Szívmelengető falatkák
Nicole Schmidt szövege
Fotók: Heimo Aga
Csupán néhány lépcsőfok választja el Hongkong szívében a szűk Wellington Streetet a Lin Heung Tea House-tól, ám az ide belépő látogató máris a múltban találja magát: a csillogó bevásárlóközpontok és a merész felhőkarcolók világa kint marad. A hatalmas, nagy kerek asztalokkal teli teremben és a mennyezeten lustán forgó ventilátorok alatt a harmincas évek óta nem változott semmi lényeges. Itt még él a régi Hongkong. Idős asszonyok bő nadrágban és Mao-dzsekiben, túlméretezett újságok mögé rejtőző idős férfiak. Sehol egy „hosszú orrú” (külföldi) a láthatáron. Kizárólag kantoni nyelven beszélnek. A közönség vegyes: öregek és fiatalok, kínaiak, nyugatiak, szegények és jól öltözött polgárok, egyfajta osztály nélküli sokszínűség a szerethető kopottság atmoszférájában. Sokan naponta járnak ide, csak azért, hogy beszélgessenek, teázzanak, újságot olvassanak – és mindenekelőtt, hogy Dim Sum-ot egyenek, azokat a kis töltött táskákat, tekercseket és gombócokat, amelyekről a kantoni konyha híres, és amelyek az egykori koronagyarmaton különleges változatosságban és minőségben találhatók meg.
A Lin Heung már kora délelőtt dugig van. A nagy fémkannákat cipelő alkalmazottak az éhes érkezők között próbálnak utat törni maguknak egy szabad szék után kutatva, hogy feltöltsék a teához szükséges forró vízzel az asztalokat. A hangzavar, a csészék csörömpölése és a nagyüzemi étkezdei atmoszféra ellenére a helynek van valami otthonos bája – feltéve, ha az ember nem szenved klausztrofóbiában, és meg van győződve arról, hogy az asztalszomszédok csak azért öblítik át a pálcikáikat és csészéiket a teával teli tálkákban, hogy felmelegítsék az edényeket, és nem azért, mert nem bíznak a konyhai mosogatókban. …
A Dim Sum-ot itt még a hagyományos módon szolgálják fel, bár a „felszolgálás” nem pontos kifejezés. A gőzölgő bambuszkosárkákba rejtett ételeket szervírozókocsikon tornyozzák fel, majd tolják végig a vendégtéren: gőzölt táskák, apróra vágott sertéshússal, garnélával és zöldséggel töltve, sült rizstészta-tekercsek, kelt tésztából készült gombócok grillezett húsos töltelékkel. Mivel a Dim Sum korántsem csak tésztabatyukat jelent, kapható még gőzölt csirkeláb, pácolt kacsazúza vagy halhólyag-ragu csirkedarabokkal. Az ínyencek a gőzölt változatokkal kezdik, mielőtt áttérnének a nehezebb, olajban sült ételekre.
Az éhes vendégek a kocsik köré csoportosulnak, hiszen senki sem akarja kockáztatni, hogy épp a sertéshúsos-májas táskák vagy a lótuszpasztával töltött édes gombócok fogyjanak el, mire a guruló kínálat az ő asztalához ér (stratégiailag a legjobb a konyhaajtóhoz közel helyezkedni, ahol a teli kocsikat kitolják az étterembe). A felszolgálóhölgyeket nem lehet kihozni a sodrukból; sztoikus nyugalommal osztogatják a kosárkákat, de csak azután, hogy lepecsételték a vendég képeslap méretű étlapját. Papír nélkül nincs pecsét, pecsét nélkül pedig nincs étel (kantoni nyelvtudás nélkül pedig fél óra „tanulóidő” vár az emberre korgó gyomorral, mire átlátja a procedúrát).
