Annak a kérdésnek a mérlegelése, vajon indokolt-e egy kis irigység az olasz pizzaiolók és a francia pékek irányában.
Írta: Alexander Rabl Fotó: Manuel Zauner
Egy átlagos hétköznapi délután. A dél-bretagne-i Bénodet-ben található csinos Boulangerie-Patisserie Le Barzic előtt sorban állnak a vásárlók. A kenyérvásárláshoz éppúgy türelem kell, mint a kenyérsütéshez. A bretagne-i pékség leghíresebb kenyere a „La Parisse“, a klasszikus baguette és a parasztkenyér hibridje. Ezért és más péksüteményekért a pék elnyerte a „Meilleur Ouvrier de France“ címet, amely a kézművesség terén végzett különleges érdemek elismerése. A „Pain Parisse“ másnap még 14 órát tölt majd bőröndben, szennyesek, strandcipők és szardíniásdobozok mellett, a bretagne-i Quimperből vonattal Párizsba, majd onnan repülővel Bécsbe utazik, mielőtt elfoglalhatná helyét a körtefa kenyérszobában, és kipihenhetné a hosszú út fáradalmait egy éjszakán át. Bár a héja utána már nem olyan, mint két nappal azelőtt, de az íze és az állaga még mindig majdnem tökéletes. A kenyér ezt követően még két napig megőrzi aromáját, nedvességtartalmát és textúráját, egyetlen falatja sem végzi a szemétben. Az ember élvezi, és néha elgondolkodik: miért?
Helmut Gragger Franciaországban tanulmányozta a kenyértudományt. „Igen, a legjobb francia kenyér Bretagne-ból származik“, erősíti meg a sejtést. Szerinte elsősorban a felhasznált liszttől függ a minőség, a víz és a tészta elkészítésének, valamint a sütés pontosságának mellett, ahol a franciák semmit sem bíznak a véletlenre. „A jó liszt, akárcsak a bor, a talaj és az éghajlat terméke“, mondja Gragger, aki bagettjeihez Franciaországból hozatja a lisztet busszal, mert „a kis malmok nem tudják megoldani a külföldre irányuló logisztikát“. A kis malmok, ezek a liszt egyik nagy titkai, amely olyan búzából készül, amit nem a maximális teljesítményre treníroztak, hanem a szemek minősége alapján választottak, és hagyományos módszerekkel, kővel őrölnek.
Vajon az élelmiszeripar eredményeinek lehúzása következik most? Idézzük Éric Kaysert, akinek a The Larousse Book Of Bread című műve a sütési kultúra bestsellerévé vált. Kayser, aki Franciaországban több pékséget is vezet, a liszt témájáról ezt írja: „A kenyér minősége mindenekelőtt az alapanyagok minőségétől függ, majd attól, hogyan dolgozzák fel azokat.“ És így folytatja: „A második világháború után az ipari búzatermelést a profit kényszere határozta meg, nem pedig a minőség és a tápérték iránti gondoskodás. A magas hozamot ígérő búzafajták kerültek túlsúlyba, és ennek következményeként a kenyér a 70-es évek óta kevés aromával rendelkezett.“ Ez mostanában változóban van, írja Kayser a könyvében. „Ma már egyre több malom állít elő lisztet régi búzafajtákból, amelyeket alacsonyabb hozamuk miatt korábban száműztek.“
A Vorgartenmarkton Helmut Gragger egy fatüzelésű kemencét építtetett az üzletébe, egy nemes fekete színű, csodálatos darabot, amely úgy néz ki, mint egy óriási Le Creuset lábas, és amely megtermeli azt a hőt, amelyre Graggernek szüksége van a kenyeihez. Mert tudja: „Nem csak a hőfok a lényeg, hanem a hő típusa.“ A fatüzelésű kemencében lévő hő különösen gyorsan bezárja a kenyér héját, így a nedvesség bent marad. Az üzlet alatti pincében, ahol egy kis reggelizőhely is van, Gragger tárolja a lisztjeit. Franciaországból, Olaszországból, Ausztriából és még Ghánából származó lisztek és fajták ezek.
„A kenyér témája valójában Amerikából jön. Ott a „Tartine“, amelyet egy francia vezet, vezetett a minőségi kenyerek iránti kereslethez“, mondja Gragger. Ez egy vírus, amely elkapja az embereket, köztük Gragger berlini-neuköllni pékségének ügyfeleit is, ami éppolyan kevéssé kézenfekvő helyszín az ínyencségek számára, mint a bécsi Vorgartenmarkt. De éppen azok az emberek, akik itt élnek, hozzászoktak a minőséghez az olyan egyszerű dolgokban is, mint a kenyér. Ezzel nőttek fel. Hirtelen észrevehetőek a párhuzamok az arab lepénykenyér és a híres dél-olaszországi Alta-Mura kenyér között.
