A-La-Carte

Kopi Luwak (2014/2)

Még soha egyetlen kávét sem említettek olyan gyakran a sajtóban, mint az indonéz „Kopi Luwak”-ot. Ennek két oka van, az első az, hogy hihetetlenül drága …


Szöveg: Florian Holzer Fotó: Corbis

Olvasni lehet életmódmagazinokban arról, hogy a kávé ára a New York-i Arabica-tőzsdén hónapok óta rekordalacsony szinten, 1,28 dolláron áll fél kiló nyerskávéért? Nem, az senkit sem érdekel. Olvasni lehet az „Egyéb”, „Panoráma”, „Társadalom” vagy „Élvezet” rovatokban arról, hogy egy Roya nevű gombás betegség, vagyis a „kávérozsda” éppen újra fenyegeti az állományokat Dél- és Közép-Amerikában? Inkább nem, hiszen Latte Macchiato úgyis van még. Olvasni lehet viszont talán arról, hogy a világ legdrágább kávéja Indonéziából, Szumátra, Jáva és Szulavézi szigeteiről származik, hogy akár 1000 dollárba is kerül kilónként, és hogy – figyelem, fúj! – a maláji cibetmacskák, vagyis „pálmasodrók” megeszik, majd kiürítik?

Igen, erről tíz éve megszakítás nélkül lehet olvasni minden kínálkozó papíron, a Google 1,75 millió találatot dob ki a „Kopi Luwak” kifejezésre. Meglepő egy olyan kávé esetében, amelynek éves hozamát legfeljebb 200 kilóra becsülik, de persze az abszurd csúcsárak és az ázsiai kisragadozó belében történő elég egzotikus fermentációs módszer kombinációja nyilvánvalóan ellenállhatatlanná teszi a szerkesztők számára, hogy írjanak róla. Meg aztán csak Paris Hiltonról olvasni is unalmas. Ilyenkor a ellentmondások és a kétes dolgok már nem számítanak, például az, hogy viszonylag könnyen hozzá lehet jutni ehhez a „Kopi Luwakhoz”, például az Amazonon keresztül, vagy hogy egy kapszuláskávé-gyártó egy ideig a presztízsvonalához használta.
200 kilónál? Olyan kávénál, amelynek az érett kávécseresznyéit vadon élő, éjszakai állatok eszik meg, a babokat utána kiválasztják, a gyűjtők megtalálják, és összességében jó állapotban kell lenniük? Valószínűtlen. Két magyarázat kínálkozik, a legegyszerűbb és legkevésbé problémás az, hogy egyszerű hamisítványokról van szó, ami ilyen árak mellett egyrészt kifizetődő, másrészt csak nehezen bizonyítható, mivel a tényleges eredet és „feldolgozás”, különösen pörkölt kávébabnál, alig deríthető ki, és a világon is csak nagyon kevés olyan ember van, akit Kopi Luwak-ismerőnek lehetne nevezni. A második, kissé problémásabb módja annak, hogy bélfermentációs kávéhoz jussunk, az az ellenőrzött gyártás. Vagyis: elfogni a maláj pézsmacicákat, ketrecben tartani őket, és kényszerből érett kávécseresznyével etetni. Igen, ezt csinálják, méghozzá egyáltalán nem ritkán, és immár szinte minden olyan helyen, ahol kávé terem, és ahol maláj pézsmacica vagy rokon állatok élnek; a PETA radikális állatvédő szervezet ezért tűzte napirendjére a kávét. Azzal a sikerrel, hogy a Kopi Luwakot a kávés körökben, különösen a közvetlen kereskedelemre (Direct Trade), az eredet-tipikusságra, a csúcsminőségre és az ízárnyalatokra törekvő „Third Wave” mozgalom képviselői körében alapvetően elutasítják; az amerikai kávéguru, George Howell az elutasítást a drasztikus „coffee from assholes to assholes” szavakkal fogalmazta meg. Ausztriában a Kopi Luwak jelenleg már egyáltalán nincs forgalomban.