A Lin Heung szűk konyhájában Wong, a Dim Sum-mester hajnali négy óta futószalagon gyártja a tésztabatyukat. A fapadon egy fémtálban várja a töltelék: sertéshús, garnéla és bambuszrügy. Mellette rizslisztből készült tésztakupac, amiből a mester körömnyi darabokat tép le, majd egy lapos késsel vékony körökké lapít; a kést közben folyamatosan olajos kendőn húzza végig, hogy a tészta ne ragadjon le. Ezután minden tésztalapot megtölt, összehajt, és – mint a gyorsított felvételen – néhány mozdulattal azonos formájú batyukat hajtogat belőlük. Az ötfős adagokat perforált sütőpapírral bélelt bambuszkosárkákba teszi, amelyekben mérettől függően öt-tíz percig gőzölik őket. Napi termelés: 3000 kosárka.
Ami ilyen könnyedén néz ki, a gyakorlatlan próbálkozónak komoly nehézségeket okoz: a tészta az asztalhoz és mind a tíz ujjához ragad, csak épp egymáshoz nem; a töltelék kibuggyan, a batyu formája pedig nem egy szépen hajtogatott félholdra, hanem egy padlóra ejtett gombócra hasonlít. Talán a liszt volt túl finom vagy túl durva, a tészta túl nedves, vagy az asztallap hőmérséklete túl magas? A gömbölyű, aprított és grillezett sertéshússal töltött gombócokhoz (Buns) használt kelesztett tészta – ellentétben a hajnalban készülő rizslisztes tésztával – már előző nap elkészül, diónyi darabokra osztják, kézfejjel fél-laposra nyomkodják, megtöltik, és kis gombócokká formálják.
Wong mester több mint négy évtizede dolgozik a Lin Heungban. A receptek elvileg alig változtak, meséli egy rövid szünetben, bár mostanában kevesebb olajat használnak, mert egyre több vendég akar egészségesebben és kevésbé zsírosan étkezni. A tökéletes Dim Sum titkát a mesterétől tanulta – hosszú éveken át tartó gyakorlással. Az, hogy minden nap hajnali háromkor kell kelnie, sosem zavarta. „Szeretem a munkámat” – mondja –, „csak az sikerül igazán jól, amit teljes szívvel csinál az ember.”
„Ami megérinti a szívet” – ez a leggyakoribb fordítása a Dim Sum-nak, de jelentheti azt is, hogy „szívvel”, tehát szeretettel készítették. A krónikák szerint a kínai császár annak idején „szívében megérintett” volt, amikor először szolgáltak fel neki kis töltött batyukat. A kulinárisan unatkozó uralkodó kivégzéssel fenyegette szakácsait, ha nem állnak elő naponta újabb kreációkkal. Így nem annyira a kulináris kreativitás, mint inkább a kétségbeesés késztette az egyik szakácsot arra, hogy a császár második reggelijéhez a köznép ételeiből merítsen ihletet, és csirke-, hal-, hús- és zöldségmaradékokat töltsön a tésztába.
A Dim Sum elválaszthatatlan a teázástól, a kínai „Yum Cha” kifejezést gyakran szinonimaként használják. Eredetileg Kína teaházaiban egyáltalán nem szolgáltak fel ételeket, mivel azt tartották, hogy a teával együtt fogyasztott étel aránytalanul hízlal; csak amikor a 10. században egy orvos megcáfolta ezt a tévhitet, és kimutatta, hogy a tea inkább „tisztítja a szájpadlást” és jó az emésztésnek, kezdték el felszolgálni a kis, tésztába csomagolt ételeket. A legenda szerint egy orvos gyógynövényeket is töltött a tésztákba, hogy páciensei könnyebben megfőzhessék és elfogyaszthassák azokat.
Megszületett a „kínai gyorsétel”, és a Kantoni régión át az egész világot meghódító tésztabatyuk diadalútja a mai napig tart. A Dim Sum-ot főleg reggelire, villásreggelire vagy ebédre fogyasztják, és alig van olyan alapanyag, amit ne csomagoltak volna már tésztába, gőzölve, sütve vagy olajban sütve: húsok és belsőségek, hal és tenger gyümölcsei, zöldségek, tofu és gombák, de akár osztriga, libamáj vagy békacomb is. Az ínyencek finomra vágott szalonnát kevernek a hagyományos ráktöltelékhez, sütés előtt hínárba csomagolják a táskákat, vagy hínárlevet kevernek a tésztába. Az édes változatok is népszerűek: tojáskrémmel, dióval, vízigesztenyével vagy babpasztával töltve. Meglehetősen szokatlan a Sanghajból „áttelepült” Nanxiang Steamed Bun Restaurant tésztájának tölteléke: forró leves. Ez egy olyan különlegesség, amelyet csak útmutatóval lehet szájégetés nélkül elfogyasztani: az evőpálcikával óvatosan kivenni a kosárból, rizsecetbe mártani, a kínai porcelánkanalat „átmeneti parkolóként” használni, a tészta hegyét óvatosan megkóstolni, majd – még óvatosabban – felszürcsölni a forró levest. (Hasonlót kínált Ferran Adrià is másfél évtizede, bár falatnyi, kisebb kivitelben és kanálon tálalva.)
