A-La-Carte

„Azt akarom, hogy mindenki rólunk beszéljen”

Stefan Doubek fine-dining éttermében kizárólag nyílt tűzön főz. Ambiciózus céljai csak addig tűnnek elbizakodottnak, amíg az ember végig nem kóstolja a húsz tengeri fogást. A művészetet itt szándékosan mellőzik. Bár legalább egy dekoratív tárgy a mennyezetről lógó cseresznyefaág, közvetlenül a jó ízlés e katedrálisának bejárata mellett…


Stefan Doubek kizárólag nyílt tűzön főz a fine-dining éttermében. Ambiciózus céljai addig tűnnek merésznek, amíg az ember végig nem kóstolja a húsz tengeri fogást.

A művészetet itt tudatosan mellőzik. Bár egy dekoratív tárgy mégiscsak van: a mennyezetről lógó cseresznyefaág, közvetlenül a bejárat mellett ebben a jó ízlés katedrálisában (sokat írtak már a 8. kerületi 300 négyzetméterről, lehet hiper-hiper-dizájnosnak vagy világpolgárinak tartani, de mindenképpen nagy benyomást keltenek). Stefan Doubek elhunyt nagyanyjának a kertjéből származik, akinek a jellegzetes ételét, a Grenadiermarsch-t még a párja sem főzheti meg, annyira szent az emléke. E nagyanyának köszönhető legalább közvetve az, ahol a 31 éves szakács jelenleg tart: Ausztria kulináris csúcsán. Ma azonban elsősorban a tavalyelőtt nyitott, róla elnevezett éttermében.

Épp most volt személyzeti ebéd: füstölt hús gombóccal és savanyú káposztával, Doubek élettársa és üzlettársa, Nora Pein, emésztést segítő eszpresszót tölt. A beszélgetés előtt egy rövid körséta következik a teljesen feketébe öltöztetett étteremben, elhaladva a kizárólag tűzzel működő konyha mellett, amely egy 25 méter hosszú kéménnyel és a „kincstárral” rendelkezik, ahol borosüvegek sorakoznak az otthon gyűjtött alapanyagokkal teli dunsztosüvegek mellett. Egy hőlámpa alatt eközben egy tálca hagymapüré szárad az umami-tökéletesség felé. Aztán két emeletet feljebb megyünk, egy kanapéhoz, amelybe a házigazda, egy zömök, élénk férfi, lenyűgözően dús szakállal, kényelmesen elnyúlik. Dresscode: fekete, illeszkedve a helyiséghez, fehér tornacipője kivételével.

Rögtön tegeződünk. Az alsó-ausztriai tájszólása a fischamendi szülői házra utal, ahol a kertben gyakran lobogtak tábortüzek, ezért is szenvedélye a mai napig a nyílt tűzön való főzés. „Ezt kihívásnak és lehetőségnek tekintem, hogy kilépjek a komfortzónámból, mert valójában teljesen szervezett és kontrollált vagyok.” Minden nap más körülmények uralkodtak a termik és a fa nedvességtartalma miatt. „Érzék kell hozzá, hogy olvasni tudd a lángot. Olyan ez, mint a sakk: mindig egy-két lépéssel előtte kell járnom.” Ebben a göttlesbrunni grillmesternél, Adi Bittermannnál szerzett képzésének is volt szerepe. A vendéglátóipari szakközépiskolában viszont Doubek ambíciója nem gyulladt be: „360 igazolatlan óra az elméleti résznél, főleg biliárdozás miatt.” Ennek ellenére 18 évesen ő lett Ausztria legfiatalabb konyhafőnöke, és egyenesen Konstantin Filippounál kötött ki, ahol megismerte a vendéglátásvezető Nora Peint.

