A-La-Carte

Talán a kertészek a következő szakácsok (2014/1)

A terméknek önmagában nagyobb a jelentősége, mint valaha, ezért számos kertész maga is cselekszik a konyhában. Eközben a szakácsok igyekeznek ritka alapanyagokhoz jutni, és Perut tekintik az elkövetkező évek csúcsgasztronómiai úti céljának: benyomások a Madrid Fusion 2014 ötletbörzéről.



Szöveg: Christian Grünwald Fotó: www.veroniquefel.com

Néha a régi, félretett dolgokban keressük az új ötleteket. Az archívumok még nincsenek teljesen kifosztva. A kreatív csúcsszakácsok évenkénti találkozója a Madrid Fusionon hangsúlyozza a regionalitás és a „vissza a gyökerekhez” konyha trendjeit, de azt is mutatja, hogy az éttermi üzletágban az éves innovációk iránti vágyat nehéz kielégíteni. A gasztronómia éppen nem szezonális kollekciófüggő üzletág, mint például a divatszakma, amely minden évben haute-couture bemutatókkal ünnepli magát a kifutón a média figyelmétől övezve.

Egy finn Anatóliában kutat
Mehmet Gürs ahhoz a növekvő csoporthoz tartozik, akik konyhatörténetünk levéltárosaiként tevékenykednek. „Hat éve járjuk Anatólia minden régióját. Meglátogatjuk a helyi termelőket, kizárólag magánháztartásokban étkezünk. Feljegyezzük a recepteket, mindent lefotózunk, és érdekes termékeket viszünk az isztambuli stúdiónkba, hogy új kreációkat teszteljünk velük.”

Talán rendkívüli családi háttere az, ami Gürst ennyire kíváncsivá tette az általa választott konyhai hagyományok gyökerei iránt. Finnországban született, finn-svéd anya és török apa gyermekeként, Svédországban nőtt fel, az USA-ban tanult, mielőtt Isztambulba érkezett. A luxus Marmara Pera hotel 18. emeletén, az Aranyszarv-öbölre néző zseniális fekvésű Mikla étterme a legtehetségesebb török étteremnek számít a csúcskonyha tekintetében. Kezdetben többé-kevésbé skandináv inspirációval főztek, mielőtt néhány anatóliai út megváltoztatta Gürs fókuszát.

A jelenlegi egyik legfontosabb trendhez illeszkedően fermentált élelmiszerekről van szó, amelyeket Törökország legszegényebb régiójában lehet felfedezni. Például a savanyúságok, amelyek tartósítási folyamata ízvilágban csak akkor lesz tökéletes, ha régi fajtákat használnak. Az élelmiszeripar modern nemesítései viszont ízkatasztrófát eredményeznek. Mehmet Gürs és csapata rajong a paradicsom-paprika pasztákért, ámulnak az áztatott búzán, amelyet bivaly joghurttal kevernek, vagy a különösen koncentrált szumák variációkon, amelyek egészen különleges savanykás jelleget kölcsönözhetnek az ételeknek. „A szíriai határvidéken ritka, 9000 éves gabonafajtákra bukkantunk, amelyeket évekig lehet tárolni, és sokkal izgalmasabb az állaguk, mint a normál búzának.” Önmagában vizsgálva az ilyen alapanyagok még nem alkotnak nagy konyhát, de a Mikla-csapat tudásával kombinálva modern alkotások születnek összetéveszthetetlen összetevőkből. Így lesz például a bulgur, fahéj, cukor és víz kásából egy csodálatos sörbet. A frissen fogott, rövid ideig blansírozott languszta pedig a héjából készült lével, egy kis savanyúsággal, szumákkal, valamint reszelt és szárított halksével egy kortárs és egyben regionális orientációjú ételt eredményez.

Még keresik a megfelelő felhasználási módot egy nemrég felfedezett szezámpasztához, amely az előállítási módja – a magokat nyílt tűzön pörkölik, majd kövekkel zúzzák össze – miatt olyan egyedülálló ízű. „A gyártók még receptet sem tudnak adni hozzá, mindig egy kicsit másképp csinálják, csak az érzéseikre hagyatkozva. Ha senki nem veszi át az üzemet, a termék hamarosan eltűnik.”

