Szöveg: Roland Graf Fotó: Cultura Creative (RF) / Alamy Stock Foto
Lehet, hogy sok egyetemi lemorzsolódott hallgatót találunk a nemzetközi bárkirályok között, de fizikai analfabétát biztosan nem. Mert az áramlási viszonyokról és a folyadékok fajsúlyáról szóló alapvető ismeretek nélkül bizony nem lehet koktélokat keverni. Ezt már egy egyszerű Aperol Spritz is mutatja, amely nélkül sokak számára a nyár szinte elképzelhetetlen. Az összetevőkre vonatkozó mankó a 3-2-1 szabály: három rész Prosecco, két rész Aperol és egy rész szóda. Itt tehát nem sokat lehet elrontani – kivéve, ha szembemegyünk a fizikával. Iskolás módon ugyanis először a Proseccónak kell a pohárba kerülnie. A nagyobb sűrűségű folyadék, tehát egyértelműen az Aperol, átsüllyed rajta. Ez egyrészt szebben néz ki, másrészt megakadályozza, hogy a likőr az aljára ragadjon, miközben a Prosecco „úszik” rajta. Természetesen meg lehetne kavarni, de akkor több szénsav távozik. A vágyott frissítő hatás elvész, a „Spritz”-ből pedig semmi nem marad.
Ezt a vélt hibát minden bizonnyal elkövették a koktélkultúra korai szakaszában, amikor az úgynevezett Pousse Café-k uralkodtak a pultokon. Ekkor tudatosan rétegeztek egymásra különböző „sűrűségű” folyadékokat, ahogy az később, az 1980-as években, a ragacsos likőrök és kis esernyős italok korszakában ismét divatos volt. Színezés számok alapján a koktélospohárban. A tökéletes Negroni lassan alászálló ködével szemben azonban az efféle színkavalkádos túlzások elhalványulnak. Ennek a gravitáció által megszelídített viharnak a tiszta eleganciája a koktélospohárban jóga, a likőr-halmozás viszont diszkótánc.
Minél inkább a frissességen alapul egy kevert ital, annál könnyebb elrontani nyáron. Ez igaz a pillanatnyilag még mindig divatos italra is, amely olyan egyszerűnek tűnik, hogy évekig csak kényszerrendelésként tartották számon a bárban. De hogyan készítsünk tökéletes Gin & Tonicot (még az „és”, illetve a „&” jel is mutatja, hogy komollyá vált)? A trükköt Boris Ivan tudja, aki úgy dolgozza bele a tonikot, mint a tojáshabot a tortatésztába: az aládolgozás az „Ultimate G & T” titka. A szlovák bartender, aki májusig a londoni Mayfair negyed elegáns Galvin at Windows bárjában kevert, most a Gonzalez Byass sherry-háznak tanítja a technikát, amely a prémium „London No. 1” gint is forgalmazza.
Az ötlépcsős program. Kapkodva a tonikot a ginre önteni Ivan számára elképzelhetetlen; először egy hasas poharat tölt meg nagy és lehetőleg sok jéggel. „Egy rövid kört teszünk vele”, tanácsolja a gin-szakértő, amivel a pohár forgatására vagy a jég keverőkanállal való mozgatására utal. Ha olvadékvíz képződne, azt kiönti. Ez volt a második lépés, mielőtt „annyi gin kerül bele, hogy felismerhető legyen a kék színe”. A spanyol long drink-rajongók ezt valószínűleg csak hat centiliternél vagy többnél látják. A matematikai beállítottságúak biztosak lehetnek benne, hogy 1:2-es gin-tonik arány az ideális. De előtte a hosszú bárkanállal óvatosan ismét megmozgatjuk a jeget.
Csak ezután jön Boris Ivan csattanója: a tonik buborékjainak a bárkanál mentén kell a pohárba vándorolniuk. Minél több szénsavbuborék – innen a tojáshab-hasonlat – hordozza a boróka aromáját, annál jobb és frissebb lesz az eredmény. A tonik formájú „hangyaboly” látványnak sem utolsó. Már csak az 5. lépés hiányzik: néhány csepp illóolaj egy citromhéjból – a profik ezt Lemon Twistnek nevezik – a felszínre, majd a zeszte belemerítése a pohárba.
