Keresni, találni, elvetni, elölről kezdeni. Szövegek és zene a dalaihoz. Anna F, aki elveszett a tökéletességben, többnyire étterembe jár. Friedberg messze van, nagymama almás pitéje és anya házi sütésű teljes kiőrlésű kenyere. Csak a kását kevergeti minden reggel, még a turnébuszban is.
Egy főzőtanfolyam vár rá.
Szöveg: Ro Raftl · Fotók: Philipp Horak
A reggeli összetartja az éjszakát és a nappalt. Összeragasztja a lelket és a hasat, a törékenységet a földhözragadthoz rögzíti. A „Run out / watch out / careful don’t get hurt / crazy bitch / you’re sane in Friedberg“ szöveget Anna F. önmaga keresése közben írta. Anna, 29, szavak és zene a fejében, ragyogó, folyton mozgásban. Turnén. Stúdióban. Hat dalverseny-jelölt coach-aként. Utazáson. Otthon. Hol? Már Berlinben, abban a tetőtéri lakásban a Prenzlauer Bergen, ahol a ruhái még mindig dobozokba vannak rendezve és büszke az első saját kanapéjára? Még mindig a kelet-stájerországi kisvárosban, Friedbergben, utolsó adat: 2766 lakos, ahol gyerek volt és a szülei élnek? Friedberg, amelynek kezdőbetűjét Wappel kisasszony művésznévvé alakította, amelyet „lelassulós helyként” énekel meg? Mindig elvarázsolja a honvágy más helyek után. Graz után, ahol egy barátnőjével Mariatrostban laktak egyfajta szerszámoskamrában, hogy egy lyukas tető alatt anglisztikát, olaszt, történelmet, irodalmat, filozófiát tanuljanak. Bécs után, ahol a „hetedikben” lakott, az ATV-nél sportriporterként dolgozott és modellkedett. És független, impulzív-érzékeny énekes-dalszerzőként egyszer, kétszer, háromszor nyert Amadeus-díjat. Anna úton van. Csak reggeli van mindig.
Kása. Többnyire saját maga főzi. Ünnepélyesen. „A pehelyzúzót Friedbergből hoztam, tönkölyt, rozst, zabot a helyi biofarmertől kapok. A pelyhet szója-, kókusz- vagy rizstejjel főzöm, amíg a kása puha és sűrű nem lesz. Az ízéért két-három datolyát teszek bele. Dió és gyümölcs a tetejére, legszívesebben bogyósok, áfonya. Méz, természetesen bio, szintén Friedbergből. És. Pár csepp olaj, hogy a zsírban oldódó vitaminok felszívódjanak.” De. Amióta felfedezte a chia magot, ezt a szuper-egészséges dél-amerikai csodát, hagyja, hogy ez is duzzadjon valamelyik kedvenc tejében („a tehéntejtől könnyen megfájdul a gyomrom”) két órán át a hűtőben pudingszerű állagúra, aztán belekeveri a kásába. Egy csodás keverék. „Mellé szója-cappuccino. Friss gyümölcslé. Szuperfinom!”
Még a turnébuszban is összeállt Anna a hangmérnökkel a reggeli kásaélvezetért. „Akkor viszont az Alnatura pelyheit használom. És felaprítom az összes gyümölcsöt, ami a backstage-ben megmarad.”
Na igen. Ha az ember a napot majdnem mindig ilyen egészségesen kezdi, néha belefér egy vajas zsemle is. Egy lágy tojás, egy almás rétes és tehéntejhab a cappuccinón. Mert. Néha egyszerűen kávéházi hangulat kell. A Grüne Baum a nagy, öreg gesztenyefával a friedbergi főtéren, a Drechsler vagy a Jelinek Bécsben. Egyre inkább a Meierei Berlinben. Szeretve őket a legkülönbözőbb okokból. A Grüne Baumban és a Jelinekben a drágán ódivatú, kicsit lelakott hangulat a vonzó, az a csend, amiben újságot lehet olvasni és szövegeket írni. „Ott nem számít, ha a reggeli nem is olyan különleges, ott a légkör a fontos, a legtöbb kávéházat ugyanis teljesen szétújították.”
