Higgadtság. Szeretetből. A harmóniáért, a családért, az ételért, az élvezetért. Természetesen lehangoló ez a járvány miatti lefékeződés. De. Egy ilyen hétvége a nagybevásárlással, minden szükséges hozzávaló gondos felkutatásával, méricskéléssel, tisztítással, hámozással, aprítással, csinos tésztakészítéssel, lassú főzéssel, fűszerezéssel és gusztusos tálalással erősíti a türelmet és az étvágyat is. Az elégedettség, amikor az étel pontosan olyan, amilyennek lennie kell. És. Az emlékek helyekről, találkozásokról, utazásokról, ahol mi milyen illatú volt, megérintette a nyelvet, megcsiklandozta az ízlést. Szemforgatás nevetéssel: „Ötfajta rizs a szekrényben, kész tudomány! És a házilag kevert csiliolajnak mindig kéznél kell lennie! Nemrég”, mondja Michel Mayer divattervező, „elindultunk a Schweglstraßén található Talad Thai Shopba – és olyan illatintenzív, olyan színes, olyan egzotikus volt, mint egy nyaralás. Szinte giccsesen romantikus.”
Kapcsolatokkal teli. Amikor Michaela 2009-ben Thaiföld pálmafái alatt akart meditálni és tai-chizni, találkozott a Los Angeles-i Daniel Lee-vel, aki ott praktizált qigong-oktatói diplomájáért. Tíz hónappal később összeházasodtak. Lelki társak a mindennapokban. Bécsbe költözött, azt mondta, ő bárhol tud élni. Bár az első tél jéggel és hóval, udvariasan fogalmazva, „kihívást jelentett” egy kaliforniai férfinak, a relaxációs technikák mestere ide vagy oda. Természetesen időbe telt tanítványokat találni, közösséget építeni. Ma Daniel Lee már sehol máshol nem élne szívesebben, mint Bécsben. A gyerek hat éve legboldogabban teljesítette mindkettőjük családalapítási vágyát. Azóta. A főzés és az evés kevésbé csípős (csiliolaj az asztalon, smiley) és még több friss, egészséges, bio, kiegyensúlyozott. Jin és Jang. Óosztrák, mint Michaela, kínai-koreai-japán, mint Daniel felmenői.
Beszélgetés az üzletben. MM a legjobb belvárosi helyszínen, a Singerstraße 7. alatt székel. Élénk, becsületes FFP2-maszk alatt. Kis show-fecsegés. Nők és divat – végtelen terület. Stop. Ezúttal az evésről van szó. De
igen, ugyanúgy kimeríthetetlen. Az évek során már nassoltunk Pöschl káposztás kockát, Demel petit fourt és a környező ázsiai kifőzdék tésztáit. Víz és kávé mindig van. Hátul. A fehér pulton, színes anyagtekercsek, babára frissen tűzött díszek, kölcsönözhető próbacipők, varrógépek, vasalódeszka mellett. Otthonos. Elbűvölt csend, amikor MM előveszi az ollót, és egy mozdulattal, kerekítve vagy ferdén vág ki egy felsőt minden felesleges pepecselés nélkül. És. Tartsd erősen a hitelkártyát az obligát előretartó sétánál, ahol a kollekció lóg, aktuálisan tavasz/nyár – és a szeretett, ezúttal sajnos eladatlan álmok hímzett tüllből, selyemből, organzából, szaténból azokért a bálokért, amik nem történtek meg. Gyorsan magunkra kapni valamit a nagy tükrök előtt, megvizsgálni, mi fekszik az ötvenes évekből származó szép vitrinben.
25 éves a Michèl Mayer márka. Ilyen régóta ismerem a kreációit. Amióta a progresszív cipőkereskedő, Franz Wunderl kiállította az első Mayer-modelleket a sollenaui, lábbeli-újdonságokat bemutató szentélyében. Tervei egyszerre voltak menők és nőiesek. „Viselhetőnek” nevezték volna nagyanyáink az ő érzéki divatszemléletét.
Michaela nagymamája 40 éves volt, amikor ő született. Az anyja dolgozott, így Michi a nővérével a nagyi konyhájának padlóján játszott, néha segíthetett is. „Érzésre Angela nagyi mindig a konyhában állt. Hmmm, a friss olajos kuglóf és kakaó illata reggel! Amikor lejöttem az emeletről, ő már régóta ébren volt, hogy kertészkedjen. Mindenünk volt – alma, sárgabarack, eper és egres – és a legszebb rózsabokrok. Hagyma, sóska, sárgarépa: imádtam kihúzni őket a földből. Az őzlábgomba-szezonban eltűnt az erdőben egy kosárral, aztán a pincében lévő mélyhűtő csurig volt őzlábgombával. Sütve kerültek a tányérra. Wow! Ha a Rochusmarkton kapható, mindig veszek. Még akkor is, ha utána az egész lakás rántotthús-szagú lesz.”
