A-La-Carte

Tea a kávéból (2012/2)

Címek


A legújabb kávétrend kissé megkérdőjelezi az eszpresszó-rajongók eddigi értékrendjét: a filterkávé újra hódít, ezúttal azonban nemes, kézműves és végtelenül differenciált formában.

Szöveg: Florian Holzer · Fotók: Julia Stix

Hogyan történhetett ez? Hogyan válhatott a filterkávé, amelyről azt hittük, hogy sikeresen elfeledtük, hirtelen nemcsak újra elérhetővé, hanem hippivé, trendivé, és New Yorkban a legmenőbb forró itallá? Kíméletes pörkölés, harmonikus keverék, mikrométeres pontosságú őrlés, pontos adagolás és technikailag precíz elkészítés a pontos nyomásnak, pontos vízhőmérsékletnek és mennyiségnek köszönhetően, olvadó crema, három korty koncentrált kávéemulzió érzéki pillanata – vajon tényleg vége ennek az egésznek, a múlté lett, egy tévedés volt?

Nem. És az új filterkávé-dolognak semmi köze sincs a múlt boldogtalan idők elviselhetetlen, csöpögtetett forró italához. Még csak nem is akarja magát „filterkávénak” nevezni (bár pontosan az), mert a visszautasítás elkerülhetetlen lenne – mondja Tobias Radinger, aki a Kaffeefabrik üzemeltetőjeként az úgynevezett „Third Wave”, a harmadik kávéhullám egyik vezéralakja; átmenetileg a „Slow Coffee” elnevezéssel próbálkoznak. Ami egyébként elég jól is hangzik.

A „Third Wave” gondolata – akárcsak az egész trend – az USA-ból származik. A folyamatosan melegített, átfolyós kávé őskora, amelyet ott az éttermekben szomjoltásra vagy az étkezések kísérőjeként isznak, volt az USA kávékolonizációjának első hulláma, a Seattle-ből kiinduló eszpresszó-forradalom és az ízesített tejeskávé meghonosítása pedig a második. Aztán néhány őrült Oaklandben, Portlandben és San Franciscóban megelégelte a mogyoróízű forró tejet, és elgondolkodtak azon, hogyan lehetne a kávét teljesen tisztán élvezni, hogyan lehetne kiérezni a különböző származási helyek, különböző ültetvények, sőt még a különböző hegyoldalak közötti különbségeket. „Ezek azok a tetovált srácok, akik fixi biciklivel járnak dolgozni” – emlékszik vissza Robert Gruber, Ausztria egyik legképzettebb „kávéfőzője” (Brewer), amikor Portlandben (Oregon) megismerkedett ezzel a kávéfilozófiával.

Az új filterkávé elemző potenciálja hatalmas – magyarázza Gruber. Az ötlet végül is nem a nagymama-kávéból ered, hanem az úgynevezett „cupping”-ból, a langyos főzött kávé szürcsöléséből és kiköpéséből, amellyel ősidők óta a kávévilágban mindenütt tesztelik a kávészállítmányok minőségét és aromás potenciálját. Egy rejtélyes tudomány, amely még a gyakorlott borbírálók számára is idegen. Ahhoz azonban, hogy trenddé váljon, természetesen még szükség volt egy rituálé színpadra állítására és az eszközök kultuszának elindítására. Sikerrel.

Ha belépünk Robert Gruber elbűvölő kávélaboratóriumába, a POC-ba („people on caffeine”), amely az Alserkirche egyik kis melléképületében található a Schlösselgasséban, természetesen kérhetünk egy eszpresszót. Ez is határozottan más, mint a megszokott: világosabb pörkölésű, gyümölcsös jegyekkel és magas savtartalommal, olyan eszpresszó, amilyet az új kávéfőzők szeretnek – de gyorsan megrendelhető, elkészíthető és megiható. Ha viszont Gruber specialitását, a filterkávét szeretnénk megkóstolni, az egy beszélgetéssel kezdődik. Tisztázni kell ugyanis, milyen eszköz kerüljön bevetésre: a kávéfőzők körében nagyra becsült, az USA-ból származó „Chemex” üvegkanna, a kultikus Hario gyártó kerámia filtertartói, egy úgynevezett „Aeropress” – a francia dugattyús kávéfőző szűrős továbbfejlesztése –, vagy akár a látványos, ritka és bonyolultan kezelhető szifon. Aztán természetesen azt is tisztázni kell, milyen filtert használjanak: finomabbat vagy durvábbat, papírt vagy fémet, továbbá meg kell határozni az őrlési fokot és természetesen a kávé származási helyét.

