A-La-Carte

Szerelemről és őrületről, farkasokról és hableányokról (2015/4)

Francesco Illy, a trieszti nemes kávépörkölő alapítójának unokája már évek óta hűtlen a szakmájához: szenvedélye immár nemcsak a kávébabok, hanem a szőlő felé is irányul. A nyughatatlan vállalkozó saját borászatot üzemeltet Toszkánában, és az általa kitalált „Bonsai” szőlőművelési módszerrel arra akarja kényszeríteni a borokat, hogy még jobbak legyenek.


Szöveg: Christina Fieber ∙ Fotók: Alessandro Boscolo Agostini

Talán ez a dacos-pimasz tekintet teszi, amitől olyan gyermeki. Mint egy manó, aki épp a következő csínytevésen töri a fejét. Pedig Francesco Illy már elmúlt hatvan éves, és hosszú, copfba kötött haja régen megőszült. A szája szögletében lévő vastag szivarral és a borostás arcával egy kicsit hasonlít a kubai diktátorra, Fidel Castróra. A huncut mosolya azonban inkább derűs természetre vall.

A híres trieszti kávédinasztia sarja mindent akar, csak nem megállni vagy megkomolyodni. Sok mindent csinált már életében; felépítette az Illycaffè svájci részlegét, dolgozott tervezőként és fotósként, volt pilóta, és átszelte mind a hét tengert. Most egy toszkánai borászatot vezet, amelyet élete „legszebb kalandjaként” ír le: „Itt révbe értem, ez az én helyem” – mondja lelkesen.

Véletlenül került Montalcinóba, azonnal beleszeretett az érintetlen tájba, és megszállottan vágyott arra, hogy itt éljen. Eredetileg csak egy házat akart venni, végül igazi borászattá nőtte ki magát. 15 évvel ezelőtt, amikor megvette ezt a vad földdarabot egy juhásztól, minden egyes tőkét ő maga ültetett. Eleinte eladta a szőlőt, de aztán kedvet kapott ahhoz, hogy saját bort készítsen.
„A fenébe, de finom ez!” – gondolta, aztán beszippantotta ez az őrült borászvilág, és menthetetlenül elveszett benne. Még ha leírásai álomszerűen is hangzanak, szívesen hallgatja az ember. Francesco Illy tud lelkesíteni. Ha a „Podere Le Ripi” borászatáról beszél, nem lehet megállítani.

Példaképe a „Domaine de la Romanée-Conti”, a burgundiai régió talán leghíresebb borászata. Újra és újra elzarándokol oda, hogy megértse, miért olyan kiválóak az ottani borok. Lassan úgy érzi, rájött a titkukra.

Két titok számára a szőlő radikális szelekciója és a sűrű ültetés: A tőkéknek a lehető legközelebb kell állniuk egymáshoz, hogy versengjenek egymással – így mindegyiknek még jobban meg kell küzdenie a talaj mélyén lévő áhított tápanyagokért.

Az új borász lázasan kísérletezett egy rendszerrel, hogy optimalizálja ezt a folyamatot, és ezért egyre sűrűbben ültette a szőlőt. „Észrevettük, hogy a borok minősége ezzel jelentősen javul, és arra akartuk kényszeríteni a növényt, hogy még mélyebbre gyökerezzen” – magyarázza –, „csak ott lent kapja meg az ínyencmenüt!”

Francesco Illy nem éri be félmegoldásokkal, mindig mindent a végletekig akar vinni. A benne rejlő kutatói szellem végül az úgynevezett „Bonsai”-rendszer kifejlesztéséhez vezet: az egyes kis facsoporttá formált szőlőtőkék között olyan kevés a hely, hogy csak kevés, apró szemű szőlő fejlődhet. „De ezeknek van tartalmuk” – mondja huncutul, és láthatóan büszke arra, hogy övé a világ feltehetően legsűrűbb szőlőültetvénye.

Élete mindig is a szuperlatívuszokról szólt. Mindig csak a legjobbat akarta: az Illycaffè számára egyszer írt egy 70 oldalas kiáltványt a tökéletes csésze kávéról. A sikeres családi dinasztiában Francesco volt a kreatív, a művész: egy olasz sztárépítésszel együtt fejlesztette ki a „FrancisFrancis!” dizájn eszpresszógépet, amely eladási sláger lett. A különböző kortárs művészek által tervezett kávéscsészék is az ő nevéhez fűződnek.

