Gondolatébresztő az idei Madrid Fusión think-tankből. A konyhák megnyílnak. A bár a legszebb asztal. A plankton az új menő cucc, és ragyogó kék színben világít az italokban.
Szöveg: Christian Grünwald
Inspiráció, hol vagy? 15 éve gyűlik össze évről évre a nemzetközi gasztroelit a Madrid Fusión konferencián a spanyol fővárosban, hogy megvitassák a jövőt. Felejthetetlenek és legendásak Ferran Adrià első fellépései, amikor először mutatta be technika-orientált, dekonstruált ételeit. A Mugaritz feje, Andoni Luis Aduriz – aki Adrià aktív éttermi üzletből való visszavonulása óta a leginnovatívabb high-tech mágus – így emlékszik vissza: „Ferran csúcsidőszakában annyira hatásosan játszott az alapanyagokkal, hogy azáltal a kísérleti konyha a média számára is érdekessé vált. De legyünk őszinték, kit érdekel ma a séfek közötti nagy elméleti diskurzus?” Aduriz hősiesen küzd a figyelemért, például amikor olyan kakaóból készült képződményeket mutat be, amelyek optikailag pompás korallok és hortenziák szimbiózisára emlékeztetnek. „Könnyebb, ha az embert nem kényszeríti gondolkodásra a vendégeket és a kísérő séfeket, nem provokálja őket túlzottan elidegenítésekkel és interpretációkkal. Ezzel azonban sajnos változást sem lehet elérni.”
Popstar Muñoz
Hogy hol történnek a legújabb dolgok, azt David Muñoz megjelenése mutatja. David, vagy Dabiz, ahogy ő inkább hívatja magát, tudja, hogy szinte már mindent feltaláltak és kombináltak egymással. Megkülönböztető megközelítése ezért a színpadra állításban rejlik. Zajosan, a megkülönböztetett csend helyett. Egyfajta neopunk, mint stilisztikai alapelem, anélkül, hogy a minőség és az elkészítési technika terén hanyagul lazázna. Hogy ezt megértsük, be kell menni az El Corte Inglés áruház legfelső emeletére a madridi Calle Serranón. A 20.30-as vacsorára várakozók sora a lépcsőn egészen az alsóbb szintekig ér. Minimum egy órát áll sorban az ember, hogy helyet kapjon a StreetXO Madridban. Gyakran két óra is lehet. A várakozás a rituálé része, asztalfoglalás általában nem lehetséges.
A StreetXO név egy szóvicc, amely kétnyelvűen működik. Az XO részt úgy ejtik, mint a „show”-t.
Szinte úgy tűnik, mintha az étteremben több lenne a szakács, mint a pincér. A hevederes díszítésű zakóik kényszerzubbonyra emlékeztetnek, ami biztosan nem véletlen; minden részletnek másnak kell lennie, nemcsak csodálatot, hanem konfrontációt is kiváltva. A vörös színek dominálnak, hangos, fényes és vidám. Ez egyfajta színház, de a legfontosabb mindenképpen az étel. Partytime. Nemcsak a bárnál, hanem az ízlelőbimbókon is.
Mindenki a nyitott konyha köré gyűlik a kb. 25 nem túlságosan kényelmes bárszékkel. Szinte varázslatos a központban a lángoló faszenes grill. Az ételek egymás után, gyakran egyszerre érkeznek. Tapas-stílus, mégis teljesen más, többségében az ázsiai utcai konyhák által inspirálva. A megosztás (sharing) kifejezetten kívánatos és ajánlott, ugyanúgy, mint az a tanács, hogy kézzel fogjunk hozzá, és ne késsel-villával turkáljunk. Valójában így a sült rákot könnyebb megenni, és a dim sumot is könnyebb leszedni a tálalópapírról. A StreetXO erőteljes étel, nagyon kreatív és lélekkel teli. Fúziós konyha, ami több, mint egy egyszerű vad csirkés curry. Például misóban pácolt galamb vagy koreai grillételek variációi. Valahogy minden ismerős, de Muñoz ezekből egy Best-of-ot komponál.
