A-La-Carte

Felpörögve és két lábbal a földön: a vidéki fogadóban az electro-swingerrel (2014/2)

Mindent megevett, ami létezik, „mint a dzsungeltáborban”. Folyamatosan turnézik. Nemzetközileg. Parov Stelar, avagy Marcus Füreder Linz-ből. Néha szüksége van a biztonságra. Sült sertéshússal és társaival. A Sankt Hans-i Keplingerwirt-nél. Otthon a Mühlviertelben. Szöveg: Ro Raftl Fotó: Gerd Schneider Az asztal a konyhaajtó mellett. Sült sertéshús illata keverve lágy savanyúkáposzta-aromával…


Mindent megevett, ami csak létezik, „mintha a dzsungeltáborban lenne“. Állandóan turnézik. Nemzetközileg. Parov Stelar, avagy Marcus Füreder Linzröl. Néha szükség van biztonságra. Disznósült és társai mellett. A Sankt Hans-i Keplingerwirtben. Mühlviertelben, otthon.



Szöveg: Ro Raftl Fotó: Gerd Schneider

Az asztal a konyhaajtó mellett. A disznósült illata keveredik a lágy savanyúkáposzta-szaggal, ami az orrba csap, amikor az ajtó kinyílik. Csiklandozza az étvágyat. A bio-disznóhús sül a sütõben. A sztár vakon bízva várja az állandó élvezetet. Hamarosan! Légmély és szaftos hús kétféle gombóccal és meleg szalonnás savanyúkáposzta-salátával a tányéron.

Szóval az elektromos cigarettáját szívja, és álmodozva nézi, ahogy Heinz, a Keplinger-fogadós, csapolja a sört. Reininghaus évjáratos sör, hat fokra hütve. Aranysárga, gyönyörü habbal. Erre is lehet számítani. A két férfi tud beszélgetni, de nem feltétlenül muszáj. A kapcsolat stabil.

„Egy szimbiotikus kapcsolat, amely függõségbe csap át“ – mondja Marcus Füreder, avagy Plasma, Cash Candy, Nola Grey, Parov Stelar. Bár a régóta világhíré elektroswing-pionír az „a“ betün hangsúlyozza a Stelar szót – és higgadtan, vélhetöen kilencszázkilencvenkilencedszerre magyarázza el, hogy ezek a nevek mind egy-egy speciális hangzást takarnak. Hogy mennyire fontos számára, hogy különbözö irányokba alkosson, és ne csak egyetlen útat kövessen. És most ne kezdjünk el az etimológiai lexikonban turkálni: hogy a Stelar dupla l nélkül miért nem a csillaggal, hanem a sztélével kellene, hogy összefüggjön. Hogy az ókorban egy magas, szabadon álló oszlopot, többnyire sírkövet neveztek sztélének. Nem. Mert ez egy tiszta „mintha”-név, amely a hangfestö fantáziából született – ami magában foglalja Füreder zenekarát is, amely a triótól az oktettig bévhet, miközben Marcus az almás emblémájú laptopját kezeli. „Talán ez a terápiám neve“ – viccelödik az All Night turnéfilmben (megtekinthetö például a YouTube-on). Hogy egy fellépés elõtt durvábban fogalmazzon: „Fáradt vagyok. De legalább most megvan az esélyem, hogy elmagyarázzam nekik, miért hívnak Parov Stelarnak.“ Szégyen, de a videót csak a kirándulásunk után néztem meg, különben nem kérdeztem volna.

Fáradt. Gyakran. Állandóan turnézik. Európa. Amerika. Oroszország. Törökország. Nagy csarnokokban és szuper-exkluzív klubokban. Különösen Kelet-Európában nagy szám. „45 000 ember jött el két éve a bukaresti koncertünkre“ – mondja. És hogy Parov Stelar külföldön nagyobb hype-nak örvend, mint Ausztriában. Még akkor is, ha öt Amadeus-díjat zsebeltek be, hármat a „The Princess“ albumért, 2013-ban az év albuma, legjobb élõ produkció és legjobb elektronikus tánczenés kategóriában.

