Szöveg: Anna Burghardt · otók: Eric Wolfinger a Steinbeisser számára
A kék szín erősíti a sósságot. Az arany intenzívebbé teszi az édességet. Az evőeszközök súlya csökkenti a rágás ütemét. A kanál lyukacsossága megnehezíti a leves elfogyasztását. Nos, a bölcsességhez egy óvodások körében végzett felmérés is elég lett volna. De Martin Kullik számára a többi felismerés mégis figyelemre méltó volt. A „Steinbeisser kísérleti gasztronómiája“ szervezőjét azok a művészek és tervezők vezették rá erre, akikkel ideiglenes vacsora-kísérleti elrendezéseihez együttműködik. Martin Kullik és partnere, Jouw Wijnsma, mondhatni, gasztronómiai kurátorként járják az országot. Látványos asztalok mellett, olyan sztárszakácsokkal, mint Tanja Grandits a bázeli Stuckiból, Daniel Patterson, a korábbi Coi-ból, vagy David Kinch a kaliforniai Manresából, feszegetik az edények és evőeszközök határait, a feje tetejére állítják az étkezési szokásokat, és időnként még a tapasztalt vendégeket is elég ügyetlennek láttatják. Mégpedig (ami fokozza a kontrasztot az olyan gondosan megválasztott helyszínekkel, mint a San Francisco-i öböl környékén található Villa Montalvo vagy a bázeli Merian-kertek) egészen radikális eszközökkel. Ide tartoznak például az átalakított sebészeti eszközök, amelyekkel a vendégeknek salátát kell vágniuk, a tüskés kanalak vagy a bődületes súlyú kanalak. „Ezek“ – meséli Martin Kullik – „ahhoz vezetnek, hogy az emberek jelentősen lassabban rágnak, mert közben folyton le kell tenniük a kanalat.“ Így több időt töltenek el egy fogással, és jobban koncentrálnak rá. A hosszabb rágás váratlan ízélményekhez vezet; tapasztalatai szerint az aromák, állagok és hőmérsékletek észlelése a szájban szinte megsokszorozódik. Két művész és tudósok közös színpszichológiai vizsgálata során, a Steinbeisser kísérleti gasztronómiájának keretében kiderült, hogy a kék falakkal vagy akár asztali alátétekkel és tányérokkal csökkenthető a sóhasználat, az aranyszínű tálkákkal pedig cukor spórolható meg – méghozzá akár húsz százalék cukor: a színek ugyanis stimulálják a megfelelő ízérzékelést, amit például kórházakban vagy a cukrászatban is hasznosítani lehetne. Ezt a felismerést, hogy hogyan hat együtt a szem, az agy és az ízlés, természetesen azonnal alkalmazták egy kísérleti Steinbeisser-vacsorán. „A művészek megmondták a szakácsnak, melyik fogást tálalja aranyszínű kanállal, és hogy ahhoz húsz százalékkal kevesebb cukrot használjon.“
A Steinbeisser projekt 2009-ben indult kiállítási platformként a kortárs ékszerek, a divat és a performanszművészet számára. A puszta kurátori munka azonban Kullik és Wijnsma számára egy idő után túl sterilekké vált. A mai kulináris irányultság kezdetén a vegán étrend felé fordulás és a biodinamikus élelmiszerek kistermelőinek felkutatása állt. „Akkor tűnt fel, milyen sokan jönnek külföldről. A bab például, ami a vegánok számára nagyon fontos, szinte mind Kínából, a lencse Törökországból, a borsó Kanadából érkezik.“ Jouw Wijnsma családja Nyugat-Frízföldön él, ami a babfélék változatosságának igazi tárháza. „De Amszterdamban, ahol mi lakunk, sehol sem kapni, egyetlen bioboltban sem!“ A Demeter-élelmiszerek listájának összeállítása nagy szívügye volt a mai gasztrokurátoroknak, Kulliknak és Wijnsmának. Elkötelezett termelőket összekapcsolni szakácsokkal és vendégekkel volt a következő lépés. A cél a biodinamikus élelmiszerekből készült, szűken vett regionalitási fogalommal rendelkező vegán menük voltak. „Szeretnénk feltárni egy régió ízbeli identitását.