Duangporn Songvisava és Dylan Jones, a bangkoki Bo.Lan étterem konyhafőnökei hasonlóan aggódnak a kulináris örökség miatt, csak éppen Thaiföldön: „Bangkokban viszonylag keveset főznek a háztartásokban. Mindenki étterembe jár, a tehetősek az éttermekbe és kis vendéglőkbe, amelyekből újabban nyugati mintára egyre többet nyitnak. A street food pedig, legyen szó szervezett piacokról vagy ténylegesen az utcaszéli árusokról, amúgy is ősidők óta a város táplálkozási alapjához tartozik.” Valójában az az érzése az embernek, hogy egész Thaiföld folyamatosan eszik – ez a jelenség Ázsia nagy részére kiterjed. Ennek ellenére úgy tűnik, egyes konyhai hagyományok a kihalás szélén állnak. „A recepteket itt sosem dokumentálták olyan aprólékosan, mint például Nyugat-Európában, ezért sok főzési hagyomány csak szájhagyomány útján maradt fenn. A társadalmi modernizációval sok minden végleg a feledés homályába merülhet.” A Bo.Lan szakácsai igyekeznek minél több régi receptet lejegyezni. Az éttermük számára ezeket aztán sok tekintetben adaptálják: „A régi receptekből indulunk ki, ugyanakkor akár tíz hagyományos elkészítési módot is kombinálunk egy új ételhez.”

Párizs japán zöldségtermesztője
Minél magasabb egy étterem értékelése, annál magasabbak az elvárások minden részletben. Ez különösen igaz a felhasznált termékekre. Egyes beszállítók olyan rendkívüli áruval rendelkeznek, hogy meglehetősen domináns pozíciót foglalnak el a piacon. A függőség csúnya szó, de az élet meglehetősen kényelmetlen lesz, ha egy autógyártó nem rendelkezik elég karbon alkatrésszel, az Apple haragszik a Samsungra és máshol kell beszereznie az ultravékony kijelzőket, vagy a L’Astrance konyhafőnöke, Pascal Barbot nem kapná meg Asafumi Yamashita zöldségeit.

Ez utóbbitól nem kell komolyan tartani, hiszen a két individualistát rendkívüli barátság köti össze, ami azonban nem zárja ki a párizsi csúcséttermek más kaliberű helyeire irányuló zöldségszállítást – Pierre Gagnaire és William Ledeuil (Ze Kitchen Galerie) szintén az előkelő ügyfélkörhöz tartoznak.

Asafumi Yamashita, aki tulajdonképpen Japánból jött Párizsba, hogy bonszaiokat neveljen, 3 hektáros kertjében válogatott ázsiai zöldségeket termeszt, és mellesleg néhány francia fajtát is csúcsformába hoz. Párizstól 20 percre Yamashita egyedülálló frissességet biztosít. „A zöldségeket hajnali ötkor szedik, kilencre már a konyhámban vannak” – áradozik Barbot, akit elsősorban a gyökérzöldségek és azok különböző textúrái nyűgöznek le.

Yamashita szinte minden magot és palántát Japánból importált, a vegyszermentes nevelés és a szinte szülői gondoskodás pedig megteszi a magáét. „Amikor kiszállítom a zöldségeimet az ügyfeleimnek, olyan számomra, mintha a gyerekeimet adnám férjhez.” Az ember komolyan gondolja, Pascal Barbot megértően bólint – valószínűleg hallott már hasonlót, és a menüt az aktuális zöldségszállítmányokhoz igazítja. A L’Astrance-ban Yamashita „gyerekeinek” különösen jó dolguk van. A Kabu például, egy japán fehérrépa, megőrzi azt a különleges állagot, amely egy roppanós almára emlékeztet. Az édesburgonyát és a tököket az ízmegőrzés érdekében lehetőleg vákuumban főzik. A kíméletesen főtt daikon retek sáfrányos pácban érlelt mangóval házasítva egészen új ízvilágot alkot.

Asafumi Yamashita különösen büszke arra, hogy ő az egyetlen gazda Európában, aki japán káposztamagokkal dolgozik. Valóban, a káposzta íz és állag tekintetében mintha egy másik bolygóról jönne. Aki ilyen rendkívüli zöldséget szeretne enni, annak nem feltétlenül kell gasztrotemplomokba zarándokolnia. Hétvégente Yamashita feleségével, Naomival együtt a „Le Kolo” kertészetében hat-tíz fogásos menüt is kínál 35-50 eurós áron. Az étel ugyanazzal a szeretettel készül, amellyel nevelték. Egy igazi bennfentes tipp, ami körül mostanában nagy a felhajtás.

Le Kolo, Chemin des Trois Poiriers,
78130 Chapet (Yvelines), Franciaország
Telefon foglaláshoz: +33/1/30 91 98 75

Roca új ételatlasza
Joan Rocának új magyarázata van arra, miért létezik Girona térségében annyi csúcsétterem – az El Celler de Can Rocán kívül itt jött létre Ferran Adrià El Bullija vagy Carmen Ruscalleda Sant Pauja is. „A környék olyan gazdag termékekben, mint szinte egyetlen más régió sem. Vannak tavaink, folyóink, termékeny síkságaink, de hegyeink is.” Valójában semmi sem hiányzik, még rizsföldek is vannak a régióban, amiért a Rocák újabban olyan, Spanyolország számára egzotikus termékek előállításával is kísérleteznek, mint a misó. Az pedig, hogy jelenleg kaktuszból is készítenek sörbetet, valójában már nem is tűnik annyira látványosnak.

