható száma tartja fontosnak, hogy italát a lehető legnehezebb palackokból szolgálják fel. Legalábbis ezt állítja jó néhány borász, akik a vásárlói igényt nevezik meg fő érvként amellett, hogy miért töltenek továbbra is ilyen palackokba.
A CO2-probléma
A borosüveg általánosságban véve közmondásos „elefánt a szobában”, amikor a környezetvédelemről van szó. Olyan érzése van az embernek, hogy a legtöbb borász nagyon is tisztában van azzal a terheléssel, amelyet a millió számra gyártott üvegpalackok előállítása, szállítása, ártalmatlanítása és az ezzel járó üvegházhatású gázkibocsátás jelent a bolygó számára. A témát azonban aligha hozzák szóba. Még akkor sem, ha röviddel azelőtt még értekezéseket tartottak munkájuk környezetbarát jellegéről és fenntarthatóságáról, a biogazdálkodásról, a természetközeli termelési módszerekről és a szőlőültetvények sokszínűségéről. Vagy ha éppen a globális felmelegedés, az éghajlatváltozás, a viharok és a tavaszi fagyok miatti szenvedéseikről panaszkodtak. Röviden: olyan időjárási jelenségekről, amelyekről köztudottan és bizonyíthatóan mindannyiunk (következésképpen az övék is) túl magas CO2-kibocsátása tehet.
Vásárlóik ugyanakkor eddig kevéssé tűntek tudatosnak a problémát illetően – és valószínűleg ezért is hozzák alig szóba. Pedig a tények az asztalon vannak, és azt mutatják, hogy a globális borágazat CO2-lábnyomának 50 százaléka az üvegborosüvegekre vezethető vissza. De a hallgatásnak valószínűleg hamarosan vége szakad. Amerikában, ahol köztudottan minden jó és rossz forrása fakad, de ahol a legnehezebb autókat és palackokat is gyártják, már régóta folyik a vita a súlyukról és az alternatívák keresése.
A könnyű palackok
De Európában is egyre több bátor borász karolja fel a témát, és indulnak olyan start-upok, amelyek innovatív megoldásokat kínálnak. Alapismeretként szolgál, hogy egy borosüveg körülbelül 300 gramm és több mint egy kilogramm között mozoghat. Ez meglehetősen széles skála, amely önmagában is megmutatja a könnyebb palack választásában rejlő megtakarítási potenciált. Érdekesség, hogy a legtöbb bordói Premier Cru palackja érdekes módon mindössze 500 gramm körüli, amivel valószínűleg az a klisé is megdőlne, hogy a súly értéket jelent.
De természetesen nem csak a könnyűségről van szó. Szerepet játszik többek között a méret, a forma, a rakodhatóság és minden egyéb, ami csökkentheti a szállítási költségeket. Érdekes, hogy a karcsú és egyenes bordói palack kifejlesztésekor egykor már az is cél volt, hogy szállításbarátabb formát találjanak, mint amilyet az addig szokásos és teltebb burgundiai palack nyújtott, és hogy sok bordói termelő egészen az 1960-as évekig hordókban hajózta borát a számára olyan fontos brit exportpiacra, ahol aztán palackozták.
Bor Bag-in-Boxból
Manapság az alternatív csomagolások közül talán a legismertebb az úgynevezett Bag-in-Box, más néven BiB. Ez egy általában alumíniumból készült zsák, beépített műanyag csappal, amely egy kocka alakú kartondobozban található. Az előnyök egyértelműek és sokrétűek: kis súly, amely például egy 3 literes BiB esetén négy üvegpalackot vált ki, ráadásul könnyen rakodható és szállítható. Bónuszként könyvelhető el, hogy a bor könnyen, poharanként kivehető, és fénytől és levegőtől védve napokig friss marad.
Skandinávia monopolpiacaira, azaz Svédországba, Finnországba és Norvégiába – amelyek hagyományosan jelentős felvevőpiacok az osztrák borok számára – néhány neves hazai borász már most is ilyen BiB-ekben exportál. Köztük például az Allram borászat a Straßertalban és a Meinklang a Burgenlandban. A kamptali borász, Willi Bründlmayer is értékesít oda, de a BiB-hez még nem fűlik a foga. „Ez számunkra egy kissé túl szokatlan csomagolási mód” – mondja a borász, „de a svédek maximális súlyt írnak elő a palackokra, amit természetesen betartunk.” Az ilyen környezetvédelmi előírások természetesen az egyik kevés előnye az egyébként elég anakronisztikus, és a skandináv borrajongók által hevesen bírált alkohol-monopólium rendszernek az említett országokban.
Újrahasznosított műanyag palack
Egy másik, sokkal szokatlanabb csomagolási rendszer az olyan alternatív anyagokból készült palackok, mint például a papír, len, formázott rost vagy műanyag. Bár a műanyag az említett egzotikumok közül a leggyakrabban használt anyag. És mégis, az európai borászok száma, akik ezzel dolgoznak, eddig meglehetősen csekély. Figyelemre méltó kivétel a Château Galoupet a rozé borairól ismert Provence-ban, amely két évvel ezelőtt a Louis Vuitton Moët Hennessy luxusmárka-csoport tulajdonába került. A stílusos üvegpalackos (legalább 70 százalékban újrahasznosított üvegből készült) elsőszámú rozé boruk mellett most egy „Nomade” nevű másodborral is előálltak. Ez szintén biogazdálkodásból származik, és egy lapos műanyag palackban érkezik. Szép és jó, gondolhatnánk, a műanyag talán könnyebb, de aligha környezetbarátabb az üvegnél. De mégis az. Főleg ebben az esetben. Hiszen újrahasznosított műanyagról van szó, amelyet a tengerpartra sodort ki a víz, és egy Prevented Ocean Plastic nevű szervezet gyűjtött össze.
