A művészeti biennálé idején az egész lagúnaváros a harsány performanszok színpadává válik. Szerzőnk tudja, hol ver tanyát kulinárisan a művészvilág.
Szöveg: Andrea Schurian · Fotók: Anna Blau
Persze, gyalogosforgalmi dugó a Sóhajok hídján és a Szent Márk tér és a
Rialto-híd közötti sikátorrendszerben az év 365 napján uralkodik. Bár az 1950-es évek óta a lagúnaváros lakossága 175 000-ről rekordalacsony szintre, alig 55 000 alá csökkent, főleg a fiatal velenceiek vándorolnak ki a Terrafermára, a szárazföldre.
„Venexodusnak” nevezik ezt az aggódó polgárok. Ha minden így folytatódik tovább, 2038-ban már egyetlen őslakos sem fog élni a történelmi központban. Másrészt évente 20-30 millió embert kerít hatalmába a Serenissima kísérteties bája; naponta turisták százai tartják készenlétben legveszélyesebb fegyverüket: a szelfibotot. Egy fotó mindig belefér ebben a városban, amely mint egy délibáb lebeg a víz felett, s amelyről Claude Monet egykor áhítattal jegyezte meg, hogy túl szép ahhoz, hogy megfessék.
Még 400 000-rel több látogató érkezik a „Canal Grande-i látványcsata” éveiben, ahogy Alfred Schmeller, a 20er Haus akkori igazgatója olyan találóan nevezte a Velencei Biennálét. Már csak a nyitóhéten – amelyet júniusról az időjárásilag nem mindig kegyes május első hetére helyeztek át – 40 000 „csatázó” – művészek és tudósítók, gyűjtők és múzeumigazgatók, kurátorok és galériatulajdonosok, sztárocskák, szépek és gazdagok – ünnepli és tüzel a művészeti nemzetek csatáját, az 1895-ben alapított, minden biennálé ősanyját. És attól eltekintve, hogy hiányzott „Luna”, Roman Abramovics 115 méteres, helikopter-leszállóhellyel felszerelt kérkedő hajója, a Riva degli Schiavoni jachtkikötőhelyei szokás szerint teltházzal üzemeltek, pedig a hajónként és naponta állítólag 15 800 eurós kikötési díjak azért a felső árkategóriába tartoznak. Szintén szokás szerint: látni, nézni, látszani, a Canal Grande zavaros vizét a sok magánmotorcsónak, taxi, tömegközlekedési eszköz, azaz vaporettók kavarják fel, és reménytelenül túlzsúfolt.
„A biennálé olyan, mint egy fertőző betegség, az egész város egyfajta művészi izzásban van” – mondja Gianni, az Osteria Al Mascaron pincére. A Campo Santa Maria Formosa egyik oldalutcájában jól elrejtett kis étterem a nyitóhéten a nemzetközi művészek és kereskedőik kedvelt visszavonulási helye. Ezen az estén például itt ül: a japán biennálé-résztvevő és kísérete, egy amerikai gyűjtő házaspár, francia és belga kurátorok. Az ajtón lévő táblán, az étlapon és a névjegykártyákon: egy fekete, rojtos folt, néhány színes vonal – egy huncut kobold a hely logójaként, amelynek névadója a 20. század elején a közeli reneszánsz templom harangtornyán lévő grimaszoló maszk volt, hivatott távol tartani a szemmel verést. Negyven évvel ezelőtt végül a jelenlegi tulajdonos, Gigi Vianello az olasz hagyományt a francia hangulattal vegyítette, keverte a régit és az újat, a Belle Époque-ot és a szilárd asztalosmunkát, a munkáskocsmából felkapott helyet csinált. A falakat pedig sűrűn teleaggatta képekkel, rajzokkal és karikatúrákkal, amelyek közül sokat a müncheni grafikus és Mascaron-törzsvendég, Hans-Peter Hassiepen készített, ahogy Gigi társa, Momi vallja be kelletlenül. Szóval rendben, Momi nem egy bájgúnár. De – morogja –, ha már különlegesen „mascaroni” kell, akkor az „Antipasto Misto di Pesce e Verdure”-t ajánlja: gratinírozott kagylók és citromos szószosak, vóngole, grillezett zöldségek, garnélák, meleg polip 16 euróért, ami velencei viszonylatban az olcsóbb középkategóriába tartozik. Amilyen rideg a tulajdonos, olyan bájos Gianni. Kérdezés nélkül cseveg a biennáléról, és mivel szemmel láthatóan németekként azonosított minket, főleg a német pavilonról. Azt „eccezionale”-nek találja, mondja, a üvegpadlót egyébként az egyik mesterember barátja fektette le.