Öt évvel később a nagyvilágba vágyott, először a belga Chambre Séparéébe, majd Koppenhágába a Jordnærbe, és a londoni Clare Smythhez. Tervezte még a Maaemót, a Kokst és egy szakmai gyakorlatot a halérlelő mester Josh Nilandnál, aki láthatóan hatással volt Doubekre – ám ekkor jött a koronavírus. Otthon ülni és unatkozni nem az ő műfaja, ezért először egy tésztaszállító cégnél kezdett dolgozni, aztán jött egy elköteleződés az Umar Fisch Barban a Naschmarkton, egy „menő dolog és ugródeszka a láthatósághoz”. Ott a halérleléssel és a Hibachi grillen való sütéssel hívta fel magára a figyelmet. Pedig a terv mindig is egy saját étterem volt, annak ellenére, hogy a bankok azt állították, a fine diningnak nincs jövője. Pein és ő rátaláltak arra az első, Willhaben-en felfedezett ingatlanra, amely korábban pékségnek és kebabosnak adott otthont, és amelynek a társalgójában most ülünk. Hogy mennyire „vad” volt akkoriban a homokos padlóval és a nedves falakkal, azt a szervezettségéről ismert Doubek egy – természetesen fekete – gyűjtőmappában dokumentálta.

2023 októberében nyitottak egy szigorú koncepcióval (bár ő maga azt állítja, nem követ koncepciót): egy epikusan hosszú, 15-20 fogásból álló, termékfókuszú, nagyrészt peszketáriánus menü hat asztalra. Az egyes ételeket elérhetőség és megérzés alapján cserélik, a vegetáriánus és vegán sajnos nem lehetséges, mert – és ez a fajta őszinteség szimpatikus – „vegán nem tudok lenni, ahhoz hiányzik a gondolati megközelítésem”. Sok tányéron egyszerűen nincs mit javítani: párolt királyrák tárkonyos-édesköményes emulzióval; szénen égetett Carabinero hat hónapig tamariban pácolt tojássárgája-krémmel; langusztin (a másnap használt példányok az esti szerviz alatt a pulton mászkálnak) mustárzölddel és bécsi yuzu-citrom vajas mártással, ami Doubek citrusszenvedélyének kifejeződése. Ennél több fine dining aligha létezik, és mégis hetekre előre teltház van az étteremben. Ezt a hatást tovább erősíti a közelmúltban kapott két Michelin-csillag, amire sosem számított. Harmadikra törekszik? Igen, végül is ez minden jó szakács ösztönzője – és valószínűleg a jövőbeli terveinek is kedvez, ami úgy hangzik: „Azt akarom, hogy mindenki rólunk beszéljen.”

A Doubek-féle Instagram-oldal említésre méltó. Míg az alsó részen kutyás fotók és thaiföldi quad-túrák rejtőznek, a jelen felé haladva egyre professzionálisabbá válik: igényesen vágott, zenével aláfestett videók, amelyekben ő maga is örömét leli. Tenger gyümölcsei páncéljának roppanása zongoraszonátára, drámai vonósok aláfestik a Carabinero szénnel való bélyegzését. #finediningvienna! Hogyan talál erre időt egy olyan „nem ismerek hétvégét” típusú ember, mint ő (az étterem három zárva tartó napján irodai munka és menüfejlesztés zajlik)? „Sehogyan, ezt szerencsére egy baráti marketinges tartalomgyártó intézi.” Szintén az Instagram-oldaláról tudható, hogy egy tizenkét éves lány apukája. Annak születését, amikor ő még csak tizennyolc éves volt, élete egyik legnagyobb szerencséjének nevezi, mert felelősségre tanította. Nem csoda, hogy a lánya már mutat kulináris ambíciókat, és segít az előkészületekben (mise en place) apja éttermében. „A célom az, hogy megmutassam neki: kemény munkával mindent el lehet érni.” Úgy tűnik, a vendégtérben lógó cseresznyefaágra tekintve, nem utolsósorban a nők azok, akik Doubek tüzét életben tartják.

restaurantdoubek.at

Stefan Doubek Carabinero-Signature
(c) Patrick Griesbacher-Tafner

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!