A kínaiak azzal a kérdéssel köszöntik egymást: „Ettél már ma?” A német nyelvterületen az éttermekben ezt kérdezik: „Ízlett?” De egy kérdést ritkán tesznek fel: „Kényelmesen ültél?” A szájpadlásnak, a füleknek és a szemeknek szilárd helye van az éttermi élmény megítélésének testületében. A vendég nyaka, háta és a hátgerince nem mond semmit, mert nem kérdezik őket. Stephan Ferenczy viszont úgy véli: „Hogy egy vendég két óra elteltével az étteremben rendel-e még egy üveg 250 eurós bort, az a széken vagy a padon múlik, amelyen ül.”
Stephan Ferenczy nem az éttermi székek ergonómiájára szakosodott tudós. Nem is ortopéd orvos, hanem építész, aki néhány bécsi étteremnek és azok vendégeinek segített a kényelmes és esztétikailag tetszetős ülésben. Amit minden hát érez, azt az építész egy mondatba szögezi: „Egy jó éttermi széknek olyan egyenesnek kell lennie, hogy jól lehessen rajta enni.” Majd árnyalja állítását azzal, hogy szerinte különbség van a formális vagy a kötetlen étkezés között, elvégre: „Az éttermi szék leglazább változata a pikniktakaró.”
Az ortopédok azt prédikálják, hogy az ember túl sokat ül, többet kellene feküdnie vagy állnia. A Frankfurt melletti, időközben megszűnt Silk étteremben Lohninger tulajdonos kísérletet tett arra, hogy a vendégeket fekve étkeztesse, ugyanúgy, ahogy Stephan Ferenczy a bécsi Yellow-ban. A siker mindkét helyszínen mérsékelt volt, bár a Yellow-ban szexi latexpárnákat szolgáltak fel a fekvőhelyeken. A háziorvosok figyelmeztetnek a gyomorégésre, ha az ember fekve étkezik. Vajon mit tettek az ókori rómaiak a gyomorégés ellen?
A tökéletes éttermi székek a velencei Harry’s Barban találhatók, állítja Stephan Ferenczy. „Ezek a székek a non-plus-ultra. Hihetetlenül jól néznek ki. Kényelmesen és egyenesen lehet rajtuk ülni, szabad a hát, és a tér szűkössége, keveredve a kis székekkel és apró asztalokkal, az intimitás érzését kelti.” Mindez asztalokon átívelő kapcsolatfelvételre csábít, ami tovább erősíti a hely különleges báját. A székek ráadásul vízálló lakkozású fából készültek, ami kiemeli a hely tengeri jellegét. „Amikor Bécsben a Motto am Flusst terveztük, hasonló, szintén lakkozott fából készült székeket képzeltem el. Az elején kicsit meg kellett küzdenem az építtetővel, de ma a székek nagy sikert aratnak” – mondja Ferenczy, és elragadtatással beszél a párizsi Centre Pompidouban található Georges étterem székeiről is, amelyeknek a szokásos kettő helyett csak egy karfájuk van. „Az ember az egyik oldalon a beszélgetőpartneréhez dől, aztán hátradől és használja a karfát.” Ferenczy mind magánlakásokban, mind éttermekben észreveszi az esztétika és az üléskomfort szabályai elleni súlyos vétkeket. „A műbőr nehéz ügy” – mondja –, „a legrosszabb pedig a hátul masnis szövet.” Kiegészítésként megjegyezhetnénk: a huzatok az éttermi berendezések tujasövényei.