Gianni értékelése helyesnek bizonyult: a német pavilon, amelyet a 39 éves művésznő, Anne Imhof egyfajta performatív, dupla padlós harci arénává alakított át, valóban Arany Oroszlán díjat kapott.
Idén 86 nemzet vesz részt az 57. Biennálén, hatvan van szétszórva a lagúna mentén, a biennálé-világ művészeti küszöbországai palotákban, hátsó udvarokban, raktárépületekben, némelyikük csak nehezen talál meg. 28 országnak van pavilonja a Giardini területén, amely feltehetően a legszebb helyszín a nemzetközi művészeti divatbemutatók számára. Az osztrák pavilon előtt, amelyben ezúttal a fényfestő Brigitte Kowanz és az „One Minute” szobrász Erwin Wurm állít ki, egy teherautó szó szerint orra bukott. Kilenc méter magasan mered az ég felé, Wurm látványos kilátótoronnyá alakította át. Ausztria jelenleg vitathatatlanul leghíresebb művésze ezért a New York Times listáján a tíz legizgalmasabb biennálé-projekt közé került. Ami nemcsak őt, hanem galériatulajdonosát, Thaddaeus Ropacot is igencsak örömmel tölthette el. Ropac legkésőbb az idén áprilisban a londoni Mayfairben megnyitott – Salzburg és Párizs után – immár ötödik galériája óta a nemzetközi művészeti üzletág nagy játékosai közé tartozik. Világos, hogy a tehetős gyűjtőknek és befolyásos múzeumi embereknek rendezett kis, ízléses vacsorák hozzátartoznak a velencei esti üzletmenetéhez: „Legszívesebben a Da Ivóba hívom a vendégeimet a San Marco negyedbe: szuper kiszolgálás, jó étel, kellemes légkör.”
Az okos galériatulajdonos osztozik étterempreferenciájában számos filmsztárral, köztük Hollywood legszebb férfijával: George Clooney állítólag csak azután választotta Velencét az Amal Alamuddin brit ügyvédnővel kötött esküvője színhelyéül, hogy a parányi étteremben elfogyasztotta a híres (és nem éppen olcsó) „Ficchi con gamberetti”-t, utána pedig a „Zabaglione caldo su gelato”-t Giorgina Mazzero séf jóvoltából. Ezt állítja Giovanni Fracassi, az Ivo tulajdonosa – és ugyanazzal a lendülettel sajnálkozik, hogy Elton John ma sajnos megfázott. Valójában csónakjával a hátsó bejáratnál kellett volna kikötnie az örökbe fogadott fiával és férjével elköltendő ebédre. Amit a vendéglős természetesen nem árul el nekem, az Elton John lakcíme a Fondamenta San Giovanni-n a Giudeccán. (Aki elég szerencsés, és a Hotel Bauer Palladióban a megfelelő szobát foglalta le, még John idilli belső udvarába is bepillanthat).
Az Izland, Portugália és Szíria közötti utazók, akik a biennálé világrendjében szomszédos országok a Giudecca szigeten, közvetlenül a sarkon pihennek meg a Trattoria Altanellában. A laza, a helyiek által is szívesen látogatott kocsma a hangulatosan rejtett terasszal egyébként Robert De Niro velencei fix pontjai közé tartozik. De ez már egy másik történet.