Hiperurbanizmus a shakernél. Az a kis plusz erőfeszítés, amely megkülönbözteti a bárprofikat az olyan laikusoktól, akik gyorsan kevernek valamit a kerti partihoz, itt egyértelműen megmutatkozik. Mondhatnánk, az idő az egyik legfontosabb összetevő. De a „több” nem mindig hoz jobb eredményt. Az önjelölt minőségmániás is könnyen kudarcot vallhat, ahogy az egyik legnépszerűbb nyári ital is mutatja. „A laikusok szívesen nyúlnak a barna nádcukorhoz” – mondja Peter Müller a házi Caipirinha készítése során elkövetett főbűnről. A bad ischli K.u.k Hofbeisl hosszú ideje regnáló bárfőnöke a népszerű nyári italt, amelyhez még lime és a cukornádpálinka, a Cachaça tartozik, az egyik csak állítólag egyszerű recept példaképeként látja. Mert itt is gyorsan tönkre lehet tenni az édes és a savanyú harmóniáját. „A legtöbben otthon a szupermarketben kapható barna cukrot használják, és annak különösen nagyok a kristályai” – sorolja a felső-ausztriai a felborult egyensúly egyik okát. Ez nemcsak a brazilokat bosszantja, akik nemzeti italukat (csak a „Cachaça 51” piacvezető márkából másodpercenként 104 adagot fogyasztanak el Brasília és Belém, Manaus és Fortaleza között!) szinte mindig fehér cukorral és lime-darabokkal keverik.
„Egzotikusabban” keverni, mint amit az eredeti recept megkíván, arra a proli alakra emlékeztet, aki olyan helyen is használ „ü”-t, ahol nem kéne, ha elegánsnak akar tűnni – tehát: „Da habe ich mich gedückt” – a nyelvészek által „hiperurbanizmusnak” nevezett jelenség. A lime-gerezdek törésekor, az úgynevezett „muddling”-nál is okosabbnak akarunk tűnni, mint amilyenek vagyunk. Csak épp a koktél így biztosan elrontódik. „Az éles szélű barna cukor ilyenkor igazán kitépi a lime keserű részeit” – rázza a fejét (és most nem a shakert) Müller profi. „Arra a háztartási cukor még jobban is megfelel” – véli az ischli szakember. Általános tanácsa, ha citrusfélék kerülnek az italba (és nem csak díszként a pohár szélére): „Radikálisan vágd le a fehér részeket, azok keserűvé teszik az italt.”
Gleccservakság a Daiquiritől. A citrusfélék, amelyeket még a profiknak is nehéz állandó minőségben beszerezni, még a könnyebb gyakorlatok közé tartoznak. Egy koktél-összetevő, amelyet a laikus legtöbbször nem is tekint annak, dönt a finom íz vagy a vizes ital-képződmény között. „A jég majdnem mindig abszolút elengedhetetlen a koktélhoz” – fogalmazta meg már 1930-ban a legendás Harry Craddock az ikonikus „Savoy Cocktail-Book”-ban. Mert szigorúan véve a fagyasztott víz nélkül nem létezne modern koktélkultúra. A legtöbbször megkérdőjelezhetetlen „American Bar” elnevezés végül is nem jelent mást, mint azt, hogy ott jéggel dolgoznak. Előtte a brit felsőosztály italai ugyanúgy hűtetlenek maradtak, mint az a rumadag, amelyet a tengerészek vízzel, cukorral és lime-mal fogyasztottak. A fordulópontot a „Wenham Lake Ice Company” 1844-es megnyitása jelentette, amely Londonban elindította az italforradalmat. A vitorlás hajók korában senki sem aggódott a CO2-kibocsátás miatt. A tömböket ugyanis Amerikából szállították, a szállítmány 50%-ának olvadás miatti elvesztése nem volt ritkaság.