Mire a kirándulás a felsõ-mühlvierteli St. Johann am Wimberg-i Keplingerwirtbe – a bennfentesek szerint Sankt Hans-ba – véglegessé válik, eltelik egy fél év.

Aztán mégis. Biztonság. A földhözragadt, vidéki hangulatban, a széles, dús dombvidékben, a tepertõs batyuban, a mühlvierteli báránygerincben, a füszeres pataki szaiblingban, egészben sütve, és a túrós-mákos gombócban vaníliaöntettel és házi mokkafagyival. „Legutóbb 16 napot voltam Felsõ-Ausztriában. 14 napon át minden nap itt voltam. A 15. napon máshova kellett mennem, Heinz máris hívott, hogy miért nem jövök, nem volt-e valami rendben.“

Függõség, ami boldoggá teszi a gyomrot, véletlenül nyolc éve fedezte fel, amikor Füreder a kedvesével, Barbarával házat keresve Linz környékén eljutott a Mühlviertelbe. A házat Altenfelden közelében találta meg, egy öreg udvarházat alakított át (többek közt) stúdióvá – bár nem tölt többet két hónapnál többet egy évben ott. Az élelemellátó Sankt Hans maradt. Az utolsó turné elõtti búcsúlátogatáskor Erika Keplinger három doboz ételt csomagolt neki, „mert a cateringben nem bízok“. Húsz éves kora óta áll a konyhában, mióta bekerült a vendéglõbe, anélkül, hogy tudott volna fõzni. Nagy szenvedéllyel tanulta meg, a földhözragadt dolgokat, sallangok nélkül. A húst, tojást, tejet, mézet mindig a környékbeli gazdáktól és méhészektõl szerezte be. A füszerek zamatát hasznosította. Nemcsak a mára fontos és ünnepelt teákhoz, amiket Waltraud Zita, egy nyugdíjas parasztasszony gyűjt a környékbeli réteken. Késõbb a fogadósnõ Erikát igazolta a regionális és szezonális trend. Minden, ami számára teljesen normális volt, most minõségi pecséttel bír, és fia, Heinz, az ifjú fõnök, a megbízható szállítók listáját hozzácsatolta a közben „golfszállódává“ fejlett Keplingerwirt menüjéhez. Az apa élvezi a kutatóutakat a Kremstal és Stíria borászaihoz, a borra szakosodott. A 35 éves lánya, Andrea a süteményekre. Amikor épp nem menõ desszerteket varázsol, a kétéves Samit cipeli, aki angolul kiabál az anyukája után. Az apukája angol.

Még egy szívbeli kötelék a Keplinger és a Füreder család között. Max, az ő kétéves kisfiuk, angol dada mellett nõ fel, mert az anyukája szintén a müvészvilágból származik, és Lilja Bloom énekesnéként építi saját karrierjét, Marcusszal lép fel vagy épp inspirálja a Parov Stelar csapatot. Például a Coco-hoz. Öt éves, de hallgassa meg a dalt többször is, és ismerje be, hogy a Coco az ötödik alkalomra is a szívéig hatol. De most. Kenjük be a fülünket, Max és Sami, a két család legdrágább kincsei, futkosnak a Mühlvierteli Keplinger-kertben, és angolul buzdítják egymást. Magától értetődik, hogy a Keplingerek már jártak a mallorcai birtokon, ahol a Füreder-család fõként él. Ahol Max késõbb nemzetközi iskolába járhat. Ahol télen egy kicsit melegebb van, mint Linz környékén, és ahol apa, Marcus paellával kísérletezik, bár igazán a gulyáslevesére büszke: „Angus-marha bélszínnel, a legfinomabbak legfinomabbjával. De a feleségem mindig rizottót kér tõlem. Kedvenc a tökrizottó tintahallal.“