A formai változatosságnak is kevés határa van – kerek, szögletes, tekert, drapírozott, hajtogatott. A régi császári városban, Hszianban, amely a terrakotta hadseregről vált híressé, fecske, kakas, liba és virág formájú Dim Sumokat kínálnak. Shin Pi Mei Wang Rong asszony, a Nanxiang Steamed Bun Restaurant Dim Sum-mestere pedig megtanított minket arra, hogy minden egyes tésztabatyujának pontosan 24 hajtással kell rendelkeznie.
Egyszerű büfékben vagy teaházakban a választék általában fél tucat „klasszikus” batyura korlátozódik, mint a Har Gau (garnélával), a Siu Mai (felül nyitott, sertéshússal és garnélával), vagy a kis kelt tésztás gombócok grillezett sertéshússal (Char Siu Bao). Emellett kínálnak sült taro-tortát (a vízi tormaféle gyökér, amelynek íze a gesztenye és a burgonya között van), gőzölt retek-tortát, congee rizskását, és a nyugati ízlés számára szokatlan Phoenix Claws-t (főnixlábakat): sült, szójaszószban, fokhagymában, chiliben és gyömbérben pácolt, majd gőzölt csirkelábakat.
Az evésnek és az éttermi étkezésnek Hongkongban és egész Kínában különösen nagy jelentősége van. Nem véletlen, hogy a leggyakoribb ebédidőbeli üdvözlés fordítása: „Ettél már?”. Úton-útfélen kioszkok, bódék, utcai kifőzdék, tésztázók, teaházak és éttermek csábítanak. Természetesen a világ összes konyhája képviselteti magát, de földrajzilag a kantoni konyha dominál, és a Dim Sum nevű „kis finomságoknak” különleges hagyománya van. Minden árkategóriában kínált választékával Hongkong nyugodtan eladható a „Dim Sum fővárosaként” – az olcsó büféktől, ahol hajnali hattól laktató sertés-Dim Sumot szolgálnak fel, azokon a számtalan éttermen át, ahol ebédidőben legalább egyórás sorban állás nélkül egy állóhelyet sem kapni, egészen a 3 csillagos Dim Sum menüig – ahol a „fent” szó szerint értendő: az elegáns Tin Lung Heen az ICC felhőkarcoló 102. emeletén található és a Ritz-Carlton szállodához tartozik. A vörös, fekete és terrakotta színekben pompázó étterem az élvezetek modern ázsiai templomaként mutatkozik be, büszkén nevezi magát a „világ legmagasabban fekvő Dim Sum éttermének”, és nemcsak lélegzetelállító kilátással, hanem rendkívül kidolgozott Dim Sum menüvel is elvarázsolja a vendégeket.
