A hús édessé válik
Szöveg: Christian Grünwald Fotó: rendelkezésre bocsátott
Évente egyszer az ágazat a Madrid Fusion-ön kívánja bizonyítani kreativitását. Kicsit olyan ez, mintha Hollywood összegyűjtené a legjobb erőket egy bulira, hogy megmutassa: az álomgyár még teljes gőzzel működik. Az, hogy egy francia némafilm öt Oscar-díjat nyer, akkor pont olyan, mint ahogy a spanyolok és franciák érzik magukat, amikor állítólag a skandinávok ünneplik a világ legjobb konyháját, de hát nem lehet mindig az első helyen állni. Ami pedig a gazdasági erőt illeti, a finom kis skandináv nemesi vendéglátás amúgy sem mérhető a Ducasse, Robuchon & Co. frankofil hálózatához olyan fontos piacokon, mint az USA és Ázsia.
Az igazi sztárok hiányában a termék a valódi sztár. Witzigmann-nak tehát igaza van ezzel az újra és újra használt mondattal, csak ő valóban sztár. És Ferran Adrià sincs ott. A spanyol gourmet-világ az ő távozása után médiabelileg jelentősen veszített varázsából. Nem mintha kollégái ne lennének nagyszerű technikusok és szakácsok, pusztán karizma hiányzik belőlük. Valami, amit az osztrák szakácsok sem sugároznak a nemzetközi színpadokon, és ezért elővigyázatosságból távol maradnak az ilyen ágazati találkozóktól.
Ausztria legalább érintőlegesen szóba kerül. Ahogy a véletlen hozza, e sorok szerzője szóba elegyedik a stockholmi, azonos nevű étterem szakácsával, Björn Frantzénnel. Hiszen tavaly az a levél Svédországból kelt útra, amely 1:1 arányban lefordítva landolt a Taubenkobelben. Igen, ezt Stockholmban még mindig viccesnek találják, bár higgadtan, mert itt inkább szövegi szerzői jogról volt szó, mintsem az ételek másolásáról. Ezután bevontuk a beszélgetésbe Alain Weissgerbert, a Taubenkobel konyhafőnök-helyettesét is, aki az egyetlen neves konyhafőnökként követte hallgatóként a Madrid Fusiont. Jó volt a beszélgetés. Némely dolgot ugyanis nem forrón esznek, hanem alacsony hőmérsékleten párolnak.
Björn Frantzén és partnere, Daniel Lindeberg az optimális alapanyag keresésére és kiválasztására koncentrálnak. Különösen intenzíven teszik ezt a halak terén. Minden részlet fontos: például a kis csomagolási egységek; ideális esetben egy hal egyenként van csomagolva, hogy elkerüljék a saját súlyából adódó nyomódásokat a nagyobb ládákban. És ott a tudás, hogy például az abszolút friss hal nem feltétlenül a legjobb. A halnak is, fajtától függően, szüksége van bizonyos időre, amíg a hús elkészítés közben eléri az optimális állagot. Egyfajta érlelési folyamaton kell átesnie, amely sok szempontból hasonlítható a húséhoz. És természetesen a kifogás körülményei is döntő jelentőségűek: „Azok a halak, amelyek fogás közben stresszesek, keserűek. Ha nincs stressz, a fogás utáni első napon egészen lágy, édes jegyekkel rendelkeznek. Így kellene egy halnak ideális esetben ízlenie.”
www.frantzen-lindeberg.com
A vissza a természethez a mottója Magnus Nilsonnak is a nyugat-svédországi Fäviken kis szigetén lévő éttermében. A 12 fős étterem elvei éppoly régiek, mint amilyen radikálisak és jövőbe mutatóak: csak azt készítik el, ami a szigeten elérhető. Ez éppúgy élesíti a szakács érzékeit, mint a hajóval érkező vendégekéit. A színpadon egy videóshow-ban Nilson, aki szakállával és hosszú hajával egy szelíd vikingre emlékeztet, a marhahát olyan részeit mutatja be, amilyeneket csak akkor kaphatunk meg, ha magunk gondoskodunk a hús érleléséről.
