A-La-Carte

Határtalanul gyökerezve (2019/1)

Bor Isten szellemében: biodinamikus, természetesen kiegyensúlyozott, csiszolatlan, vibráló. Franz R. Weninger borainak megvan az a képessége, hogy elragadtatást váltsanak ki.


Egyes elképzelések makacsul tartják magukat. Mint például az, hogy Közép-Burgenlandból csak dús vörösborok származnak. A „Blaufränkischland” (kékfrankos föld) képe perzselően forró napsütéses napokkal, kevés csapadékkal és olyan opulentus borokkal, mint Rubens festményei, amelyek végtelen, deszka sík szőlőskertekben, nehéz agyagtalajokon teremnek, mélyen beivódott. Nem csoda: pontosan így hirdetik.

A helyszínen ezzel szemben egészen más benyomás tárul elénk: változatos, dombos táj, mérsékelt éghajlat és olyan talajok, amelyek nemcsak puszta agyagból állnak, hanem kaviccsal, gneisszel és csillámmal átszőttek.

Franz R. Weninger végigkísér bennünket a Horitschon környéki szőlőskertjein, ahol a legkülönbözőbb éghajlati és geológiai feltételek uralkodnak. A legjobb előfeltétel az olyan differenciált borokhoz, mint amilyenek azok a dűlők, amelyekből származnak. Olyan borokhoz, amelyeknek semmi közük a sokszor uralkodó egyenízvilághoz.

A Fertő-tótól délre fekvő régió sok éven át rendkívül sikeres volt a stílusával. Az opulentus vörösborok divatosak voltak és jó értékeléseket kaptak, de ma a piac egyre inkább könnyedebb borokat követel.

Apja is rövid időre eltévelyedett a dús borok világában: az 1980-as évek végén teljes lelkesedéssel ültetett Cabernet-t és társait, hogy – ahogy ma ítélik meg – „Bordeaux-másolatokat” állítsanak elő. A borbotrány után mindenki fintorgott a hazai fajtákra, mint a Kékfrankos. A bordói stílusú testes vörösborokkal viszont azt hitték, hogy a megkopott imázst újra fel lehet javítani. És ahol a természet csődöt mondott, ott be kellett segítenie a modern pincetechnológiának: a Cabernet Sauvignon például túl hűvösnek tűnt nálunk, nem érett be, hát segítettek rajta: a gátlástalan barrique hordós érlelés mellett különösen a koncentráló gépek örvendtek nagy népszerűségnek: ha a szőlőmust az időjárás miatt túl híg lett, ezeknek a készülékeknek a segítségével folyadékot lehetett kivonni. A bor sűrűbb és teltebb lett. Ez volt a születése a túlzsúfolt vörösboroknak – sűrűek és édesek, mint a lekvár.

A Weninger házban az elsők között ruháztak be a csodagépre: sokat remélt tőle, emlékszik vissza Franz Weninger senior, de borai sosem feleltek meg az elterjedt ideálnak: „Bosszankodtunk, hogy nem sikerül elérnünk azt”, nevet, „de a karaktert egyszerűen nem lehetett kiirtani a borainkból!”

Három évvel később a koncentrátort eladták. Sok kolléga értetlenségére. „Hiszen te kezdtél ezzel, miért hagyod most abba?” „Mert nem ízlik” – szólt a válasza.

Weninger papa ugyan korábban úttörőnek számított a modern pincetechnológia terén, de hamar megértette, hogy ezekkel az eredményekkel a borok egyedisége veszett el. Röviddel az 1989-es fordulat után, amikor az Ausztria és Magyarország közötti Vasfüggöny lehullott, elhatározta, hogy a határon túl is szőlőt termeszt. Mindig is kötődött Magyarországhoz: nagyanyja még 1921 után is Sopronban járt iskolába, amikor Burgenland utolsó tartományként Ausztriához került. A kultúra ismerős volt számára, így 1992-ben partnerével, Gere Attilával borászatot alapított a magyarországi Villányban. Ezen a forró vidéken még az olyan fajták is, mint a Cabernet, remekül érezték magukat. Bár nemzetközi stílusú borokról szőtt egykori álmát most koncentráló gép nélkül is megvalósíthatta, ez a stílus egyre kevesebb lelkesedést váltott ki belőle. Néhány év után eladta a részesedését.