Ez a szemünk előtt zajló nagyüzemi állattartás, a csirkefarmok, pulyka-kolóniák, tömeges sertéstartó telepek és marhacsarnokok láttán talán kissé groteszknek tűnhet, de valószínűleg azzal függ össze, hogy a kávé – különösen a méltányos vagy közvetlenül kereskedett csúcsminőségben – eddig nemcsak „tiszta” volt, hanem egyenesen vegán. Johanna Wechselberger, a stockeraui különleges pörkölő és a nemzetközi „Cup of Excellence” szervezet zsűritagja (amely rendszeres versenyeket tart a legjobb, leghitelesebb, legkifejezőbb kávékért) emlékeztet arra, hogy az ilyen eszement drága kávé minden megvásárlása még több ilyennek a „termelésére” ösztönöz, hogy minden vásárlás tehát negatív következményekkel járó láncreakciót indíthat el. „Ha megtanítanák az ottani embereket arra, hogyan javíthatják a kávéik minőségét a növények gondozásával, a cseresznyék betakarításával és feldolgozásával, sokkal többet és fenntarthatóbban érnének el, mintha drága pénzért megvennék tőlük a másfél kilónyi pálmasodró-ürüléket” – véli a pörkölőmester, jó példaként említve a Kopi Tonkonan Toraját, amelyet néhány szulavézi család nyer ki több mint 50 éves kávéfákról és dolgoz fel aprólékosan – ez a kávészakértők körében is az egyik legkeresettebb csúcsminőségű kávé világszerte, egy kilójáért Európában jelenleg 140 euró körüli összeget fizetnek.

Időközben a bélfermentált kávé körüli ügy egészen furcsa irányt vett: a szenzációhajhász hírekre vadászva már különféle madarak, sőt – garantált hír! – elefántok emésztőrendszerén keresztül is átküldik a kávécseresznyét. A legnagyobb vietnami kávétermelőnél még a kávébab fajtáját is kiválaszthatjuk, amelyet a pálmasodróknak ki kell üríteniük: Robusta vagy Arabica? Semmi probléma, ha a vásárló kívánja, a cibetmacskák ürítenek. Mire már fajtát, származást és állati béltípust választhatunk – mondhatni Kopi on Demand –, valószínűleg csak idő kérdése, hogy a szibériai tigris, a Kobe-marha, a pézsmatulok, a kubai krokodil és a tíz legritkább állatfaj listáján szereplő többi fajta is biztosan elnyeri a státuszszimbólumokra törekvő ínyencek tetszését Kínában és Oroszországban, de kíváncsian várjuk a hazai alpesi termelésű Kopi Raurakl vagy Kopi Woplertinger megjelenését is.

Németországból rendeltünk két Kopi Luwakot, az egyiket az Amazonon keresztül egy kis marburgi pörkölőtől, a másikat egy neuburgi különleges pörkölőtől; az Amazon-féle Kopi Luwak 29,90 euróba került 100 grammonként, a másik 38-ba ugyanekkora mennyiségért (a szállítási és csomagolási költségekkel együtt egyébként azonos, 42,90 eurós ár jött ki). Tisztán külsőleg a kávék semmiben sem különböznek a többitől, ami a mosás és főleg a pörkölés után nem is csoda, illatban sem tapasztalható semmilyen eltérés. Ami feltűnő, az a szemek sokfélesége: láthatóan Arabica és Robusta is van köztük, ami visszavezethető az éhes pálmasodrók véletlenszerű választására, vagy arra a kísérletre, hogy pontosan ezt a látszatot keltsék. Akárhogy is, filteres kávéként elkészítve mindkét Kopi Luwak kevés élményt nyújtott; a földes jegyek, amelyeket gyakran említenek a cibetes kávéval összefüggésben, mind a világosabbra pörkölt Amazon-kávénál, mind a sötétebbre pörkölt, közvetlen forrásból származónál érezhetőek voltak, de nem sokban különböztek egy normál Robustától; különleges árnyaltságot a filteres módszerrel semmi esetre sem sikerült megállapítani. Eszpresszóként elkészítve mindkét kávé meglepő módon jóval jobb eredményt adott: az Amazon-kávé fehércsokoládés és lágy vaníliás illatot árasztott, de minimális testtel, a közvetlenül rendelt pedig fás, diós és kissé pörkölten kesernyés volt (a 100 grammot valószínűleg a rendelés után azonnal kis pörkölőben pörkölték). „Egy élmény, amihez olcsóbban is hozzá lehet jutni” – nyugtázta a kedves barista, aki a szakszerű elkészítésről gondoskodott, és mi ezt szívesen elfogadjuk összegzésként.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!