Christian Werner Gasthaus Sternje tíz éve szerzett kiváló hírnevet magának, mint az egyetlen olyan cím, amiért érdemes Simmeringbe utazni. Az utóbbi években a házigazda jelentős fejlődést mutatott a borok terén; a borválaszték, bár inkább a fiatalosabb oldaláról, ma már bátran összevethető Bécs legjobb éttermeivel. Mivel azonban a borárak, például Burgundiában, manapság nem éppen alacsonyak, a vendégnek mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Egyébként a városközponttól való távolság miatt itt sem érdemes árengedményekre számítani, a Stern ebből a szempontból inkább a felső ligában játszik. De ezt meg is engedheti magának. Ami új a Sternben, és ez az igazi szenzáció, az Peter Zinter, aki október vége óta áll a tűzhely mellett. Werner és Zinter vadászat közben ismerkedtek meg, és kiderült, hogy mindketten kifejezett szenvedéllyel viseltetnek a belsőségek elkészítése iránt. Werner pár hete átadta magát a maître-sommelier szerepének – a külvárosban nevezhetnénk főpincérnek vagy egyszerűen patrónusnak is –, de a háttérben továbbra is kiveszi a részét a főzésből. Zinter elfoglalta a helyét a tűzhely mellett, és máris teljes erőbedobással alkot. Az éttermeket általában inkább másokra bízom, hogy látogassák a nyitást követő hetekben. De mivel ez nem nyitás, csupán egy új szakács, ezúttal kivételt teszek. Előzetesen elmondható, hogy az étlap egy ilyen ambiciózus programhoz egyszerűen túl nagyra sikeredett. Zinternek még finomítania kell rajta, ha nem akar folyamatosan izzadni. Mert amit ő készít, az nem készülhet mellékesen. Télen a programot a vadászidény eredményei határozzák meg. Zinter azt mondja, a húsért vadászik, nem a trófeáért. Szezonban most savanyú nyúl kapható burgonyagombóccal. Az őz és a szarvas szinte állandóan szerepel az étlapon. Kőszáli kecskéből vajszeletet (Butterschnitzel) készít, szilárdan, ahogy az állat húsa megkívánja, nagyon jó, bár eléggé ellentmondásban áll azzal a céljához képest túlságosan koncentráltan redukált vadmártással (Demi-Glace alapú), amely a kőszáli kecskének kevés esélyt ad. Ez az egyike annak a nagyon kevés kritikai pontnak, ami itt felmerül, sok minden más ugyanis kiváló ízű. A borjúmáj kumkvattal és levesgyönggyel az első sláger, rózsaszínen, szobahőmérsékletű szeletként tálalva, az egészet Zinter roastbeefnek nevezi. Még ennél is elképesztőbben jó a langyos borjúláb kombinációja paradicsom-concasséval, amely a kocsonyás lábnak a megfelelő dózisú gyümölcsös savasságot biztosítja. Egy osztályon felüli étel, az est messze legjobbja (sajnos a Sternben újabban már csak este főznek, érthető, de kár érte). Az a kijelentése, miszerint a lehető legkevesebb komponenssel szeretne boldogulni, azonnal megdől a következő tányérnál: sült libamáj grillezett angolnával, kacsavérből készült véres hurka sült szeletén, hozzá meggy és sült kacsaszív, páratlan az erőteljes haraphatóságával. Az egészet egy sűrű mártás tartja össze, itt Zinter nem tudja és nem is akarja letagadni klasszikus iskolázottságát.
A tüdős fogás (Beuschel), amely eredetileg Christian Werner kezéből származik, semmiben sem hasonlít a bécsi iskolához. Teljesen hiányzik belőle a Reitbauer- vagy Gerer-féle borjútüdő krémessége és eleganciája. Cserébe viszont ízletes és harapnivaló, a nyelv, a tüdő és a máj felismerhető és durvára vágott. Nevezhetnénk külvárosi borjútüdőnek, vagy elhelyezhetnénk akár Firenzében vagy Torinóban is. Mindenesetre nagyon ízletes. Burgenlandban nemrég fogolyra vadásztak – egyébként ritkaság Ausztriában, ahol a madarak egyre inkább elveszítik élőhelyüket és számuk fogyatkozik. Zinter úgy süti meg a foglyot, hogy megőrzi páratlan ízét, és mellé burgonyatésztából készült nudlit (Schupfnudeln) tálal velővel és fehér szarvasgombával. Telitalálat. Ez most már vadásznyelv? Egyébként a Vadászati üdvözlet (Waidmannsheil) használata csak akkor megengedett, ha az üzenet küldője éppúgy vadászik, mint a fogadója. Ezt is megtanultuk.
Alexander Rabl
Konyha ●●●●○
Hangulat ●●●○○
Borok ●●●●○
Gasthaus Stern
Braunhubergasse 6, 1110 Bécs
T 01/749 33 70
gasthausstern.at