De mivel nem hiávaló ember, el tudja ismerni, hogy legutóbb a paellánál a saját csapdájába esett: „Nem szabad olyan sokáig fõzni, mint a rizottót.“ Egyben dicséri felesége vegetáriánus-indiai ételeit is. De õszintén: „Nem mindig eszem azt.“ Ha az ember Lilja Bloomot hallgatja, azonnal egy szőke, fiatal svéd lány jut eszébe, Harisnyás Pippi unokahúga. Tévedés! Barbara sötéthajú, szexi, ugyanannyi idõs, mint Marcus, szintén Felsõ-Ausztriából való, Lichtenauer volt a neve, mielõtt „két éve teljesen klasszikusan összeházasodtak Linzben. Szép!“ – mondja. „Az egész világot bejártam, aztán Linzben, barátoknál megismertem egy müvészt, ugyanazzal a stílussal, ugyanazzal a humorral, ugyanazokkal a gyökerekkel. Az ember tudja, mirõl beszél. Természetesen a férfi és nõ közötti játszma alapvetõen szép. De alapvetõen egy ódivatú férfi vagyok, bízok a család értékében. Sznob, ha akarod, de szilárdnak kell lennem. Felelõsséggel tartozom a zenekaromnak, akiknek szintén fizetni kell a lakbérüket minden hónap.“

Felsóhajt egy kicsit: „Ha az 1960-as, 70-es években elismert müvész voltál, tíz éves biztos karrierrel számolhattál. Most naponta dobnak ki valami újat, és egyik napról a másikra kikerülsz a köztudatból.“ Kérdezi: „Hogy bírja Lady Gaga az életét?“ Megállapítja: „David Bowie a változóképességét még jobban tudta integrálni.“ Beletörõdõen: „Nos, még Madonnának is ki kellett adnia egy unplugged jazz-albumot… Amióta 16 évesek, mindig a közönség elõtt vannak. Ha ez megszűnik, szerelmi bánatuk lesz.“ Konklúzió: „Hazugságban élünk. Egy nõ sem néz ki úgy, mint a plakátokon. Én“ – teszi hozzá – „megpróbálok a középpontomban maradni. Ha jól vagyok, kiülök a teraszra, és kávézom a zenekaros fiúkkal.“ Szó sincs éjszakai partikról turnén: „Nem tudsz tíz koncertet lejátszani, ha minden este totál részeg vagy. Peter Doherty rendben, ha õ nem áll részege a színpadon, akkor nem is volt semmi.“

Bár: Marcus Füredernél ez régebben másképp volt. Korábban. Kísérletezõbben az élettel, a zenével, a szerelemmel és az évezettel. Tizenkét évesen Marcus a nõvérével gyerek-tejzsélyeket próbált utánfõzni, amikor a Pöstlingbergen laktak egy zöld házban. Csodálatos, egy fiatalkor, „többet töltött az erdõben, mint máshol, a földeség rám ragadt“, de a gimnáziumot is látta. Az apa az IBM menedzsere volt, az anya – Margit Füreder – képzõmüvész. És: „Akkoriban a hűtõ nem volt mindig dugig töltve, nem volt minden elérhetõ a gyerekeknek.“ Nos. Nem volt kulináris csúcs. „Becsülöm az anyámat mint müvészt, de mint szakácsnénak még párszor meg kellene születnie.“ Akkoriban néha szemére vetette: „Nem érdekelsz minket“, ma már köszöni neki a toleranciát: „A család fekete báránya voltam.“ Az apa szívesen látta volna profi teniszjátékosként. De õ a zenét égette, „mod“-ként lógott az öreg linzi Café Landgrafban, a Stadtwerkstattban, tombolt, rajongott, száguldott, extatikusan táncolt a rave-eken. Igen. Szolgálni az elektrozene DJ-jét. Ez volt az. Jó, elvégzett egy iparmüvészeti képzést. De… Amiért a tejzsélytelen gyermekkorát régóta áldja: „A hiány nagyon inspiráló. Müvészként is akkor futsz csúcsformára, ha valami nem kerek nálad.“ Nála legalábbis ez volt.
„Kottát a mai napig nem tudok olvasni. De tudom, mit hova kell tologatni a számítógépen.“ Szóval napi 14-15 órát ült a kütyü elõtt és fejlesztette a zenét. Elõször az undergroundban, csak egy szűk technoszéna számára. Amíg. Egyszer csak volt egy minimál beat a lemezjátszóján. Mellé egy öreg Billie Holiday-lemez: „Kicsit törött volt, és egy kifejezést folyton ismételt, és arra gondoltam, 'wow, ez nagyszerűen hangzik', és elkezdtem mixelni.“ Karrierjének egy szent pillanata. Mert legközelebb Mr. Scruff „Get A Move On“-ját hallgatta, és arra gondolt: „Ez egy új hangzás lehet számomra, mert mindkettõt szeretem, a nosztalgikus retro-érzést és az itt és mostot a modern elektronikus beatekkel.“ Megtörtént. 2003-ban alapította az Etage Noir lemezkiadót. És híressé vált: „Igazából harminc éves koromban kezdődött.“