A nagyi nagy hatással volt rám. A vidámsága, társasági élete, tettrekészsége, amikor a barátnőivel buszos utakra indult. Nekik is megterített a nappaliban kávéhoz. Ó, a gyümölcsös rétesei – és a túrós szeletek! Édes, édes, édes. Mákos tészta, barackos gombóc, palacsinta, császármorzsa, fánk és az „édes kisegerek” (Gebackene Mäuse). Karfiolt is sokáig csak édesen ismertem, és ha hús volt, akkor véres hurka fehérrépával. Vagy tepertős gombóc – de azt a mama csinálja a legjobban.
Jól sütök. Süteményeket és tortákat minden családi alkalomra. Vasárnap reggel még megteszem. Mandulával, dióval, mákkal, amink éppen otthon van. Régóta már palacsintát, kukorica- és banánkenyeret is.” Michaela, Michel, Michi, időközben nemzetközi szinten.
Amikor a nagymama 62 évesen, túl korán meghalt, az unoka beköltözött a lakásába. A műhelyt a konyhában rendezte be. Kreatívan főzögetett szabásmintákon és anyagokon. Sokat gondolt a nagymamára. Inspirálta az ő vágya, hogy a főzés után horgoljon, kössön, hímezzen.
Alapos. Mademoiselle M kereskedelmi akadémiai végzettséggel és egy textilipari cégnél szerzett szakmai tapasztalattal vértezte fel magát a kereskedelmi élet mélységei ellen. Az érettségi után divattervezést tanult. Legszívesebben már tizennégy évesen debütált volna a hetzendorfi divatiskolában. De nem. A szülők! Ma már okosnak tartja a döntésüket.
A Michèl Mayer márkája szenvedélyesen indult: lazán kreatív dolgokat tervezni, tűzni a babán, varrni, bemutatni, eseményeken megjelenni. Showtime! Voltak divatdíjak, jó sajtó – és bátorság a saját üzlethez. 25 évig csinálta. Nagy szponzoráció nélkül a háta mögött. Ausztriában. Jubileum! Gratulálok.
Jelenleg mégis inkább gondok vannak. Súlyos veszteségek. MM elmúlt évekbeli sikere az estélyi ruhákon alapult, a báloktól a Golden Globe vörös szőnyegéig. Lockdown a báli szezonban = katasztrófa. Hát igen, még a nagy esküvőket is, amelyekre Mayer „menő” divatot szállít, elhalasztották.
Mély levegő. Hinni magunkban és a kreatív lehetőségeinkben. Jó tizenhat éve elvégezte a művészetterapeuta képzést: „Hogy új megközelítést találjak a divathoz, eltávolodjak a felszínes dolgoktól.”
Egy izgalmas fázis, amelyben rájött, „hogy a divat egyáltalán nem felszínes. A szakma mesteri szintű űzése, az ötlettől a kész modellig vezető folyamat a lényeg. Nagyon sokat kell tudnod az emberekről ahhoz, hogy fel tudd öltöztetni őket.” Szörfös nőként viszont tudja, hogyan kell kiegyensúlyozni a hullámhegyeket és hullámvölgyeket. Tehát. Boldogságot kívánhatunk a legújabb projekthez, amelyet Monika Ferrari társ-alkotóval kezdett: Costumes Couture, jelmezek filmhez és színházhoz. Egy német filmprodukción való munkával ketten túljárnak a járvány eszén.
Legkésőbb most érti meg az ember a lelki rokonságot Mister Lee-vel: mély levegőt venni, ellazulni, megnyugodni, lenni. Nevetni és főzni.
Japán ramenre vagyunk hivatalosak. Daniel szereti a leveseket. „A csirkeleves (a nagyi fehérrépát is főzött bele) sosem fogy el. Nemcsak a ramen alapja, hanem tulajdonképpen majdnem mindené” – jegyzi meg Michi sous-chef. És hogy Danielnél sosem létezik „körülbelül”, minden hozzávalót pontosan kimér. Tehát: 500 g finom tönkölyliszt (vagy búzaliszt), 180 ml víz, 2 tojás, ¼ teáskanál só a ramen(-tésztához). Zavarba ejtő módon a tészta adja a nevét a legkülönbözőbb levesalapoknak. Már előző nap nagy mennyiségben áttekerték a gépen. Ami marad, azt a következő munkanapon, amikor a főzésnek gyorsan kell mennie, Yaki Sobává dolgozzák fel. Sült tészta. Egyszerűen hangzik, ha a Yakisoba-szósz nem lenne minden szenvedélyes szakács nagy titka. Lehet venni is, de Daniel apja, aki mindenre allergiás, saját maga készítette, így a fia is. „Annyira jó”, nyalja meg a felesége a szája szélét.