Aztán a család saját borászatot vásárolt a magyarországi Balfon, Sopron mellett – kvázi egy kőhajításnyira Horitschontól. Akkoriban szinte egyetlen hazai borász sem akart a határon túlra nézni, nemhogy ott befektetni. „Mindenki csak Nyugat felé tájékozódott” – tudja Franz Weninger junior – „Kelet iránt már senki sem érdeklődött.”

Az olyan régi magyar fajtákat, mint a Furmint, kivágták és franciákkal helyettesítették.

„A burgenlandi borkultúra gyökerei Magyarországon vannak” – vallja meggyőződéssel – „ha elnyomjuk a történelmünket, sosem leszünk saját identitással rendelkező borvidék!”

Gondolkodó ember ő, aki néha a borászat mechanizmusait is megkérdőjelezi. A határok átlépésének vágyát az apjától örökölte.

A kaliforniai gyakorlata 1999-ben végleg felnyitotta a szemét: „Az ottani nagy borászatok nem szállítottak mást, csak a Bordeaux, Rhône vagy Toszkána ügyetlen másolatait” – emlékszik vissza – „lélektelen borok, a pincében európaira fazonírozva.”
Amikor visszaért otthonába, Horitschonba, az apja éppen egy francia enológussal vitatkozott a pincében, akit a burgenlandi borászok tanácsadásával bíztak meg. Ő francia élesztők, enzimek és szőlőtőkék használatát ajánlotta – olyan módszereket, amelyek Weninger szerint arctalanná tették volna a borokat.

A fiatal borász számára ez kulcsfontosságú élmény volt: „Közép-Burgenland vagy Kalifornia – mindenhol ugyanazokat a borokat akarták előállítani. Uniformizált és élettelen” – mondja. Ebben már nem akart részt venni.

Átvette a balfi borászatot, ahol kiélhette magát. A pincében egyre kevesebb dolog történt, a fajélesztőket teljesen mellőzték. Az eredmény: a dűlők kifejezésmódja tisztábban rajzolódott ki, a borok elmélyültebbek lettek.
Olyan borok ezek, amelyeket nem ismernek Magyarországon: a Kékfrankos Steiner például élettel teli és temperamentumos, de mélységei is vannak, csendes és érzékeny. 55 éves tőkékről származik és szívesen megmutatja magyar gyökereit. Természetesen folklór nélkül.

A pincetechnológiai optimalizálási intézkedésektől való nagymértékű elállástól a két borászat biogazdálkodásra való átállása már csak egy kis lépés volt: Franz Weninger senior mindig rosszul érezte magát, amikor kémiai permetezőszerekkel dolgozott: „Az éles szag és az összes halálfejjel jelölt kanna a pincében, amit mindig el kellett rejteni a gyerekek elől!” Már sejtette, hogy ez a környezetnek sem optimális.

Végül egyszer tavasszal elfelejtett egy szőlőskertet permetezni a szőlőmoly ellen. Pontosan az a szőlőskert adta ősszel a legjobb szőlőt. Az, hogy a konvencionális borászatban rettegett kártevő valóban elpusztított néhány bogyót, végül előnynek bizonyult, mivel a féreg természetes ritkítást végzett – a bor kiváló lett.

A junior is egyre inkább kételkedett a konvencionális gazdálkodásban: az egyik szőlőskertje úgynevezett szőlőhervadásban szenvedett. A tanács, hogy mostantól minden évben magnéziumot permetezzen a levelekre, teljes ellenállást váltott ki belőle.
Alternatívákat keresett és megtalálta azokat az ökológiai szőlőművelésben: humuszgazdálkodással és zöldtrágyázással gyorsan úrrá lett a problémán. A talajból egyszerűen hiányzott a szerves anyag, az élet.

Régebben a legtöbb gazdaságban tartottak állatokat, azok trágyáját természetes műtrágyaként használták fel. Aztán eltűntek az állatok, a borászok pedig mesterséges műtrágyát szórtak ki, amit az agrokémiai konszernek beszéltek be nekik. Ebből intézkedések sorozata és növekvő peszticidhasználat következett, amit alig valaki kérdőjelezett meg: „Agymosás” – mondja a senior. Aki ebben az időben elzárkózott a kémiától, azt reménytelenül elmaradottnak tartották.

