A-La-Carte

Miracoli, virágnyelv nélkül (2015/4)

Gyér gyermekkor. Későn érkezett meg a differenciált élvezetek beavatása. Szaglászás és kóstolgatás. Itt és ott. Barangolások közepette. A világban és a képzelet tágas tereiben. Tex Rubinowitznál minden úgy történhetett, ahogyan lerajzolja és leírja. De akár teljesen másképp is. Szöveg: Ro Raftl · Fotók: Philipp…


Gyér gyermekkor. Későn érkezett meg a differenciált élvezetek beavatása. Szaglászás és kóstolgatás. Itt és ott. Barangolások közepette. A világban és a képzelet tágas tereiben. Tex Rubinowitznál minden úgy történhetett, ahogyan lerajzolja és leírja. De akár teljesen másképp is.

Szöveg: Ro Raftl · Fotók: Philipp Horak

Ostende, minden novemberben 1990 óta. Anti-idillikus, miközben a sztereotip romantikusok óosztrák-nosztalgiával ringatják magukat Triesztben és Velencében. „Már maga a név. Egy hely, ami a vég-gel végződik. Egy őszinte kapituláció. Köd a látszóbeton fölött: Az emberek az ablakuknál ülnek és a La Manche csatornát bámulják. Csakhogy már semmi jelentősége sincs átkelni rajta” – mondja a lüneburgi Dirk Wesenberg, aki Tex Rubinowitz álnéven vált ismertté. Depi-romantika, még ha „pragmatikusan” kipárnázva is: egy nagy fazék kagylóval és azzal a zsíros majonézzel, „olyan sűrű, hogy falakat lehetne vele glettelni”, sült krumplival és Kriekkel, az édes-savanyú meggysörrel. „Borzalmas, ha valakinek elmeséli az ember, de király.” Csillogó szemek a szemüveglencsék mögött: „Királyt amúgy sosem mondok, de ide passzol. Egy undor-ítóan király kombináció. Egy zsír-cukor-jód bomba.” A belga majonéz-vitában TR minden kiáltványt aláírna, hogy a nyolcvan éve előírt, 80 százalék zsírt és 7,5 százalék tojássárgáját tartalmazó receptnek úgy kell maradnia, ahogy van.

„25 éve még közvetlen vonat járt Bécsből egészen a kompig, át Angliába.” És ott volt az a nagy, vörös hajú lány, akit egy nappal korábban ismert meg. A firkált rajzok gyártója szerelmesnek érezte magát. Spontán állított egy szexuális illatanyag-csapdát: „Este kilenckor megy egy vonat Ostendébe.” Lazán. És ámulatba ejtően. Ausztriában Belgium mint úti cél még nem volt elterjedve. „Nem volt csomagunk, elindultunk a ködbe, a látszóbetonhoz, a kagylóhoz, a sült krumplihoz, a majonézhez, a meggysörhöz, másnap este pedig vissza.”

Egy kvázi történelmi világjáró barangolás az utazóírótól is, akinek Rumgurken című zsebkönyve gyakran az alkoholról szól, de nullakommanulláról az úgynevezett látnivalókról. Inkább arról, hogy például a helsinki Ravintola Sea Horse-ban, a Csikóhalban, „16 darab, megszámolt heringet egy serpenyőből, ragacsos tört krumplit és vesehomokot mosó, sírszagú céklát egy kaporágacskával a tetején – mert kapor nélkül Finnországban semmi sem megy” egyen. Arról. Hogy a barátjával, Momusszal, a skót zenésszel, aki valójában Nick Currie, Oszakában él és már csak egy szeme van, mert a kontaktlencséjét görög csapvízzel tisztítva paraziták másztak a szeme és a lencséje közé, a Ron & Russel Mael testvérek, ismertebb nevükön Sparks „Under the table with her” című dalára – ami persze csak azoknak mond valamit, akik otthon vannak a hetvenes évekbeli zenekarokban – egy asztal alatt egy kis Fluxus-akciót indítsanak. És. Ha nem tudná, mi az a Fluxus, kérem, guglizza ki vagy olvassa el a könyvet. Különben a mondat még sokkal, de sokkal hosszabb lesz.

Hogy mi lett 1990-ben a nagy vörös hajú lánnyal? TR nőtlen és gyermektelen. Van egy közeli élettársa, mondja. Ezenkívül. Sok a tennivaló. Multitehetségnek nevezte őt tavaly barátja, Klaus Nüchtern a Faltertől, amikor az akkor még simára borotvált Rubinowitz megkapta a 25 000 eurós Bachmann-díjat a Wir waren niemals hier (Soha nem voltunk itt) című szövegéért, amelyet később Irma című regényévé szőtt tovább. „Egy vad, szép és nagyon ritka szerelmi történet” – indokolta a zsűri. Irma, állítólag első „igazi” barátnőjének a neve, amikor a bécsi debütáns egy hétig tanult művészetet az Iparművészeti Egyetemen, egy litván akkumulátornyalogató volt, aki koreaiul tanult, és nem érdekelte a gardrób, ahogy ő nevezte a dolgát, de – ezért talán? – odáig hergelhette a prateri sült csirke lopásáig. Meg egy pofonig a berlini pályaudvaron, de az a biográfia egy másik nyalásához tartozik.