Ami a kézügyességet illeti, kevés a különbség a Lin Heung Teahouse-beli Wong úr és a szintén évtizedes tapasztalattal rendelkező Leung Tsang Hoi mester között a Ritz-Carlton rozsdamentes acélban csillogó konyhájában. Hófehér egyenruhájában épp Golden shrimp dumplings-ot (arany garnélarákos batyut) készít bambuszrüggyel és spárgával, ami az egyik „signature dish” (alapétel) kategóriájába tartozik: villámgyorsan milliméter vékonyra nyújtja a tésztát, tölteléket tesz rá, összehajtja, és az éleket körzővel mérthez hasonló, egyenletes hajtásokba rendezi. Végül ollóval egyenesre vágja a tészta felső szélét. Néhány perccel később, amikor az „arany” batyukat finom porcelánon felszolgálják, az ízlelőbimbók számára is eljön az ünnep. Az étlap több mint két tucat különböző Dim Sum-ot tartalmaz, amelyek közül az Aranybatyu mellett a tőkehalikrával koronázott zöldséges-rákos batyuk, a mandulakéregben sült sertéshúsgombócok és a Baked abalone and roasted goose puff (sült abalone és sült libahúsos batyu) számítanak kulináris csúcspontnak: a ropogós omlós tészta, a finomra vágott sült libahús és az abalone (a tengeri csiga, amely éppoly keresett, mint amilyen drága) szimfóniája. Az pedig magától értetődik, hogy a desszertek – a finom fekete szarvasgombás tejdesszerttől a mangókrémes sago-n és pomelón át a hagyományos tojáskrémes tortácskákig – tovább folytatják az ízélményt.
Kevésbé elegáns, de annál elevenebb a hangulat a Causeway Bay-i Choi Fook Royal Banquetben. A 9. emeleti hatalmas étterem, akárcsak a népszerűbb Lin Heung Teahouse, szintén nagyrészt turista- és „hosszú orrú”-mentes. A Hui Yuen Pik csikung-tanárnő köré csoportosuló társaság, mint minden reggel, most is elfoglalta az ablak melletti nagy asztalt. Naponta fél nyolckor találkoznak a közeli Victoria Parkban, hogy a rádióból szóló zenére csikung- és tajcsi-gyakorlatokkal gyűjtsenek erőt, és felfrissítsék lelküket és tüdejüket. A napi reggeli torna számukra éppolyan rituálé, mint az azt követő Dim Sum reggeli. A terem megtelt, sötét egyenruhás felszolgálók ételről ételre pakolják a kerek asztal közepére szerelt forgatható üveglapot: egyszerű congee rizskása és pak choi zöldség mellett ropogós tavaszi tekercsek, kínai omlett újhagymával és sült csirkelábak hoisinszószban, taro-torták és gőzölt rizstészta-tekercsek sertéshússal. Mindehhez különféle teák: jázmin-, fekete- és zöldtea. Beszélgetnek és nevetnek, a hölgyek egymás tálkáiba teszik a finom falatokat, kézről kézre adják a szójaszószt, és teával „koccintanak” egymással.
A Dim Sum Hongkongban a nap első feléhez tartozik, akárcsak a britteknél a délutáni 5 órai tea rituáléja. Nem kell feltétlenül olyan messzire menni az összehasonlításokkal, mint a Welt am Sonntag, amely a Dim Sum-ot egyszer „Ázsia bajor kolbászának” nevezte, mondván, hogy azt is főleg délelőtt fogyasztják, és az is kívül kemény, belül puha. …
Címek
Lin Heung Tea House
Hagyományos 20-as évekbeli teaház, ahol az idő mintha megállt volna; Dim Sum-kínálat szervírozókocsiból, kedvező árak, angol nyelvű étlap nincs.
160–164 Wellington Street, Central
Tin Lung Heen
3 csillagos étterem az ehhez illő Dim Sum-kínálattal és lélegzetelállító kilátással egy 490 méter magas felhőkarcoló 102. emeletén. Dim Sum csak ebédidőben kapható, mindenképp foglaljon időben!
Ritz-Carlton Hotel, International Commerce Centre, 1 Austin Road West, Kowloon
Luk Yu Tea House
Szinte minden útikönyv említése tette a Luk Yu-t Hongkong leghíresebb teaházává, és ez a hírnév tükröződik a portások és pincérek önbizalmában is. 30-as évekbeli, ázsiai inspirációjú art déco hangulat és klasszikus Dim Sum-kínálat, angol étlap, magasabb árak.
24–26 Stanley Street, Central
One Dim Sum
A Michelin-csillaggal kitüntetett kis étterem a Prince Edward metróállomás közelében, kb. 40 férőhellyel, ebédidőben kétszer ennyien várnak az étterem előtt. Sorszámot kell húzni, a várakozási időt legjobban az étlap (angol nyelven is) tanulmányozásával lehet eltölteni, amelyen be kell jelölni a kívánt ételeket. Inni csak teát lehet, az árak mérsékeltek.