Szintén a Giudeccán, de nem a Trattoria Altanellában, hanem a lényegesen magasabb árfekvésű Harry’s Dolci-ban – a híres Harry’s Bar egyik fióküzletében – látja vendégül Nikolaus Ruzicska, a biennálé-résztvevő Brigitte Kowanz salzburgi galériatulajdonosa az ügyfélkörét. A Harry’s Dolci és a Da Ivo árban ugyanabban a csúcskategóriában mozog: előételek 50 euró körül, főételek plusz-mínusz 100 euró, felfelé bármikor eltérhet. A „Tagliolini con tartufo bianco d’Alba” Giorgina előételeiből 90 euróba kerül – cserébe bőkezűen szeletelik rá a szarvasgombát.
Bőkezűen méretezett a steak is, amely az Ivóban – szintén kemény 90 euróért – a grillről a tányérra kerül. „Éhes embereknek főzök” – mondja Signor Fracassi majdnem szigorúan: „Aki keveset akar enni, menjen máshová.”
A londoni család – apa, anya, gyerek – kifejezetten a „Tagliolini al nero di seppia” miatt repült ide. Természetesen a biennálé miatt is, teszi hozzá sietve az apa, és főleg a művészeti szupersztár, Damien Hirst igazán látványos kiállításai miatt a Palazzo Grassiban és a Punta della Doganában (mindkettő egyébként a francia multimilliomos és a hollywoodi sztár, Salma Hayek férje, François Pinault tulajdonában van). Hogy Hirst a Da Ivo törzsvendégei közé és – „ma sicuramente!” – személyes barátai közé tartozik, arról Fracassi tulajdonos mesél. És megmutatja Hirst személyes ajánlásokkal ellátott rajzait, fotóit és képeslapjait.
„Viva! Arte! Viva!”: Ezzel a művészet- és életigenlő felkiáltással alapozza meg Christine Macel biennálé-igazgató a 120 művész részvételével zajló főkiállítását a központi pavilonban és az Arzenálban, Velence egykori hajógyárában. Épp közöttük fekszik a Via Garibaldi, ahol a baloldali munkásszív még hallhatóan dobog. Egy oldalutcában találkoznak a kommunisták pártirodájukban, a Trattoria Giorgionéban pedig művészek, művészetbarátok és környékbeliek keverednek. Eva Blimlinger, a Képzőművészeti Akadémia rektora a vendégkertben eszik, linzi rektorkollégája, Reinhard Kannonier szintén; Christina Steinbrecher-Pfandt, a viennacontemporary művészeti vásár művészeti igazgatója pedig bent foglalt helyet üzleti ebédre kurátorokkal, galériatulajdonosokkal és potenciális szponzorokkal. Ivana vendéglős már több mint 25 éve főz, a fénypont azonban nem feltétlenül a kifogástalan étel, hanem Ivana férje, Lucio Bisutto. A kerekded velencei figura felügyeli a kiszolgálást, felismeri a kétévente visszatérő törzsvendégeit (vagy legalábbis úgy tesz), csodálatos „Sorbetto al limone”-t szolgál fel nagy kancsókban. Aztán gitárjához nyúl, és – a helyi vendégei élénk közreműködésével – olasz slágereket, velencei népdalokat és kommunista harci dalokat énekel. Igen, tényleg. Olyan giccses. És olyan szép.
Más művészetkedvelők, mint például az Ausztriából származó médiamenedzser és biennálé-törzsvendég, Hans Mahr, inkább néhány híddal és csatornával odébb, választékosabban és diszkrétebben étkeznek a Hostaria da Franzban. Legfeljebb 36 vendég számára szolgál fel Maurizio Gasparini frissen fogott tengeri herkentyűket. Egyébként egy kis kitérő: aki biennálé-világkörüli útján véletlenül elhalad a zöldség- és halpiac mellett, annak a velencei ivócimborák legjobb társaságában a Do Moriban meg kellene innia legalább egy ombrát – ami 100 milliliter fehérbort jelent. Vagy akár kettőt. Odafelé menet a Campo Stefanón megtekinthető az azerbajdzsáni pavilon, amelyet Martin Roth kurált. A Victoria and Albert Museum egykori igazgatója köztudottan a brexit-szavazás után dobta be a törülközőt Londonban. Az, hogy Azerbajdzsánt, ahol köztudottan rosszul áll a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság ügye, a „tolerancia tervrajzának” nevezte, igencsak heves vitákat váltott ki. Többek között egy tévéigazgatónőből, múzeumigazgatónőből, galériatulajdonosból, kurátorból, újságírónőből és egy művészből (az egyetlen férfi a „woman-power” asztalnál) álló társaságban a Trattoria alla Madonnában. Igen, pontosan, Madonna. A Rialto-híd alatt. Turista-csapásirány. Nem igazán titkos tipp, de még mindig a művészeti társaság végső találkozóhelye. „Fegato alla Veneziana”, ha nem ott, akkor sehol. Lucio Rado már 35 éve vezeti tovább azt az igényes éttermet, amelyet apja, Fulvio alapított immár 63 éve. Kilenc vendégszoba, kőpadlók, a fehér abroszos asztalok és hajlított fa székek szorosan egymás mellett, mégis tucatnyian várakoznak az ajtó előtt. Szerencsére az egyik hölgy gondolt a foglalásra, a fehér kabátos pincérek könyörtelenek. Viccelődés csak az ételek tálalásakor. Addig is: „No tavola senza riservazione!” Azaz: Vissza a startmezőre, pontosabban: a sor végére. Éhes?
