Christian Grünwald szövege
Christian Millau írta a „Bonjour Autriche“ című előszót, amelyben gratulált az osztrák konyhának az újonnan megtalált identitásához. Igaz volt, hiszen valóban egyre több konyhafőnök koncentrált a hazai konyha finomítására, és ezzel elképzelhetetlen elismertséget vívtak ki a vendégek és a kritikusok körében.
Ismét finom módon élvezték a beuschelt (tüdőtokányt) és a tepertőgombócot, örültek az „Amuse-Gueule“-nek a „Gabelbissen“ helyett. A pacal, a polenta, a borjúpecsenye és a liwance ismét ízletes és népszerű tételek voltak az étlapokon. Nagyra értékelték az új, könnyű, regionális alapanyagokból készült alkotásokat, egyúttal felfedezték a csak nemrégiben könnyebben hozzáférhető tengeri halak és gyümölcsök addig ismeretlen, friss pompáját: az étlapokon drága tételekként szerepelt a rombuszhal, a nyelvhal, a vörös márna, a kaviár és a homár, lehetőleg sáfránnyal, fehér szarvasgombával & Co.-val kombinálva. Az első A la Carte-történet a minőségi sertéshús utáni vágyakozásról 1989-ben jelent meg. – A legutóbbi számban még mindig kerestük, de legalább rátaláltunk.
Pontosabban a nyomtatott első mű címe „Gault Millau-A La Carte“ volt. A francia kalauz plakettjének felhelyezése a névvel, amely akkoriban mindig vidám elszólásokra (Gaul mi au) adott okot, egy francia-osztrák gourmet világ létrehozásának nem túl hosszú életű kísérlete volt. Tizenegy kiadás után, 1990 tavaszán az A La Carte felhúzta a szóló zászlót, és innentől egyedül hajózott a kulináris világóceánokon. „A Nouvelle Cuisine teljes képtelenség“ – dühöngött akkoriban a négyről három szakács sapkára visszaminősített Paul Bocuse, aki egy interjúban Monsieur Millau kutyájának rossz kedvét okolta a negatív teszteredményért.
Az Obauer testvérek éttermét még Lebzelternek, Heinz Hannerét pedig Marienhofnak hívták. Az ország legjobb 6 étterme a Zoll/Bregenz, Steirereck/Wien, Bleibergerhof/Bad Bleiberg, Bacher/Mautern, La Tour/Perchtoldsdorf és az Eschlböck/Mondsee volt. Werner Matt, aki már akkor konyhafőnök-legenda volt, éppen nem rendelkezett saját étteremmel.
Az 1. számból sem hiányoztak a pikáns történetek. „Inkább galamb, mint sólyom“ címmel Hans Dichand médiamágnással vacsoráztak Reinhard Gerer Korso éttermében, aki az Armagnac mellett filozofálgatni kezdett, és lelkesen mesélt Robert Maxwell brit sajtócézár hosszú lábú szépségeiről.
Főszerkesztőként Christoph Wagner működött, a kiadó D&R-Verlag többségi tulajdonosa Hans Schmid volt, aki a GGK reklámügynöksége, valamint a Wiener/Wienerin tulajdonosaként az ország legfontosabb médiavállalkozója volt abban az időben.
Már 1988-ban keresték Bécs állítólagos „utolsó bódéit“ (Beisl) – a konyha regionalizációja során ennek a kategóriának a temetkezési vállalkozóinak szerencsére kevés dolguk volt. Az Arnethgasséban található Peter’s Beisl akkoriban az új bécsi konyha legmodernebb képviselőjének számított. Ugyanakkor Peter Kirischitzt egy kritikában megfeddték: „… pont egy bódéban illene tudni, hogy a bécsi szeletet (különösen, ha sertésből van) nem szabad csontig átsütve tálalni.“ Mellesleg: Karl Obauer a hús népies klopfolását így kommentálta: „Így akár az orrfújó kendőmet is panírozhatnám.“
Még rosszabbnak tűnt a helyzet a Sacherben: „A mezei vendéget szeretetlenül a tányérra tett átlagos ételekkel etetik, olyan főpincérek, akik többre tartják magukat másoknál, elutasítóak, és ha megalapozott kritikát fogalmaz meg, legfeljebb gúnyolódást arat.“
A jó szivarok 1988-ban Ausztriában a dohány-monopólium miatt még inkább csempészárunak számítottak. Annál nagyobb volt a meglepetés, hogy egy vakteszten a sokat dicsért Davidoff No. 2 csak a harmadik helyet szerezte meg a Siboney és Montecristo Coronas mögött. – És ma már hiába keresünk legális helyet a „Smoke“-hoz utána…
Az 1985-ös borbotrány még frissen élt az emlékekben, ki voltak éhezve a külső elismerésre. Így dicsérte Christian Millau Ausztria fehérborait. Hogy a Veltelinik részben jobbak voltak, mint a Rizlingek, akkoriban kis szenzációnak számított. És az osztrák vörösboroknak is potenciált tulajdonított Millau: „A Blaufränkisch mindenképpen jobb, mint a legtöbb Beaujolais-nk.“
A 25 éves A la Carte visszatekintése majdnem egy különszámot tenne ki – azt lehet, hogy az 50. évfordulónál csináljuk. Helyette inkább egy ínyenc ábécé, amely a kulináris trendeket tárgyalja jelenleg és a jövőben. Lapozzon egyet, és mindent tudni fog, az A-tól, mint a hangya, a Z-ig, mint a Buddha keze citron.