2004 óta a két Weninger-borászat biominősített – 2006 óta biodinamikus is, először a Respekt, újabban a Demeter szerint.

Az átállást apa és fia együtt vitték végig. Andrew Lorand, a Respekt-csoport biodinamikus tanácsadója akkor így diagnosztizálta: „Már nem gazdák vagytok, hanem stresszes menedzserek!” Ez elgondolkodtatta őket.

Ma minden sokkal lassabban zajlik, a szőlőfelvásárlást leállították, és a szőlőskerteket visszahozták egy természetes egyensúlyba.

2011 óta Franz Weninger junior vezeti mindkét borászatot. Az apa nyugdíjas, és most, ahogy mondja, „a talajért felelős”. Még éjjel is arról az életről álmodik, ami a föld alatt van. Elégedetté teszi, hogy szőlőskertjeit újra olyan élénknek látja, mint régen – akkoriban, amikor még nem voltak kémiai permetezőszerek.

„A talaj számomra a legfontosabb a borászatban” – mondja. Ez az előfeltétele az egészséges szőlőnek, amit aztán a pincében sem kell kínozni.

A borok ezt élénkséggel és változatossággal hálálják meg: minden dűlőszelektált Kékfrankos más arcát mutatja: míg a Kirchholz finom gyümölcsösségével a leginkább hozzáférhető mind közül, a hűvös Kalkofen dűlő Kékfrankosa a mészkő által meghatározott, lendületes és kifinomult. A Saybritz próbára teszi az ízlést, feszes, szigorú, izgalmas. A Hochäcker ezzel szemben szinte bűbájos, a Dürrau pedig egyensúlyoz az erő és a nyugalom között. Közös bennük egy olyan összetettség, amit nem gondoltak volna Közép-Burgenlandról. A szokásos elvárásoknak persze nem felelnek meg. Gyümölcsrobbanások nem történnek a szájban.

„A boraink némelyeknek túl savasak és túl csiszolatlanok” – tudja Franz Weninger – „sok borivó fél attól, hogy átéljen valamit!”
Mások pontosan ezt keresik. Olyan borokat, amelyek élnek, amelyek vibrálnak. És olykor elragadtatásba ejtenek.

Ha úgy tetszik, nevezhetnénk őket naturális boroknak, de ez a besorolás nem fontos, és nem akar ezzel marketingelni. A fogalom körül amúgy is némi zavar uralkodik – sokan nem értik, miért nem narancsszínű a vörös naturális bor: „De a natural mozgalom sokkal izgalmasabbá tette a borvilágot!” – mondja.

A borász sokat kísérletezett és sok mindent elvetett: már 2006-ban kísérletezett amforás érleléssel, ma már csak erjesztésre használja. A Kékfrankosnál az amforás érlelés érzése szerint elfedi a dűlő karakterét. Így visszatért a nagy fahordóhoz. Ott a borok jobban megtalálják az egyensúlyukat. A túlzások nem az ő világa.

És aztán ott van még Rózsa Petsovits, egy osztrák és magyar dűlőkből származó „európai bor”. Vidám, ízletes ital tartással – elnevezve arról a még Magyarországon született nagymamáról. Egy kifejezetten bátor és mélyen hívő asszony, aki egy községnek írt levelében keserűen panaszkodott a modern szőlőművelési módszerekre: szentségtörésnek nevezte az Istentől kapott szőlő egyszerű levágását és a földön való hagyását, hadd rohadjon el.

Ha még élne, meg lehetne nyugtatni: a Weninger-szőlőskertekben már nem ritkítanak. A biodinamikus gazdálkodással a hozam természetes módon szabályozódik, mégpedig úgy, hogy a gyümölcs és a sav közötti egyensúly is megfelelő. Teljesen Isten szellemében. —

Weingut Weninger
Ausztria: Florianigasse 11, 7312 Horitschon
Tel.: 02610/421 65
Magyarország: Weninger Pinceszét, 9494 Balf
www.balf@weninger.com, www.weninger.com
www.weninger.com/shop
www.pubklemo.at
www.wagners-weinshop.com

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!