Szuper gumó
A banális jelző szóba sem jöhet. Ausztria szakácselitje a burgonyát nemcsak köretként, hanem önálló fogásként is felfedezte magának.
Szöveg: Claudia Schemerl-Streben | Fotók: Stephanie Golser
Hétfő délelőtt, 7 óra. Christa Hobiger kisbuszával és egy tonna rakománnyal a fedélzeten járja Bécset. Első állomás: a Le Ciel étterem. A gazdasszony a szállítói bejárat előtt parkol le, és átad Jacqueline Pfeiffer konyhafőnöknek két ládányi apró, fehér húsú Cyclame burgonyát, amelyből néhány órával később krémes püré készül. Tíz autóperccel arrébb a Meinl am Graben főcukrásza, Josef Haslinger a csemegeüzlet zöldségeskosaraiból kiválogatja a legszebb lisztes példányokat, amelyeket egy emelettel feljebb, a cukrászműhelyben túróval együtt könnyű gombóctésztává dolgoz fel. Ezzel egy időben a Die Burgermacher slow-food üzlet üzemeltetői kést ragadnak, és sorozatban faragják a kék-lila márványozott Blue Salad Potato fajtából a szabálytalan hasábokat a sült krumplihoz.
A Waldvierteli Demeter-gazda, Christa Hobiger akár 40 különböző burgonyafajtát termeszt 681 méteres tengerszint feletti magasságban, három hektáron. Betakarítás idején kerek, hosszúkás, nagy, kicsi, sima vagy erősen görbült gumókat húz ki a földből – mindegyik egyedi darab. Ilyen például a kerek Barbara sárga-lila foltos héjjal és sárga hússal, a hosszúkás bambergi kiflikrumpli sárga-rózsaszínes héjjal, krémes belsővel és diós aromával, vagy a formájában a nemesgombára emlékeztető szarvasgomba-burgonya földes ízzel, fekete-kék vastag héjjal és sötétlila húsával, amelyet néhol fehér foltok tarkítanak. Éppen az ibolyaszínű burgonyák voltak azok, amelyeket egy gazda hozott neki 17 évvel ezelőtt, és amelyek felkeltették Hobiger érdeklődését az optikailag és aromásan is értékes ritkaságok iránt. Akkoriban azonban nem volt piac a színes egzotikumoknak. Hobiger a termést a sertéseivel etette meg. Ma már a rétegterméknek megvan a rajongótábora: öt évvel ezelőtt a gazdasszony 18 másik termelővel és vendéglátóipari vállalkozással együtt megalapította az Erdäpfelregion Lainsitztal (=Erpfi) szövetséget, hogy felelevenítse az elfeledett ritkaságokat. A kísérlet sikerült: Bécs ma már a waldvierteli ritka burgonyafajták fő központjának számít. Szállítanak az Aus gutem Grund (Donaustadt) és St. Josef (Neubau) biopiacokra, olyan éttermekbe, mint az Österreicher im MAK, Aubergine, Meinl am Graben és a Le Ciel, ahol Jacqueline Pfeiffer konyhafőnök a püréjéhez a kívül piros, belül krémes színű Cyclame fajtára esküszik, még akkor is, ha az apró példányok pucolása sok munkával jár. Még a határon túlra is szállítanak: a neves német sztárséf, Heinz Winkler, Aschauból ad le rendszeres rendeléseket. Az Erpfibauern menetrendjében szerepel továbbá a müncheni Bayerischer Hof luxusszálloda étterme is.