A Drechsler esetében már a név is – életre szólóan – duplán szent. Mert. Amikor a vad fürtös Anna tíz éve a grazi városligetben sétált, olyan jazz-groove zenét hallott, ami ismerősnek tűnt. „Olyan funky volt, olyan magával ragadó, mindenki táncolt!” A Trio Café Drechsler volt az. És az agytrösztje, Alex Deutsch dobos. Dobpergés. Már másnap mindketten vázolták az első közös darabjukat. Ettől kezdve naponta folyt a munka. Következetesen. Zene. Nem mainstream. Kemény munka kreatív sétákkal. Time Stands Still. Szerelem-logikus, hogy ennek a slágernek a szövegét a Wienzeile-en, a Café Drechslerben firkantotta fel. Aranylemezt hozott neki, egy nagybank szponzorációját, az első Amadeus-díjat, az úgynevezett áttörést.
Time goes by. Most Anna minden berlini látogatóját késői reggelire a Meierei-be kalauzolja. A Prenzlauer Berg-i Kollwitzstraßén. De. Van ott vegyes ízelítő, fekete kenyér, kuglóf és almás rétes.
Messziről köszönt a nagymama. Az almásrétes-főnök. Aki a mai napig nem hagyja, hogy beleszóljanak a dolgába. Sem a rétestésztába, ami Anna nagymamájánál almás piteként jelenik meg – bár túrós-leveles tészta változatban, és nem omlós tésztaként. Sem a tejfölös levesnél, a fűszeres marhahúsnál karalábéfőzelékkel, vagy a sült húsnál vörös káposztával és zsemlegombóccal. Nála az unokáknak, Annának és Katharinának mindig csak élvezniük kellett az ételt. Az anyukánál ez másképp volt a konyhai segítséggel, már csak pedagógiai okokból is. „Kathi szerette ezt, nagyon jól tud főzni. A zöldséglevesen párolt kuszkusza legendás. Vasárnapra – vezette be a vagány anya – felváltva kell mindegyikünknek főznie a családnak. Hm. Nálam általában spagetti volt.” Anna énekelt. Reinhard Mey, Bob Dylan, Joan Baez lemezein keresztül a szülői gyűjteményből eljutott a lényegig. A színjátszáshoz a szomszéd gyerekekkel, ahol zseblámpákkal imitálták a mikrofonokat. Tizenegy évesen írta az első dalait, titokban vette fel őket a szülei kazettás magnójára. „De!”, emel ki büszkén egy otthoni szenvedélyt is: „Sütöttem tortákat és süteményeket, akkor lehettem vagy nyolc. Egészen egyedül, amikor mindenki más elment. Csokoládétorta és máktorta. Almával, olyan szaftosan, hogy a szomszédok elkérték a receptet. Sajnos elvesztettem, de Anna máktortája híres lett. Igen, jól éreztük magunkat.” Nevet. Tündérszép, telt ajkakkal a sötét selymes hajzuhatag alatt, huncutul, mint egy kobold a bárányakolban. „Imádom Loriot-t”, mondja hirtelen. Alighogy kimondta, hogy „jól éreztük magunkat”, a témába vágó jelenete jutott eszébe. Anna keveri a német irodalmi nyelvet és a stájer dialektust a fiatal berlini szlenggel. A „mega” szót különösen kedveli. Mindenhova passzol.
Nem, nem, semmi sztárallűr, csak szikár energia, amikor „Queen in the Mirror”-ként gátlástalanul pózol a Jelinek kávéházi székein. Anna feneke alatt hangyák vannak. Berlint biciklivel szeli át. Focizik a parkban a zenekara fiúival. Havonta egyszer mindannyian főznek, meghívják a barátaikat, jó fehérbort isznak, sokat, és reggel ötig Farkast játszanak. Imitálják a letelepedettséget a show-biznisz dzsungelének rakétazaja közepette. Anna legjobb barátnője, Barbara Paierl szaxofonos egy szakácskönyvet ajándékozott neki. Új producere, Philipp Steinke hozzátett egy főzőtanfolyam-utalványt is. „30 éves kor körül minden megváltozik”, filozofál F. kisasszony.
