Hol eszik Wallander
Szöveg: Nicole Schmidt Fotók: Heimo Aga
„Egy nagy kevert sört, kérek!“ – ez a leggyakoribb mondat, amelyet a szőke pincérnő az ystadi söröző csillogó pultja mögött a vendégektől hall. Amint az asztalhoz viszi a sört, következik a második leggyakoribb mondat: „Itt eszik?“. Közben már hozzászokott a turisták arcán megjelenő csalódáshoz, amikor el kell mondania nekik, hogy a különc rendőrfelügyelő, Kurt Wallander nem szokott itt étkezni. „A helyzet rendszerint olyan, mintha egy gyerek illúzióját rombolnánk le a Mikulással kapcsolatban“ – nevet, és visszatér a következő sör csapolásához.
Nem csoda azonban, ha a valóság és a fikció összemosódik. Az idegenforgalmi hivatal szeretettel összeállított ingyenes brosúrájának („Wallander nyomában“) köszönhetően lépten-nyomon találkozhatunk a mogorva, túlsúlyos rendőrrel, akit Mankell krimiíró 1991-ben Ystadban, a dél-svédországi Skåne tartományban telepített le.
Ami eredetileg egyetlen könyvnek indult, az mára egy körülbelül 26 millió rajongót számláló sikersorozattá nőtte ki magát. És a macskaköves utcákkal és történelmi favázas házakkal teli csendes balti-tengeri kisvárosban aligha van reálisabb dolog Kurt felügyelőnél a szokásaival, rigolyáival és kedvenc helyeivel együtt. Üdvözöljük Ystad vegyes valóságában (mixed reality).
Wallander ugyan nem a sörözőben eszik (bár a házi sör kiváló, a whiskyválaszték pedig több mint elegendő), de közvetlenül mellette, a romantikus és különc Hotel Sekelgårdenben lefoglalhatjuk a róla elnevezett lakosztályt, ahol egy vastag aranykeretes Mankell-portré kémleli éberen a falról a szobát. A Continental, Svédország állítólag legrégebbi szállodájának világos, cukrászüzletre emlékeztető homlokzata mögött pedig a kristálycsillárok alatt megtekinthető – és természetesen lefoglalható – a „Wallander-asztal“. Bár az asztal kissé nagyméretű ahhoz képest, hogy a felügyelő rendszerint egyedül, lányával, Lindával vagy egy kollégájával tér be ide.
Wallander drága malátawhisky iránti vonzalma és válogatott operaelőadások iránti rajongása kevéssé illik étkezési szokásaihoz, amelyek többnyire a „fő a gyorsaság és a mennyiség“ mottó alatt foglalhatók össze. Hogy miért él valaki főleg pizzán, zsíros leveles tésztán és állott, langyos kávén egy olyan vidéken, amelyet a svédek „Madariket“-nek, azaz „az ételek birodalmának“ neveznek, és ahol nem kell sokáig keresni a fantasztikus alapanyagokat és innovatív séfeket, az Mankell titka marad. Apropos innováció: Svédország 2010-es organikus étterme, a „Salt & Brygga“, Skåne fővárosában, Malmöben található. Amikor a göteborgi származású Slow Food-úttörő, Björn Stenbeck 1989-ben megpróbált akkori kávézója konyhájához növényvédőszer-mentes zöldséget vásárolni, majdnem kudarcot vallott – a piacon kínált gyenge minőség és a nagyon szerény választék miatt. Azóta a 2001-ben az új nyugati kikötő negyedben megnyitott étterme számos díjat nyert kreatív konyhájáért, amely kiskistermelők ökológiailag kifogástalan termékeire és fenntartható halászatra épül.
Kint a sirályok sivítva köröznek a kis kikötőben kikötött jachtok felett, bent a „Salt & Brygga“-ban az igazi élvezetek lassúságát ünneplik. Indításként cékla- és tormapáccal készült norvég lazac vadfokhagymás aiolival és sült tőkehal-pofák tartármártással, majd horgászott laposhal Mollösund kagylóval és vaddisznósteak burgonyapürével, gyökérzöldségekkel és rozmaringmártással. A vaddisznók olyan elszaporodtak Skåne erdeiben, hogy „az emberek örülnek, ha párat elfogyasztanak“ – mosolyog Stenbeck. Nem mintha Wallander felügyelőnek ne ízlene az étel a skandináv öko-lounge stílus és a francia bisztró hangulat keveredésével, de a végén mégis mindig a pályaudvari étteremben vagy a szemközti Savoy Hotel lobbijában köt ki – és kihagyja a kiváló svéd whiskyt, amelyet Stenbeck házigazda digestifként kínál.