Kenwood Mansion, 15, Playing Field Road, Mongkok, Kowloon
Choi Fook Royal Banquet
Hatalmas étterem és autentikus Dim Sum-kínálat a Victoria Park közelében; alig van turista, angol nyelvű étlap nincs.
Windsor House, 9. emelet, 311 Gloucester Road, Causeway Bay
Dimdimsum Dimsum Specialty Store
Kicsi, egyszerű étterem fiatal közönséggel és nagyon jó, nagyon kedvező árú Dim Sum-kínálattal; itt kizárólag Dim Sum kapható, egész nap, tehát este is!
23 Man Ying Street, Jordan, Kowloon
Nanxiang Steamed Bun Restaurant
Szép étterem kiváló sanghaji stílusú tésztabatyu-kínálattal; az étlap (angol nyelven is) mintegy 70 fajtát tartalmaz. Feltétlenül kóstolja meg: a forró levessel töltött batyukat, a ropogós, halas töltelékű tavaszi tekercseket és a rákikrás batyukat.
Shops 305–8, 3. emelet, Causeway Bay Plaza 1
Szívmelengető falatkák
Text von Nicole Schmidt
Fotos von Heimo Aga
Es sind nur wenige Stufen, die von der schmalen Wellington Street im Herzen Hongkongs hinauf ins Lin Heung Tea House führen, doch sie beamen den Besucher in die Vergangenheit: Die Welt der glitzernden Shoppingmalls und kühnen Wolkenkratzer bleibt draußen, in dem Riesensaal mit den großen runden Tischen und den surrenden Ventilatoren, die träge an der Decke kreisen, hat sich seit den dreißiger Jahren nichts Wesentliches verändert. Hier lebt noch das alte Hongkong. Alte Frauen in weiten Hosen und Mao-Jacken, hinter überdimensionalen Tageszeitungen verschwindende alte Männer. Keine „Langnase“ weit und breit. Gesprochen wird ausschließlich kantonesisch. Das Publikum ist bunt gemischt, Alte und Junge, chinesisch, westlich, ärmlich, gutbürgerlich Gekleidete, eine scheinbar klassenlose Vielfalt in einer Atmosphäre von liebenswertem Grind. Viele kommen täglich hierher, allein, um sich zu unterhalten, Tee zu trinken, Zeitung zu lesen – und vor allem um Dim Sum zu essen, jene kleinen gefüllten Teigtaschen, -rollen und -knödel, für die die kantonesische Küche berühmt ist und die in der ehemaligen Kronkolonie in besonderer Vielfalt und Qualität zu finden sind.
A Lin Heung már kora délelőtt dugig van. A nagy fémkannákat cipelő alkalmazottak az éhes érkezők között próbálnak utat törni maguknak egy szabad szék után kutatva, hogy feltöltsék a teához szükséges forró vízzel az asztalokat. A hangzavar, a csészék csörömpölése és a nagyüzemi étkezdei atmoszféra ellenére a helynek van valami otthonos bája – feltéve, ha az ember nem szenved klausztrofóbiában, és meg van győződve arról, hogy az asztalszomszédok csak azért öblítik át a pálcikáikat és csészéiket a teával teli tálkákban, hogy felmelegítsék az edényeket, és nem azért, mert nem bíznak a konyhai mosogatókban. …
A Dim Sum-ot itt még a hagyományos módon szolgálják fel, bár a „felszolgálás” nem pontos kifejezés. A gőzölgő bambuszkosárkákba rejtett ételeket szervírozókocsikon tornyozzák fel, majd tolják végig a vendégtéren: gőzölt táskák, apróra vágott sertéshússal, garnélával és zöldséggel töltve, sült rizstészta-tekercsek, kelt tésztából készült gombócok grillezett húsos töltelékkel. Mivel a Dim Sum korántsem csak tésztabatyukat jelent, kapható még gőzölt csirkeláb, pácolt kacsazúza vagy halhólyag-ragu csirkedarabokkal. Az ínyencek a gőzölt változatokkal kezdik, mielőtt áttérnének a nehezebb, olajban sült ételekre.