“ Aztán jött a művészi rész, tehát az újszerű evőeszközök és edények. A jó éttermekben tett, egyre gyakoribb látogatásaik során észrevették, mennyire a gasztronómia arra koncentrál, ami a tányéron történik, és kevésbé arra, ami körülötte van. „Az evőeszközök teljesen másodlagosak. És még ha az edények manapság egyre gyakrabban készülnek kézzel, akkor is bizonyos kritériumoknak kell megfelelniük. Beférniük kell a mosogatógépbe, teljesen hőállónak kell lenniük stb.“ A két Steinbeisser-férfi azonban most meg szeretné szabadítani az étkezési eszközöket attól, hogy csak funkciójukra redukálják őket. „Ugyanannak a szeretetnek és érzékenységnek, amit egy szakács beleteszi az ételekbe, az edényekben és az evőeszközökben is tükröződnie kell.“
A tányérok, tálak (vagy ahogy nevezni szeretnénk ezt a sok csodálatos tárgyat) és evőeszközök mindegyike kifejezetten egy-egy rendezvényre készül. Mára saját webáruházukban (www.jouwstore.com) is kaphatók. A Daniel Patterson, David Kinch és Corey Lee kaliforniai menüjéhez például Joe Pintz egy olyan szervírozótál-sorozatot tervezett, amelyeket lapátfejekről mintáztak. Tala Yuan művészien kifaragott, szárított dísztökből készült tálakkal járult hozzá a kínálathoz. Ezt a kiváló színvonalú, vegán vacsorát szeptemberben összesen tizenkét helyi művész kísérte.
A berlini Nobelhart & Schmutzig étteremben tartott rendezvényhez, Billy Wagner sommelier és Micha Schäfer szakács számára, az észt fémművész, Nils Hint szolgáltatott evőeszközöket, amelyekhez többek között szovjet korszakbeli szerszámokat alakított át – úgymond tolómérő-késeket vagy harapófogó-villákat. Nils Hint volt az is, aki az evőeszközök súlyával akart játszani (egy evőkanál általában hatvan és száz gramm között van), és ő készítette a már említett, kilós súlyú kalapács-kanalakat, amelyek meglepő módon lelassították a rágási folyamatot, anélkül, hogy ez eleve így lett volna eltervezve. „Időnként szemünkre vetették a sajtóban, hogy olyan művészetet gyártunk, aminek nincs értelme“ – mondja Martin Kullik. „De ha belegondolok, mennyire megváltoztatja egyes evőeszközeink és edényeink az ízérzékelést, azt gondolom: a művészetnek mégiscsak van értelme.“
A Tanja Grandits-vacsorán, szintén ez év szeptemberében, a menü kezdetén vegán falatkákat szolgáltak fel Joo Hyung Park művészien esztergált, közös használatú fatányérjain. Négy vendég osztott meg egy-egy ilyen tálat. „Amikor egy este elkezdődik, végül is először az a fontos, hogy összehozzuk a vendégeket“ – véli Kullik. Az evőeszközök Gabi Veit ékszertervezőtől származtak, köztük az archaikus megjelenésű kanál-tárgyak, amelyeket ő „Kanál és bűnök“ névre keresztelt, és a hét főbűnhöz társított. „Az 52 vendég mindegyike más kanállal evett, tehát úgymond mindegyikükhez hozzárendeltek egyet a bűnök közül“ – magyarázza a szervező. Itt kerültek képbe a Steinbeisser-házigazdák. „Mint mindig, most is mi fogadtuk a vendégeket. Minden vendégnek más a személyisége. Vannak nagyon barátságosak, mások távolságtartóbbak, megint mások kissé arrogánsak.“ És ebbe lehetett nagyon szépen belekapaszkodni, amit Gabi Veit művésszel is így beszéltek meg. A kanalakat tehát úgy osztották ki a vendégeknek, ahogy a házigazdák azt megfelelőnek találták. „Vegyük például a gőgöt. Hozzá a tüskés kanalat társítottuk.“
Vajon olvassa-e majd valamikor ezt a szöveget egy vendég, aki éppen egy süni-kanállal evett?
www.steinbeisser.org
A Steinbeisser kísérleti gasztronómiája – ez Jouw Wijnsma és Martin Kullik. A következő vacsora 2017 májusában lesz Zürichben. Az eddig felhasznált terítékkultúra-tárgyak saját webáruházukon keresztül
www.jouwstore.com szerezhetők be.