Szentivánéj előtt a ragyogó esti fény még este 9 óra után sem adja át a helyét az éjszakának, és egy emésztést segítő sétára csábít a közeli tengerparton. A „Salt & Brygga“ mögött a spanyol építész, Santiago Calatrava 190 méter magas Turning Torso-ja fúródik az égbe. A fehér felhőkarcoló úgy néz ki, mintha egy óriás megfogta volna a gerincénél és 90 fokkal elfordította volna: Bábel és Pisa tornyainak keveréke. Malmö új jelképe, egyben Svédország legmagasabb lakóépülete, azonban fenyegető lyukat ütött a város költségvetésén. Ezt ellensúlyozza a csaknem nyolc kilométer hosszú Öresund-híd, amely gazdasági fellendülést hozott – a világ leghosszabb ferdekábeles hídja köti össze a feltörekvő csúcstechnológiai központot, Malmöt a dán fővárossal, Koppenhágával. Amikor Wallander felügyelő a következő bűntény helyszínére száguld át a skånei tájon, természeténél fogva nincs ideje a környék lenyűgöző szépségére – a tengerig érő, lédús zöld rétekre, tele pipaccsal és harangvirággal, ahol tehenek, juhok és lovak legelésznek; a szelíd dombokra az aranysárgán fénylő repceföldekkel, a sűrű mesebeli erdőkre és a végtelen, szelíd dűnékkel szegélyezett homokos strandokra, mint amilyen Skanör az ország délnyugati csücskében a színes strandkunyhókkal, a kis kikötővel és a hívogató füstölővel. Tiszta véletlen, hogy ez az álmos természeti ékszer még nem kapott gyilkos főszerepet egy Wallander-esetben.
Ystad-tól körülbelül 20 kilométerre keletre azonban van egy hely, amely még a nyugtalan felügyelőt is megállásra kényszeríti – hogy zavartalanul gondolkodjon, erőt gyűjtsön vagy egy piknikkel lepje meg tisztelt államügyészét: Ales Stenar, egyfajta fiatal svéd Stonehenge a vikingek korából. 59 tonnás gránittömbök, 68 méter hosszan hajó formában elrendezve, trónolnak itt a zöld mezőn, a Balti-tengerbe meredeken lejtő sziklák peremén. Varázslatos hely.
Egy meredek ösvény vezet le Ales Stenar-tól a kis Kåseberga halászfaluba és közvetlenül a helyi füstölő rusztikus piknikezőhelyére. A tenger kincseit közvetlenül a szomszédos Fisk-boltban lehet megvásárolni – sült hering hagymával, mustármártással vagy fűszerekkel, angolna, tőkehalikra, zöld kagyló, lazac, laposhal, kardhal, tonhal, makréla, garnélarák, hozzá mártogatósok és szószok. Hetek kellenének, mire az ember mindent végigkóstol. Még ha két busznyi turista özönlik is be egyszerre az üzletbe, a gyors eladószemélyzet barátságos-szívélyes higgadtsággal kezeli a helyzetet. A papírtányért, műanyag evőeszközöket és papírszalvétákat automatikusan csomagolják, a bejárat melletti hűtővitrinekből pedig ásványvizet, üdítőt vagy (alkoholmentes) sört választhatunk. Bor nincs önkiszolgálásban – a barátságos eladó pedig kissé feszengve mosolyog, amikor már sokadszorra kell elmagyaráznia a helyi szokásokat nem ismerő vevőnek, miért kell a negyedliteres palackokat kivétel nélkül kinyitnia és a kupakokat visszatartania: igen, a svéd alkohol törvény...
Az igazi Kåseberga-halpiknikhez már csak a kenyér hiányzik – bár ezt is meg lehet venni a halboltban, az ínyencek azonban inkább elsétálnak mintegy 350 métert a falu utcáján, hogy Anders és Paula Vendel éttermének földszintjén beszerezzék a frissen sült kenyérkülönlegességeket a saját bio-kovászos pékségükből.
Anders Vendel, többek között a 2000-es és 2004-es Culinary Olympics kétszeres ezüstérmese, a skånei egyetemi városból, Lundból származik, és főszakácsa, Alex Sjögren támogatásával Dél-Svédország leginnovatívabb gasztronómusai közé tartozik. Egy kis kulináris dekonstruktivizmussal, egy csipetnyi nitrogénköd-hókuszpókusszal, és mindenekelőtt az alapanyagok gondos kiválasztásával és elkészítésével a „Vendel Ales Stenar“ konyhája igazi kulináris összművészeti alkotást komponál magas élményfaktorral – és csodálatos kilátással a tengerre. Fellépnek: zöldspárga-hab homoktövissel és a közeli Skillinge halászfaluból származó kagylóval; homár paradicsomfagylalttal és articsókamousse-szal; Angus-bélszíntatár jeges libamájgyöngyökkel és kucsmagombával; tőkehal algán, spárgatejjel, gomolygó ködharang alatt. A görögdinnye-osztriga fagylalt után bárányhús következik vadon termő hagymával és borsópürével. A skånei Jordgubbar (eper) desszertként különféle halmazállapotokban kerül a tányérra, és kíséret nélkül is – vaníliapuding, karamellizált szezámmag, citromfű – 5 csillagos aromát áraszt.
