A-La-Carte

Marhahús felvágottként (2012/1)

Marhahús felvágottként Nem kell mindig sertéscombnak lennie. A marhahús is pácolható, szárítható, füstölhető és vékony szeletekre vágható, ami pastrami és bresaola formájában ízletes sonkakülönlegességekké válik. Szöveg: Florian Holzer Fotók: Luzia Ellert Foodstyling: Gaby Halper Marhasonka. Aki menő volt, aki férfi volt, az nem evett marhasonkát. Marhasonka…


Marhahús felvágottként

Nem kell mindig sertéscombnak lennie. A marhahús is pácolható, szárítható, füstölhető és vékony szeletekre vágható, ami pastrami és bresaola formájában ízletes sonkakülönlegességekké válik.

Szöveg: Florian Holzer
Fotók: Luzia Ellert

Foodstyling: Gaby Halper

Marhasonka. Aki menő volt, aki férfi volt, az nem evett marhasonkát. A marhasonka vizes volt, furcsa ibolyaszínű, megfelelő fényviszonyok mellett a szivárvány minden színében játszott, és íze, nos, ööö, valahogy semmilyen volt. Jó adag ecetes uborkával ugyan lehetett rajta segíteni, de ezzel a zsírszegény termékkel nem lehetett pontokat szerezni. Az ember mindig azoknak a szendvicséből akart harapni, akikében szaftos felvágott, szeletelt sült vagy felőlem sós szalámi volt. Nem a marhasonkáséból. A marhasonka kívülállók étele volt.

Nem csoda, hiszen az úgynevezett „felvágott” nálunk alapvetően sertésből készül, a legkülönfélébb feldolgozási formákban, állagban és színben (és a pompás borjúpárizsi vagy a nagytestű, zsírszegény, fehér húsú szárnyasokból készült különféle termékek csak a szabályt erősítő kivételnek számítsanak). A marha legfőbb feladata az volt és maradt, hogy steak, főtt marhahús (Tafelspitz), hagymás rostélyos, lapocka, néha mint szegy, lábszár vagy más számtalan főtt darab formájában örvendeztessen meg minket, gulyásként és ököruszályként természetfeletti szaftos-zselés puhaságúra párolódjon, vagy szükség esetén egy hamburger fehérje-betétjét képezze.

Ami természetesen egy teljesen elavult nézőpont, amely abból ered, hogy egyszerűen hozzászoktunk ahhoz, hogy mindenféle friss húst élvezhessünk, amelyet a folyamatos hűtőlánc tartósít. Csak hát ez egy meglehetősen fiatal vívmány, és azokat a módszereket, amelyekkel a marhahúst hűtés nélkül is tartósítani lehetett, azelőtt pár ezer évig meglehetősen célszerűen művelték.

Ennek legősibb formája valószínűleg a biltong, a dél-afrikai és namíbiai bennszülöttek archaikus módszere: a besózott marhahúscsíkokat egyszerűen a napon szárítják és energiaforrásként használják hosszú vándorlások során. A biltong Dél-Afrikában ma is rendkívül népszerű, marhahús mellett strucc- és antilophúsból is készítik, az USA-ban pedig egy „Beef Jerky” nevű ipari snack-változat csinál évek óta nagy karriert. Vagy az alpesi régiók levegőn szárított, többé-kevésbé préselt marhahúskonzervjei, mint például a Valtellina-beli bresaola, a szomszédos Graubünden-i bündnerfleisch vagy a kasztíliai fennsíkokról származó cecina. Vagy végül a pastirma, egy aránytalanul erősen fűszerezett, szárított marhahús, amelyet a különböző türk népek lovasai állítólag a nyergük alatt puhítottak meg. Ebből a pastirmából fejlődtek ki az évszázadok során az egész Kaukázusban és az oszmán befolyás alatt álló országokban a téma különféle változatai és interpretációi, köztük a román „pastrama” is: pácolt és főtt juh-, sertés- vagy éppen ami éppen kéznél van húsból.