A fő betakarítási időszak Hobiger számára szeptember közepén kezdődik és október közepén ér véget. Az első példányokat júliusban hozzák a felszínre. Viszonylag későn, mert a Weinviertellel ellentétben a tápanyagigényes burgonya a hűvösebb Waldviertelben lassabban nő, a vegetációs időszak akár öt hónapig is tarthat. „A talaj szegényebb, de ásványi anyagokban gazdagabb. Ez ugyan kisebb hozamot jelent, de cserébe koncentráltabb ízt.” Míg a hagyományos bioburgonyák esetében hektáronként mintegy 23 000 kilogramm terméssel számolhatunk, a ritkaságok hozama esetenként 2000 kilogrammra korlátozódik. „Egy időjárási szempontból rossz évben az elültetett szarvasgomba-burgonyából csak három darabot kapunk vissza.” Az olyan különlegességek, mint a Blaue Elise, a Salinka és a Pinki, Hobigernél egymás mellett nőnek a szabad ég alatt, mesterséges öntözés nélkül. Az egyes fajtákat azokról a különböző magasságokról lehet felismerni, amelyekig a fehér, lila vagy rózsaszín virágú leveles száruk ér. Míg az új nemesítésű tömegfajták egyöntetűen alacsonyak maradnak, Hobiger különlegességeinek magassága 40 és 150 centiméter között változik. A kerek-ovális, rózsaszín-piros húsú Rote Emma például egy lila-zöld szártőről ismerhető fel, így a gazdasszonynak nem kell megjelölnie a sorokat a parcelláiban. Erre a krumplibogárnak sincs szüksége, amely ínyencként leplezte le magát, és előszeretettel táplálkozik a burgonyaritkaságokkal. Petéit a levelek fonákjára rakja, amelyekből rövid időn belül lárvák kelnek ki, amelyek fokozatosan lerágják a növényt, és ezzel tönkretehetik az egész termést. Ellenintézkedésként Hobiger kimegy a mezőre, és a bogarakat kosarakba rázza, vagy a Demeter-gazdálkodásban engedélyezett Bacillus Thuringiensist permetezi ki, amely hasmenést okoz a lárváknál, és így teszi őket ártalmatlanná.
A burgonya számára azonban a nem megfelelő tárolás is halálos lehet. Négy és nyolc fok közötti hőmérsékleten, sötétben, megfelelő szellőzés és kb. 80 százalékos állandó páratartalom mellett a konzisztencia egész télen ropogós marad, és a zöldség nem kezd el csírázni. Olyan feltételek ezek, amelyeket egy szupermarketben nem lehet biztosítani: az áru erős fénynek van kitéve, és a meleg hőmérséklet megviseli. A következmény: a burgonya felszabadítja a mérgező szolanin nevű keserűanyagot – ami a héján megjelenő csúnya zöld foltokról ismerhető fel –, és ráncos gumókká mutálódik, amelyek kihajtanak és ehetetlenné válnak. Néhány fajta azonban az optimális tárolás ellenére is elveszíti kulináris értékét. Míg az olyan főznivaló példányok, mint a Pink Fir Apple, tavasszal is ugyanolyan ízletesek, mint ősszel, a Linzer Delikatesse a zsírosabb állagával csak karácsonyig őrzi meg az ideális konzisztenciáját, és tavasztól a belseje vizes lesz. Ez egy olyan hátrány, amelyet részben a primőrburgonyánál is el kell fogadni, mert a keményítő csak hosszabb vegetációs idő alatt alakul ki.
Szűk keresztmetszeteket érzékel nyáron a Langenlebarn-i Paradewirt (kiváló vendéglős), Josef Floh is, aki júniustól júliusig nem szolgál fel pürét: „A burgonya nem feldolgozható, a víztartalma egyszerűen túl magas számomra.” Az év többi részében azonban Floh nem hagy ki egy hetet sem anélkül, hogy az egyik öt beszállítója ne látná el standard és speciális fajtákkal, mint például a Mühlviertler Mehlige, a Rosa Tannenzapfen vagy az Erika. Ezek finomított köretként vagy főszereplőként kerülnek a tányérra, mint például az „Anabelle” ételben, amelyhez az azonos nevű, aranyszínű húsú, sima héjú gumót repceolajjal, zöldségalaplével és borsikafűvel párolja, majd mázas tarlórépával és búzavirággal tálalja a tányéron. Több mint öt évvel ezelőtt, még mielőtt a ritka zöldségfajták divatba jöttek volna, a főző vendéglős érdeklődni kezdett az olyan ritkaságok iránt, mint az ökörszívparadicsom, a malabári spenót, az F1-Bolero-sárgarépa, az ősi gabonafélék és a ritka burgonyafajták, felkutatta a termelőket, és rendszeres időközönként szállíttatott velük, hogy feltérképezze a feldolgozási lehetőségeket. Ma már odáig megy, hogy étlapján egy teljes oldalt szentel olyan ételeknek, amelyek kizárólag a vendéglője körüli 66 km-es körzetből származó alapanyagokból készülnek. Egy olyan filozófia, amelyet Floh nemcsak a hús, hal és zöldség, hanem még az olajok, ecetek és diófélék esetében is következetesen alkalmaz. Mindezt természetesen nem lehetett volna megvalósítani, ha az idealista beállítottságú termelői hálózat az elmúlt években nem erősödött volna meg: míg Floh kezdetben mindössze hét különböző burgonyafajta közül válogathatott, ma már közel harminc áll rendelkezésére. Hetente mintegy 70 kilogramm burgonyát dolgoz fel – ami nem kerül azonnal felhasználásra, az a temperált raktárhelyiségbe kerül. És talán hamarosan az öko-hűtőszekrénybe, egy földalatti pincébe, amelyet a vendéglős építeni szeretne, hogy a zöldséget a talajjal való közvetlen érintkezés révén természetes páratartalommal és hőmérséklettel láthassa el.