„A szex”, magyarázza Rubinowitz kérdésekre mogorván, „unalmas, kiszámítható és önző”.

A multitehetség Ausztria és Németország újságjaiban és magazinjainak szánt rajzfilmekben és vicces firkákban manifesztálódik – minél gyermekibb-naivabb, annál sötétebb humorú. Olykor olajfestményekben is, mint például Christine König bécsi galériája számára, vagy TR eurovíziós rajongóként való coming outja után a Leopold Museumban, ahol a verseny történetének nulla pontosait ábrázolta. Zeneileg a Mäuse elektronikus zenekarban, ahol énekesként, csuhé-furulyásként és alkalmi harsonásként zajong. Az egyszerűen logikus reklámszlogen kitalálásával a kimondhatatlanul jó szendvicsekről a bécsi kultuszbüfés, Trzesniewski számára. Inkább az aszketizmus felé fordulva a jéghideg osztrák vizekben, amelyekben télen is úszik. A Hallstatti-tóban, amelyet az évenkénti félmaratonon körbefut. Háza van ott.

A távol-keleti turistaáradat által ostromolva – ami egyrészt az UNESCO világörökséghez tartozó város kínai Guangdong tartománybeli másolatának köszönhető, másrészt a szívfacsaró koreai, Spring-Waltz című szituációs komédiának, amelyben Hallstatt meghatározó szerepet játszik. Rubinowitz otthon van a tévézésben és a Távol-Keleten. Japánt, igen, leírta. A bécsi Naschmarkton a Nippon-ya japán boltban vásárol, például Nattót, azokat az erjesztett szójababokat, amelyek olyan szép ragacsos szálakat húznak. Hogy aztán pár utcával arrébb a „tökéletesen olcsó” kínai fodrászt, Xiao Feit látogassa. Csakhogy. A hallstatti szállodák új standardjai, a szobákban lévő vízforralók a zöld teához és a hozott instant csirkelevesek, a reggeli kongee-rizs semmit sem érnek egy másodlagos lakóhelyen élőtársnak, ha a vendéglőkben mindenhol csak alpesi ízek dominálnak.

Még egy sört! Mert. Most a keveset, de azt szívesen és jól evő vendég a negyedik kerületi Paulanergasséban található horvát Sopile éttermet élteti, amelyet véletlenül fedezett fel, és bár „gyakorlatilag sosem jár el otthonról”, havonta egyszer mégis felkeresi. Mert. Ott. Minden jó olyan nyugodtan, halkan és egyszerűen érkezik. A berendezéstől az ételeken át a csodálatos szakácsig és tulajdonosig, Ivo Surlina-Poropatig, aki Fiumében született, és akit Tex Rubinowitz nagylelkűen Rovinjba helyez át – mivel ott élte át tizenhét évesen a kulináris megvilágosodását. Nema problema. Amit a fehér hajú séf a Sopile manufaktúrájában produkál, a vörösboros pácban lévő szardíniafilé, a tiszta halleves filédarabokkal, garnélával és sáfrányos tésztával, a rozmaringos lasagne bárányraguval, a marhabélszín vargányával és zöldséggel, azok egy régió ételei, „olyan konyhafajta, amelyet elengedhetetlen megőrizni, és nem hagyni feledésbe merülni”. Ezzel van átitatva ő, a felesége, Vesna és a lánya, Mirta a kiszolgálásban. Szemmagasságban a vendégekkel. Joggal tiszteli TR Mirtát „csodálatos teremlányként”. Minden stimmel. Finom, friss alapanyagok, őszinte jó ízek. Malvasia áll az asztalon.

Nosztalgia. Rubinowitz érzéki beavatása Rovinjban. Az első nagy szaglási, ízlelési és gyomorideg-borzongás.

Hogy ezt megértsük, vissza kell gondolni a negyvenes évekre, amikor németek milliói menekültek Litvániából, Lengyelországból, Csehszlovákiából pániktól gyötörve – „Az oroszok kannibálok” – vissza az összetört Birodalomba. TR nagyanyja öt gyerekkel, egy lovas kocsin, amely a Visztula-turzásnál beszakadt a jégbe, ugyan kihalászták őket, de a lovak elpusztultak, és Dirk/Tex későbbi anyja tüdőbajos lett, és tüdőgondozóba kellett mennie. Főzni sosem tanult meg.

A libavérleves, a „Schwarzsauer” szakácskönyvben, egy nagyanyai recept, volt az egyetlen, amihez „értett”. Csak. Meg kellett várni egy libavágási napot, mert ha a libaaprólékot nem dolgozzák fel gyorsan, a vér megalvad. „Aztán hozzá jött a leveszöldség, aszalt gyümölcs, szilva, sárgabarack és fűszerek, néha sertésborda, mindig tésztagombóc. Inkább kemények. De az nekem ízlett. Különben maradt a sajtos kenyér. Meleg étel szombaton néha, este sosem.”

