A-La-Carte

Jöttek, hogy maradjanak (2020/1)

A natural borok megjelenésével a borágazat alapvető változásokon ment keresztül, ami keserű árokharcokat szült a támogatók és az ellenzők között. Bár a „vad” borok kezdetben tiszavirág életű divatnak tűntek, mára bebizonyosodott, hogy hosszú távon velünk maradnak.


Ha Franz Strohmeier tudta volna, milyen kemény küzdelem vár rá akkoriban, amikor az elsők között kezdett el kén hozzáadása nélkül bort palackozni a hazai termelők közül, valószínűleg nem vágott volna bele. Azonban nem a borai okoztak álmatlan éjszakákat a nyugat-stájer biodinamikus borásznak, hanem a legtöbb osztrák borivó nyitottságának hiánya, akik kapituláltak az szokatlan aromák előtt. Dél-stájer kollégája, Sepp Muster is emlékszik rá, hogy akkoriban azt tanácsolták neki, öntse inkább le a lefolyóba a visszafogottan készített borait. Ma mindketten a naturborok világának szaktekintélyei, és a világ legjobb éttermeiben szerepelnek a boraik.

A biogazdálkodásból származó és a pincében nagyrészt kezeletlen natural borok mintegy 15 éve csaptak be bombaként a békés hazai borszcéna életébe, és borították fel az összes enológiai szabályt. Ami eddig jónak és helyesnek számított, többé nem volt érvényes. Semminek az illata, íze vagy kinézete nem volt olyan, mint amit megszokhattunk: zavaros fehérborokat kínáltak, amelyek nem ananászra vagy vaníliára illatoztak, hanem gyógyteákra emlékeztettek, és vörösborokat, amelyek a barokkos teltség helyett kíméletlen savakat kínáltak. Különösen a héjon erjesztett, matt narancssárga színű fehérborok zavarták meg a közvéleményt fanyar bájaikkal, és a tanácstalan borszakértők reflexszerűen hibásként vagy romlottként bélyegezték meg azokat.

Az elmúlt években semmi más téma nem polarizálta ennyire az ágazatot. Az a kérdés, hogy a naturborok áldásnak vagy átoknak számítanak-e, heves hitvitákat szított. Míg egyesek ördögtől valónak tartották, mások a hamisítatlan aromák varázsát dicsőítették.

Különösen a fiatal borőrültek, akik egyre inkább unták az uniformizált ízeket, dicsőítették az ivászat új szabadságát. A konzervatívabb ízlésűek ezzel szemben értetlenül álltak a jelenség előtt.

Miközben nálunk még vitatkoztak, Koppenhágától Párizson át Chicagóig és Tokióig már rég a poharakba került az új purizmus ünneplése. A „vad” borok trendje vírusként terjedt a világban, és elvarázsolta az élményekre éhes sommelier-ket.
A mozgalom az 1980-as években indult Franciaországban. Beaujolais-ban Marcel Lapierre környékén alakult egy kis borászcsoport – elegük lett a modern bortermelés fokozódó iparosításából.

Az avantgárd mozgalom rohamosan nőtt: a világ minden tájáról érkező bióborászok hirtelen újra úgy akartak bort készíteni, mint a nagyapáik.

Tudatosan elkerülik az ultramodern pincetechnológia fortélyait – a rend és fegyelem helyett azóta laissez-faire uralkodik a pincéikben: a fermentáció spontán, vad élesztőkkel történik, a kén hozzáadását drasztikusan csökkentik vagy elhagyják, és lemondanak a derítésről, illetve a szűrésről. A natural borok lényegében ellenpontjai azoknak a nedűknek, amelyeket technikai manipulációkkal és mindenféle legális segédanyaggal igazítanak egy bizonyos ideálhoz. Az uniós törvények szerint több mint 50 kezelési módszer megengedett a borkészítés során. Az agrokonszernek kínálata a mustkoncentrátumoktól kezdve a fadarabkákon, gumiarábikumon át az aromaélesztőkig és enzimekig terjed.

Tíz évvel ezelőtt vett igazán nagy lendületet a natural bor mozgalom: amikor 2010-ben a koppenhágai Noma éttermet először választották a világ legjobb éttermévé, világméretű hype indult a hamisítatlan borok körül. Az eredeti északi konyhához, annak aromás kalandjaival együtt, hasonlóan merész enológiai kalandokat kerestek. Mads Kleppe, a Noma vezető sommelier-je a naturbor-szcéna gurujává vált. A szokásos csillogó címkék helyett extravagáns borkínálatában a borvilág hátsó udvaraiból származó tételek szerepeltek. Savoyától Roussillonon és Jurán át egészen Szlovéniáig és Szlovéniáig segített hírnévhez juttatni a régóta elfeledett borvidékeket. Még az osztrák naturborászokat is, akik hazájukban nagyrészt süket fülekre találtak, popsztárokként ünnepelték Koppenhágában.