Ami most a pastramát nem teszi jobbá vagy rosszabbá, mint a grúz basturmát, amelyet pácolnak és grilleznek, vagy a balkáni pastermát, amely – sózva és levegőn szárítva – a bresaolára hasonlít, vagy az örmény basturmát, amelyet viszont pácolnak, fűszereznek, majd levegőn szárítanak. De a román pastramát tartották annak az előfutár receptjének, amelyet a 19. századi zsidó kivándorlók vittek magukkal az USA-ba, „pastrami”-nak nevezték el, és az ottani urbánus szendvics- és deli-kultúra egyik lényeges elemévé tették a keleti parton.

A pastrami-szendvics a Katz’ Delicatessenben például nemcsak akkora, hogy az ember egyedül tulajdonképpen el sem tudja fogyasztani, hanem mára olyan híres is, hogy New York-i látogatóként szinte kínos már odazarándokolni. És még ha csak a lepukkant Lower East Side-on vagy közvetlenül mellette a hipp-alternatív East Village-ben valószínűleg több ezer olyan deli van, ahol a pastrami-szendvics semmivel sem rosszabb, a Katz’ óriási csarnoka a figyelemre méltó patinájával, a várakozók sorával, a csattogó háború előtti pénztárgépekkel, az egyszerűen a

Élmény része.
Egyébként a zsidó étkezési szabályok alapvetően meghatározták a pastrami terméket, csak a sózás, és ezzel a vérmaradványok kivonása tette a húst kóserré. A pastrami etimológiai határait azonban mára régen maga mögött hagyta, és időközben ős-New York-i specialitásnak számít, amelyet a brooklyni különc kézműves hentesek és a Meatpacking District neo-deli üzemeltetői legalább olyan sokoldalúan variálnak és értelmeznek, mint ahogy azt egykor Kelet-Európában tették. A kultikus Fette Sau open-air BBQ-ban Williamsburgben, a New York környéki vidéki gazdaságokból származó régi marhafajtákból készül és egész darabban kerül a grillre – mennyei az íze.

Ausztriában a pácolt, fűszerezett, főtt vagy füstölt marhahús korántsem slágertermék, bár Roman Thum elmondása szerint valójában nem is gyártanak belőle keveset, „bár óriási a magyarázati kényszer, a pastrami alatt itt alig tud valaki valamit elképzelni”. Ez lehetett az oka annak, hogy Haya Molcho a Naschmarkt-on lévő Neni-jében a „Ruben-szendvicset” kezdetben az USA-ból importált pastramival töltötte meg, a jelenlegi három étteremmel, amelyek étlapján a szaftosan töltött marhasonkás kenyér szerepel, ez természetesen már nem megy, a Neni-pastramit Haya Molcho előírásai szerint gyártják Ausztriában. És a piaci rés ellenére még a variációs kedv is kezd lágyan sarjadni: Robert Paget, a kecske- és bivalytejből készült mesés nyerssajtok gyártójaként ismert szakember – amikor egy bivalyt levágnak – immár bivaly-pastramit is kínál.

A bresaolának könnyebb dolga van, a bresaola végül is olasz, azt ismerjük, azt szeretjük. Ennek a Valtellina-ból származó, történelmileg megalapozott szárított húsnak a spektruma mégis meglehetősen korlátozott, éppen a hagyomány miatt, és aztán még a bresaola IGP-pecsétje – oltalom alatt álló földrajzi jelzés – miatt is. Ez kimondja, hogy a bresaolát a marhacomb öt különböző izomdarabjából (Fesa, Punta d’anca, Sottofesa, Magatello és Sottosso) szabad és kell készíteni, hogy a gyártásnak Sondrio körzetében kell történnie, hogy a húst rendkívül tisztán kell megszabadítani a zsírtól és az inaktól, legalább tíz napig szárazon kell pácolni és gyúrni, és hogy az azt követő érlelésnek négy-nyolc hétig kell tartania. Ami az IGP-szabályozásban groteszk módon nem szerepel, az a feldolgozott marhahús eredete, ezért ma már főként argentin és brazil marhák húsát dolgozzák fel évi mintegy 12 000 tonna bresaolává. A régió hústermelése soha nem tudná fedezni a keresletet, magyarázzák, hogy mi értelme van egy ilyen IGP-pecsétnek, az már más kérdés. Az alpesi, száraz, hűvös és fűszeres levegő hatását, amelyet eredetileg a bresaola nagyon különleges minőségének lényeges előfeltételének tekintettek, a konzorcium legalábbis nem tiltja, de nem is írja elő.