Ambiciózus a Griggeler Stuba alpesi ínyenctemplom konyhafőnöke, Thorsten Probost is, aki idén először saját hatáskörben termesztett burgonyaritkaságokat. Két termesztési területe: 300 négyzetméter szántóföld 1500 méter tengerszint feletti magasságban a Klostertalban és tíz 400 literes vödör közvetlenül az oberlechi étterem ajtaja előtt. Projektjének kezdő lökést egy radikális áttérés adta egy cukor-, laktóz- és szinte teljes egészében gluténmentes konyhai irányvonalra. „Amit ma burgonyaként kapunk, az táplálkozás-élettani szempontból katasztrófa a szervezet számára. Alternatívaként olyan burgonyafajtákra koncentráltam, amelyek kevesebb keményítőt tartalmaznak.” Felfedezte ezeket egy Litschau-i gazdasszonynál, aki az első kísérletekhez három különböző fajta vetőmagját bocsátotta rendelkezésére, amelyek jól fejlődnek a hegyvidéki területeken. A vödröiben azóta a zsíros Pinki, a kék márványozott, főként főznivaló Blaue Schweden és a sárga húsú, lisztes Muresan kiskrumplijai fejlődnek pompás gumókká. A kártevők miatt Probostnak praktikusan nem kell aggódnia, „mert 1400 méter felett nincsenek”. Cserébe a szakács, aki a jövőben saját burgonyaellátását akarja biztosítani, már a következő évi termesztésen gondolkodik, és fűtést akar építeni: ehhez 500 négyzetméternyi területen fűtőszálakat fektetnek a földbe, amelyeket aprítékégetéssel fűtenek, így akarják megakadályozni, hogy a gyökérlabdák 1700 méteres magasságban megfagyjanak, „mert nálunk június közepéig is lehet hó”.
Gluténmentes feldolgozásra törekszik Josef Haslinger is. Az allergiások növekvő száma iránti engedményként a Meinl am Graben ínyencszupermarket főcukrásza lisztes ételeinek harmadának elkészítéséhez a búza-, tönköly- és más gluténtartalmú liszteket elsősorban diófélékkel helyettesítette. A burgonya azonban ragasztóanyag-pótlóként is szolgál, amelyet Haslinger nemcsak sütemények készítéséhez használ, hanem klasszikusan a kézzel sodort mákos nudlihoz vagy az édes gombócokhoz, amelyeket az étteremben lehet megrendelni.
A klasszikus konyha híve Manfred Buchinger is, a Gasthaus Zur Alten Schule szenvedélyes vendéglőse, akinek a bécsi csúcsgasztronómiából való távozása óta elege van a hókuszpókuszból. Nála a különleges fajtákból – amelyekből hetente öt kilogrammot személyesen vesz át weinvierteli gazdáktól vagy szállíttat –, kék pürék, tiszta levesek aranykék hasábokkal, piros-fehér pöttyös chips vagy világossárga vajas burgonya készül. Kedvenc fajtái közé tartozik a finn eredetű mandulaburgonya, egy apró termetű, finom diós ízű fajta, amelyet párolva, hámozva, rövid ideig törve, vajjal és kevés sóval szolgál fel. „Ennél többet nem szabad vele csinálni, különben elvész a finom egyedi aromája.” Buchingert többek között a kilenc kilométerre lévő Großengersdorfból származó Christof Schramm látja el a burgonyaritkasággal, aki kézzel ássa ki a vékony héjú, érzékeny fajtát. Három éve számítanak a ritka fajták a fiatal burgonyatermelő repertoárjába: egy svédországi tanulmányút során találkozott először az olyan különlegességekkel, mint a rózsaszín-sárga foltos King Edward, és a sokszínűségtől lenyűgözve tízhektáros burgonyaföldjén – ahol főként a Weinviertelben híres Ditta terem – fél hektárt tartott fenn különleges gumóknak, mint a Shetland Black, Highland Burgundy Red, Blaue Elise és Rote Emma, amelyeket vagy személyesen szállít ki ügyfelei ajtajáig, vagy csomagküldő szolgálattal küld el egész Ausztriába.
