Senki sem énekli meg jelenleg olyan szépen és okosan az utca durva szokásait, a kétes alakokat és a halottakat, mint az osztrák énekes-dalszerző… – írta 2017 elején a Süddeutsche Zeitung. Debütáló albuma, az Ansa Woar az osztrák eladási listák első helyén végzett, a Heite grob ma Tote aus pedig végtelenített lejátszási listán volt a fülekben. Egy sláger, még a nagymamák számára is. Ezt hívják a szakmában „áttörésnek”. Fekete, bizarr, költői legendák egy elhalványult alvilágból, szaftosan fakuló bécsi dialektusban. Ő maga „bänkelsängernek” (vándordalnoknak) tekinti magát. Májusban David Öllerer, azaz Voodoo Jürgens megkapta az Amadeus Award díjat az „Alternatív” kategóriában. Akkoriban élőben könnyű volt elcsípni.
Folyamatosan turnézik zenekarával, az Ansa Panier-vel: bécsi tereken, ahol kifogástalanul értik – Festwochen-megnyitó, Popfest, Stadthalle-gála; keresztül-kasul Ausztrián és Felső-Bajorországon át egészen Berlinig (gyakran telt ház előtt), Hamburgig, Chemnitzig, Winterthurig, sőt még Londonig is, ahol a legtöbben valószínűleg egy szót sem értenek. Na bumm. Davidet/Voodoo-t sokkal jobban érdeklik: hangjának lágy, már-már vágó színei, az átható beszédfonás, a képregényszerű csapongás, az elhanyagolt angyali mivolt, a szőke fürtök (bécsi dialektusban: „Schneckaln”) a tarkónál lévő sörénnyel.
Egy fiatalember Tullnból, az elveszett idő nyomában. Talán. A megsebzett jelenidő előtt jócskán. Csillogás karcolások nélkül? „Happy-Pepi? Sosem volt az én világom. Drámák!”
Mozi a fejben. Dalok filmszerű jelenetekkel (lásd YouTube), a videók a menedzserügynöksége, a Redelsteiner Lotterlabel kiadójától származnak. „A nyelv a legfontosabb hozzávaló ebben az elixírben” – sorolja a Musikexpress: az „Eisensau” a bankautomata, amely elnyeli a kártyát, a „A Sackl Chips, 2 Liter Eistee” pedig a tízórai nélküli bizonytalan gyermekkort jelképezi. Az „Angst haums” két szóban magyarázza el, miért szavaz olyan sok ember a jobboldali populistákra. Második dobásáért, az S’ klane Glücksspielért, amelyet az év albumának jelöltek, megkapta a második Amadeus-díját is.
Szóval. Kávéház és jóízű étkezés. Na, nem a Café Weidingerben a Lerchenfelder Gürtelnél, amelyet VJ törzshelyeként túl gyakran írtak le részletesen. És a Café Fesch már nem is létezik. Jugendstil környezetet választunk zongorával és biliárddal az ottakringi régi-új Café Ritterben. Neki és menedzserének, Redelsteinernek ízlik a majonézes tojás, a sör is, és rágyújtani amúgy is kint kell. Mikor kezdte David? Tizenkét évesen. Aha. Na ja.
Most 36 éves. Vékony, egyes videókban szinte áttetsző, és mindig kicsit nyugtalan. A korona-lezárás egy kicsit felhizlalta.
Kevesebb stressz és rendszeres főzés. Ezt kisujjból kirázza, amióta kisfiúként kísérletezett a nagymamája gulyásával, és mesteri palacsintadobálóvá vált. A következményekről később.
Még csak három hangulatjel! A menő nyolcvanas évekbeli Strizzi-stílusú öltözék majdnem slim fit. Még zseniálisabb a rajta lévő réteg: a vörösesbarna nyércsapka (lehajtható fülvédőkkel) és a szőrmével bélelt bőrkabát akár nagypapa szekrényéből is lopva lehetne. Borat, vigyázz!
