Leo Uibel külseje alapján pont olyannak tűnik, mint akit az emberek általában egy hipszter alatt értenek. Kerek szemüveget hord, jellegzetes – bár manapság már tisztességesen nyírt – szakállat visel, és soha nem látni sapka nélkül. Pólóin szívesen hord olyan feliratokat, amelyek lazán kinyilvánítják morális meggyőződését vagy hovatartozását – „Rage the Machine”, vagy „Junge Wilde” –, elkötelezettséget a kézi munka mellett a szőlőben, egy borász-csoportosulást és egyéb üzeneteket. Úgy néz ki, mintha Berlinből vagy Sydney-ből jött volna – valójában Ziersdorfból származik, egy kis faluból a Weinviertel mélyén. De a borászban nincs semmi mesterkélt vagy átlátszóan extravagáns, amit egy hipsztertől elvárhatnánk. Nyitott és beszédes, csupa energia, pontos elképzelésekkel, két lábbal a földön állva, mégis tele látomásokkal. Középkorúként is megőrizte vad szívét, amely előszeretettel mutatkozik meg hasonlóan vad boraiban: biodinamikus – naturális és néha narancsbor. Nem léha dolgok, hanem komoly anyagok. Semmi kecskeól-érzet vagy ecetes szag. Héjon erjesztett fehérborok, amelyek nem változtatnak meg semmit, nem lepleznek semmit, inkább kihangsúlyozzák a már meglévő sajátosságokat.
Fiatalon sosem akart borász lenni, mint az apja. Az akkori borok íze nem tetszett neki – nem értette a mögötte lévő eszmét. Így hagyta maga mögött Ziersdorfot, elindult a nagyvilágba, majd egy ideig Bécsben ragadt – egy irodai munkában. Csak akkor jött haza, amikor az apjának segítségre volt szüksége a birtokon. Csak akkor kapott vérszemet, amikor a borvilág színesebbé, változatosabbá, egyszerűen vadabbá vált, amikor az első naturális borok Ausztriába is megérkeztek. 2007-ben alapította meg feleségével, Michaelával saját borászatát egy régi, felújított parasztházban. Apja szőlőit röviddel ezután már csak biogazdálkodással művelik, 2018 óta pedig biodinamikusan – a pincében szigorúan mellőzik a manipulációkat. Uibel mindössze 7,5 hektár szőlőterülettel rendelkezik, ennél többet nem is akar.
Talán Leo Uibel azért indult el, hogy megmutassa, milyen változatos a Weinviertel, milyen kicsi parcellák jellemzik, a legkülönbözőbb éghajlati és geológiai feltételekkel, amelyek meghatározzák a borokat. De az biztos, hogy
az hajtja, hogy kicsikarja a Zöldveltelini számtalan arcát a dűlőiből.


Kép fent: A biodinamikus művelés Leo Uibel számára azt is jelenti, hogy szakít a szőlő-monokultúrával. A tőkék mellett például őszibarackfák is nőnek.
Mégis fájdalmas számára, hogy egyes borain nem tüntetheti fel azok származását, mert nem felelnek meg egy meghatározott normának. Így olyan fantázianeveket viselnek, mint „Super G”, „Sucette”, „Moebius” vagy „Una”. „Létre kellene hozni egyfajta naturális eredetvédelmi rendszert” – javasolja.
Szőlőültetvényei a Schmidatalban fekszenek – itt kontinentális az éghajlat, és a folyó tovább hűti a klímát, egyfajta „hideg-tavat” képezve. A szőlőtermesztés itt csak 260 méteres magasságtól lehetséges. Télen a síkságon dermesztően hideg és ködös az idő, tavasszal fagyveszély fenyeget. A dombtetőkön viszont ideálisak a feltételek – ehhez járul egy vékony agyagrétegű talaj – alatta fehér sóder és rengeteg mész, pontosabban kagylós mészkő. Veltelinijei erről mesélnek – mindegyik a maga módján. Talán a legvilágosabban a Ried Hundsberg dűlőből, ahol a tőkéket majdnem 65 éve nagyapja ültette. Semmit nem vágnak ki – csak fiatalítanak, a régi gyökérzet megmarad. „Hatalmas munka” – mondja –, a bor összetettséggel hálálja meg. Két-három napig ázik a törkölyön, spontán erjed, és két teljes évig marad nagy fahordóban, a seprőn. Ez ad neki testet, de krémes jelleget és diszkrét bájt is.
