A-La-Carte

A tökéletességről és a borsos szilváról (2009/1)

Sandra Frauenberger bécsi városi tanácsos kiváló szakács és csodálatos vendéglátó. De ezt – idáig – tulajdonképpen csak a jó barátok tudják.


A tökéletességről és a borsos szilváról

Szöveg: Elisabeth Ruckser Fotók: Alexi Pelekanos

David, a nagyfiú, kinyitja nekünk az ajtót. Hosszú hajú és laza, ahogy az egy majdnem 12 éveshez illik, kimért léptekkel kísér minket a konyhába, és egyelőre ugyanolyan nyugodtan és udvariasan a háttérben marad. De a kíváncsisága határozottan észrevehető. Újra és újra megjelenik a konyhában, kóstolgat, nassol, beles a fazekakba. (Egyébként a kisöccsével, Paulival ellentétben, akire – mondjuk úgy – kevesebb időt tölt az étkezéssel, de ezt csak a teljesség kedvéért.) Igen, a téma igenis érdekli, meséli később nem kevés büszkeséggel mama, Sandra: „Például egyszer kapott ajándékba egy gyerekfőzőtanfolyamot, ami nagy hatással volt rá.” Ami viszont szigorúan véve nem nagy csoda: a főzés, a társasági élet, a vendégszeretet, az élvezetek – mindez hozzátartozik Sandra Frauenberger, a bécsi integrációs, nőügyi, fogyasztóvédelmi és személyügyi városi tanácsos háztartásához, amilyen gyakran csak a szigorú napirend ezt lehetővé teszi.
Ebben a pillanatban a kemény politikusnő a tágas konyhájában áll, keverget és aprít, kortyol a borospoharából, kóstol és nevet. Egy hatalmas étkezőasztal uralja a helyiséget, és könnyű kiszámolni, hány ember fér el itt. „Nos” – sorolja –, „ha családként mindannyian összejövünk, az összes gyerekkel és nagyszülővel együtt olykor tíz fő is összejön. És mivel többé-kevésbé én vagyok az egyetlen, aki főz...” Elmosolyodik. Nyolc főre főzni, mondja később, az tulajdonképpen egyfajta felső határ. Tehát igazán nagyban főzni, azaz: ültetett vacsora, több fogás, borpárosítás, tökéletesen megterített asztal és – ami nagyon fontos – kézzel válogatott zenei aláfestés hozzá.
Sandra Frauenberger két éve tagja a bécsi kormánynak, és ezzel egyike az öt nőnek a városvezetésben. Politikai karrierje 18 évesen kezdődött a magánalkalmazottak szakszervezetében, és különösen a női, illetve az egyenjogúsági kérdések voltak és maradnak máig a szívügyei. A honlapján természetesen rengeteg magas szintű politikai információ található – a „személyes” rovat fotója pedig kötényben ábrázolja. Már gyerekként is érdekelte, hogy megfejtse ezt a titkot, felfedezze, hol is lakozik úgymond az íz. Otthon, a családban a főzés nem volt nagy téma. „Anyám teljesen elzárkózott ettől. Nálunk sosem fektettek nagy hangsúlyt erre, inkább az ellenkezője volt igaz.” De volt az a barátnője, akinél otthon igazán klasszikusan, jól főztek. Ott ismerte meg, mit jelent a jó étel. „És akkoriban már arra gondoltam, ezt én is szeretném magamnak.”
Ma már főleg a barátok tudják, milyen szenvedéllyel viseltetik Sandra a gasztronómia iránt. Például Iris Lagler barátnője és irodai munkatársa, vagy épp kormányzati kollégája, Sonja Wehsely, a hivatalban lévő egészségügyi városi tanácsos. A ritka estéken a nők – férfiakkal vagy anélkül – együtt állnak a tűzhely mellett és kísérleteznek. Például új szakácskönyvek receptjeivel – a jelenlegi kedvenc könyve egyébként a Made in Italy, a zseniális olasz, Giorgio Locatelli pazar műve („A grissini? Sláger!”). Sandra Frauenberger saját kezűleg már készített egy kis, privát szakácskönyvet is, egy gyűjteményt válogatott receptekből, a hozzá illő zenei tippekkel. „Az valójában egy karácsonyi ajándék volt a barátoknak, és óriási élmény volt összeállítani.”