Egyes darabok színe erősen elszíneződött. A zsír nagyon sárgás, maga a hús pedig barnás, már-már kékes árnyalatú. „Az elején tudatosan emeljük a tárolási hőmérsékletet néhány fokkal 10 fokra, hogy az érlelési folyamat úgy, ahogy mi szeretnénk, valóban ésszerűen elinduljon.” Ok, a sütés előtt bizonyára levágnak belőle ezt-azt, de ettől függetlenül itt egy teljesen szokatlan húsíz keresése folyik. „Szeretem, amikor a hús ezeket a hihetetlen malátás tónusokat fejleszti, ezt keresem.”
Ha az ember következetesen továbbgondolja Magnus Nilson előadását, a következő években számíthatunk a vadaknál, de a saját érlelésű húsoknál is a klasszikus „haut-gout” (nemes poshadtság) visszatérésére. Hogy ezt valóban szereti-e az ember? Tény mindenesetre, hogy feltűnően sok sztárszakács unja már a hús meglehetősen egyenletes és nem különösebben kifejező ízét. Egy új intenzitást keresnek, amely már most is kifejeződik a néha nagyon erős, mindig édeskés szószokban – és mindenekelőtt a saját érlelésű húsdarabokban, amelyeket egy hentes sem adna ki többé önként.
www.faviken.com
Magnus Ek következetesen bezárta eddigi Oaxen Krog éttermét, hogy 2013-ban Stockholmban, ismét a számtalan kis sziget egyikén, egy újat nyisson. Addig is van elég dolga: saját kis hentesüzletet alapított, ahol maga érleli a húst, és házi kolbászok készítésével kísérletezik. Vagy éppen saját füstöléssel. Például rénszarvas szívvel, amelyet gombaporral megszórva tálal: tiszta erdő...
A középpontban azonban a marhahús érlelése áll. Hihetetlen módon nyolc hétig hagyja érni a hűtőházban. „Azt a diós-édes ízt keresem, amit a kiváló, évekig levegőn szárított sonkáknál érezni.” Végül a húst vákuumcsomagolják, és néhány órán át 55 fokon főzik. Ezt követően Magnus Ek fakéregbe csomagolja a húst, meggyújtja, a parázsló csomagot egy fémfedő alá teszi, és hagyja az egészet kicsit pihenni. Hozzá rengeteg barna vajban sült csicsóka, tepertő és egy intenzív ökörhús-redukció. Egy főétel, na.
Ángel León az andalúziai Cádizban található Aponiente éttermében évek óta kísérletezik azokkal a lehetőségekkel, amelyek révén vendégei új módon és még intenzívebben ízlelhetik meg a tengert. Újabban azokra a termékekre koncentrálnak, amelyek igényt tartanak arra, hogy különlegesek legyenek. A halszemek nála intenzív szósszá válnak. A tintahal belsőségei is nagy népszerűségnek örvendenek, és emellett szezonális vonzerővel is bírnak: évszakonként más-más ízűek, hol édesebbek, hol fűszeresebbek – ezek is bekerülnek a szószokba. Fontos, véli Ángel León, hogy az ember konyhafőnökként és vendégként se féljen az ismeretlentől. De meg lehet ijedni, ha arra gondolunk, hogy most már a plankton is fűszerként és kiegészítő összetevőként kerül a tányérra? Nem vonunk-e el így sok tengeri élőlénytől még több erőforrást, mint amennyi amúgy is összeegyeztethető az ökoszisztémával? León ezt inkább filozófiailag látja: „A plankton számomra olyan, mint az élet hamuja a nagy óceánban. A körforgás mindig újraindul – a mi közreműködésünkkel vagy anélkül.” Ángel León a Mexikói-öböl olajkatasztrófája után figyelmeztetésül, és erre utalva, intenzív fekete szószokon tálalta halételeit.
Optikailag és ízvilágában szintén megdöbbentő a planktonkivonaton, valamint különböző halakon és tengeri herkentyűkön alapuló tengeri kolbász, amelyet León „ibéricos del mar”-nak nevez. Még több. Még elképesztőbbek azok a húspótlók, amelyeket a legjobb filédarabokból formálnak. Egy sügérből készült medaillon akkor egy nagy, tapadó szálkával együtt egy tisztított báránybordára emlékeztet.
