Ha a bécsi belváros egyik legendás gourmet-szupermarketének szintén legendás sajtosztályán érlelt tilsiti sajt felől érdeklődik az ember, olyan választ kap, amelynek lekicsinylő tónusa aligha hagyható figyelmen kívül: „Ilyen sajtot nem tartunk.” És nyerstejes edamit? „Nem, ilyen sajtokat sem tartunk itt.”
Kár érte. Mert attól, hogy vannak olyan sajtfajták, amelyeket a tejipar az elmúlt 50 évben formátlan, színtelen és íztelen, milliméteres vastagságú, négyzet alakú szeletekként határozott meg – amelyeket a reggelizőasztalokon legfeljebb azért fogyasztunk el, hogy a reggeli ízetlenséget a szánkban valamilyen szilárd állaggal ellensúlyozzuk –, még nem jelenti azt, hogy az eredeti sajtok már nem léteznek.
Az emmentalinál például elég jól sikerült a visszatérés. Igen, természetesen az „emmentali” néven eladott sajtok legnagyobb része is sárgás szeletekből áll, amelyek egyetlen különbsége más hasonló tejtermékektől a nagy lyukazottság. Ez az az áru, amelyet a pékségláncok egy salátalevéllel a szendvicseikbe tesznek, és amelyből ezért évente több száz tonnát gyártanak. Hogy ez történt az egykor a „sajtok királyaként” emlegetett sajttal, az a 20. századi svájci államilag szabályozott piaci rendnek és a rossz marketingnek köszönhető, emlékszik vissza Herbert Schmid, Ausztria első és kétségtelenül leghíresebb sajtszakértője: „mert az olcsó vonalak tönkreteszik a minőségi terméket”.
Egyrészt, másrészt minden terméknek, amely hosszú ideig a piacon van, egyszer eléri a kereskedelmi végét, és újra kell találni – magyarázza Schmid. Ezért az érlelt, márványos megjelenésű, végtelenül komplex, diós-tejes aromájú emmentalik Franciaországból, Svájcból és Ausztriából nemcsak könnyen megtalálhatók, hanem a csúcsgasztronómia sajtválasztékában is visszanyerték méltó helyüket. Úgymond az uzsonnás deszkáról vissza a sajt-olümposzra.
A különbségek a goudánál
Egy út, amely előtt a gouda még áll. Azok az emberek, akiknek a szívükhöz közel áll a sajt, természetesen tudják, hogy az érlelt, „Fermier” minőségű nyerstejes goudák – azaz kistermelőktől, saját tejgazdaságból származók – nemcsak sajt tekintetében tartoznak a legjobbak közé, hanem a világon elérhető legjobb dolgok közé tartoznak. Szín és állag valahol a méhviasz és a homokkő között, karamell, tej, dohány, só íze, a szájban egyszerre olvadó és kristályos, ahogy azt egyébként csak a hosszan érlelt Reggianónál tapasztaljuk.
Azok az emberek viszont, akik goudát vesznek a szupermarketben, ezt nem tudják. Mert nekik gouda néven egyfajta gumisajtot adnak el, amely a savanykás ízen kívül semmilyen ízzel nem rendelkezik. És pontosan ez a sikerének a kulcsa, mert: „Semminek sem szabad ízzel rendelkeznie” – mondja Herbert Schmid – „a kevés ízű termékek egyre nagyobb teret nyernek a szupermarketekben.” A goudánál pedig vannak olyan nagyon sikeres termékek, amelyek legalább egy kis ízt utánoznak, ahogy ezt a világszerte jól értékesített, Westland Kaas által gyártott „Old Amsterdam” bizonyítja: tömegtermelés 1985 óta, sárga szín, édes íz, szemcsés harapás – nyert.
A nyerstejből és régi hagyományok szerint készült „Boerenkaas” (parasztsajt) még Hollandiában sem könnyen fellelhető, de ott, és a sajtőrültek körében világszerte egyre nagyobb figyelmet kap. A „jarig” (egyéves) érlelési fokozaton túli minőségek, mint például az „overjarig”, az „extra overjarig” vagy az „oud” – ami 4 éves érlelési időt is jelenthet –, 20 kilós kerekekből vágva, és ráadásul ennek a valószínűleg legősibb sajtnak (első említése 1184-ből) az eredeti régiójából, Stolwijkból vagy Haastrechtből származva, ritkaságnak számítanak, és ennek megfelelően nagyon keresettek.
A probléma az edamival
Igazán nehéz helyzetben van viszont egy másik hollandiai sajt, amelynek korábbi sikere szintén a vesztét okozta: az edami. A forró savóban „lepecsételt”, majd viaszréteggel bevont és így rendkívül jól eltartható gömbsajt a 17. századi holland tengerészet províziójának alapvető része volt, és ezért beutazta az egész világot.
Fiatal korában az edami íze szinte semmilyen, az emmentalihoz hasonlóan azonban a gömb alakja és a viaszréteg miatt nagy a felismerhetősége, és ez a kettő a piaci siker legjobb előfeltétele. Ezenkívül Hollandiában – csakúgy, mint a goudánál – elhanyagolták a név védelmét, ezért a világ minden tájáról származó íztelen és színtelen sajtok az Amszterdamtól északra fekvő város nevét viselhetik. Nem utolsósorban pedig az edami magasabb víztartalma, rugalmassága és formátuma miatt jól értékesíthető volt, „még a szeletelőgépek elterjedése előtt is könnyen bele lehetett vágni a zsemlébe” – magyarázza Herbert Schmid az edami sikerének egyik titkát, „ez volt a bukása”. Amit követtek a 60-as években az úgynevezett „vajas sajtok” inváziója, amelyeket vagy edaminak hívtak, vagy más neveket adtak nekik, mint például a francia „Bel” vagy az 1966 óta létező, Schärdinger tejüzem „Geheimratskäse” sajtja.