Ólafur Elíasson, az izlandi-dán sztár, a „lehetetlen művésze” (copyright: ARD) csapata, akinek megbízásából menekültek készítenek lámpákat a központi pavilonban, feladja, és inkább felszáll egy túlzsúfolt vaporettóra. Úti cél: Sant’Elena a város legkeletibb (és legnyugodtabb) csücske. Csak egy megálló a Giardini után, nincs biennálé-zsivaj, helyette zajos gyerekek a játszótéren, parki padok fák alatt, háztömbök. Közepette a varázslatos Osteria da Pampo. A kis étterem a néhány pirosra lakkozott asztallal és a szélfútta székekkel a három nő, az anya és lányai, Chiara, Martina és Paula Gianfranceschi ügye. A csodálatos „Saltata di cozze e vongole” egyébként, amely a Da Ivóban 50 eurós előételként szerepel a szezonális kínálatban, a Gianfranceschi hölgyeknél 13 euróért kapható főételként. A „Carciofini fritti”, amely nem is szerepel az étlapon, egyébként egyenesen ideális étel ahhoz, hogy a közelgő éjszakában ne fulladjunk bele a Proseccóba.
Campo Santi Filippo e Giacomo, Castello 4357
Tel.: 041/522 42 92, 041/520 82 80
Aciugheta: nincs szünnap
Il Ridotto: szerda és csütörtök ebédidőben zárva
Gianni Bonaccorsi tulajdonosnak két egymás melletti étterme van, a két vendégkert többé-kevésbé összeér. Ez méret és elhelyezkedés alapján (sok szuvenírárus az orr előtt) elsőre talán elrettentőnek tűnhet, de a látogatás mindenképp megéri. Az Aciugheta a pizzák miatt. És a Ridottóban nyújtott főzőművészetéért Gianni még Michelin-csillagot is kapott. Hogy a szomszéd asztalnál a velencei nagycsalád a nagypapa születésnapját ünnepli, sokat elmond az éttermekről.
www.aciugheta.com
www.ilridotto.com
Altanella
Calle delle Erbe, Giudecca 268
Tel.: 041/522 77 80
Szünnapok: hétfő, kedd
A csaknem száz évvel ezelőtti alapítása óta a helyiek körében is igen kedvelt trattoria a Vaporetto-állomás közelében, a Palancánál már negyedik generáció óta családi kézben van: Stefano a konyhában áll, Roberto irányítja a kiszolgálást. A különösen szép, rejtett teraszt és az előkelő „cucina casalingát” viszonylag mérsékelt áron már Ernest Hemingway is értékelte. A jelenlegi rajongók között: Robert De Niro. A „Trattoria Altanella” néven a
www.facebook.com
oldalon található.