A kapcsolata az azóta elhunyt apjával, Ernesto Illyvel és a két testvérével azonban aligha lehetett mindig teljesen felhőtlen. A másképp gondolkodó mindig is kitűnt kényelmetlen nézeteivel. Bár továbbra is a trieszti konszern igazgatótanácsának tagja, és irányítja az „Amici Caffè” svájci leányvállalatot, egyre több időt tölt toszkánai borászatában. Itt is újra és újra meglepi csapatát szokatlan ötletekkel. Úgy tűnik, élvezi a zseniális szabad szellem szerepét. Véleménye szerint egy cseppnyi őrület sosem ártott az emberiségnek: „Az őrültek rendeltetése az, hogy a jövőben éljenek, megelőzzék korukat és látnoki képességeik legyenek!” – vallja.

Ezért is kapta az egyik bora az „Amore e Follia” (Szerelem és őrület) nevet, ami óda a szerelemhez és az őrülethez. A Rosso Toscano egy Sangiovese, Syrah és Merlot házasítása, amelyet a Brunellóhoz hasonlóan három évig hordóban, két évig pedig palackban érlelnek, mielőtt piacra kerülne. 14,5 százalékos alkoholtartalmával nem éppen pehelysúlyú. De a szerelem sem könnyű vállalkozás. A palack címkéjén nagy betűkkel ez áll: „Legyetek őrültek, barátaim, hogy a szerelem varázsát teljes mértékben élvezhessétek!” A Rosso di Montalcino bora ezért kapta az „Amore e Magia” (Szerelem és varázslat) nevet, mert: „Minden, ami szerelemből születik, az varázslatos” – tudja ő. Ez egy gyengéd, törékeny Sangiovese.

Valahogy mindez különcnek és elrugaszkodottnak hangzik, de Francesco Illy meg sem próbál komolynak tűnni. Keveset törődik azzal, hogy mi az opportunus odakint, a valódi valóságban. A borokkal kiélheti gyermeki természetét: ez a tündérmesék és mesebeli lények csodálatos világa, a kalandokkal és fantáziákkal teli világ. A címkéket természetesen ő maga tervezi: a „Cielo d’Ulisse”-t, egy testes Syrah-t, egy sziklás tengerparton álló farkast ábrázoló kép díszíti – előtte egy hajó, amely az éjszakai tengeren vitorlázik, felette a csillagos égbolt. Ulysses, a kalandor és világjáró – egy figura, amely tetszik a különc borásznak.

Végül van még egy Brunello di Montalcino, amely erdei gyümölcsök és vadon illatát árasztja: „Lupi e Sirene”, azaz farkasok és szirének. A Brunello címkéjéhez saját címert terveztetett, ugyanolyan fantasztikusat, mint az összes többi: két farkas napkoronát visel, hosszú hajú hableányok elcsábítva. „A nap felmelegíti az érzelmeket és ösztönzi a fantáziát” – magyarázza a forgatókönyvet, és közben kacsintva vigyorog.

A névjegyük a „Bonsai”, egy sötétvörös Sangiovese, amelyet a világ legmagasabb ültetési sűrűségű szőlőjéből szüreteltek. „Versenyfutás volt az idővel” – meséli Illy –, „a gyökereknek el kellett érniük a talaj mélyebb rétegeit, mielőtt éhen haltak volna.” Rajta kívül senki sem hitt ebben az őrült ötletben. Amikor mások feladják, ő akkor indul be igazán. A szintén Rosso di Montalcino kategóriájú „Bonsai” kezdetben visszafogott, de aztán minden erejét beveti.

Idei évtől a borászat biodinamikus minősítéssel rendelkezik. Csak így élvezhetik a szőlőtőkék az életet. „Boldog szőlőből születnek a jó borok!” – vallja meggyőződéssel. „Tíz éven belül a legtöbb bor ökológiai lesz.” A szokatlan borász szemlátomást a világ jobbá tételének gondolatától vezérelve él: „Tönkretettük a Földet, és most meg kell javítanunk” – sürgeti.
Bár úgy hangzik, mint egy ökopárt elcsépelt választási szlogenje, ő komolyan gondolja: Egyiptomban nemrégiben támogatni kezdett egy szervezetet, amely a sivatag közepén fákat ültet, hogy csökkentse a globális CO2-szintet. Lelkesen mesél legújabb projektjéről. Már többször is járt ott, hogy maga is kivegye a részét a munkából.

Emellett már hét éve építi a „tökéletes borospincét”. Négy év múlva kell elkészülnie. Kizárólag természetes anyagokból, hogy ne zavarja a természet mágneses mezőit.

Talán álmodozó, de nem ő az egyetlen.

53024 Montalcino
+39/0577/83 56 41
www.podereleripi.it

Forrás: Ulrich Berthold
Wein + Caffè
www.berthold.cc

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!