Igazán jó, valódi edami ma már Hollandiában is alig készül, egyetlen gyártó ismert, a De Weere-i Koopmann család, akiknek a hajszálvékony sárga viaszba mártott 1,6 kilós sajtgömbjei azonban abszolút alkalmasak arra, hogy helyreállítsák az edami – vagy ahogy Hollandiában ténylegesen hívják, az edammer – hírnevét: finoman savanykás, diós, enyhe és rugalmas, kicsit szilárdabb és fűszeresebb, mint egy azonos korú gouda, nagyszerű.
A tilsiti sajt tévútjai
És végül a jelölt, amelynek a legobskúrusabb története van, de esélye is arra, hogy a hazai piacon ismét jó minőségben elterjedjen: a tilsiti sajt egy egykori Kelet-Poroszországban fekvő városról, a mai, orosz Kalinyingrádi területen található Szovjetszkről kapta a nevét. Nem éppen a sajtgyártás fellegvára, gondolhatnánk, azonban a 18. században számos vallási üldöztetés elől menekülő ember érkezett ide Hollandiából, Salzburgból és Svájcból, akik elhozták a sajtgyártási tudásukat a helyi tejfeldolgozásba, az eredmény pedig egy fűszeres, finoman lyukacsos, vöröspenészes héjú félkemény sajt lett. Ezzel azonban még nincs vége a történetnek: 1893-ban két svájci sajtmester elvitte a receptet egy poroszországi tanulmányútról Svájcba, ahol azóta a svájci minőségi szabványok szerint készítik a tilsiti sajtot. Tanulság: Létezik tilsiti és svájci tilsiti, a különbség fontos.
A 60-as évektől kezdve ez a sajt is a legtöbb más félkemény sajt sorsára jutott: ipari termelés tömbformában, pasztőrözött tej, rövid érlelés, előre szeletelve csomagolva. A szeletelt sajtok között a tilsiti mindig is a „vad”, a „szagos” volt az edamihoz, goudához és emmentalihoz képest: Igen.
Valójában sok fogyasztó irtózik a tilsiti sajttól, „mert szaga van” – magyarázza Josef Höflmaier, a felső-ausztriai Lochen am See harmadik generációs sajtmestere. A nagyüzemi áruknál még a vékony, vöröses penészréteget is lemossák. A Höflmaier-tilsitinél nem, ezért főleg az idősebb vásárlók tanúsítják, hogy „olyan íze van, mint régen”. Bár a kis családi sajtüzemben dobozformában készítik, és a nyerstej kockázatát sem vállalják a magasabb nedvességtartalom és a lyukacsosság miatt felmerülő „valami belenő” veszélye miatt. Ugyanakkor a Höflmaier család már majdnem 30 éve közvetlen környezetéből származó biotermelésű szénatejjel dolgozik, és nyolc hét érlelést biztosít a sajtnak, ami azért már jelent valamit. Igazán jó lenne ezt a sajtot 6 vagy 8 hónapos érleléssel is megkapni, és bár Josef és fiatalabb testvére, Thomas szívesen megtennék, a raktárkapacitás ezt nem teszi lehetővé.
A kufsteini Niederndorfban található Plangger sajtüzemben nincs raktárkapacitási gond, a biopionír Herbert Plangger még a 2021-ben bekövetkezett halála előtt néhány évvel gondoskodott erről – és egy négy különböző klímazónával rendelkező sziklapincét robbantatott a tiroli kőzetbe. Ezért az unoka, Reinhard Brunner most lehetőséget kapott arra, hogy érlelt tilsiti sajtot állítson elő, „pont olyan, mint a svájci”. Mégpedig egész tömbben (készít tömb-tilsitit is, de az fiatal) és körülbelül hat hónapos érlelési idővel, mert a számítás egyszerű: „minél hosszabb az érlelés, annál intenzívebb és fűszeresebb a sajt”. A Plangger-tilsitit is termizált szénatejből készítik, mind optikailag, mind szájérzetre a fiatal hegyi sajtra emlékeztet, édes és fűszeres, egy remek termék.
Azokra a vitákra, hogy ez a tilsiti nem is úgy néz ki és nem is olyan az íze, mint a többi tilsiti, Reinhard Brunnernek nem kell reagálnia, „ez főleg speciális boltokba megy, amelyek az érlelt sajtokat keresik”. Főleg Berlinbe vagy Hamburgba, vagy az alsó-ausztriai sajtkereskedőhöz és sajtmesterhez, Helwin Hinkéhez, aki a Plangger-tilsitit „pincefrissen” adja el a bécsi Naschmarkt és Karmelitermarkt piacain. Mégpedig közvetlenül a hegyi sajtok mellett, „mert a fűszeres, érlelt jellegével oda is tartozik”. Nem, tilsiti néven nem tudja jól eladni, a névnek rossz a csengése, „ez egy klasszikus kóstolósajt”. —

bio-szénatejből készül és két hónapig érlelődik.
© Michael Reidinger



© Stockfood
Címek
Edami, gouda és más holland sajtok elérhetőek ezen keresztül:
De Kaaskamer
kaaskamer.nl
Käserei Höflmaier
Kerschham 8, 5221 Lochen am See, T 07747/52 21
hoeflmaier.at
Käserei Plangger
Sebi 26, 6342 Niederndorf bei Kufstein, T 05373/612 60
kaeserei.at