Al Squero
Fondamenta Nani, Dorsoduro 943/944
Tel.: 041/296 04 79
Szünnap: szerda
A kis, rendkívül barátságos osteria és bár a Zattere egyik mellékcsatornájánál fekszik. Nagyon tisztességes házi bort vagy Proseccót, valamint finom crostini- és panini-választékot (mindegyik öt euró alatt) az ajtó előtt, a kikötőfalnál is elfogyaszthatunk, kilátással a szemközti gondolaműhelyre. Feltűnően fiatal, főleg olasz közönség.
osteriaalsquero.wordpress.com
Al Ponte
Calle Larga L Gallina,
Canaregio 6374
Tel.: 0348/764 32 74
nincs szünnap
Ezt a parányi bárt egy kevésbé turista sújtotta sarkon mindenkinek meg kell látogatnia evés előtt vagy után. Csodálatos olasz kolbászok, fűszeres sajtok, borok nevetségesen alacsony áron. Mivel az Osteria a Campo Santi Giovanni e Paolo közelében a három asztalával túl picike ahhoz, hogy az összes Ponte-rajongót befogadja, egy üveg Proseccóval ki a lépcsőkre, és az estében – főleg fiatal – helyiekkel a naplementében elmerülni. Az esetleges alkoholmérgezettek számára a kórház egyébként közvetlenül a sarkon van.
www.facebook.com/ostariaalponte
Hostaria da Franz
Salizada Sant Antonin, Castello 3499
Tel.: 041/522 08 61
Szünnap: kedd
A biennálé-hotspot Arzenál közelében a gasztrokonyhájukban apa, Gianfranco és fia, Maurizio Gasparini a kis (40 férőhelyes) hostariájukban előszeretettel főznek legjobb tengeri herkentyűket emelt árakon. Amit nemcsak művészetkedvelők, hanem olyan sztárok is értékelnek, mint Nicolas Cage, Monica Bellucci, Zac Efron és Elijah Wood. Sajnos Angelina Jolie és Brad Pitt a jövőben külön kell, hogy betérjen a Franzba.
www.hostariadafranz.com
Do Mori
Calle di do Mori, San Polo 429,
Tel.: 041/522 54 01
Szünnap: vasárnap
A mennyezetről rézüstök lógnak, a sonka és a sajt illata kiváló, a bor (sajnos) többet követel. Cicchetti di baccalà és egy ombra (vagy két ombra) Prosecco ebben a tipikus velencei kantinban csodálatos szombat délelőtti erősítő, mielőtt bevetnénk magunkat a biennálé-művészcsatába.
Harry’s Dolci
Fondamenta San Biago, Giudecca 773
Tel.: 041/522 48 44
Szünnap: kedd
Feltehetően kevés hely kínál még elbűvölőbb kilátást Velencére, mint a Harry’s Dolci terasza, a Cipriani-családhoz tartozó Harry’s Bar leányvállalata, amely Ernest Hemingway törzshelye volt. Dolci-főnök Carmela Cipriani itt, a Harry’s Bar sok klasszikusa mellett, a Cipriani klubszendvicset is felvette az ebédmenüre, amelyet nagyapa, Giuseppe szolgált fel először 1948-ban. A galériatulajdonosok szívesen hívják ügyfeleiket ebédre vagy vacsorára ide, aki pedig valamivel költséghatékonyabban szeretné megoldani: a kilátás délután sütemény és kávé mellett is lélegzetelállító.
www.cipriani.com
Ruga di Jaffa
Ruga Giuffa, Castello 4864
Tel.: 041/241 10 62
Laza bár, csinos pult, jó borok, hangulatos osteria, fiatal közönség. Aki akar, itt is ehet. De inkább késő este köt ki itt az ember egy italra és a híres Cicchettire, a spanyol tapasok velencei változatára. Különösen örömteli az elkötelezett éjszakai baglyok számára: a bár viszonylag sokáig nyitva tart.
www.osteriarugadijaffa.it
Speciális tipp: Tap Venice Eating, egy alkalmazás, amit az iTunes App Store-ból 3,49 euróért lehet letölteni. Michela Scibilia húsz éve írta meg első Velence-étteremkalauzát: látogatók és helyiek számára egyaránt a legfontosabb referenciamű az autentikus ételek keresésében. Nemrég megjelent a nagyon személyes válogatásának iTunes-kiadása, minden étterem webcímmel és várostérképpel van ellátva. A Tap Venice nem igényel internetkapcsolatot, a várostérkép offline is használható.