Nagyon látványosnak hangzik, mi vár a vendégekre az Aponientében még a nyár előtt: egy leves, amely nemcsak a tengeri íz esszenciájával rendelkezik, hanem a tányérban az Atlanti-óceán hullámzását is szimulálja.
www.aponiente.com
Az embernek az az érzése, hogy tintahal nélkül a kreatív szakács ma már nem szívesen dolgozik. A Javier és Sergio Torres testvérek is egy ebből készült alaplére esküsznek, amely sokkal tisztább és intenzívebb, mint a szokásos halé. Bár ők ketten megesküsznek rá, hogy ez mindenekelőtt a hőmérséklettől függ: minél mérsékeltebben gyöngyözik az alaplé, annál intenzívebb az aroma. A Me Hotel 24. emeletén található Dos Cielos étterem alapleve egyébként 45 zöldségfajtából áll, amelyek közül elsősorban a héjakat főzik meg. Miért olyan fontosak az alaplevek? Mert a Torres testvérek lehetőség szerint minél több ételt alacsony hőfokon vagy sous-vide módszerrel készítenek, ahol a termékek saját íze mellett az alaplé válik a meghatározó tényezővé. A vendéget leginkább az fogja érdekelni, hogy a Dos Cielosban gyakorlatilag alig törekszenek akadályokra a konyha és az étterem között. Igen, ennek van jövője.
www.doscielos.com
High-tech nélkül semmi sem megy. Aki belegondol, mennyibe kerülnek a bemutatott géparzenálok az egyes konyhákban, az elgondolkodik. 40 000 euró értékű eszközöket használnak. Extrém az is, amit ezekkel termelnek: 1 liter alaplé értéke akár 1500 euró is lehet. A konyhában ezért minden nap kínosan ügyelnek a milliliteres szintre, ahogy azt egyébként csak a bárban szokták.
Elena Arzak minden bizonnyal azok közé a konyhafőnökök közé tartozik, akiknek az ipar tesztelésre sok eszközt bocsát rendelkezésére. Végül is a technikát kombinálni kell egy ésszerű felhasználással, és ezt az Arzak-kísérleti konyha San Sebastianban, mint senki más, képes ellenőrizni a gyakorlati hétköznapi alkalmazhatóságra. Az Arzacknál évek óta követik azt az ötletet, hogy fagyasztva szárítással és az azt követő dehidratálással konzerválják az aromát, és egyúttal intenzívebbé is tegyék. Ezt végső soron Nescafe-granulátumhoz hasonlóan képzelhetjük el, csak éppen bonitóból vagy mindenféle alapléből vagy zöldségkivonatból. Aromatároló évekig, minden szezontól és aratástól függetlenül, bármikor aktiválható. Értékes, mint az aranyrudak – és ezért valószínűleg nem a jövő.
www.arzak.info
Heston Blumenthal szintén a globális high-tech gourmet „nagyágyúk” közé tartozik, akikre az ipar szó szerint rátukmál minden új eszközt és technológiát. Védekezik az ellen a vád ellen, hogy bármit megtenne egy jó technikai poénért a konyhában. „Három kutatókonyhánk van. Tulajdonképpen már a kilencvenes években minden hülyeséget megcsináltunk: például a lebegő étlapot az étteremben. Most már inkább visszatérünk a gyökerekhez.”
Ma az ambiciózus konyhafőnökök technológiával hihetetlen dolgokat érhetnek el. Amit azonban nem engedhetnek meg maguknak, az a klasszikus képzés kihagyása. „Ha nem tudod, hogyan és miért lesz tökéletes egy steak, akkor máskülönben is gondjaid lesznek, hogy elérd a célt.”
Blumenthal nem akarja hallani, hogy a főzés egyre inkább tudományos kísérletté silányul: „A molekuláris gasztronómia nem halott – sosem élt. A főzésnél mindig vannak fizikai és kémiai folyamatok. Víz, cukor, só – ezeket mind ki lehet fejezni képletekben is, de nem szabad közben negatívan mesterségesen szemlélni. A technika önmagában sosem volt elég – mindig szükség volt egy érzelmi aspektusra is.”
A konyhai kreativitás nem olyasmi, amit csak a mi korunkban éltünk meg. „A legjobb evolúció akkor történik meg, ha a régi hagyományokat modern technológiával éleszted újra és valósítod meg. Ezt tette a Nouvelle Cuisine is, amikor Marie-Antoine Carême konyháját újjáélesztette. Az autók gyorsabbak és biztonságosabbak, a tévékészülékek jobb képminőségűek, miért ne tehetnénk jobb technikával és jobb alapanyagokkal még jobbá a konyhát is.
www.thefatduck.co.uk