Ráadásul a csibész olyan ártatlanul néz ki hosszú tollai alatt, ahogy az Esquire magazin Justin Biebert „angyalinak” titulálta. Tetoválásait (osztrákul: „Peckerln”) Voodoo csak később mutatja meg: „Többnyire eseményekhez kötődnek. A horgony Barcelonában készült.” Most. Hagyja magát türelmesen tucatnyi pózban fotózni, felélénkül biliárdozás és borkóstolás közben, kedvesen mosolyog a végéig. Mégis. Mindig önmaga. Nem az az ember, aki tintahalként fonódik az újságírók nyakába, vagy nyálas privát részleteket tereget ki. Nem akar mindenhol felismerhető lenni – ami nehéz, mióta szerepelt egy Tatort-epizódban és Stefanie Sargnagel Ja eh! című darabjában a bécsi Rabenhofban. De: „Ezt kellemesnek találom.” Még ha sok lány a Café Ritterben fel is ragyog a látványától – a tintahalat Voodoo a grillen és a levesben hagyja.
Ebben a gőzölgő, korianderillatú ramen tésztalevesben, amely a tésztát és a levest egy szóba sűríti, és Tokió, Bangkok és Szöul között házi kosztként szolgálják fel számtalan ízváltozatban. A misopasztát és a tengeri algát leszámítva. Azok mindig benne vannak. Hm. Bár egy kifejlett polip a levesben talán jobban illik a vastag, csúszós udon tésztához. Voodoo épp most jár tanfolyamra. A barátnője, akiről nem beszélünk, szakértő benne. És. A lezárás alatt minden hétvégén az egyikük „meglepte a másikat egy nem mindennapi étellel. Egy egész polippal. Vagy békacombbal. Vagy marharoláddal à la française. Ezekhez mertem hozzákezdeni, és sikerültek, vajban és olajban kisütve.” Na, szakácskönyveket nem lapozgat. Internetes generáció. „De ha van egy ötletem egy ételről, azért utánanézek, hogyan működik.”
Nevet. Az első gulyására gondol – fejből, recept nélkül –, amelyből „inkább egy híg leveske lett. Azt hittem, tudom, mi minden kell bele, de sajnos…” Tízéves volt. Vagy tizenegy. Vagy tizenkettő. Korán kezdett el főzni. A szülők különváltak, az anyja dolgozott, és semmi hajlamot nem érzett a konyhára. „Akkor a porleveseken túl megpróbáltam bizonyos ételeket a nagymamámhoz kötni. Imádtam a főztjét. Egyszerű ételek, klasszikusan a 'Kelch' (káposztaleves). Azt is csodáltam, mit tud varázsolni a semmiből.” Tullnban.
„Zwischen Zuckerbude und Kadaverfabrik / Wos siaßld oda noch hinige Viecha riacht” (Cukrászda és dögtelep között / Ahol édes illat vagy még rothadó állatok szaga terjeng) – énekli a „majdnem bukott csibész” (Redelsteiner menedzser szavai) egy sötét és színes balladában a gyermekkoráról. Az is benne van: „Im Summa woa ma Strohfian und im Herbst woa ma lesn.” (Nyáron szalmát hordtunk, ősszel pedig szüreteltünk.) Szőlősgazda családból származik, anyai ágon, minden kötelező munkával és rituáléval: szalmavontatás és szüret nyár végén, laktató ételek a szünetekben a buszon, tepertő, szalonna, barna kenyér, egy pohár bor közben és egy cigaretta. Ha a betakarítás megvolt, jött a szüreti kakas. „Akár kakas, akár csirke, mindenképpen zsemletöltelékkel a hasában és szaftos lével. A tullni nagymama adta a hátteret. Az evéshez, a főzéshez – és a dialektus-ritkaságok forrásaként. Az összes vasárnapi, ünnepi és születésnapi alkalmon rendesen főzött. Csak Bécsben jöttem rá, hogy a generációm mennyire kényes minden zsíros dologra. A húsnak mindig soványnak kell lennie. Ezt magamról nem állíthatom.”
Az inak a gulyásban hozzátartoznak. Abban van a zsír, ami az ízét adja.” A Voodoo-ra jellemző, kettősséggel teli szerelmes dalban, a Heast do hob i scho gnua-ban sűrítette ezt: „Du bist die Flaxn im Gulasch / I heb’s ma bis zum Schluss auf…” (Te vagy az ín a gulyásban / A végére tartogatom…)
Mégis. „Nagyon korán nagyon szerettem a halat. Születésnapomra az anyámtól 'a pisztrángot' kértem. Valami különlegeset. Petrezselyemmel és fokhagymával a hasában. Az ünnep kedvéért 'megkegyelmezett'. De. A fűszerezésen lehet érezni, ha valaki valamit valóban szenvedéllyel csinál.