Az éttermi szék ma olyan, mint az étel. Mindkettőnek különlegesnek és lehetőleg egy díjnyertes tervező alkotásának kell lennie. Még nem tartunk ott, hogy a vendégek a székek fájáról, tartásáról, vonalvezetéséről és anyagáról beszélgessenek, inkább a szószokról és a mángoldlevelek méretéről van szó. De talán ez is hamarosan eljön. Konstantin Filippou nemrégiben újra, diszkréten, de észrevehetően átalakította bécsi éttermét. A székek, amelyeken Filippounál ülnek, a város legszebbjei közé tartoznak. Filippou számára ezek olyan éttermi székek, amelyek az éttermébe tett látogatás egyediségét hivatottak hangsúlyozni. Az azonban világos, hogy a kényelem legalább olyan fontos, mint a szem gyönyörködtetése. Filippou szerint: „Vendégeink akár öt órát is eltöltenek ezeken a székeken. Ott mindennek passzolnia és ülnie kell.” Fél évig dolgoztak az építészével, Martin Mostböckkel a székeken, és az eredmény a skandináv szigorúság keveréke, drága anyagokból kivitelezve, ami a fát és a bőrt illeti (plusz – optikai poénként – a sárgaréz lábak!), mégis kellően kényelmes.
Természetesen az éttermi székek esetében nemcsak klasszikusok léteznek, hanem trendek és divatok is. Ferenczy szerint: „A dán most a divatos. Északabbra minden kiváló minőségű, de egyszerű és szerény. Minél délebbre megy az ember, annál lazábbá válik a dolog.” Azokon a vidékeken, ahol még nem unták meg a luxust és nem telítődtek el, mint a nyugati fővárosokban, a szegényességnek egyébként nincs vonzereje. A moszkvai Dr. Zhivago brasserie-ben a vendégek vastagon és kényelmesen párnázott székeken terpeszkednek, amelyek nálunk jobb esetben is kanapéként mennének el. Az életük során eleget ültek már keményen, gondolják a moszkvaiak.
Andreas Döllerer nemrégiben belsőépítészetileg újragondolta gollingi éttermét. A bútorok egy részét is újonnan választották ki és szerezték be. Mit gondol Döllerer úr egy jó étterem ideális ülőalkalmatosságáról? „Tökéletesen kell ülni, a kényelem a döntő. De egy csúnya széket nem akar nézegetni az ember.” A kiválasztási folyamat nem volt egyszerű. Döllerer elmondta: „Sok széket hozattunk, és a magasság terén sok különbség volt. Ha az nem passzol, mert a vendégek térde nem fér el az asztal alatt, az ugyanakkora probléma, mint ha a szék túl alacsony, és púpos leszel.” A választék most tökéletes, teszi hozzá Döllerer: „A székek nálunk otthon is megvannak.” A vendégek magánszférában és étteremben is a Wishbone Chair diófa változatán foglalnak helyet. Andreas Döllerer szerint nem szabad a rossz helyen, azaz az ülőhelyen spórolni: „Ezek a székek pénzbe kerülnek, de cserébe örömünket leljük bennük, mert nem unjuk meg őket.” A japánbarát gollingi tulajdonos rámutat a nyugati és a távol-keleti üléskultúra közötti szélsőséges különbségekre: „Japánban általában zsámolyokon ülnek, ez számunkra ugyanolyan vicces, mint amilyen szokatlan. De Japánban is vannak speciális helyiségek az európaiaknak, ott olyan székek vannak, mint nálunk.”
Hol ült Döllerer olyan helyen, ami megmaradt az emlékezetében? „Még mindig élénken élnek bennem a párizsi Ducasse-nál (Plaza Athénée, megj.) lévő méretes ezüst fotelek emlékei, amelyek egyúttal térelválasztóként is szolgálnak.” Konklúziója: „Egy jó szék ne legyen túl domináns, de túl fényűző sem – a korábbiakhoz képest, amikor nem lehetett elég fényűző. Ebben a tíz éve ünnepelt skandináv gasztronómia biztosan példaértékű volt. Most a természet, a fa és a szerénység a divat.” Az új szerénységről szólva: a diófából készült Wishbone székek darabja körülbelül 1000 euróba kerül. Van jövőbeli trend? Szerény skandináv, buja orosz vagy egyik sem? Stephan Ferenczy számára teljesen világos, mi jön: „Véleményem szerint a természet felé tartunk: rét és tábortűz.”