Ipari méretekben a bresaolát csak körülbelül 150 éve gyártják, amikor főleg Észak-Olaszországban számos nagy húsfeldolgozó üzem jött létre, és az addig csak helyileg vagy regionálisan ismert kolbász- és sonkafajtákat agresszívebben kezdték forgalmazni. Addig a bresaola készítése kézműves módon és sok különböző, egyedi recept alapján történt, például a húst musttal vagy borral dörzsölték be, minden családnak megvolt a titkos fűszerkeveréke.

Egy hagyomány, amely legalábbis a Kilb-i (Mostviertel) Josef A. Lechner hentesüzletében még fennmaradt: itt még maguk vágják a jószágot (marhát évi húsz alkalommal), és a húsdarabok – olyan soványak, mint a comb vagy a fehér lapocka – négyhetes tengeri sós pácolás után egy hétig egy 60 éves, falazott füstölőben lógnak hideg bükkfa-füstön. A welsi 17. nemzetközi hús- és kolbásztermék szakkiállításon szerzett aranyérem, a kolbász-világbajnokságon szerzett aranyérem vagy a Wieselburg-i vásáron elért első helyezés miatt semmiképpen sem szabad elrettenni, a „Mostviertler marhanyerssonka” valóban a kézműves minőség abszolút csemegéje. A Naschmarkt-on lévő Urbaneknél mindenesetre a darab nagyjából ugyanazzal a sebességgel fogy, mint az olasz bresaola, mellesleg igen gyors ütemben.

Bresaola & Pastrami – a kóstoló

Igen, ez két teljesen különböző termék. Füstölt, erősen pácolt, szaftos szegyhús az egyik oldalon, hónapokon át levegőn szárított marhacomb a másikon. Csak az a tény közös bennük, hogy mindkettő ínyenc marhahús sonka, és ez már elég is volt nekünk ahhoz, hogy a pastramit és a bresaolát – nem egymás ellen, hanem egymás mellett – megkóstoljuk. Hogy a friss termék, a pastrami elsősorban hazai hentesektől származik, az nyilvánvaló, az amerikai pastrami sajnos nem kapható a hazai piacon, kóser áruból pedig csak pulykapastrami – túl messze a célkitűzéstől.

A bresaola és a bresaola-szerű termékek esetében ez már egészen másképp nézett ki, ott két hazai termék állhatott ki az olasz elittel, egy isztriai szárított hússal, egy spanyol különc termékkel és meglepő módon egyetlen svájci bündnerfleisch-sel szemben. A legdrágább termék körülbelül háromszor annyiba került, mint a legolcsóbb, az ár ebben a tesztben azonban meglehetősen egyértelműen korrelált a tapasztalt minőséggel. Ami mellesleg éppen a bresaola és társai esetében nemcsak az alapanyaggal és a feldolgozással definiálódott, hanem azzal a frissességgel is, amellyel a levegőn szárított marhahúst kínálják.

Ezúttal Karin Schnegdar, a Kronenzeitung társasági és gasztronómiai megbízottja, Nina Kaltenbrunner szerző és A la Carte-munkatárs, Christian Grünwald A la Carte-főszerkesztő, valamint Florian Holzer szerző kóstolt. A szaftos és szárított marhahúst a Schwarzes Kameel csapata rendezte el ínycsiklandóan.

A kóstoló

Bresaola Villani

www.poehlamnaschmarkt.at

10 dkg 6,40 €
A Modena melletti Castelnuovo Rangone-ból származó hagyományos vállalat Olaszország szinte minden rangos húsfeldolgozó termékét kínálja, természetesen a Valtellina-beli bresaolát is, méghozzá egy egészen fantasztikusat, amelyet kóstolásunk során ritka csúcsjeggyel értékeltünk. Klasszikus esete a csúcsterméknek, amely láthatóan „pörög” is, és optimális frissességben kínálható: „Szaftos, húsos, érlelt, nyers hús; enyhe savasság, nagyszerű aszalt hús”, „tiszta hús, purista, valódi, kompakt”, „tökéletes állag, lebilincselő savas jegy, omlós”.