Vendégként az ember ráadásul egy nagyszerű atmoszférával is gazdagodik. Smalltalk a sok szakáccsal együtt. Lehúzás máshol történik. Személyenként 80 eurónál többet, az összes italt is beleértve, még túlzott fogyasztás esetén is nehéz elkölteni.
Végül is a StreetXO koncepció a megalapozott DiverXO koncepció megfizethető, nem annyira munkaigényes változata. Az ott felszolgált ízintenzív ételek tették Muñozt hirtelen híressé, hoztak neki három Michelin-csillagot és egy helyet a sztárokban nem éppen szűkölködő spanyol éttermi toplista top 5-jében. Muñoz tudja, hogy a DiverXO az óriási munkaráfordítás miatt sosem lesz nyereséges. Tehát a szenvedélyes séfnek egy másik marketingkoncepció kellett. A StreetXO több vendéget és nagyobb forgalmat hoz kisebb költségek mellett. És a népszerűsége is óriásira nőtt. Muñoz tarajos frizurával és vaskos fülbevalókkal punkként hat. A kalkuláció beválik, mindenkinek ott van a képe a fejében. Ma Muñoz a Nike-nak, a Beefeater Ginnek és a Mercedes-Benznek reklámoz.
A hírek szerint a 2016-ban megnyílt StreetXO Londonban, Muñoz első külföldi éttermében az atmoszféra és az étlap kissé kevésbé vad, és alkalmazkodik az előkelő Mayfairhez. Normál asztaloknál is lehet helyet foglalni, van lehetőség asztalfoglalásra is.
Újra és újra szóba kerül egy StreetXO terjeszkedés New Yorkba. A projektnek a színpadra állításban még elborultabbnak és radikálisabbnak kell lennie. 37 évesen David Muñoz mértéktelen munkamániás. A hét öt napján Madridban dolgozik, két napot Londonban tölt. Fellépésein, mint például a Madrid Fusiónon, szívesen mesél életfilozófiájáról: „Vanguardia o Morir” – újíts vagy halj meg.
A bár mint új középpont
Ronny Emborg és Matthew Abbick vezeti az Aterát New Yorkban, a bár és a nyitott éttermi konyha elegáns szimbiózisát. A 18 ülőhely a bár körül van elhelyezve. Egy Open-Kitchen koncepció, amely nem riad vissza a ráfordítástól. Összesen többen dolgoznak itt, mint ahány vendég helyet foglalhat, természetesen a készületek nagy része már a nem látható előkészítő konyhában zajlik. Itt is fontos része a sikernek a színpadra állítás, bár sokkal elegánsabban történik, mint a StreetXO-ban. A meglehetősen csendes Ronny a konyhapultnál áll a pultrész közepén, és ott hosszú csipeszekkel varázsolja a felső kategóriás kis csodaműveket. Például egy homárfogást, amely meghökkentően jól van elhelyezve egész rózsaszirmokban. Vagy kis gofri gombával, érlelt cheddarral és fekete szarvasgombával. Modorosnak hangzik, de nem az. Hogy az egyenletes ritmusban felszolgált ételsor mindig pezsgően izgalmas maradjon, arról a folyamatosan csevegő Matthew Abbick gondoskodik, aki nemcsak az okos házigazdát, hanem a sommelier-t is játssza. Van is mit mesélni, ha például régi érlelt teát ajánlanak a libamájfogáshoz. Két és fél óráig tart a produkció, ami a Michelin-kalauznak legalább két csillagot ér. A folyamatos szemkontaktus a szakácsokkal és a szervizesekkel olyan bizalmat teremt, amely egyszerre simogat és szórakoztat. Talán a közösségi média ilyen időkben egyszerűen szükség van újra több hús-vér emberre a beszélgetéshez.