A többek között Franciaországban képzett pék a lehető legtisztább lisztet használja. „A liszt aszkorbinsavval való kezelése, ahogy az gyakran történik, azzal a céllal történik, hogy egy bizonyos mennyiségű lisztből a lehető legnagyobb tésztatérfogatot érjék el.“ A lisztnek alkalmassá kell válnia a tésztagépekhez. Nem meglepő, hogy Gragger ezt másképp látja. „A sikérről van szó, amelynek aránya általában 26%-os. Ha glutént (sikérfehérjét) adnak hozzá, az arány 30%-ra nő. A bélzet felfújt lesz, és az egész elég gyorsan kiszárad.“ A mohóság a mindennapi ipari kenyér alapja. Sajnos az embereknek egyre kevésbé ízlik.
Franciaországban minden péknek, mondja Gragger, „megvan a maga“ kis malma. A párizsi Poilâne pékség, amelyet immár a harmadik generáció vezet, soha nem árulná el a címüket. A Poilâne a „Miches“-hez, a kerek kenyerekhez, kőmalomban durvára őrölt búzalisztet használ. Megtanuljuk: a lisztfajták nagy szerepet játszanak, de az is, hogyan bánunk a búzaszemmel. Ezen a ponton egy érdekes összehasonlítás: Franciaországban a (bio)búzából készült liszt kétszer annyiba kerül, mint Ausztriában (1,40 euró az 0,70 euróval szemben). Mégis, Franciaországban a kenyér általában olcsóbb, mint nálunk. Hogy lehetséges ez? Gragger szerint: „Nem a gazdák vagy a pékek azok, akinél a nagy árrés marad, hanem az élelmiszer-kereskedelem. Ott a személyzet költségei magasak, és kalkulálnak azzal, hogy sok kenyeret kidobnak.“ Az osztrákokkal ellentétben, akik általában a szupermarketben vásárolják a kenyeret, a franciák a péknél veszik, mellesleg vasárnap is.
Szenteljünk közben egy kis figyelmet a száraz anyagnak, nem magának a lisztnek, hanem néhány számnak. Hallottál már a 405-ös vagy az 1600-as típusról? Számtalan liszttípus létezik, ahol a típus a liszt ásványianyag-tartalmát jelöli. A dolog szórakoztatóvá válik attól, hogy például Németországban más típusjelölések érvényesek, mint Ausztriában. Aztán ott van az őrlési fok: a magas őrlési fokú liszt sötét, és gazdagabb vitaminokban (főleg B-vitaminokban) és ásványi anyagokban, mivel a héj (ezt korpának is nevezik) nagy részét együtt őrlik. Az alacsony őrlési fokú liszt (00) viszont világos, és gazdag keményítőben, amely a megőrölt gabonamagban található. A fehér kenyér egyébként régebben előkelőbbnek számított, nem? Gragger: „Ez, mint mindig, az elérhetőségtől függ.“ Romániában, amely régebben a jó kenyér fellegvára volt, például pont fordítva volt.
Az emberiségnek valószínűleg évszázadokra vagy még többre volt szüksége ahhoz, hogy felfedezze a búzaszem belső értékeit és megtanulja a sütés művészetét. Maria Fuchs gasztronómiai pályaelhagyónak, aki Nápolyban tanult, nem kellett egészen ennyi idő, hogy kiderítse, milyen lisztekkel sütik ott a pizzát. De mint meséli, elég kimerítő volt, és végül feladta. Nápolyban az alapanyagok tekintetében omertá (titoktartási kötelezettség) uralkodik. Minden pizzaiolónak megvan a saját keveréke, amely egyébként jelentősen eltér a római vagy az északabbra dolgozó kollégák keverékétől. „Senki sem akart nekem semmit mondani. Én aztán egyszerűen kinyitottam a szemem és megnéztem, mivel dolgoznak a pizzaiolók“, mondja Fuchs, aki a Pizza Mari’-val valami olyat nyitott meg a bécsieknek, ami megfelel a nápolyi példaképnek. Mint tudjuk, Olaszországban régóta nagy élvezettel és heves gesztikulációval zajlik a vita arról, hogy a római vagy a nápolyi pizza-e a jobb. „Nem vagyok a nápolyi pizza pápája“, fogalmaz diplomatikusan Maria Fuchs, mint egy szállodaigazgató az Amalfi-parton. „De egyszerűen ez az, amit Bécsben csinálni akartam.“ Alapvetően nem volt a messziről jött alapanyagok híve, de a lisztnél végül csak Olaszországból származónak kellett lennie.