Az étterem egy része egyébként a Kenneth Branagh-féle Wallander-forgatások idején rendőrségi irodaként szolgált. Itt állt a felügyelő íróasztala, akinek a lassított étkezési szünetekhez köztudottan általában az ideje – és a „Vendel Ales Stenar“ esetében valószínűleg a pénze – hiányzik. Ebédszünetben általában csak egy – egyébként nem lebecsülendő – skånei halas szendvicsre telik a kedvenc kávézójában, a „Fridolfs Konditori“-ban. Az ystadi turisztikai irodával szemben lévő, dísztelen épületben elhelyezkedő kávézó az ötvenes évek fanyar báját árasztja, de a látogatók hiányára nem panaszkodhat. A helyiek mellett elsősorban turisták térnek be, hogy egy kis Wallander-atmoszférát szippantsanak, készítsenek egy emlékfotót, és megkóstolják az őzgerinc formájú, krémes piskótatorta egy szeletét a villámkék marcipánbevonattal. A Wallander-torta gyakran már délelőtt elkel – bár még az idegenforgalmi brosúra sem állítja, hogy Mankell felügyelője valaha is evett volna egy darabot ebből a rendőrkék tortakülönlegességből.
A legnagyobb és legdúsabb torták a szentivánéji hétvégére vannak fenntartva. Takarókkal, összecsukható székekkel és jól megtöltött piknikkosarakkal – szendvicsekkel, salátákkal, italokkal és hatalmas, krémmel díszített bogyós tortákkal – felpakolva a svéd családok kivonulnak a természetbe, hogy megünnepeljék a nyár kezdetét. A városok és falvak üresek, az üzletek és éttermek zárva tartanak. A színesen feldíszített, májusfáinkhoz hasonló szentivánéji fa körül virágokból és friss nyírfalevelekből fonnak koszorúkat, fiatal és öreg, nagypapa és unoka együtt eszik, iszik és táncol a nyár kezdetét ünnepelve; szűk körben, mint például a Tomelilla szélén álló 250 éves parasztház kertjében, vagy tömegesen az egykori nyaralója körüli nagy mezőn az 1961-ben repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt ENSZ-főtitkár és Nobel-díjas Dag Hammarskjöld emlékére. Hogy a gyilkosok még a nyár tiszteletére rendezett felhőtlen ünnepség előtt sem állnak meg, az Mankell „Mittsommermord“ (Szentivánéji gyilkosság) című regényében olvasható, amely a közeli Hagestad természetvédelmi terület sűrű erdejében játszódik. Itt és a szomszédos, védett dűnék mentén, a Sandhammaren kilométer hosszú, finomszemcsés strandja mentén az idilli természeti szépség és az emberi brutalitás tökéletesen Mankell-stílusban ütközik össze. Az ystadi városi strandtól, a Sandskogen-től néhány méterre Kurt Wallander szívesen betér a „Fritidsbaren“ kávézóba – egy klasszikus darált húsos gombócért (Köttbullar) burgonyával és áfonyával, vagy egy szelet uzsonnasüteményért. A rendelést a csinos faház belsejében lévő pultnál kell leadni, és hangszórón hívják az embert, amikor az étel átvehető. A Wallander-brosúrában ez így olvasható: „Halló, halló, sütemény és kávé Kurt-nak!“.
A valóság és a fikció tovább űzi a játékát.
Az ember, aki éppen leparkolta régi Peugeot-ját a Skillinge halászfalu csinos kikötői étterme mellett, úgy néz ki, mint Rolf Lassgård, a korai regényadaptációk Wallander-alakítója. És az Ystadba vezető visszaúton, röviddel a nagy körforgalom előtt, hirtelen három megkülönböztető jelzést használó rendőrautó száguld el mellettünk. Filmforgatás? Gyakorlat? Valódi bevetés? Az ystadiak türelmes mosollyal válaszolnak az ilyen kérdésekre. Városuk filmstúdiói mára Skandinávia legnagyobbjai közé tartoznak. Senki sem panaszkodik, ha ismét felrobban egy autó Ystad közepén, vagy ha néhány utcában órákig nincs áram, mert a rendező teljesen sötét városban szeretné forgatni a következő jelenetet. Mert: „Most megint filmeznek.“