A-La-Carte

Munka után a szántóföldön (2018/3)

Mára már köztudott, hogy Bécs a világ egyik legélhetőbb nagyvárosa. Azt azonban sok városlakó továbbra sem tudja, mennyire sokszínű a mezőgazdaság Bécsben és környékén. Az After Work am Bauernhof kezdeményezés éppen ezen szeretne változtatni. Helyszíni szemle. Egy disznó szaladgál. Brüsszelben vagyunk, abban a „fővárosban”, amelynek leírása Robert Menasse…


Mára már köztudott, hogy Bécs a világ egyik legélhetőbb nagyvárosa. Azt azonban sok városlakó továbbra sem tudja, mennyire sokszínű a mezőgazdaság Bécsben és környékén. Az After Work am Bauernhof kezdeményezés éppen ezen szeretne változtatni. Helyszíni szemle.

Egy disznó szaladgál. Brüsszelben vagyunk, abban a „fővárosban”, amelynek leírása Robert Menasse azonos című bestsellerében ezzel a mondattal kezdődik? Nem, nem Bécsben vagyunk, de majdnem Bécsben. A disznót több másik követi, versenyt futnak, dagonyáznak a sárban, jól érzik magukat az etetővályúnál. Néhány idősebb csak sétálgat. Nincs agresszió fiatal és öreg között, mert ezeknek a sertéseknek a területe egy futballpálya méretű. Mindez a szabadban. Csak 25 perc autóútra Bécs belvárosától.

Csak kevés városlakó tud a kertészek és gazdák azon világáról, amely városuk közvetlen közelében tárul fel. Ott fekszenek a nagyobb és kisebb gazdaságok békésen egymás mellett. A bio létezik a hagyományos mellett. Egyesek az élelmiszer-kereskedelemnek dolgoznak. Mások saját gazdasági boltjukban értékesítik termékeiket, amely hetente csak néhány órára nyit ki, és utána teljesen kifogy. Ilyen a bio-gazda, Vinzenz Harbich Aderklaaban. Éppen levágott négy disznót. Saját maga darabolta fel és helyezte el a pici vágóhíd melletti hűtőkamrában. A biogazda hipszter szakálla jobban illik az életstílusához, mint a 2., 7. és 8. bécsi kerület férfi lakóinak Caffè Latte-ja, akik közül feltehetőleg csak kevesen jártak az Aderklaa nevű faluban, alig néhány kilométerre az autópályától. „A vevőim szinte mind a környékről jönnek, és ez nekem tetszik” – mondja Vinzenz Harbich.

Az ősz éppen bekopogtatott néhány nagyobb esőzéssel, ami a sertéseknek a friss sárfürdőikben különösen tetszik. Harbich pedig a szarvasmarhái téli istállóinak építésén dolgozik. Ők egyelőre még a sertések szomszédságában legelnek, és a nyugodtan füvet és gyógynövényeket csemegéző bika-borjak és ökrök látványa a mezőgazdaság egy olyan formájára emlékeztet, amely fényévekre van az ipari állattenyésztéstől, amelynek lobbistái az Európai Közösség agrárpolitikáját alakítják. „Télen a marhák szénán és kukoricán élnek, az elég nekik.” Áprilistól októberig friss fű van, naponta más-más darab legelőről, ahová a marhákat karámokkal és kerítéssel terelik.

Eredetileg a Harbich család főként tiroli szürkemarhával dolgozott, meséli a fiatal biogazda, de amikor a tiroli kistermelők átálltak bio-ról hagyományosra (ilyen is van), a Harbich család kifogyott az utánpótlásból. Vinzenz Aubrac marhákat, Angusokat és Piemonteseket hozott Aderklaaba. Időközben pompásan fejlődnek. Harbich keresztezésekkel is kísérletezik, a célja: a világ legjobb marhahúsa, amelyet ő maga négy hétig érlel egy dry-agerben. „A hátszínünk pénteken, amikor nyitva van a biobolt, mindig az első, ami elfogy.” Vigaszdíjként van sertészsír, tepertő a Harbich-féle sertésekből, és néha ez-az a kolbászokból is. A múlt nyáron egyébként a zsíros sertéskaraj mellett a T-bone steak volt a legkeresettebb. A grillezés miatt.

A Bécs környéki kertészetekbe és gazdaságokba tett utazás sok ismeretet és számos szép ízélményt nyújt.

Itt tanulunk az idealizmusról, a biogazdálkodásról és a hagyományos mezőgazdaságról, és arról, hogy az ötletgazdagság és a minőség határai mindkét tudományágban gyakran elmosódnak. Bár alapvetően különböznek egymástól. Látogatás a Flicker és Haidvogl kertészcsaládok új high-tech üvegházaiban. A modern üvegház-terület négy hektár nagyságú, összehasonlításképpen: az Ernst Happel labdarúgó-stadion körülbelül ugyanekkora. Itt a modern fényirányításnak köszönhetően egész évben salátauborka és miniuborka nő.