Sok kísérletezés után Maria Fuchs ugyanis tudta, hogy Olaszország nemcsak az időjárás, hanem a búzafeldolgozás tekintetében is összehasonlíthatatlan. „A 00-ás típust, tehát az őrlési fokot (alacsony kihozatallal és magas sikértartalommal) az osztrák molnár is meg tudta volna oldani. De valahogy az nem ugyanaz.“ A mechanikai feldolgozás, tehát a henger vagy kő kérdése, mondja Fuchs, rendkívül nagy hatással van a lisztre, annak nedvességtartalmára és a sikérre, amely többek között a pizzatészta működéséért, rugalmasságáért felelős. A nápolyi Caputo-malomban, amely mára hírnevet és nagyságot szerzett, modern módszerekkel és hengerekkel dolgoznak. A Caputo-liszt, amelyből meglepő módon egyre több van, a pizzaiolók kultikus lisztje. Azonban annyi van belőle, hogy Maria Fuchs időközben más beszállítókra váltott, akiknek a nevét inkább elhallgatja. A jó pizzatésztához idő kell. Aki azt mondja önnek, hogy 36 vagy 24 óránál kevesebb elég, az biztosan hazudik. Hogy mennyi időt ad egy pizzapék a tésztának, attól függ a lisztfajta kiválasztása is. Vannak, akik akár négyféle lisztből álló
keveréket is használnak. Nem túlzás tudományról beszélni.
A 22. kerületben található a Ströck pékség központja. Ott süt és kutat Pierre Reboul, a sütés professzora. Egy rövid szeminárium válaszokat kínál olyan kérdésekre, amelyeket egy laikus fel sem tett volna. A háború utáni időszakban, mint megtudjuk, a 8%-os fehérjetartalmú búzát tartották sütésre alkalmasnak. Valaki aztán megdolgozta a pékeket – nemcsak Ausztriában –, hogy azt higgyék, a búza csak a duplájára emelt fehérjetartalomtól jó sütésre. Ez azonban rossz az embereknek, mert a fehérje gyakran nehezen emészthető. Pierre Reboul a Monsanto hatalmáról is tud mesélni, amelynek műtrágyái egy bizonyos méret felett leállítják a búza növekedését, így több energia jut a szemekbe.
Minden, mondja Reboul, évtizedek óta a profitra, a lehető legnagyobb hozamra koncentrálódik. Még a malmok is, amelyek elválasztják a csírát a mag többi részétől, mert az nehezebbé teszi a liszt tárolását, nagy üzletet csinálnak éppen ezeknek a csíráknak az eladásával. Pedig ez kár, mert a csíra tartalmaz zsírokat és ásványi anyagokat, és ezzel magát a kenyeret is értékesebbé teszi. A sütőiparban ez nem érv. Így áradozik Reboul is a kőmalomról, amelyben a Feierabend-kenyere lisztjét őrli. A kőmalomban nem lehet eltávolítani a korpát (a mag külső héját). Reboul Kelet-Tirolban építtetett egy kőmalmot, a kenyér finomítására irányuló vállalkozásai szívét. A héj arányától és a szitálástól függően a friss liszt néha széna, máskor gesztenye illatú. Milyen energia rejlik a csírában, azt Reboul egy egyszerű példával magyarázza. Vegyünk egy búzaszemet és tegyünk rá egy csepp vizet. A csíra azonnal reagál, úgymond felébred és csírázni kezd. A mag él. Energia, amelyet a sütőipar eltitkol előlünk.
Most jött el az ideje a pizzának. 24-36 órát pihenhet a tészta, mielőtt a kemencébe kerül. A tészta egy díva, azonnal túllép a határain, ha túl keményen gyúrják vagy hőmérséklet-változással ijesztgetik. Ezért: kézimunka. Egy gép semmit sem érez. Az ideális pizzatészta, mondja Maria Fuchs, egyszerre feszült és puha – mint egy szép női fenék. Hogy ez az összehasonlítás Fuchs asszonytól vagy egy nápolyi pizzapéktől származik-e, azt nem firtattuk. Az osztrák időjárás a maga csúcsaival és mélypontjaival szintén megviseli a tésztát. A Pizza Mari’ szakácsai a receptet az időjáráshoz igazítják. És állandóan ládákba botlanak. „Nálunk minden tele van tésztás ládákkal“, meséli Maria Fuchs. A pizzatésztának hely kell. Ideálisak lennének a pizzák egy ünnepnap vagy egy olyan este után, amikor foci volt a tévében, és egy vendég sem volt a pizzériában.