Örökzöld fermentáció
Egy téma, amit egy ilyen gasztrokiállítás nehezen kerülhet el, az a fermentáció. Mario Sandoval, a madridi Humanes kisvárosban található Coque étterem séfje a kombuchát állítja a középpontba. Aki az előző A la Carte-ban tanulmányozta az ecetágy képét, annak jó elképzelése lehet arról, hogyan kell elképzelni egy kifejlett kombuchagombát. Mindenesetre lenyűgöző, ha nem is kifejezetten gusztusos, csúszós rongy típus. Sandoval ecetet nyer belőle, hagyja a kombuchát kiszáradni is, és lereszelve ételekre szórja. A fermentációs baktériumok a nagyszerűen elkészített videóban nagyon lenyűgözően mutatkoznak be. Az űrből látott Föld és a rángatózó zöld sarki fények motívumaival együtt egy olyan high-tech nézőpont adódik, amelynél már meg sem lepődünk azon, hogy a kimchi starterkultúrához itt steviát használnak. A normál cukor valószínűleg nem elég jó a kontrollált laboratóriumi körülmények között. A fermentáció királykategóriája aztán a spanyol misó gyártásánál következik. Legalább egy év kell hozzá, és az ehhez használt hüvelyesek tényleg regionális termesztésből származnak.
Jonnie Boer a hollandiai Zwolléban található De Librijéjében már olyan időben fermentált mindenféle alapanyagot, amikor ezt csak a parasztkonyhákban tették eltevés céljából – tehát több mint 25 évvel ezelőtt. A De Librije fermentáció ékköve egy kombuchagomba, amely kb. 1000 éves, és sok kitérővel jutott Ázsiából Jonnie Boerhez. Alapjában véve úgy működik, mint egyfajta konyhai Tamagotchi. Megfelelő gondozással örökké életben marad és közben folyamatosan nő. A kombucha-alapú készítményekkel főleg a szószok érnek el egy speciális édes-savanyú egyensúlyt, ami olyan jellemző Boer konyhai stílusára.
Mellesleg követésre érdemesnek tűnik egy Jonnie Boer által bemutatott érlelési eljárás bárányhúshoz, amelynél a friss húst fűszernövényekkel ízesített méhviaszba öntik. A viasz megakadályozza az érlelési baktériumok kialakulását, a hús rendkívül lassan érlelődik és hetekig ízében állandó marad.
Plankton, legyen világosság
Ángel León – aki a Cádiz melletti Aponiente éttermében a tengerből szinte mindent megfőz, aminek a létezéséről a szárazföldi ember nem is tud – gasztronómiai Jacques Cousteau-nak tekinti magát. A francia a film és a TV számára meglehetősen médiatudatosan fedezte fel az óceán és a mélytenger ismeretlen részeit és aspektusait. „Jobban akarom érteni a tengert és erőforrásait minden részletében” – mondja, ezért nála alig kapni tőkehalat és sügért, helyette például tengeri uborkát, menyhalat, algákat és mindent, amit általában mellékfogásként tartanak számon. Sok részletben León szívesen dolgozik együtt tengerkutatókkal, ahol például tengeri állatokból cukrot állítanak elő.
És akkor ott van még a fény dolga. Egyes planktonfajok a tengerben erős hullámzáskor kék fényt hoznak létre. Az optikai effektust, amelyet a szakkifejezéssel biolumineszcenciának neveznek, súrlódás váltja ki; egy tény, amelyet a katonaság is kihasznál teljes sötétségben: planktonport dörzsölnek a kezük között egy kis fényért. A trükköt ismerik a vadászpilóták is, akik fentről észrevehetik a meglehetősen jellegzetes fényt.
Ángel León szívesen használja a kis mikroorganizmusokat a konyhában, már egy ideje az első kóstolófalatként (amuse-bouche) egy fitoplanktonból készült kreációt szolgál fel. Fagyasztva szárítással León feltalált egy rákokból és más apró élőlényekből álló port, amely világít és tökéletesen adagolható. A port egy pohárban elkeveri egy kis folyadékkal, amitől az a sötét teremben körülbelül 15 percig úgy világít, mint egy kis lámpás. A tenger fénye koktélként vagy szószként a tányéron. Briliáns! És milyen ízű a plankton? Nos, talán egy kicsit friss algákra emlékeztet, semmiképpen sem tolakodó, kifejezetten kellemes. „Valamikor” – vizionálja Ángel León –, „így fogjuk megvilágítani az éttermünket is.”