A tányérra főleg az kerül, amit a régió és az évszak éppen kínál. Ez fontos szívügye neki a politikai munkában is, elvégre a bécsi piacok is a városi tanácsos feladatkörébe tartoznak. Így például a Slow Food Wiennel közösen létrehozott egy egészen különleges piaci standot: az első Slow-Food-standot a Karmelitermarkton, ahol minden szombaton kézzel válogatott, kiválasztott osztrák termelők kínálják egészen különleges regionális és szezonális élelmiszereiket az alpesi lazactól kezdve a hazai biofügén és vorarlbergi sajton át a pannon sáfrányig és zöldségritkaságokig.
Az A la Carte menü összeállításánál is Sandra Frauenberger természetesen ügyelt a regionalitásra és a szezonalitásra. Póréhagymás lepény borászpezsgővel lesz kezdésnek, aztán céklaleves, téli saláta szezámos krumplival, szaibling házi káposztás tésztával és egy rétegezett körte.
„A körte vagy az alma az egyetlen raktározható gyümölcs, ami jelenleg létezik” – mondja szinte bocsánatkérően, miközben férje, Gerhard elindítja a kifejezetten a mai estére összeállított CD-t. Szerencsére ő is osztja az élvezetek iránti szenvedélyt, és egy neves építésziroda tagjaként Gerhard Roth-Frauenberger maga is megtervezte például a konyhát.
Általában a Frauenberger-Roth háztartásban – minden öröm mellett – semmi sem megy a tökéletesség iránti bizonyos igény nélkül. A városi tanácsos szerint a csillagjegy a hibás, az egyszerűen nem hagy más választást: „A férjem és én is szüzek vagyunk – ez nem is lehetne másképp.” A hozzávalók ilyen szépen, kockákra vágva sorakoznak a tálakban. „Ezt mindig így csinálom – nem csak akkor, ha fotós van jelen.” És a konyha úgy néz ki, mintha frissen polírozták volna. „Ez a probléma a nyitott konyhával. Egyszerűen fél órával azelőtt, hogy a vendégek megérkeznek, mindennek csillognia-villognia kell.” (Frissítő utóirat: „Soha többé nyitott konyhát.”)
Ha Sandra Frauenberger egyszer vendégként jár egy étteremben, egyébként simán megeshet, hogy bekukkant a konyhába, professzionális tippek után kutatva. Például Sissy Sonnleitnerrel együtt tett el borsos szilvát (csodálatos, kapunk is a sajthoz), és kedvenc vendéglőjében az olaszországi Asolóban – amely egyébként, találóan a hosszú ideje szakszervezeti tag számára, „La Trave”, azaz „A munka” névre hallgat – tiszteletteljesen állt a Hotel Cipriani egykori szakácsa mellett, hogy megfigyelje a tökéletes rizottó elkészítését.
Ha a beszélgetés egyszer az utazásra és az evésre terelődik, akkor szinte nincs megállás. Akár a közelben („A halhoz való káposztás tésztát a nezsideri ,Nyikospark‘-ban ettem először így.”), akár kicsit messzebb („Vannak barátaink, akik nyáron olykor kivesznek egy házat Toszkánában pár hétre – és ott reggeltől estig főznek.”), vagy akár nagyon messze („Volt egy kiküldetésem Tokióban – azt kell mondanom, még sehol sem ettem ilyen következetesen ilyen jól.”).
Vagy akár egészen közel, amikor tanácsokat kér a Naschmarkt kedvenc zöldségárusától. „Megkérdeztem tőle, mit csináljak, ha a körte nem elég puha ahhoz, hogy felvágjam és megtöltsem. És ő adta a tökéletes tippet: forralj vizet, kapcsold le a hőt, és hagyd a körtét öt percig a forró vízben állni.” (És csak azért, mert kérdezné: igen, a rétegezett körte, lásd a menürecepteket, csodálatosan puha volt.) Ó, igen, még egy dolog: ha valaha véget érne a politikai munka, Sandra Frauenberger legfeljebb egy alternatívát tudna elképzelni: saját éttermet. És ez most tulajdonképpen egyáltalán nem lep meg minket.

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!