A kartonpalack
Még forradalmibb utat választott az olasz Cantina Goccia borászat Umbriában. Ők a „Frugal Bottle” nevű palackra teszik le a voksukat, amely 94 százalékban újrahasznosított kartonból áll, és élelmiszeripari minőségű belső bevonattal van ellátva. Mindössze 83 grammot nyom, a brit Frugalpac cég gyártja, és azt a marketingtechnikai plusz előnyt kínálja, hogy körös-körül egyedileg nyomtatható.
A francia Le Petit Baroudeur start-up ugyanakkor nemrég piacra dobott egy „Bio’teille” nevű palackot formázott rostból. Ezt cellulózanyagból, például hulladékpapírból és kartonból (gondoljunk csak a tojástartókra) állítják elő, és száz százalékban újrahasznosítható, illetve komposztálható. Design- és fenntarthatósági díjakkal halmozták el, de eddig csak egy nagyon egyszerű, Camargue-ból származó asztali bort palackoznak bele.
Green Gen Technologies
Még egyáltalán nincs forgalomban a forradalmi Green Gen Bottle palack, szintén a francia Green Gen Technologies cégtől. Ezt font fonott növényi lenrostokból és gyantából állítják elő. Jelenleg még zajlanak a tárgyalások a potenciális vásárlókkal, azonban a Louis Vuitton Moët Hennessy vállalattól erős támogatásra számíthatnak.
Ehhez a csoporthoz tartozik az említett műanyag palackos Château Galoupet mellett még számos más bor- és szeszesital-gyártó is. Párizsban egy start-up inkubátort üzemeltet, amelybe a palackgyártót nemrég felvették. Ami a Green Gen Technologies határozott célját, miszerint a következő évben már félmillió palackot gyártsanak, meglehetősen hihetővé teszi. Már sokkal jobban elterjedt az alumíniumdoboz, amelyet főleg az USA-ban használnak néhány neves borász, például a filmrendező Francis Ford Coppola ismert borászata. Ha beleszámítjuk a szállítást és az újrahasznosítást, a doboz CO2-mérlege alacsonyabb, mint az üvegpalacké – állítják. A megoldás mégsem igazán vonzó. Fenntarthatósága pedig meglehetősen kérdéses. Még akkor is, ha az USA-ban a járvány és az online rendelések miatt fellendült az értékesítése.
Mit szólnának a betétdíjhoz?
Marad még egy megoldás, ami tulajdonképpen elég kézenfekvő lenne. Mégpedig a jó öreg betétdíjas palack. Stájerországban 2011 óta létezik a Stájer Tartomány által kezdeményezett palackvisszaváltó rendszer, amelyben közel 200 borászat vesz részt. A „stájer palack”, amely egy belevésett párducról ismerhető fel, többször újratölthető. Amivel nemcsak nagy mennyiségű üveghulladékot kerülnek el, hanem – a kezdeményezők szerint – ráadásul 96 százalékát megtakarítják az új palackok gyártásához szükséges energiának.
Az, hogy egy ilyen rendszer csak egységes palackformával működik, a dolog természetéből adódik. „Jelenleg azonban a palackválaszték a piacon túl nagy ahhoz, hogy a válogatásra és újrahasznosításra gondolhassunk” – sajnálkozik Willi Bründlmayer, „körülbelül 20 évvel ezelőtt ez néhány vendéglátóipari ügyfélnél még jól működött. Szinte kizárólag egyetlen borászattól vásároltak, amely visszavette, tisztította és újratöltötte az üres üvegeket. A borlapokon szereplő borok növekvő választékával és az ezzel járó palackformák sokféleségével azonban ez a koncepció elavult.” Ezért ma a borász szerint bár továbbra is visszaveszik az üres üvegeket, de azokat már az üveghulladék-hasznosításba irányítják.
Nemzetközileg is vannak törekvések egy egységes betétdíjas rendszerre. Például a spanyol Torres borászcsalád egy Rewine nevű projektet kezdeményezett. Ennek során több mint 80 000 palackot használnak újra, ami – honlapjuk szerint – már 170 000 kilogramm CO2-kibocsátástól kímélte meg a bolygót. A projektet nemcsak Katalónia régiója, hanem az Európai Unió is támogatja. Egyáltalán, Brüsszelben valószínűleg elengedhetetlen lenne egy politikai döntés ahhoz, hogy Európa-szerte hatékonyan bevezessenek egy ilyen betétdíjas rendszert. Mert hogy a „piac láthatatlan keze” megoldaná a problémát, meglehetősen valószínűtlennek tűnik. Főleg, hogy az említett piac láthatóan még mindig néhány tévhitben él, például abban, hogy a súly értéket képvisel. —
Címek
greengentechnologies.com/green-gen-bottle
garconwines.com/wines-in-sustainable-bottles
packamama.com/what-we-do/better-bottles
preventedoceanplastic.com
frugalpac.com
rewine.cat

© Getty Images

Döntő marad, hogy honnan származik hozzá a műanyag.
© Chateau Galoupet

© Getty Images