És ekkor elkezdődik a rituálé. A kávéfőző pontosan temperált vizet tölt egy fémkannába, amely kissé egy Philippe Starck 90-es évekbeli elvetett tervére emlékeztet, de éppen a japán Hariótól származik; sajnos drága és sajnos elkerülhetetlen, ahogy Tobias Radinger elismeri. Mert a kanna hosszú, keskeny csőrével a víz pontosan oszlatható el a filterben – először kávé nélkül, hogy a papír aromáit kimossák, majd a frissen őrölt kávéporral. És ez a vízszétosztás rendkívül fontos: ezzel, az őrlési fokkal és a filtersűrűséggel szabályozzák az átfolyási sebességet és a kioldódás egyenletességét. Ezen tényezők mindegyike határozza meg, hogy a kávé végül ideális esetben telten aromás, gyümölcsös és lágy, híg vagy túlextrahált lesz-e. „A ráöntés rituáléja olyan, mint a jóga” – mondja Robert Gruber. A kávé aztán valamikor elkészül, Gruber a Riedel „O” sorozatú poharaiban szervírozza: „végül is kár lenne ekkora erőfeszítést tenni a kávé aromáinak kicsalogatására, hogy aztán egy vastag falú bögrében szervírozzuk”. Az eredmény elképesztő. Valóban, ennek az italnak, amely ott áll egy üvegkannában az asztalon, több köze van a fekete teához, mint a kávéhoz; a felhasznált kávétól függően érezni benne a bergamottot, a jódozott algát, a húslevest, a pacsulit. Lenyűgöző. És nem szűnik meg lenyűgözőnek lenni, amikor az ember észreveszi, mennyire változnak az idővel a kávé aromái, szerkezetei és kifejezésmódja. Johannes Runge Hamburgból, ahol az új filtertrend már valamivel régebben megérkezett, mint Ausztriába – Tobias Radinger második embere a Kaffeefabrikban –, bemutatja ezt azzal, hogy ugyanazt a kávét egyszerre készíti el a Chemex-kannával és az Aeropress-szel: az egyik gyümölcsös és lágy, a másik fanyar és fás, először, aztán a préselt egyre komplexebbé válik, fejlődik... egy deja vu, pontosan így kóstoljuk és élvezzük a borokat már évtizedek óta.

Ha valami ennyire komplex, akkor természetesen versenyezni is lehet vele. Barista-bajnokságokon, mint például márciusban Grazban, vagy a júniusi bécsi világbajnokságon, ahol többek között saját Brewers Cupot is rendeztek. Itt arról van szó, hogy egy előre megadott kávét bármilyen filterezési módszerrel a lehető legjobban elkészítsenek, a lehető legjobban értelmezzenek, egy második fordulóban pedig saját kávéval induljanak, azt elmagyarázzák, majd úgy készítsék el, hogy az megfeleljen a leírásnak.

Az eszpresszó és az új filterkávé mindenesetre egyáltalán nem zárják ki egymást – nyugtat meg Radinger. „Amikor reggel bejövök az üzletbe, pontosan tudom, hol vagyok otthon.” De ott, ahol sok idő van, ahol az emberek hosszan ülnek együtt beszélgetni – kávéról vagy másról –, ott a „kortyolgatás” (sipping) nagyon is rendben van. És lehetővé teszi, hogy az eredeti kávékat, az ültetvényeket, a talajokat teljesen másképp érzékeljük – véli a Kaffeefabrik alkotója. „Olyan ez, mint zenét hallgatni egy igazán jó sztereó berendezésen.”

Az USA mindkét partvidékének nagyvárosaiban, Londonban, Tokióban, és különösen Skandináviában és a Benelux államokban az új filterkávé a kávészcénában régóta egyenrangú státuszt vívott ki magának az eszpresszó mellett. Hogy ez Bécsben, Grazban és Salzburgban is így lesz-e? Várjunk, és igyunk olyan kávét, amelynek tea íze van.

POC „People On Caffeine“
Schlösslgasse 21, 1080 Bécs
Hé.–Pé. 8–17 óra

Kaffeefabrik
Favoritenstraße 4–6, 1040 Bécs
Tel.: 0660/569 88 60,
Hé.–Pé. 8–18 óra
www.kaffeefabrik.at

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!