Joan Roca jó rálátással bír a csúcsgasztronómia jelenlegi helyzetére. „Egyre komplexebb lesz. Minden évben más, új koncepciókról mesélünk. Új termékeket találunk ki, kutatjuk a borral való kölcsönhatást, az aromákból még parfümöket is fejlesztünk, kutatjuk saját régiónkat és távoli kontinenseket.” Azt hihetné az ember, hogy az ágazat az ötletdömpingben keresi a megváltást. Mint a mottó: valami csak telitalálat lesz. Roca hisz az élményfaktorban – az étteremben és azon kívül is. Joan Roca és csapata a régióban növő összes termék (körülbelül 300 van) kompendiumát készíti el, amelyet nemcsak helyszín, hanem szezon és más dolgok előfordulásával összefüggésben is ábrázolnak. „A luxus többek között az, ha látod azokat a dolgokat, amiket később meg fogsz enni.”

Mindenki Peru felé törekszik
Az elkövetkező éveket meghatározó új felfedezések és stílusirányzatok számára a legizgalmasabb régiót szinte az összes jelentős szakács Dél-Amerikában keresi. Első helyen Perut említik. Az ország tele van izgalmas termékekkel, emellett 7000 éves főzési hagyománnyal rendelkezik, amelyben japán, kínai és mediterrán hatások, de mindenekelőtt az inkák nyomai fedezhetők fel. Gastón Acurio az Astrid&Gaston éttermével Limában alapvetően hozzájárult a Cocina Novoandina, azaz az Andok új kreatív konyhájának meghatározásához. Acurio mára éttermeket üzemeltet Santiago de Chilében, Bogotában, Quitóban, Caracasban, Buenos Airesben, Mexikóvárosban, Panamában, Londonban és Madridban is.

Peru a múlt században politikailag nem volt a legszerencsésebb, de körülbelül 20 éve egy feltörekvő ország, amely lépésről lépésre nyeri vissza önbizalmát és kulináris identitását. Miközben a városokban nő a jólét, a vidéki emberek gyakran nagyon szegények és ragaszkodnak a régi paraszti hagyományokhoz. Ez jó táptalaj a biodiverzitás számára. Számtalan ökorégió saját mikroklímával kínál egészen különleges növény- és állatvilágot. Peruban mintegy 3000 burgonyafajtát ismernek, körülbelül 400 gabonafajtát, hozzá több száz chili-fajtát, vadon növő paradicsomot...

Amit Madridban az Astrid&Gastonban felszolgálnak, az meglepő és rendkívül jó. Az ételek a nouvelle cuisine és a bisztrókonyha keverékének tűnnek. A modern konyhatechnikát inkább visszafogottan alkalmazzák, az előtérben a termékek állnak. Nyers hal természetesen, mind a tiraditónál (egyfajta sashimi különböző szószokkal), mind a klasszikus ceviche-nél, amelyet az ügyes savhasználat méltó módon támogat a frissességével. Kétféle quinoa valóban kulináris ünnep lehet, a különböző andoki zöldségek a hagyományosabban főtt halhoz és húshoz kiegészítik azt az örömteli összképet, hogy egy etno-étteremben étkezünk anélkül, hogy görcsös folklórral lennénk bombázva. Teljesen érthető, hogy a limai központ a top 100-as éttermi lista 14. helyén áll. Egyébként épp nemrég nyitották újra egy csodálatos, 300 éves városi palotában, kerttel együtt.

A szakácsoknak Peruban továbbra is meg kell szervezniük a termelőket. Általában minden csak véletlenszerűen érkezik teherautóval a városba. Az, hogy a gazdákat és halászokat név szerint is bemutatják a termékeikkel, Peru számára még forradalmian új. „Mi voltunk az elsők” – emlékszik vissza Gastón Acurio –, „akik párbeszédet kezdeményeztek a termelőkkel. Most már némelyik étlapon az is szerepel, kitől származik a ceviche alapanyaga.”

Peru legjobb szakácsai popsztár státusszal rendelkeznek az országban, bőségesen töltik ki a tévéműsoridőt és olykor politikailag is aktívak. Így a konyhafőnökök és gazdák küzdenek az ipari mezőgazdaság és az erőteljes bányászat okozta ökológiai károk ellen. Emellett 2022-ig betiltották a génmódosított növények termesztését is. „A gazdáinkkal való közösség a sikerünk alapfeltétele” – mondja Acurio. „Talán ezt jelenleg sokkal intenzívebben éljük meg, mint a kollégáink a földrész más tájain.”

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!