Keresni, találni, elvetni, elölről kezdeni. Szerelmes. És. Először egy olyan valakibe, aki ugyanannyi idős, mint ő. Dobos szintén. Jó, ők bírják a ritmust. De. Hogyan áradozott Anna mindig arról, hogy „csak az idősebb srácokat találja érdekesnek, akik már megéltek valamit, történeteket mesélnek, biztonságot adnak”. De. Felszabadította magát: „Az embernek a saját útját kell járnia, anélkül, hogy másokhoz igazodna.” Ezt foglalja össze – a zenéjére vonatkoztatva, hiszen minden összefügg – minden eufória, befolyás és sugallat összegzéseként.
Igen, barátságban van Lenny Kravitz-cel, mióta vele volt európai turnén; igen, színésznőként állt a kamera előtt az „Invasion” művészfilmben; egy Arte-dokumentumfilm kedvéért három másikkal eljátszotta Jack Kerouac sikerkönyvét, az „On the Road”-ot egy amerikai utazás során, és a legcsodálatosabb videóképeslapokat küldte a netre; igen, minden megacool; Brooklynban és LA-ben neves énekesekkel, dalszerzőkkel, producerekkel dolgozott, hogy a „King in the Mirror” albumát kitalálja. Túl hangos, túl sok hang. Sakk-matt. Félelem! Már nem tudott dönteni. Csak annyira tisztán, hogy tudja, mit NEM akar: egyszerűen a slágerlista felé törni. Na, nem visszavonulás Friedbergbe, de mindig vannak Anna-napok, egyedül, internet és tévé nélkül egy barátja vidéki házában Berlin közelében. A stúdióban aztán a szövegei felét kidobta, és Philipp Steinke producerrel újra megfogalmazta, DNA, Lost in Perfection, Friedberg… A „Too Far”-ban a küzdelmekről, vágyakról, a távkapcsolatok terheiről mesél. A költöző madarak szenvedéseiről. Ezzel még korántsem ért véget a dolog.
De, természetesen élvezte a „King in the Mirror” körüli hírverést. Akár Ausztriában, Németországban vagy Svájcban. Az olasz túlzás: „Vicces, új, meg kell szokni, amikor az autogramvadászok a show után a szállodáig követnek, amikor az utcán megszólítanak.” Nemrég Friedbergben énekelt fel egy dalt franciául, a franciaországi albummegjelenéshez, most Lengyelország következik. Tehát jóga és Anna-napok, amikor elfogja a szívdobogás.
És rengeteg evés. A szívós finomság szenvedélyes „mindenevőnek” vallja magát. Ingeborg anyja „egészségesre” kondicionálta: „A legtöbb alapanyagot anya a barátnője biofarmjáról hozta, ő maga sütötte a kenyeret, teljes kiőrlésűt!” Anna dorombol, ha a póréhagymás mártásos gabonapogácsáira gondol. Megérti az összes anyai aggodalmat a lánya éttermi étkezései miatt, de: „Berlin keleti részén szuper-egészségesen és mega-olcsón lehet enni. Tíz-tizenöt euróból már megvan.” Vietnámiaknál, japánoknál, és mindenekelőtt a „Donath”-ban, a kedvenc olaszánál: „Egy punk üzemelteti a helyet egy volt mosodában. Néha annyira részeg, hogy a székeket dobálja, de a hangulat egyedi. Na igen, természetesen a kreuzbergi „Goldener Hahn”-ban még jobban lehet enni, polip-carpaccio, tagliatelle ragù, spenótsaláta, egy álom az egész, de az pénzbe kerül.”
Anna, a csavargó, a tengerről álmodik. A lakóautós utakról a Peloponnészoszon, akkoriban, amikor a nyár még vakációt jelentett, nem szabadtéri koncertet, a vad kempingezésről a vad természetben, a halászatról és a ropogós grillezésről. A kis kőháznak terasszal, ahol a szövegeit fogja írni, biztos helye van az álmában. Ha megnyeri a Grammy-díjat és igazán gazdag lesz! Akkor. A főzőtanfolyamot is fényesen elvégezte. Vagy megengedheti magának, hogy valaki mást fogadjon, aki megfogja a halat és zsályás vajban megsüti.