„Én egy barokk típusú borivó vagyok” – vallja be, a vékony purizmus nem az ő világa. A vadabb részleget héjon erjesztik, többnyire gránithordóban, de amforákban is. Nem rakoncátlanok, inkább megszelídítetlenek, nyersek és önállóak. – „Időre van szükségük” – mondja Uibel, túl korán fogyasztva nehéz dolguk van egy olyan országban, amely az újborokra fixálódott – „csak öt-hat év után mutatják meg igazi tudásukat.”
Még mindig hiányzik a tolerancia, és valószínűleg a tapasztalat is az „off-road” borokkal kapcsolatban. Még ha a generációváltással egyre több előítélet tűnik is el. Óvatosságból más öltözetet ad a vad borainak. Figyelmeztetésként vagy jelzésként, kinek hogyan – színes és kissé pimasz, képregényes figurákkal és pop-art motívumokkal. Uibel mestere a héjon erjesztés módszerének. Úgy tűnik, tévedhetetlen érzéke van ahhoz, meddig tarthat a héjjal való érintkezés anélkül, hogy az érzékszervileg károsítaná a bort. Narancsbor, a puszta szórakoztató kategórián túl – tökéletesen kiegyensúlyozva. A héjon erjesztést azért kezdte el, hogy több frissességet vigyen a fehérborokba – a globális felmelegedés miatt egyre inkább veszítenek a savakból, különösen a Zöldveltelini. A héjból származó finom cserzőanyagok a savak természetes pótlékai.
A szárazság a jövő egyik nagy témája – véli Uibel. Sok fronton kell cselekedni. A Zöldveltelini helyett manapság hőtűrő fajtákat ültet, mint a Rizling, Chardonnay és még Sauvignon blanc is.
„Sauvignon blanc – amit sosem akartam csinálni” – mondja és vigyorog. A „Pure fumé”-ja mintha a kisujjából rázná ki, egyetlen darabból – mintha nem is készítene mást. Héjon erjesztett, adalékanyagok nélkül, szűretlenül palackozva. Füstös, sötét és szaftos. Nincsenek éles paprikás jegyek, sem taszító macskahúgy-szag.
Fontosabb a szőlőfajtánál a szőlőbeli munka, hogy felvegyék a küzdelmet a növekvő szárazsággal: A biodinamikus művelés gondoskodik az egyenletes növekedésről, az állandó talajtakarásról, a komposzt és a természetes készítmények pedig az élő talajról és az ellenálló tőkékről. Évek óta nem vágja a lombozatot, ezáltal lelassul a növekedés, a tőkéknek kevesebb vízre van szükségük. A szőlősorok közötti növényzet kivirágzhat – a hosszú szárak megtartják a reggeli harmatot. Úgy tűnik, minden csepp vízért megküzdenek. Alig kaszálnak.
Csak akkor használja ki az apa az alkalmat és ugrik ki gyorsan a mulcsozóval, hogy megvalósítsa a „golfpázsit” ideálját, amikor a fia épp szabadságon van. „Elfelejtettem bezárni a gépet” – meséli Leo Uibel –, „amikor visszajöttem, minden rövidre volt vágva a szőlőben.” A drága vetés letarolva, de az apa elégedett.
A Zöldveltelini mellett a Korai piros veltelini (Frühroter Veltliner) is elnyerte a borász tetszését. Igényes
szőlőfajta, vékony héjú és rendkívül érzékeny. A talaj tekintetében is kifejezetten kényes. „Veltelinit és Kékfrankost minden répaföldön lehet termeszteni” – mondja Uibel –, „a Piros veltelini viszont egy díva.” Úgy tűnik, kedveli a Schmidatal sovány, meszes, sóderes talajait. Az „Una” tele van feszültséggel, törékeny, mégis határozott – egy bor, amit azonnal meg akarsz inni. Az Una is narancsbor, nem szenvedett el pincelátogatási kínokat, sokáig maradt seprőn, és minden komolysága ellenére mégis gondtalan.
Könnyen lehet, hogy Uibel borai haladóknak valók, ahogy a borász fogalmaz. Mégis semmilyen módon nem nehézkesek, nincs szükségük magyarázatra, egyszerűen működnek. —
Cím
Weinhof Uibel
Hollabrunnerstraße 35, 3710 Ziersdorf
uibel.at