Míg a szkeptikusok eleinte csak átmeneti divathóbortnak hitték, a szakma mára meggyőződött arról, hogy a naturborok azért jöttek, hogy maradjanak. Christian Zach, a gamlitzi Weinbank sommelier-je és étteremvezetője a jövőt látja az irányzatban: „A natural borok nem tiszavirág életű divathóbort, hanem tartós trend – és egyre több lesz belőlük!” Az étlapján hiába keresnénk híres bordói borokat, helyettük szokatlan, dél-stájer és válogatott egzotikus vidékekről származó tételeket találunk. Mára vendégei 90 százaléka az általa ajánlott borpárosítást választja. Ennek előfeltétele a sommelier és a vendég közötti bizalmi kapcsolat – így az ember bátrabban kísérletezhet enológiailag is. Persze kínál klasszikusokat is azoknak a vendégeknek, akiket egyszerűen túlterhelnek az megszelídítetlen aromák.

Végül is nem minden borász mestere az új, régi stílusú borkészítésnek. A pincében történő kontrollált tétlenség határait keresve néhányan az élvezhetetlenségig mentek el. Sok olyan tétel, amely természetes akart lenni, szenzoros csalódásnak bizonyult.

Ahhoz, hogy laikusként különbséget tudjunk tenni jó és rossz között, szükség van az előrelátó szakemberek segítségére – akik néha pragmatikusan szemlélik az egészet: „Hogy a borászok holdfázisok szerint szüretelnek-e, vagy tehénszarvakat ásnak el, az engem nem igazán érdekel” – mondja Hermann Botolen. „A lényeg, hogy jó legyen.” A tapasztalt sommelier szakmája feladatának tekinti minden műfaj legjobb borainak felkutatását. Ehhez pedig a téma mindennapi alapos tanulmányozására van szükség.

Dominik Portune naturbor-kereskedő ugyanakkor úgy véli, hogy a kicsapongások kora nagyrészt lejárt: „A minőség ma lényegesen magasabb, mint néhány éve” – állapítja meg. Az illatbeli kilengésekkel egyre ritkábban találkozni. Portune a beszédes nevű, „Meztelen Bor” jelentésű Vino Nudo üzletében Olaszországból, Szlovéniából és Ausztriából származó legfinomabb tételek exkluzív válogatását értékesíti. Mára legalább Bécsben számos bár, vinotéka és bisztró szakosodott a „vad borokra”.

Fokozatosan hódítják meg a csúcsgasztronómia borlapjait Ausztria többi részén is. Nekik viszont jóval nehezebb dolguk van, hiszen mindkét tábort ki kell elégíteniük: a naturborok lelkes támogatóit és a makacs ellenzőit egyaránt.
Alexander Koblinger például, a salzburgi tartománybeli, magasan jegyzett Döllerer étterem vezető sommelier-je, szívesen kombinálja a konyha kifinomult alkotásait a „nyers” borokkal. Az édesség és opulencia helyett a finom fűszeres aromák érvényesülnek, ami ideális az étel- és borpárosításokhoz. Még szükség van egy kis tapintatra: ha elmagyarázzák a vendégeknek a szokatlan borok mögött rejlő koncepciót, sokan hajlandóak elvetni az előítéleteiket. Tanítani vagy éppen megtéríteni azonban senkit sem akar.

A sommelier-knek nyitottnak kell lenniük az új enológiai irányzatokra, véli René Antrag, a bécsi legendás Steirereck vezető sommelier-je is. Ő a kipróbált klasszikusok és az avantgárd keverékére esküszik, és a két világ legjobbját akarja kínálni: „Ehhez szakértelem, személyiség és a vendégek iránti érzék szükséges.” Végül is sok ínyenc elvárja tőle, hogy enológiailag meglepetést okozzon.

Tekintettel arra a valószínűségre, hogy a natural borok még jó darabig velünk maradnak, a barát és ellenség kedélyei is lassan lenyugodhatnak. A mindkét oldalon álló hittérítők és ízlésapostolok nyugodtan visszavonulhatnak saját táboraikba, és hagyhatják, hogy mindenki azt igyon, ami neki ízlik.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!