Az apa, a lengyelországi Stettinből való menekült, egy állati hulladékfeldolgozóban (Freibank) dolgozott, ahol másodrangú húst készítettek elő, például állatkertek számára. „Apa gyakran hozott nagy darab olcsó húst, de anya nem tudta megsütni. A máj mindig kőkemény lett.” Így az apa nyers májat adott a fiának rágcsálni. „Együtt rágtuk, órákon át. Nálam ez egyfajta alázattal függött össze. Ha az apa azt mondja: Itt a nyers máj. Edd meg!, akkor megeszed. Ha pókok vagy kígyók lettek volna, azokat is megettem volna.” Néha apa Wesenberg cukros tojást, azaz tojássárgáját cukorral habos krémnek kevert. „Az ember elfogadja ezt státusz quoként. Igénytelen marad.”

TR egy pácolt Sopile-szardíniát élvez. Amikor 16 évesen öt elégtelennel kicsapták az iskolából – „45 akne-pubertás diák egy osztályban, túl sok tesztoszteron, túl rossz levegő” –, majd elköltözött otthonról, kulináris spektruma kiterjedt a Miracolira, „spagetti, amit egy dobozban árultak, egy kis zacskó parmezánnal és egy tubus fűszerezetlen paradicsomszósszal. Konzerv ravioli, a legolcsóbb. Joghurt. Egy tejüzemben dolgoztam, joghurtot töltöttem, és műszakonként egy raklap felszabadult… Eleinte”, mondja, „kínos volt, hogy a gimnáziumban teljesen leszerepeltem, most büszkeséget érzek, mert nem volt semmi, ami stimulálta volna az elmémet.”

Barátjával, Jensszel, egy fotóbolt tanulójával, egy kis toronyba költözött, egy tornyocskába. „Alul lakott egy öregasszony ugatós kutyával, a második emeleten lakott Jens, a harmadikon én, a negyediken volt a konyha. A vécé az udvaron volt, de felmehettünk a tetőre. Nyáron ott aludtunk és buliztunk. Na, le nem vizeltünk, csak régi ételt dobtunk az udvarra: azt akartuk, hogy egy organizmus jöjjön létre, ami elektromossá válhatna, egy lidérc, olyan fizikai kapcsolat, mint az erjedő tőzegben. Az udvar előtt az utcában lakott az órás, akié ez a torony volt, mellette el kellett surranni, ha elmaradtunk a lakbérrel, 100 márkával, és azt készpénzben kellett fizetni. Kártyáztunk és eszméletlenül sokat ittunk. Borovicska. Steinhäger, a gin proletár változata, az angolszász elegáns verzióé. Lopva – hiszen a vendéglők hátsó bejárata mindig nyitva volt. Oda be lehetett osonni és megkaparintani egy kőüveget. Nem, sosem kaptak el. Kétszer vaj miatt egy boltban. Sokat loptunk. Mindig kevés volt a pénz. És. Be akartuk bizonyítani, hogy ördögök vagyunk.” Hm. Tex köhécsel: „Most már természetesen nem lopok…”

Szabadságot akkor vett ki, amikor akart. Autóstoppal beutazta egész Németországot Jugoszláviáig. Rovinjig. Ott, a tenger lágy levegőjén tapasztalta meg, mik lehetnek a spagetti, milyen az íze a halnak és a grillezett dolgoknak. A fűszerek és az aromák ereje. „1978-ban Észak-Németországban nem volt se híre-se hamva fűszerimportnak és balkáni éttermeknek minden sarkon. És ha valaki azt mondta volna: én nem eszem húst, bolondnak nézték volna.” Később Görögországban elolvadt a szíve, amikor emberek, akik annyi idősek voltak, mint ő, megosztották vele az ételüket, juhsajtot, újhagymát, lapos kenyeret, és meghívták őt, a koszosan büdös stoppost enni a házukba. A „könyörületesség” szóval él, mert: „Ki tette volna ezt nálunk?” A török kaja aztán túl zsíros, túl édes és túl dús volt neki. De. Az ízlése megkapta az „a finomabb differenciálódás felé mutató” képzési lökést. A Sopile-ban az 54 éves férfi a 17 évesre gondol. Egészségedre!

Többnyire azért sajtos kenyeret eszik, mondja. Ahogy anyjától tanulta. És. Az élet rendetlenségeit listákba rendezi, amelyeket aztán olyan katalógusokban publikál, mint A rebarbara hét többes száma vagy A széncinege szexuális fantáziái. Mit katalogizál Tex Rubinowitz? Például: „Tizenegy ok, amiért egy ruhadarabot visszavigyünk a boltba” vagy „Milyen jegyzeteket készítenek a pszichiáterek az ülés alatt”. Van egy lista a trendfűszer sóról is. Mert néha mégiscsak főz. Lepényhal sókéregben. Természetesen mindig úgy süti, hogy ne lehessen látni a szemét. A lepényhalnak mindkét szeme a jobb oldalán van. Ostendében platvisknek hívják őket. Az ottani előny: az ember vakon bízhat a szakácsban.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!