„A főzés számomra a kóstolás. Hogyan viszonyulnak egymáshoz a hozzávalók, hogyan és mit lehet még finomítani. Hogy melyik volt az első étel, ami kifogástalanul sikerült, már nem tudom. Palacsinta mindenesetre mindig.”
Tízéves volt, amikor valaki megmutatta neki a tésztát. „Nem nehéz. Szóval szombaton, vasárnap korán – mert régen szerettem korán kelni – bementem a konyhába palacsintát dobálni. Először édes töltelékkel, később sósan: darált hússal, kovászos uborkával, sajttal átsütve.” Ami az anyját abba a téves véleménybe ringatta, hogy a fiának a császári cukrászdában van megírva a karrierje. A következő (vagy azt követő) képben már mint Demel-tanonc találta magát. „Na ja, a képzés egyértelmű volt kezdettől fogva. Az iskolában nem nyújtottam nagy teljesítményt. Először asztalosnak jelentkeztem, egy hármassal technikaórán. Megkérdezték, hülye vagyok-e.”
Szóval Demel. 1999-től. Akkoriban a Raiffeisen tulajdonában, felújítva és átépítve, a termelés nagyrészt kiszervezve („már nem volt pékség szaga”, kritizálta Attila Dogudan, aki nem sokkal később átvette a hagyományos üzemet).
David Öllerer „termelt” Kagranban: „Tíz tanuló három év alatt különböző állomáshelyeken ment keresztül, a csokoládégyártástól a leveles tészta, tea- és aprósütemény-készítésen át a rétes-állomásig. Egész nap csak túrós rétes, almás rétes, tejfölös rétes…”
Nyerő dolog az életre? Voodoo vigyorog. „Megtanultam. De otthon nehéz megvalósítani. A nagyüzemi konyhában hatalmas mennyiségekkel és profi gépekkel dolgozol. Ha ezt a régi gázsütőmben próbálom meg, biztosan rosszul sül el. De igen, tudok még tortát készíteni, születésnapokon elvárják – de nem arról van szó, hogy az első sorba tolakodnék –, és akkor attól függ, mi a kérés. Egyszer egy hatalmas epres tálat csináltam egy barátnőmnek. Omlós tészta, egy kiló vaníliakrém, rengeteg eper. Igen, recés széllel. Vannak ilyen hatalmas formák. Az volt a legnagyobb kihívás, ilyesmit szerezni.”
Vissza. David tanonc „elég hamar rájött, hogy a szakma nem az én világom. Megváltoztam, a barátaim is, elkezdtem érdeklődni a művészetek iránt, irodalmi németül beszélni. Leszoktam a dialektusról. Elég jó, ha kétnyelvű az ember.” (Smiley) De aztán az anyja: „Most ne bolondozz, menj el legalább egy évre. És két év után: Csak még egy évet. Csináld végig!”
De. „A vége felé, amikor megszületett az elhatározás, hogy ott nem fogok megöregedni, egyre kevesebbet jártam be. Valahogy agresszívbe fordult át. Ha frusztrált vagy, agresszív leszel, és ott vettem észre, hogy abba kell hagynom.”
És aztán? Széles, elutasító kézmozdulat, bársonyos nevetés. A csibész megteheti. „Aztán jött egy hosszú káosz-időszak.” Érettségizők iskolája. Abbahagyva. Polgári szolgálat. De. „Zenéltem, elkezdtem gitározni. Magamtól tanultam meg. Valószínűleg gyorsabban ment volna, ha elmegyek tanfolyamra, csak én mindig nagyon öntörvényű voltam a tanulásban. Nagyon nehezen tudok elfogadni mástól valamit, mindig magamnak kell kipróbálnom.”
Szóval. Még hátrább. Ismét Tullnba. David diszlexiás. Montessori-iskolával akkoriban semmi sem lett. Másrészt: „Mindig szerettem fogalmazást írni, még ha a füzetek pirosan is voltak teleírva a helyesírási hibák miatt. Írtam kis dalokat is barátokkal. Hogy ezeket hangszerelni kell, nem tudtam.” (A tízperces szünetben a csontraktárba fut, hogy ellátmányt vegyen az egész osztálynak: „Mert én voltam az egyetlen, aki nem szart be a házmestertől” – magyarázza később valahol.) Hétéves, amikor az apjának, egy szerelőnek, börtönbe kell vonulnia: „Az újságban állt, nagy betűkkel / Más gyerekeknek ez kapóra jött…” – hallható a Tullnról szóló dalában. A kapcsolat hosszú időre megszakad. „De sosem voltam keserű vele szemben.”