Az utolsó római látogatása után két szatyor olasz kenyérrel utazott haza Bécsbe, meséli Maria Fuchs. Az új munka: dél-olasz kenyér, amilyen nálunk még sosem volt. „Már nagyon messzire jutottam a kenyérrel“, nyilatkozik optimistán. „Egy olyan kenyeret akarok, amilyet itt nem ismernek, erős, egyenletes héj, nagy pórusú tészta.“ Fuchs így folytatja: „Apulia és Basilicata a kenyér fellegvárai.“ Az új kenyeret az új belvárosi üzletben fogják árusítani, amely a nyár későbbi szakaszában fog kinyitni.
Ausztriában is lassan ébredezik az érdeklődés a ritka, de annál markánsabb gabonafajták iránt. Salzburgban Gerhard Wieser dolgozik a Bluntautal kezdeténél álló Lerchenmühle malmában. Mottója: kis egységek, elhatárolódás az élelmiszer-kereskedelemtől, amely csak a mennyiségre és az olcsó árukra kíváncsi. Gerhard Wieser többek között Tauern-rozst szállít Rosenmayer péknek, aki Andreas Döllerer számára süt Gollingban csodálatos kenyeret, amelyet aztán – újra melegen átmelegítve – a menü külön fogásaként szolgálnak fel. Ez a rozs, amely a Lungauból származik, a legzordabb időjárási körülmények között is bizonyított. Kicsinek bizonyult, de erősnek. Vitalitás és ízbeli erő a legkisebb formában.
És aztán még a régi fajták. Thorsten Probost a Burg Vital Resortban évek óta dolgozik egyszemű búzával (Einkorn), az egyik legrégebbi háziasított búzafajtával, amely már alig szerezhető be. Esküszik az emészthetőségére, különösen a jóságára, ha az anyagcseréről van szó. Természetesen Oberlechben házon belül sütnek, és a különleges kenyér nemcsak a Griggeler Stuba vendégei számára elérhető, hanem a reggeliző büfé része is. Probost egyszemű búzakenyerének sütőkeveréke azonban már nagy utat tett meg. Egy Waldvierteli pékségből származik. Mi azonban még rövid ideig Lechben maradunk. Ott a helyi pékség a zsemléivel gondoskodik a tapsról. Kérdés Clemens Walchhoz, a ház előtt fatüzelésű kemencével dolgozó pékhez, aki a lechi gasztronómia egy részét kenyérrel és zsemlével látja el: „Hogy állnak Vorarlbergben a liszttel?“ „Osztrák lisztet használunk, két molnárunk van. Ragaszkodunk a kezeletlen liszthez. Az enzimeknek és az aszkorbinsavnak esélyük sincs. Nálunk mindent magunk keverünk. A becsületkódexünk így szól: nincs sütőkeverék.“ És még a legmegbízhatóbb molnárokban sem szabad bízni. Clemens Walch vett egy kis búzadarálót, mindent házon belül őröl. Azt mondták neki: „Szükséged van enzimekre.“ De Walch azt mondta: „Nem.“ A megfelelő tésztavezetéssel már meg is van oldva. Ez hosszú idejű vezetést, ellenőrzött erjesztést jelent. Kenyér: Előbb a liszt, majd a molnár, de végül ez a pékszakma dolga is. Jó pékekből még mindig túl kevés van. Ez mellesleg a pizzára is igaz.
Gragger & Cie
Vorgartenmarkt 14–15. stand, 1020 Bécs,
www.gragger-cie.at
Pizza Mari’
Leopoldsgasse 23A, 1020 Bécs
www.pizzamari.at
Ströck Feierabend
Landstraßer Hauptstraße 82., 1030 Bécs
www.stroeck-feierabend.at
Lerchenmühle
Taggerstraße 43, 5440 Torren
www.lerchenmuehle.at
Rosenmayer
Bürgerspitalplatz 1, 5400 Hallein
www.baeckerei-rosenmayer.at
Helma Hamader
3580 St. Bernhard 48.
www.meierhof.at
Backstube Lech
Omesberg 352, 6764 Lech am Arlberg
www.backstubelech.at