Pontszám 9,0

Bresaola Maletti

www.kameel.at 

10 dkg 5,90 €
A Maletti a Villani testvérvállalata, szintén Castelnuovo Rangone-ban székel, és bár itt sem közvetlenül Valtellinában vagyunk otthon, de itt is első osztályú forrásaik lehetnek az északi levegőn szárított hegyi húsra, az alapanyag mellesleg – mint a legtöbb bresaola esetében – Brazíliából származik. „Tiszta, friss, finom, enyhén sózott, omlós, majdnem mint a carpaccio”, „szaftos, ínycsiklandó húsízek, szaftos és kellemesen omlós”, „nagyon vörös, nagyon szép, friss hús optika”.

Pontszám 8,2

Ringl marhanyak füstölt

www.fleischerei-ringl.at

10 dkg 2,70 €
Hogy egy pastrami ebben a versenyben az ex-aequo második helyet éri el, arra nem lehetett számítani, és annál örömtelibb, hogy a kézműves húsfeldolgozás példaképéről van szó. A Ringl-pastramit ugyan „marhanyak”-ként adják el, de a szegy középső részéből vágják, pácolják, füstölik és gőzölik, és így egy pastrami mintaképe: „valódi hús, szaftos, omlós, finom fűszerezés, ilyet akar az ember a vajas kenyérre, igenis!”, „szaftos, könnyed, laza, optikailag is mutatós”, „kicsit szívós rostok, de makulátlan optika, klasszikus”.

Pontszám 8,2

Bresaola

www.radatz.at

10 dkg 5,40 €
Hogy a bécsi nagyhentes bresaolája honnan származik, az üzletben nem sikerült megtudni, annál szebb a teljesítmény: „Finom tea-jegyek és hegyi gyógynövényes aromák, étvágygerjesztő, alpesi, finom”, „friss, omlós és szaftos, gyógynövények és virágok illata”, „szépen fűszeres, friss és tipikus”.

Pontszám 7,6

Bündnerfleisch

www.meinlamgraben.at

10 dkg 8,59 €
Az ár szerinti csúcstartó a mezőnyben. A bündnerfleisch nemcsak a hosszadalmas gyártási folyamata miatt drága, hanem azért is, mert Svájc nem EU-tagállam, ami közvetlenül megmutatkozik az árában. Az itt tapasztalt minőség azonban magáért beszélt: „Kicsit gumiillatú, sötét aromák, alpesi széna és karamell finom keveréke, diós aláfestéssel, nagyon szép”, „nemes, harmonikus, szolid, nagyszerű állag”, „nagyon klasszikus és hagyományos, egy kicsit hiányzik belőle a fűszeresség”.

Pontszám 7,0

Peloz marhahús levegőn szárítva

www.istranka.at

10 dkg 3,20 €
A marhahús sonkává alakítása önmagában nem az isztriaiak dolga, tudjuk meg Simona Fink asszonytól az Istranka-ban. De mivel Olaszország közvetlenül a szomszédban van, és az olaszok ezt szeretik, hát megcsinálják. És méghozzá nem is rosszul: 
„Füstös, szaftos, sötét és sötét-aromás, nem bresaola a klasszikus értelemben, mivel füstölt, de rendkívül jó”, „erősen füstölt, intenzív, ideális kandallótűzhöz”, „füstös-rusztikus”, „sötét, szép húsos jegy”.

Pontszám 6,9

Carpaccio di Manzo Fiorucci

Billa Corso

10 dkg 3,49 €
A spanyol Campofrio élelmiszeripari multi (15 márka, 60 országban van jelen) olasz kolbász- és szalámimárkája. A „Carpaccio” egyfajta nagyméretű középút a bresaola és a marhasonka között: „Enyhe, friss, marhahús íz, majdnem túl szaftos, enyhe véríz”, „puha, krémes”, „bresaolához képest atipikusan szaftos”, „virágos illat, szaftos, utóízében túl csípős”.

Pontszám 5,6

Bresaola Levoni

www.poehlamnaschmarkt.at

10 dkg 6,40 €
Egy modern szemléletű hagyományos üzem, amely hetente 12 000 sertést és néhány marhát dolgoz fel. A receptúra hagyományos, hogy honnan származik a hús, nem árulják el, „száraz, közömbös, rusztikus – uzsonna-bresaola”, 
„morzsálódó, kiszáradt, normál és érdektelen”, „kicsit szívós, feddhetetlen”.