Miért pont uborka, Martin Flicker? „Elvégeztem a kertésziskolát, átvettem a szüleim üzemét, aztán egyszerűen uborkával kezdtem, mert tetszett. A miniuborka egyre jobban fogy. Különösen Bécsben nagyon népszerű a salátauborka és az apró uborka.” Mert schnitzel és rántott csirke? „Valószínűleg pontosan ez a helyzet.” Ami a Neubau negyed boltokban legfeljebb csak halkan suttogva mondható ki: szubsztrát talaj, a vetésforgó mellőzése, intenzív zöldségtermesztés és növényvédelem, mindez megtalálható a Flicker és Haidvogl család üzemében, ahol az utóbbiak hozzák az öntözés és növényvédelem terén szerzett know-how-t – ideális partnerség. A jókedvűnek tűnő és az ilyen kérdésekre jól felkészült Flicker kertész azt mondja: „Világos, hogy itt egy nagyüzem módszereivel dolgozunk. De a törvényi határértékeket vagy a kereskedelem még szigorúbb előírásait könnyedén alulmúljuk, a kémiai növényvédelmet csak extrém helyzetekben alkalmazzuk.” Például a lisztharmatnál, amely éppen megtámadta a salátauborka-növényeket, amint azt a két futurisztikus kinézetű üvegház egyikében végzett helyszíni szemle mutatja. Honnan a technika, a víz újrahasznosítása, a tökéletes klímaszabályozás, a trágyázási módszerek? „A legjobb know-how jelenleg Hollandiából jön, ott szereztük a tanácsokat és a technikát is.” Aztán Martin Flicker hozzáteszi: „Jó lenne, ha kéznél lenne az egyik holland kultúraszakértő, éppen egy olyan időszakban, amikor a miénkhez hasonló üzem még a kezdő problémákkal küzd.”

A naponta frissen betakarított miniuborka nagy népszerűségre tett szert Bécsben. „Ízvilágát tekintve is izgalmasabb, mert kevesebb víz azt jelenti, hogy több az aroma” – mondja Flicker. Örül annak, hogy áruját immár bécsi iskolákba is szállítják. Regionális zöldségek megismerése, a legjobb út a kulináris neveléshez a fiatalok számára, ami Ausztriában amúgy is rossz állapotban van.

Hogy milyen az íze annak, ami a sváb-hali-duroc sertésekből, a Harbich-féle zsíros-ízletes-téli hideget jól tűrő keresztezésből készül, azt az éhes Marchfeld-látogató a Weinviertel határán tudhatja meg, Maria és Hermann Hofer Auersthal-i bio-heuri­ger üzemében.

Helyszíni szemle augusztusban, a Marchfeld és a Weinviertel határán. A szélerőművek állnak, a kukoricanövények úgy néznek ki, mint november végén, a levegő vibrál, a nap tűz Alsó-Ausztria egyik legszárazabb területén. Csak a bor nő és fejlődik pompásan. A Hofer családnál a pecsenyezsír földöntúli, krémes, fűszeres, anélkül, hogy egyetlen fűszer is lenne benne. A sertéshas nem kevésbé ízletes, mint a kuszkusz a friss paradicsommal vagy a húsos saláta. Egy pohár kitűnő Zöld Veltelini mellett Hermann Hofer elmeséli, miért kell a biobornál több munkát bevállalni, de miért nem lehet érte több pénzt kérni. „A vevőkből egyszerűen hiányzik a tudatosság. Elsősorban az alapján ítélnek meg egy bort, hogy ízlik-e nekik, és sokaknak mindegy, hogy a bor bio-e.” A mezőgazdaságnál más a helyzet, mondja Hofer. „Sok környékbeli gazda nem ideológiai, hanem gazdasági okokból állt át bio-ra.” Mert az emberek ugyan nem fizetnek többet a bioborért, de a zöldségekért és a szántóföldi növényekért igen. Vicces, ahogy a kereslet és kínálat piaca, amelynek sokan szívesen tulajdonítanak abszolút gonoszságot, hirtelen mégis a bolygónk szempontjából szabályozza a dolgokat. Ahogy Vinzenz Harbich is mondja: „Az árakról nem beszélünk a vevőinkkel.” Majd hozzáteszi: „A feleségem mindig azt mondja, túl olcsók vagyunk. Én viszont nem csak egy elitnek akarok dolgozni, hanem a környékbelieknek.”

A Harbich biogazdaság marháiból készült steak még jobban esik, ha ismerjük a családot és a filozófiájukat. A sertés-bécsi szelet pedig minden borjú-bécsi szeletet ver. Mellé egyébként uborkasaláta jár. Bármekkora méretben. És a szomszédságból.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!