Az éhes vendégek a kocsik köré csoportosulnak, hiszen senki sem akarja kockáztatni, hogy épp a sertéshúsos-májas táskák vagy a lótuszpasztával töltött édes gombócok fogyjanak el, mire a guruló kínálat az ő asztalához ér (stratégiailag a legjobb a konyhaajtóhoz közel helyezkedni, ahol a teli kocsikat kitolják az étterembe). A felszolgálóhölgyeket nem lehet kihozni a sodrukból; sztoikus nyugalommal osztogatják a kosárkákat, de csak azután, hogy lepecsételték a vendég képeslap méretű étlapját. Papír nélkül nincs pecsét, pecsét nélkül pedig nincs étel (kantoni nyelvtudás nélkül pedig fél óra „tanulóidő” vár az emberre korgó gyomorral, mire átlátja a procedúrát).
A Lin Heung szűk konyhájában Wong, a Dim Sum-mester hajnali négy óta futószalagon gyártja a tésztabatyukat. A fapadon egy fémtálban várja a töltelék: sertéshús, garnéla és bambuszrügy. Mellette rizslisztből készült tésztakupac, amiből a mester körömnyi darabokat tép le, majd egy lapos késsel vékony körökké lapít; a kést közben folyamatosan olajos kendőn húzza végig, hogy a tészta ne ragadjon le. Ezután minden tésztalapot megtölt, összehajt, és – mint a gyorsított felvételen – néhány mozdulattal azonos formájú batyukat hajtogat belőlük. Az ötfős adagokat perforált sütőpapírral bélelt bambuszkosárkákba teszi, amelyekben mérettől függően öt-tíz percig gőzölik őket. Napi termelés: 3000 kosárka.
Ami ilyen könnyedén néz ki, a gyakorlatlan próbálkozónak komoly nehézségeket okoz: a tészta az asztalhoz és mind a tíz ujjához ragad, csak épp egymáshoz nem; a töltelék kibuggyan, a batyu formája pedig nem egy szépen hajtogatott félholdra, hanem egy padlóra ejtett gombócra hasonlít. Talán a liszt volt túl finom vagy túl durva, a tészta túl nedves, vagy az asztallap hőmérséklete túl magas? A gömbölyű, aprított és grillezett sertéshússal töltött gombócokhoz (Buns) használt kelesztett tészta – ellentétben a hajnalban készülő rizslisztes tésztával – már előző nap elkészül, diónyi darabokra osztják, kézfejjel fél-laposra nyomkodják, megtöltik, és kis gombócokká formálják.
Wong mester több mint négy évtizede dolgozik a Lin Heungban. A receptek elvileg alig változtak, meséli egy rövid szünetben, bár mostanában kevesebb olajat használnak, mert egyre több vendég akar egészségesebben és kevésbé zsírosan étkezni. A tökéletes Dim Sum titkát a mesterétől tanulta – hosszú éveken át tartó gyakorlással. Az, hogy minden nap hajnali háromkor kell kelnie, sosem zavarta. „Szeretem a munkámat” – mondja –, „csak az sikerül igazán jól, amit teljes szívvel csinál az ember.”
„Ami megérinti a szívet” – ez a leggyakoribb fordítása a Dim Sum-nak, de jelentheti azt is, hogy „szívvel”, tehát szeretettel készítették. A krónikák szerint a kínai császár annak idején „szívében megérintett” volt, amikor először szolgáltak fel neki kis töltött batyukat. A kulinárisan unatkozó uralkodó kivégzéssel fenyegette szakácsait, ha nem állnak elő naponta újabb kreációkkal. Így nem annyira a kulináris kreativitás, mint inkább a kétségbeesés késztette az egyik szakácsot arra, hogy a császár második reggelijéhez a köznép ételeiből merítsen ihletet, és csirke-, hal-, hús- és zöldségmaradékokat töltsön a tésztába.
