Szöveg: Florian Holzer Fotó: Stockfood
Csöp. Csöp. Csöp. Körülbelül minden másodpercben leválik egy mélyfekete, tömény csepp az üvegen ülő fém szűrőházról, és beleesik egy réteg sűrű, édes sűrített tejbe. Csöp. Csöp. Csöp. Így megy ez körülbelül öt percig, aztán egyszer csak eláll a csöpögés, leveszik a szűrőház fedelét, és ráteszik az alul lyukas, kávézaccal teli bádogedénykét. A sűrített tej és a lecsepegtetett kávékivonat eközben még semmilyen kapcsolatba nem került, hideg és zsíros az egyik, forró és folyékony a másik, fehér és fekete, élesen elválasztva, mint egy Guinness és a habja. Aztán megkeverjük, erőteljesen, mivel az ellentétes folyadékok ellenállnak, keverjük, keverjük, keverjük, amíg világosbarna krém nem keletkezik, amely karamell és kakaó illatú, iszonyúan édes ízű, és enyhe zsibbadást hagy a szájban. Nem kellemetlen, érzi az ember, ahogy a cukor energiája a vérbe jut, és aztán érzi a koffeint. Te jó ég, mennyi koffein. A pulzus gyorsul, a kezek enyhén izzadni kezdenek, nyugtalanság lesz úrrá a testen. És akar még belőle, a test, több cukrot, több zsírt, több karamellt, több koffeint …
Vietnamban ezt a kávéformát, a Cà phê sua dás-t állandóan és minden alkalommal isszák – meséli Lam Vinh, a Lam család tagja, amely már több mint tíz éve érdemeket szerzett abban, hogy a vietnami konyhát és étkezési kultúrát Ausztriában pozicionálja. És amely a vietnami erőkávét már hat évvel ezelőtt is kínálta apró piaci éttermében a Naschmarkton, ahol ez az utcai ételekre jellemző környezetben természetesen autentikusabban ízlett, mint bárhol máshol Ausztriában. Reggel biztosan megisznak egyet – mondja Lam Vinh –, aztán ebéd előtt, ebéd után, délután és este is. És közben is, ha éppen van idő. Az ember elgondolkodik rajta, hogy ezt a puszta koffeinmennyiséget talán könnyebb elviselni Indokína nedves-forró klímájában, ahogyan a Karib-térségben is sokkal több ti-puncsot bír ki az ember, mint otthon, Közép-Európában, vagy talán megszokja az ember, ahogyan a forró, távoli országokban állítólag a csilit is meg lehet szokni. De a sógornő, Lam Tuyet Lan árnyalja a képet: ő maga sosem iszik vietnami kávét, egyszerűen nem bírja, túl erős...
Az ember remegve, de kissé megnyugodva veszi tudomásul.
A kávé viszonylag fiatal jelenség Vietnamban, a francia gyarmatosítók a 20. század elején ismerték fel a Buôn Ma Thuột környéki központi felföldön a kávéültetvényekben rejlő klimatikus és geológiai lehetőségeket. Eredetileg a csúcsminőség volt a lényeg, és ennek megfelelően Arabica kávészemeket ültettek, aztán a kávé drasztikusan veszített jelentőségéből, és csak a 60-as években kapott újra lábra, mégpedig az NDK óriási kávééhsége miatt – a kommunista testvérországban sokkal olcsóbb volt beszerezni, mint kemény valutáért Dél- és Közép-Amerikából. A minőséggel akkoriban már nem törődtek, cserébe fellendült a termesztés. És ez a mai napig tart, 1980-ban Dak Lak felföldjén mindössze 22 000 hektár kávé létezett, ma már több mint félmillió, amivel Vietnam szédületes sebességgel a világ második legnagyobb kávéexportőrévé lépett elő. Az alacsonyabb minőségű vietnami Robusta a világ szinte összes instant kávéjának nem elhanyagolható alkotórésze volt.
Mivel jobb kávéval sokkal jobb árakat lehet elérni, az elmúlt években figyelemre méltó minőségjavulás tapasztalható e tekintetben: az Arabica aránya erősen növekszik, a feldolgozóüzemeket modernizálják, a feldolgozást professzionálisabbá teszik. Ebben szerepe van Dang Le Nguyên Vu-nak is, aki a 90-es évek közepén – akkor még orvostanhallgatóként – kávékereskedelmet indított, és ma a Trung Nguyên cégével abszolút piacvezető Vietnamban. Franchise alapú kávézóhálózata egész Vietnamban és majdnem az összes szomszédos országban jelen van.
Az is nagyon érdekes, hogy Vietnamban a két fő fajtán, az Arabicán és a Robustán kívül még több is létezik, például a sötét, aromás Catimor vagy egy teljesen koffeinmentes fajta, a Chari; e négy fajta keveréke adja a vietnami cà phê jellegzetes, különösen gazdag ízét.
Lam Vinh elmondása szerint közvetlenül Vietnamból szerzi be a kávét, már őrölve, mert olyan durvára, amennyire a fém phin szűrőben való elkészítéshez szükség van, az európai darálókon nem lehet beállítani. Amikor a Naschmarkt-on még működtették az üzletüket, a bádogszűrőket is kínálták, tudjuk meg; egykori vásárlóik a Hegelgasse-beli új éttermükben természetesen továbbra is megkapják a vietnami kávéport, egyfajta ellátási garanciaként. A nagyon különleges vietnami sűrített tej importjával viszont felhagytak, vallja be Lam Tuyet Lan asszony, az ugyan még egy kicsit sűrűbb és édesebb, mint a holland. De azzal is nagyon jól működik. Az emberek, akik itt Bécsben remegve, ziláltan és izzadt kézzel ülnek a világosbarna krémmel teli poharaik előtt, nem vesznek észre különbséget.
Cím
Phô Sài Gòn
Hegelg. 17, 1010 Bécs,
Tel.: 01/512 11 84
Hétfő–vasárnap 11.30–24 óráig
www.phosaigon.at