A tavak vagy a Hudson folyó – egészségügyi szempontból korántsem mindig veszélytelen – jégére ma már senki sem szorul rá. Ám a jég elérhetősége a kockákkal való hanyag bánásmódot is magával hozta. Az otthoni bartenderek számára a kulcskérdés: hogyan állsz a hígításhoz? Egy erős ital elbírja a hígítást, amit a szaknyelv így nevez. Ideális esetben az olvadékvíz még finom aromákat is felszabadít – ahogy azt a whisky-s pohárba cseppentett víz esetében ismerjük. A koktélospohárban már tökéletes édes-savanyú egyensúly esetén azonban a vizezés a halált jelenti. A szabály erre: minél nagyobb a jégkocka, annál lassabban olvad. A tört jégnek (crushed ice) tehát a legtöbb italban nincs keresnivalója, hacsak nem Ernest Hemingway-típusú „hatásivó” az ember: „Dupla daiquiriket ivott, [...] amelyeket a Constante fagyos poharakban szervírozott, így nem lehetett érezni rajtuk az alkohol ízét”. A Nobel-díjas író tisztelgése kubai kedvenc mixerének, a „Floridita”-beli Constante Ribalaiguának szólt. Ott a daiquiriket tört jéggel készítették – „a hatodik vagy nyolcadik úgy ízlett, mintha az ember egy gleccseren csúszna le kötélen való biztosítás nélkül”.
Tisztelettel adni a golyót. A „tisztelettel hűteni”, ahogy Bert Jachmann nevezi, azért más. „Ha van rá lehetőségem, szívesen dolgozom frissen vágott jégtömbökkel” – mondja a bécsi Karlsplatzon található „Heuer” bár séfje. A masszív jég egyrészt tökéletesen hűt, „ráadásul a jég egyedi formája és tisztasága minden szeszes italnak bóknak számít, és az egyszerű italokat is látványossággá teszi”. Egy ital hőmérsékleten tartására, de ízvilágának jelentős megváltoztatása nélkül, az utóbbi időben oly népszerű jéggolyók a legalkalmasabbak. A retró bárkultúra idején természetesen úgy hűtenek, mint a „Wenham Lake Ice Company” idején. Szingapúrban például a „Manhattan” bárban Philip Bischoff minden éjjel felügyeli, ahogy egy jégtömbből először rudakat fűrészelnek, majd kockákat ütögetnek ki belőle. A privát kerti partihoz ez egy kicsit talán sok is. Főleg, hogy a hat centiméter átmérőjű golyókhoz való divatos jégformák könnyen beszerezhetők. Kapható például a Barstuff szaküzletben (a három darabos forma 4,66 euróba kerül, www.barstuff.de) vagy a Cocktailian-nél (7,57 euróért, www.cocktailian.de). Utóbbi profi, agy formájú jégformákat is árul. Így a privát mixer azt is jelzi vendégeinek, mennyire gondolkodik előre a keverésnél.
Perfect G & T
4 cl Dry Gin (pl. London Nr. 1.)
1 citromhéj
12 cl tonik
Pohár: Highball vagy ballonpohár
Díszítés: lime-héj és boróka
Az összes összetevőt egy nagy jégtömbön keverőpohárban elegyítjük, majd a vendégpohárba öntjük. A poharat megtöltjük jéggel, citromhéjat teszünk bele, és a jeget bárkanállal körkörös mozdulatokkal mozgatjuk, amíg a pohár be nem párásodik. A felesleges olvadékvizet leöntjük, hozzáöntjük a gint. A kinyitott tonikos üveget a bárkanál hátával megtámasztjuk, és lassan hagyjuk a tonikot a kanál mentén a pohárba folyni. A lime-héjat és a borókabogyókat a pohárba tesszük és tálaljuk.

Aperitivo Spritz
(Mariù Salvatori de Zuliani, forrás: „Venezia nel bicchiere”, 1979)
15 cl száraz fehérbor
5 cl „valamilyen keserű (pl. Cynar, China Martini, Bitter Campari)”
Pohár: Borospohár
Díszítés: citromhéj
A „Spritz” első (kézzel) írott receptje friuli nyelven jelent meg, és Donna Salvatori de Zuliani háztartásából származik. Padovából származtatják, és kevés köze van a későbbi verziókhoz. Alessandro Marzo Magno trieszti ételtörténész (Il genio del gusto) lefordította, és feltételezi, hogy Cynarral keverték. A poharat megtöltjük a jól lehűtött borral, és hozzáöntjük a likőrt. Zesztével díszítjük.

Spritz Veneziano
(Az „International Bartenders Association” hivatalos receptúrája)
6 cl Prosecco
4 cl Aperol
Szóda
Pohár: Old Fashioned
Díszítés: fél narancsszelet
A poharat megtöltjük jégkockákkal, majd hozzáadjuk a narancsszeletet. Óvatosan (a jég mellett elhúzva) beleöntjük a Proseccót. Ezután körkörös mozdulattal hozzáadjuk az Aperolt, és egy rész szódával felöntjük.