A Dim Sum elválaszthatatlan a teázástól, a kínai „Yum Cha” kifejezést gyakran szinonimaként használják. Eredetileg Kína teaházaiban egyáltalán nem szolgáltak fel ételeket, mivel azt tartották, hogy a teával együtt fogyasztott étel aránytalanul hízlal; csak amikor a 10. században egy orvos megcáfolta ezt a tévhitet, és kimutatta, hogy a tea inkább „tisztítja a szájpadlást” és jó az emésztésnek, kezdték el felszolgálni a kis, tésztába csomagolt ételeket. A legenda szerint egy orvos gyógynövényeket is töltött a tésztákba, hogy páciensei könnyebben megfőzhessék és elfogyaszthassák azokat.
Megszületett a „kínai gyorsétel”, és a Kantoni régión át az egész világot meghódító tésztabatyuk diadalútja a mai napig tart. A Dim Sum-ot főleg reggelire, villásreggelire vagy ebédre fogyasztják, és alig van olyan alapanyag, amit ne csomagoltak volna már tésztába, gőzölve, sütve vagy olajban sütve: húsok és belsőségek, hal és tenger gyümölcsei, zöldségek, tofu és gombák, de akár osztriga, libamáj vagy békacomb is. Az ínyencek finomra vágott szalonnát kevernek a hagyományos ráktöltelékhez, sütés előtt hínárba csomagolják a táskákat, vagy hínárlevet kevernek a tésztába. Az édes változatok is népszerűek: tojáskrémmel, dióval, vízigesztenyével vagy babpasztával töltve. Meglehetősen szokatlan a Sanghajból „áttelepült” Nanxiang Steamed Bun Restaurant tésztájának tölteléke: forró leves. Ez egy olyan különlegesség, amelyet csak útmutatóval lehet szájégetés nélkül elfogyasztani: az evőpálcikával óvatosan kivenni a kosárból, rizsecetbe mártani, a kínai porcelánkanalat „átmeneti parkolóként” használni, a tészta hegyét óvatosan megkóstolni, majd – még óvatosabban – felszürcsölni a forró levest. (Hasonlót kínált Ferran Adrià is másfél évtizede, bár falatnyi, kisebb kivitelben és kanálon tálalva.)
A formai változatosságnak is kevés határa van – kerek, szögletes, tekert, drapírozott, hajtogatott. A régi császári városban, Hszianban, amely a terrakotta hadseregről vált híressé, fecske, kakas, liba és virág formájú Dim Sumokat kínálnak. Shin Pi Mei Wang Rong asszony, a Nanxiang Steamed Bun Restaurant Dim Sum-mestere pedig megtanított minket arra, hogy minden egyes tésztabatyujának pontosan 24 hajtással kell rendelkeznie.
Egyszerű büfékben vagy teaházakban a választék általában fél tucat „klasszikus” batyura korlátozódik, mint a Har Gau (garnélával), a Siu Mai (felül nyitott, sertéshússal és garnélával), vagy a kis kelt tésztás gombócok grillezett sertéshússal (Char Siu Bao). Emellett kínálnak sült taro-tortát (a vízi tormaféle gyökér, amelynek íze a gesztenye és a burgonya között van), gőzölt retek-tortát, congee rizskását, és a nyugati ízlés számára szokatlan Phoenix Claws-t (főnixlábakat): sült, szójaszószban, fokhagymában, chiliben és gyömbérben pácolt, majd gőzölt csirkelábakat.
Az evésnek és az éttermi étkezésnek Hongkongban és egész Kínában különösen nagy jelentősége van. Nem véletlen, hogy a leggyakoribb ebédidőbeli üdvözlés fordítása: „Ettél már?”. Úton-útfélen kioszkok, bódék, utcai kifőzdék, tésztázók, teaházak és éttermek csábítanak. Természetesen a világ összes konyhája képviselteti magát, de földrajzilag a kantoni konyha dominál, és a Dim Sum nevű „kis finomságoknak” különleges hagyománya van. Minden árkategóriában kínált választékával Hongkong nyugodtan eladható a „Dim Sum fővárosaként” – az olcsó büféktől, ahol hajnali hattól laktató sertés-Dim Sumot szolgálnak fel, azokon a számtalan éttermen át, ahol ebédidőben legalább egyórás sorban állás nélkül egy állóhelyet sem kapni, egészen a 3 csillagos Dim Sum menüig – ahol a „fent” szó szerint értendő: az elegáns Tin Lung Heen az ICC felhőkarcoló 102. emeletén található és a Ritz-Carlton szállodához tartozik. A vörös, fekete és terrakotta színekben pompázó étterem az élvezetek modern ázsiai templomaként mutatkozik be, büszkén nevezi magát a „világ legmagasabban fekvő Dim Sum éttermének”, és nemcsak lélegzetelállító kilátással, hanem rendkívül kidolgozott Dim Sum menüvel is elvarázsolja a vendégeket.