Pontszám 5,2

Marhahús sonka paprikával, Ringl

www.fleischerei-ringl.at

10 dkg 3,10 €
A Ringl-ék klasszikus marhasonkája, főtt marhahúsból (Tafelstück) és Knöpfelből vágva, paprikával pácolva, „marhasonkás, nagyon szaftos, de meglehetősen semleges; old school, mint a nénikénél”, „húsos, de teljesen semleges”, „kevés kifinomultság, túl sós, nagyon szaftos”.

Pontszám 4,9

Cecina de Leon

www.poehlamnaschmarkt.at

10 dkg 6,40 €
Különleges kategóriájú nyers marhasonka, amely a tesztelőkben azonban nagyon eltérő érzéseket váltott ki: egyesek el voltak ragadtatva a spanyol szárított marhahús fekete, szabálytalan szeleteitől, mások undorodtak tőle. „Sötétvörös-barna, az ibericóra emlékeztet, diós, különc, nagyszerű! Tipikus Spanyolország, tiszta és kemény!”, „döglött állat, avas, visszataszító”, „nagyon tisztátalan jegy, megalvadt vér, állatias”, „öreg”. 

Pontszám 4,5

Pastrami Eder

www.neni.at

(10 dkg 3,— €)
Jelenleg valószínűleg Bécs leghíresebb pastramija, hiszen a Neni híres Reuben-szendvicsébe vágják. Ennek a pastraminak az ára zárójelben szerepel, mivel a Neni-éttermekben természetesen nem értékesítenek kiskereskedelmi mennyiséget: „Füstös, kissé mesterséges, glutamát-asszociáció, magas víztartalom”, „sima, mesterséges, füstös, kellemetlen”, „mint a repülőgép menüből”. 

Pontszám 4,0

Jägerschinken Handl

www.kaasammarkt.at

10 dkg 4,50 €
Ausztria szalonna-óriása, az észak-tiroli Handl is gyárt bresaolát. Két különböző típusú levegőn szárított marhahús sonka, a „Rinderrohschinken” és a valamivel szaftosabb „Jägerschinken”. „Száraz, só és bors íze van, más semmi, a szájpadlásra ragad”, „papír”, „ragacsos”, „semmitmondó”, „tapadós, a szájban egyre csak nő”. 
Pontszám 3,7

Bresaola delle Alpe

Bei Daniel’s, 

10 dkg 4,25 €
Egy talán kifogástalan középkategóriás termék, ami csak nyilván nem fogyott elég jól – a kóstolt minta ki volt száradva: „Por száraz, karton, kézműveskedésre alkalmas”, „biltong”, „száraz, morzsálódó, állatias, sertésre emlékeztet”, „kissé túlhordott”, „parmezán”. 

Pontszám 3,4

Marhanyak/Szegy
Kollecker

www.meinlamgraben.at

10 dkg 1,89 €
A különféle kelet-ausztriai hagyományos kolbászok ebreichsdorfi gyártója pastramit is kínál, amelyet a Meinl-pultban tulajdonképpen ősidők óta kínálnak: „Kemény, harapható, marhasonka, meghatározhatatlan”, „papíríz, steril, unsexy”, „sima”, „gumiszerű”.

Pontszám 3,0

Bresaola Fiorucci

Bei Billa Corso, 

10 dkg 2,99 €
Az ország legolcsóbb bresaolája, szintén a spanyol Campofrio konszernhez tartozó olasz Fiorucci kolbászgyártól: „Sónyaló kő”, „alaptermék, frissességmentes és ipari hatású”, „nagyon sós, megbénítja a nyelvet”, „pácolt tónus, ellenáll, szívós”.

Pontszám 3,0

Fakemencés Pastrami Staudinger

Bei Billa Corso, 

10 dkg 2,99 €
A lővőmáj (Leberkäse) specialista örvendetes módon a fakemencébe pastramit is tesz, itt is marhaszegyből vágva, pácolva, főzve, majd sütve. A versenyben azonban nem tudott érvényesülni: „Fűszeres, füstös, legalább valami differenciált aroma”, „gumi”, „borsos préselt sonka, aromájában a lengyel kolbászra emlékeztet”, „túlfűszerezett, csúnya sárga zsírszegély”.

Pontszám 2,9

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!