A-La-Carte

Amikor az apa a fiakkal főz (2008/3)

Genetikailag erősen terhelt, a konyhában nőtt fel – innen nincs visszaút. Vagy lázadó vagy szakács. Markus Mraz erősítést kapott. Egy éve már két fiával, Manuellel és Lukasszal áll a tűzhely mellett. Egy családi kötelék, amelyet nem lehet szétszakítani.


Amikor az apa a fiaival főz

Szöveg: Claudia Schemerl-Streben Fotók: Philipp Horak

Izasztó hőmérséklet, hat szakács a legszűkebb térben és rendelések az utolsó asztalig telt étteremből. Csúcsüzem. De a konyhában abszolút csend uralkodik. Egy hang sem hallatszik, nincs ordítozás a kiszolgálásnál. Csak a csengő. A munkamenetek maguktól értetődően mennek a csapatnak. A teljes koncentráció a legfontosabb. Ahogy azt Manuel Mraz sous-chef bevezette. Hirtelen egy káromkodás a cukrászpultnál – Lukas öccse dekonstruált Sacher-tortával és sárgabarackzselével kísérletezik. Az eredmény nem elégíti ki a heves vérmérsékletű vörös hajú fiatalembert. Ez kizökkenti Manuelt a tálalásnál. Kirobban belőle: „Csendet, koncentrálnom kell – különben nem megy.”