Tavaly elektro-brucknerkodtak a linzi Klangwolke-n. „Nehéz volt“ – vélte Füreder, de azt is hozzátette: „Sikerült.“ Egy kis lovagi érdemrend volt, hogy felkérték. Nem a pénzrõl szólt. Ez volt az tisztelgése a szülőföld szeretete és a benne lévõ földhözragadtság elõtt. Mert. Volt még az apai nagymama, aki a disznósült és társai, a hagyományos mühlvierteli ételek felkínálásával vigasztalta a gyereket az anyai, gyors művészkonyhával szemben. Teoretizálás nélkül. „Izlett neked?“ volt az egyetlen kérdése. Azóta szereti azokat az ételeket, amelyek abból a régióból valók, ahol épp tartózkodik. „Már mindent megettem az életemben, mint a dzsungeltáborban.“ A csúcspontokat Olaszország hozta: „Ott bemehetsz egy kis kocsmába, és jó lesz.“ Görögországban szereti az ételeket, és még inkább a társadalmi szempontot: „Aki rendel, az fizet. Aztán közös étkézés lesz belõle. Romániában, Lengyelországban, Oroszországban nincs annyi idõd jó helyeket keresni. Akkor magasabb szintre kell lépned, hogy minõségi alapanyagokat kapj.“ De: mivel nem szeret repülni, Parov Stelar turnébusszal utazik. Setra. Kétszintes, nappalival, hálószobákkal. Konyhával. Egy millió euróba kerül, ezért csak bérelt. De legalább az ételüket el tudják készíteni.“

Marcus nevet: „A Princess-érzés. Az albumban nem egy személyt ünnepelnek, hanem a showbusiness alapérzését. A világos és a sötét oldalt. Amikor zenészként kezdtem, minden barátom azt mondta: tökéletes munkád van, ez maga a mennyország. Ingyen söröt kapsz, partizol, szuper csajokkal találkozol! Igaz, ez az egyik legjobb munka, ami csak lehet. A showbusiness másik oldala láthatatlan: a kemény munka, az idegesség, a koncentráció a fellépésre, az utazási kényszer. Úgy élsz, mint egy hercegnő az aranykalitkában.“

A fiával és a feleségével egyre nyugodtabb lett: „Minden többé-kevésbé olyan, mint egy hullám, amit megpróbálok meglovagolni. Eljön a pont, amikor elégedettnek is lehet lenni. Pihenni, hogy feltöltsük az elemeket. Nem mindig megszállottan terveket szőni: Mi a következõ? A disznósült kétféle gombóccal és meleg szalonnás savanyúkáposzta-salátával! Pár barát megérkezett a Keplinger-asztalhoz. Heinz csapolja a borostyánszínü sört.“

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!