Ami a kézügyességet illeti, kevés a különbség a Lin Heung Teahouse-beli Wong úr és a szintén évtizedes tapasztalattal rendelkező Leung Tsang Hoi mester között a Ritz-Carlton rozsdamentes acélban csillogó konyhájában. Hófehér egyenruhájában épp Golden shrimp dumplings-ot (arany garnélarákos batyut) készít bambuszrüggyel és spárgával, ami az egyik „signature dish” (alapétel) kategóriájába tartozik: villámgyorsan milliméter vékonyra nyújtja a tésztát, tölteléket tesz rá, összehajtja, és az éleket körzővel mérthez hasonló, egyenletes hajtásokba rendezi. Végül ollóval egyenesre vágja a tészta felső szélét. Néhány perccel később, amikor az „arany” batyukat finom porcelánon felszolgálják, az ízlelőbimbók számára is eljön az ünnep. Az étlap több mint két tucat különböző Dim Sum-ot tartalmaz, amelyek közül az Aranybatyu mellett a tőkehalikrával koronázott zöldséges-rákos batyuk, a mandulakéregben sült sertéshúsgombócok és a Baked abalone and roasted goose puff (sült abalone és sült libahúsos batyu) számítanak kulináris csúcspontnak: a ropogós omlós tészta, a finomra vágott sült libahús és az abalone (a tengeri csiga, amely éppoly keresett, mint amilyen drága) szimfóniája. Az pedig magától értetődik, hogy a desszertek – a finom fekete szarvasgombás tejdesszerttől a mangókrémes sago-n és pomelón át a hagyományos tojáskrémes tortácskákig – tovább folytatják az ízélményt.
Kevésbé elegáns, de annál elevenebb a hangulat a Causeway Bay-i Choi Fook Royal Banquetben. A 9. emeleti hatalmas étterem, akárcsak a népszerűbb Lin Heung Teahouse, szintén nagyrészt turista- és „hosszú orrú”-mentes. A Hui Yuen Pik csikung-tanárnő köré csoportosuló társaság, mint minden reggel, most is elfoglalta az ablak melletti nagy asztalt. Naponta fél nyolckor találkoznak a közeli Victoria Parkban, hogy a rádióból szóló zenére csikung- és tajcsi-gyakorlatokkal gyűjtsenek erőt, és felfrissítsék lelküket és tüdejüket. A napi reggeli torna számukra éppolyan rituálé, mint az azt követő Dim Sum reggeli. A terem megtelt, sötét egyenruhás felszolgálók ételről ételre pakolják a kerek asztal közepére szerelt forgatható üveglapot: egyszerű congee rizskása és pak choi zöldség mellett ropogós tavaszi tekercsek, kínai omlett újhagymával és sült csirkelábak hoisinszószban, taro-torták és gőzölt rizstészta-tekercsek sertéshússal. Mindehhez különféle teák: jázmin-, fekete- és zöldtea. Beszélgetnek és nevetnek, a hölgyek egymás tálkáiba teszik a finom falatokat, kézről kézre adják a szójaszószt, és teával „koccintanak” egymással.
A Dim Sum Hongkongban a nap első feléhez tartozik, akárcsak a britteknél a délutáni 5 órai tea rituáléja. Nem kell feltétlenül olyan messzire menni az összehasonlításokkal, mint a Welt am Sonntag, amely a Dim Sum-ot egyszer „Ázsia bajor kolbászának” nevezte, mondván, hogy azt is főleg délelőtt fogyasztják, és az is kívül kemény, belül puha. …