Az ilyen napok nem ritkák. Amikor a 18 éves Lukas visszatér európai körútjáról a legjobb éttermekből, a feszültség a Mraz-konyhában borítékolható. „Amikor Luki jön, mindenki felnéz rá, a csapat issza a szavait. Ezt Manuelnek néha le kell nyelnie. Bár ő a sous-chef itt, de amikor a testvére ott van és meséli a történeteit, Manuel észreveszi, hogy már nem ő az első számú” – árulja el az apa és konyhafőnök, Markus Mraz. Irigység mindkét oldalon kialakul – ahogy az testvérek között szokás. Míg az egyiknek meg kell küzdenie az külföldi eufórikus beszámolókkal és a különleges státusszal, a másik féltékeny a testvére pozíciójára. „Én csinálom az összes gyakorlatot külföldön, olyan távol vagyok, Manuelnek meg olyan jó dolga van” – hallgatja meg Markus Mraz rendszeres időközönként a legfiatalabbtól. A rangidős pragmatikus válasza: „Nem kényszerítettem rá.”
„Ketten jó kombinációt alkotnak. Lukas az ízekre fókuszáló szakács, nagyon céltudatos és folyamatosan hozza az új ötleteket külföldről. Manuel az, aki rugalmasan és spontán tud döntéseket hozni, ha a helyzet megkívánja. Életművész minden helyzetben.” Lukas rétegezett, csípős, sós, savanyú és édes kreációját – egy borsókrém – látványosan prezentálja Manuel testvére: „Egy kúpos pohár alját maracujával fedjük, erre öntjük a borsólevest, amit édes, fehér csokoládéhabbal fedünk be. Az egészet csípős curryporral véglegesítjük, amit poroló ecsettel hintünk a levesre – az étel egy ízrobbanás, fergeteges fogás” – értékeli Manuel testvére találékonyságát.
A Mraz-fiúk karrierje már az óvodás korban elkezdődött: „Volt egy kenyerünk, amit virágcserépben szolgáltunk fel. Mi ketten hegyekben vajaztuk és liszteztük ki a cserepeket, egyszerűen mindent megcsináltunk, amit egyetlen más szakács sem akart” – mondja vigyorogva az idősebb. Miután Manuel és Lukas elvégezték a Judenplatz-i vendéglátóipari iskolát, maguk dönthettek arról, hogyan tovább. Lukas látni akarta a világot. „Megismered a konyhákat, az embereket, a városokat, falvakat és lyukakat. Én ezt izgalmasnak találom. Az első gyakorlatomat Salzburgban, az „Esszimmer”-ben töltöttem. Éppen fesztiválszezon volt, és padlógázzal kellett menni. Akár 16 órát is álltunk a konyhában. 24 órát is dolgoztam volna, annyira élveztem.” Két gyakornoki időszak a hesse-i molekuláris szakács, Juan Amador mellett és tíz hónap commis-ként Jean-Georges Kleinnél Elzászban követte ezt. Jelenleg Lukas egy évig a holland 3 csillagos szakács, Jonnie Boer konyháján dolgozik Zwolléban. Az ötleteket konferenciahíváson keresztül közvetítik Bécsbe. „Ez viszont nem megy gombnyomásra. Egyszerűen mindig van nálam egy jegyzetfüzet, gyorsan felírom, este pedig bepötyögöm a firkálmányaimat a számítógépbe. Egy-két hónap után aztán tökéletes lesz, és van egy saját kreációm” – mondja eufórikusan Lukas Mraz. Különösen lenyűgözte a „L’Ansbourg” konyhája Jean-Georges Kleinnél: „A menük molekulárisak, az a la carte ételek klasszikus módon készülnek. A borjúborda egészben, tehát két bordával rajta, vákumozva kerül két és fél órára állandó 60 °C-os vízfürdőbe. A hús rendkívül puha lesz és szép rózsaszín marad. Utána felszeletelik és 220 °C-on minden oldaláról átsütik. Ez teljesen meggyőzött.”
Az az ötlet, hogy Jonnie Boer „De Librije” éttermében főzzön, a családjával tett sok utazás egyikén jött. „Nem a gasztrokalauzok értékelései alapján indulok el. Engem jobban érdekel az, hogy nekem mi ízlik. Ha megkóstolok valamit, és nem értem, akkor tudni akarom, mi zajlik a kulisszák mögött. Apám mindig azt mondja, ha egy étteremlátogatás után csak egyetlen ételre emlékszel, akkor az étkezés már nagyon jó volt. Jonnie Boernél majdnem minden ételre emlékszem!” – mondja a 18 éves kreatív szakács. „Sajt fogásként például Epoisses-t, egy erős, folyékony, vörös héjú burgundi sajtot szolgáltak fel pár almazselével – és semmi mást. Azt hittem, ez egy kicsit kevés, de várjunk csak. Azt hiszed, levest kapsz, aztán a pincér egy réteg karamellt tesz rá. Úgy nézett ki, mint a Crème brûlée, azzal a különbséggel, hogy alatta folyékony volt. Aztán bele szúrsz, és három másodperc alatt megszilárdul, te meg csak wow-t mondasz és kérdezed, hogyan lehetséges ez. Végül is ez metil, egyfajta zselé, ami nem hidegben, hanem 96 °C-on szilárdul meg.”
Az utazás rutin a családi kötelék számára. Gourmet-célpontokat látogatnak egész Európában; következetesen autóval. Az, hogy késve érkeznek, a Mraz-klán forgatókönyvének része: „Mindhárman elég egyformák vagyunk” – árulja el Manuel Mraz. „Általában az utolsó pillanatban érkezünk. Amikor Michel Bras-hoz utaztunk Laguiole-ba, szakadt az eső. Órákon át vezetsz az erdőn keresztül. Aztán hirtelen ott ez a ultramodern üvegház. Mindannyian szabadidőruhában voltunk, gyorsan kiugrottunk az autóból, felvettük az inget, nadrágot és zakót, visszapattantunk az autóba és felhajtottunk az étteremhez. Kicsit stresszes azért mindig” – vigyorog Manuel Mraz. Egy éve a 20 éves fiatalember tölti be a sous-chef pozíciót. Ez a karrierút nem volt megtervezve. „Számomra mindig a kiszolgálás volt a lényeg. A vendéggel való rendkívül szoros kapcsolat érdekelt akkoriban jobban.” Az iskola befejezése után aztán minden másképp alakult. Egy kis étteremben a kilencedik kerületben Manuelnek pincérként kellett besegítenie, végül a konyhában kötött ki. Az előnyök gyorsan túlsúlyba kerültek: „A konyhában lehetsz morcos, nézhetsz ki ahogy akarsz, és nem is kell kicsípned magad. Ott lehetek az, aki vagyok.” A tálalási állomást azonnal elfoglalta a Mraz-konyhában. „Ez az a hely, ami a legjobban bejön. Mert örömet okoz az ételeket úgy prezentálni a tányéron, hogy jól nézzenek ki.” „Amikor megbeszéljük az új étlapot és pénteken vázlatot javaslok, hétfőre teljesen máshogy néz ki. Mégpedig felülmúlva. Egyszerűen fantasztikusan teszi az ételeket a tányérra, finom érzékkel és művészi vénával. Ez felszabadítja az elmémet, én pedig az ízekre koncentrálhatok” – mondja Markus Mraz. A két fia ellenvetésével folyamatosan számolnia kell. „Sokat tanulhatok tőlük. Lukastól új főzési technikákat, mert olyan emberek konyháján áll, akik igazi profik és nem csak hókuszpókuszt főznek. A konyhai szociális részt Manuel veszi át. Ő tartja össze a csapatot – ez büszkeséggel tölt el.” A fiatal apa és 39 éves konyhafőnök még gondolni sem akar az átadásra: „Lukas egyszer felhívott az egyik külföldi útjáról és megkérdezte: ‚Apa, meddig akarod még ezt csinálni?‘ Azt mondtam: ‚Megőrültél?‘ Nem is kérdeztem tovább. Az azt követő álmatlan éjszaka épp elég rossz volt.”

[the_ad_placement id="banner-story-einzelseite"]

Iratkozzon fel a schauvorbei hírlevélre és nyerjen!

Sajnos nem sikerült befejezni a regisztrációdat. Kérjük, próbáld meg később újra.
Sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!