Magas értéket képviselnek az aromás standard és ritka fajták az extrém regionalista és a Steirereck konyhafőnöke, Heinz Reitbauer számára is. A fűszeres Adrettából nyeri ki a tiszta ízt úgy, hogy héjával együtt, tengeri són süti meg a sütőben. A lisztes fajta kikapart belsejét előszeretettel finomítja szóracsival, marhacsontvelővel és füstölt sóval. A mélysárga Linda levét kivonja, amiből egy lenyűgöző rácsos szerkezet készül. A grillezett és ropogós Agriát fűszeres burgonyalével, főtt zöldbabbal és citromolajjal ötvözi, a lila szarvasgomba-burgonyát pedig párolja, gabonában forgatja, és vargányával, zsázsagyökérrel és szederrel tálalja. Izgalmas lenne egy olyan kreáció is a La Bonnotte nevű, aranysárga, finoman édeskés ízű fajtával, amelyet kilogrammonként 450 eurós árával a világ legdrágább burgonyájaként tartanak számon. Február elején a palántákat a francia Noirmoutier atlanti-óceáni szigeten kézzel ültetik a hínárral trágyázott talajba, és május elején, mindössze cseresznyeméretben, darabonként takarítják be. A tengeri permet és a jód, amelyet a hínár szabadít fel a talajban, a zsenge gumót keresett csemegévé teszi a francia gasztronómiai avantgárd körében. Hazai talajon a ritkaság aligha fejlesztene ilyen komplex ízjegyeket. „Időközben a gazdák körében elterjedt, hogy pusztán a fajta nem old meg semmit” – viccelődik Buchinger. „De ha a megfelelő fajtát ülteted a megfelelő talajba, akkor minden leiwand (szuper).”
Címek, ahol a burgonyaritkaságok állnak a fókuszban
Steirereck
<Am Heumarkt 2A
<1030 Wien
<T 01-713 31 68
<www.steirereck.at
Buchingers Gasthaus Zur Alten Schule
Wolkersdorfer Straße 6
T 02245-825 00
www.buchingers.at
Gastwirtschaft Floh
Tullner Straße 1
3425 Langenlebarn
T 02272-628 09
www.derfloh.at
Meinl am Graben
Graben 19
1010 Wien
T 01-532 33 34
www.meinlamgraben.at
Griggeler Stuba
im Burg Vital Hotel
Oberlech 568
6764 Lech am Arlberg
T 05583-31 40
www.burgvital.com
Le Ciel
Im Grand Hotel
Kärntner Ring 9
1010 Wien
T 01-515 80 9100
www.leciel.at
BURGONYA-beszerzési források
Lainsitztaler Erpfi-Bauern
Harmannsteiner Straße 120
3922 Großschönau
T 02815-70 03
www.erpfi.at
Helyszíni értékesítés előzetes bejelentkezés alapján, valamint kb. 40 különböző ritkaság online értékesítése, mint például a Blaue Elise, Bamberger Hörnchen, Barbara, Shetland Black, Rote Emma és Roseval
Christof Schramm
Burgonyatermelő a Weinviertelben
2212 Großengersdorf
Hauptstraße 163
T 02245-886 41
www.myproduct.at
www.kartoffelhof.at
Különlegességek, mint a Blue Salad Potato, Rote Emma, Highland Burgundy Red, mandulaburgonya és Blauer Schwede
Meinl am Graben
Graben 19
1010 Wien
T 01-532 33 34
www.meinlamgraben.at
Ősztől a csemegeüzlet zöldséges részlege a Lainsitztalból és a Weinviertelből származó burgonyakínálattal várja a vásárlókat.