Mégis. Irány egy kis áruismereti lecke a Nippon Ya-ban, a japán szupermarketben, a Wienzeile és a Faulmanngasse sarkán, amely felett a tisztelt Ayumi asszony őrködik. Ahol kapható szárított kombu, egy sötétbarna-zöldes, enyhén halízű alga a hideg, tiszta vizek tengerfenekéről – enyhébb és édesebb a japán, mint az Atlanti-óceáni. Elengedhetetlen a ramenhez: beáztatva, rövid ideig forrázva, vékony csíkokra vágva. Mint a nori, a másik ismertebb alga, amelyet szárított, majd pörkölt, fűszerezett, papírszerű lapként árulnak, és elsősorban szusi borításaként szolgál. A ramenlében csak rövid ideig szabad áztatni: az umami garanciájaként, az átfogó ízélményért, kombinálva kombuval és bonito-pehellyel. Ezek átlátszó faforgácsnak tűnnek, és „táncoló halpehelynek” – katsuobushi – nevezik őket, mivel forró levessel érintkezve mozogni kezdenek. Füstös ízűek, emlékeztetnek a halra, amelyből származnak. „A jó étel”, okítja lágyan Daniel, „az aromák egyensúlyából fakad. A legfontosabb benne a hozzávalók minősége.” Nevet. „Yeah, cooking is in the family.” Mesél az iskolai szünetekről, amikor Los Angelesből elrepült a nagymamákhoz, a japán nagymamához Tokióba, a kínaihoz Hongkongba. 99 évesen halt meg, de sosem fogja elfelejteni a hongkongi halpiac lenyűgöző világát, a családi találkozókat: „Ahogy a nagyszülők, nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek – mindenki – kiválasztotta az egyetlen igazi halat aznapra, elvitte az étterembe, tanácskozott, hogyan készítsék el, együtt ették meg…”
Michaela enyhe kuncogással a hangjában magyarázza, hogyan működnek a velencei útjaik: „Én megnézem a Guggenheim Collectiont, ő megnézi: mikor nyit a halpiac.” Kicsit büszke arra, hogy ő ébresztette fel a kedvét az olasz pizzához: „Otthon kövön sütjük, ha nem megyünk el a Federico II vagy a La Spiga olasz éttermekbe.”
Pillanatnyilag a Cha No Ma teaházban melegszik fel, amely szintén a kedves Ayumi asszony birodalmához tartozik, egy Matcha Latte esztétikájánál. Édes gondolatokkal a szezámfagylalt-adagok felől. Számára „az egyetlen és legjobb fagylalt”. Lehet ez szerelem?
Az ázsiai konyhát csak L. A.-ben ismerte meg, mondja később a saját lakásukban, „amikor Daniel bemutatott a szüleinek. A Tokióban és Hongkongban tett nagyszülői látogatások végképp elvarázsoltak. A legjobb ételeket a bevásárlóközpontokban találod: egy óra sorban állás! És akkor műanyag széken ülsz egy műanyag abrosz előtt, és dim sumot kapsz egy műanyag edényben. De. Soha azelőtt vagy azután nem ettem ilyen isteni habosan fűszeres dim sumot.” Gúnyolódik: „Bécsi ázsiai étterembe nem tudok elmenni Daniellel… Házon kívül csak azt esszük, amit otthon nem főzünk: egy szelet húst a Pöschlben, egy Márton-napi libát a Drei Hackenben, halakat a Bodega Marquèsben, ceviche-t a Mochiban.”
Olyan közel, olyan távol: „Mexikóban mi magunk csináltuk őket. Egy Cabo San Lucas-i esküvőre hivatalosak voltunk, a társaság mélytengeri halászaton volt, mahi-mahi, a nagy. Ha, és én fogtam a legnagyobbat.” Eljátssza a diadalt, mély levegőt vesz, vágyakozva sóhajt: „Ó, és Thaiföldön rákot fogtunk.”
Ez szerelem. Ami, mint egyébként csak az őzlábgombánál a nagyi emlékére, két napra büdössé teszi a lakást – hogy télen is BBQ-t, azaz hagyományos koreai Bimbim Bapot főzzön. „A húst nagyon vékonyra vágatjuk, és előtte bepácoljuk.” Igen. Danielnek az egyetemen annyira szörnyű volt az étel, hogy elkezdett saját maga főzni. „Közben nőtt a vágy, hogy jól megtanuljam. Régebben a nagyapa és a nagybácsik az asztalnál ültek, sört ittak és vitatkoztak, miközben a nagymama és a nagynénik a konyhában álltak. A bátyám és én segítettünk az anyánknak. A fiatalok számára a főzés szükséglet. A legegyszerűbb eszköz a színvonal emelésére. Nem kell hozzá sok pénz, csak tudni kell, HOGYAN.” A finoman fűszerezett ramenje ezt bizonyítja.
Schlutz és Umami.