Mondja a fiú, és úszik az árral szemben. Zenél, próbálkozik hip-hop szövegekkel: „A rímelés mindig könnyen ment. A gitározással jött az éneklés.” Magyarázza: „Nem azért tanultam meg gitározni, hogy gitározzak, hanem hogy kísérjem az éneklésemet.” Bob Dylan és Tom Waits a fülében. Ez végre „az övé”. Közben dolgozik temetőgondozóként, nyomdában, sorban áll a munkanélküli segélyért.
25 évesen lesz egy lánya apja. Adele Salome. „Ha fiú lett volna, Salomonnak neveztük volna el. Az exemmel, ő művész, mindent megosztunk.”
Így van. Voodoo a „jó étkezés” alatt is online összeköttetésben van a lányával. A Pichlmaier házaspárnál, Pichlmaiers zum Herkner, Martin és Christiane, egy stájer és egy tiroli, régi ismerősök a Fabio’sból, ahol tizenkét év alatt szerelmespárból házaspárrá „tenderedtek”, akik „sosem akartak önállóak lenni. Hm, de ha mégis, akkor csak egy hagyományos vendéglővel. Hm.” A Herkner Dornbachban kínálkozott, a tulajdonos által óvatosan, de alaposan restaurálva és átépítve – ezek a gangok, ez a hangulat, és persze ez a konyha! Szóval. Irány a külváros! Öt éve a Pichlmaierek szembenéztek a törzsvendégi kihívásokkal. A Herkner egy legenda volt. Jól sikerült. Még jobban, mióta a fiatal Roman Artner főz, egy bécsi srác széles spektrummal, a csúcsgasztronómiában kiképezve. Na, nem rokona a nagy Artner-családnak, bár dolgozott ott egy ideig. A szezonális hozzávalókkal készült hagyományos ételek híve, aki szívesen kísérletezik modern hatásokkal.
Végigkóstoljuk az étlapot. A marinált brokkolitól, a házi káposztás tésztától, a karfiol-variációtól kezdve a klasszikusokig: borjúvelő, borjúfej, sült mirigyek, Riesling-belsőség és táfelspicc a kihagyhatatlanokkal: velőscsont, almatorma, snidlingmártás. Mindehhez Salomon Hochterrassen Zöldveltelini. Mmmmmh! Voodoo a húsos ételeknél marad. A megjegyzést, hogy minden szakács ugyanazt az ételt másképp értelmezi, földhözragadtan kommentálja: „Egy teljesen normális tésztaétel (Past’ Asciutta) min-den-kinél másképp ízlik.”
Sokszor főzte, amikor épp kevés pénze volt. És. „Darált húsból, gulyásból, gombás szeletből nagy adagokat lehet főzni, amikből pár napig el lehet élni.”
Amikor a zenekara, a Die Eternias feloszlik, amellyel vezetője tíz éven át iskolai angollal gyakorolta a brit-popot, és a Krachmandelorchester is csak mérsékelt sikert arat, lakás nélkül marad. Az „elveszett” apja felajánlja neki, hogy költözzön hozzá. „Igen, és jó volt feldolgozni dolgokat, amik régebben gázosak voltak.” Idő. Hogy megtalálja önmagát, merje énekelni a saját bécsi dalait, Voodoo Jürgenssé válni. „Mert kár lett volna a projektet veszélyeztetni”, mindennel felhagyott, ami tiltottan jó. „Sokan elszálltak, de minket nem ért el.”
Az apának nemcsak „jó beszólásai vannak, szívesen kézbe vesz egy serpenyőt is. A nevetésen látszik, hogy rokonok vagytok, mondja az anyukám” – mondja David. Az Anser Woar CD borítóján össze lehet hasonlítani: Ott áll a Voda (apu) az Ansa-Panier-ben.
A sztorit, miszerint David szülei egy togoi Voodoo-piacon ismerkedtek meg, amire őt ugyanazon az éjszakán foganták, hagyjuk meg legendának. Az egyszerű igazság: „Játékos kedv! A Eterniasnál hírességek neveit csavartuk ki. Voodoo Jürgens tetszett nekem.”
Hűvös van Pichlmaiers belső udvarán. Még egy cigi, még egy korty „Salomon”. Salome lánya hívott. Apai teendők. Vacsorára spagettit kér.