A Dél-Stájerország talán legidillibb szegletében, a Kitzeck im Sausal-i szőlőskertek és gyümölcsfák között felnőtt Anna-Sophie számára az érettségi után minden egészen másképp is alakulhatott volna. A bizonyítvánnyal a zsebében St. Gallenbe költözött, és közgazdaságtant kezdett tanulni, de a zene nem eresztette. A 25 éves lány már kilencévesen írta az első dalait a gyerekszobájában, a szülei pedig kezdettől fogva támogatták. Végül megtette azt a lépést, amit sokan sosem mernek: otthagyta az előadótermet, és belevágott a stúdiózásba. 2020-ban a nyolcvanas évekbeli Cambodia című sláger feldolgozásával érte el az áttörést.
Azóta sok minden történt a művésznő életében: több sikeres kislemez, mint például az Attack Without Warning, a Breathe vagy az Insanity nemcsak a slágerlistákra repítette, hanem az ország egyik legnagyobb színpadára is: a Nova Rock Fesztiválra. „Teljesen szürreális” – így írja le a dél-stájer énekesnő a 2025 júniusi fellépését:
„A Nova Rock nagy lépés volt számomra, a közönség pedig hihetetlenül melegszívű volt. Ez volt a pályafutásom egyik legszebb pillanata. Ez a fellépés újra megmutatta nekem, hogy amit csinálok, az a helyes út számomra. Semmi sem tesz olyan boldoggá, mint színpadon állni.”
Anna-Sophie énekes-dalszerző
De hová vágyik egy olyan slágergyáros, mint ő, az élő fellépések és stúdiózások után? Természetesen oda, ahol minden elkezdődött: Dél-Stájerországba, a szülői farmra. „Sokat voltam stúdióban szeptemberben, és valami újon dolgoztam, amibe rengeteg időt és energiát fektettem. De erről még nem szeretnék túl sokat elárulni.” Októberben aztán szünetet tartott, és otthon besegített. „Igazán élveztem a szüretben való segítkezést. Ez minden évben különleges számomra.” Bár még vár rá néhány koncert, utána a fiatal énekes-dalszerző ismét teljes egészében az írásnak szeretné szentelni magát. „Már nagyon várom, hogy néhány hétig csak otthon lehessek, és dalokat alkossak.”
És talán éppen ez a váltás a reflektorfény és a farm között teszi Anna-Sophie zenéjét olyan közvetlenné. Új, Feel It All című kislemezében például azt írja le, mennyire fontos, hogy az életet minden érzékünkkel megtapasztaljuk – öröm, fájdalom, boldogság, szomorúság. „Mert ha nem ismered a mélységeket, a magasságokat sem tudod értékelni” – magyarázza. A dal önmagának a tükörképe: „Olyan ember vagyok, aki nagyon erősen éli meg az érzelmeket, teljesen mindegy, milyenek. Ez jellemez engem, és ezért akartam erről dalt írni.”
A második, nemrég megjelent Stay Young & Grow Up című kislemezben is ott vibrál a melankólia és az életöröm ez a keveréke. Ebben a felnőtté válásról énekel, és arról a vágyról, hogy megőrizze a korábbi könnyedséget. „Gyerekként egyszerűen minden izgalmas volt – minden karácsony, a nyári szünet, vagy amikor órákon át utazhattam a traktoron az apukámmal. Bár utóbbit ma is csinálom, csak már én ülök a volánnál.” Ezt az örömöt az apró dolgokban szeretné megőrizni. „Azt hiszem, ez az egyik erősségem: még mindig tudok örülni, mint egy gyerek.” A felnőtt létben azonban a stájer énekesnő is talál jót: „Az, hogy ma pontosan azt csinálhatom, amiről gyerekként mindig álmodtam, a legszebb az egészben. Voltak ábrándjaim – egyszer egy színpadon állni, csillogó ruhában, a reflektorfényben, élő zenekarral énekelni a saját dalomat. Most ez a valóság.”
Ha már a fellépésnél tartunk: a kérdésre, melyik a kedvenc dala a színpadon, Anna-Sophie-nak nem kell sokat gondolkodnia: „Határozottan a Breathe! A dalnak ereje van, egyszerűen szórakoztató.” Bár fellépései energikusak, az igazi ereje talán az érzelmekben rejlik. Szinte minden dala az életéből mesél, néha mások inspirálják, de mindig személyes kötődéssel. A dalszerzést ráadásul egyfajta időutazásként írja le: „Az ember újra átélheti a múltbéli érzelmeket. Még ha ma más élethelyzetben is vagy, az írás közben újra igazán elmerülsz benne.”
Zeneileg olyan erős személyiségek inspirálják, mint Taylor Swift, Sabrina Carpenter vagy Tate McRae. Szenvedélyesen vallja magát Swiftie-nek (a szerkesztő megjegyzése: így hívják Taylor Swift rajongóit): „Imádom az új albumát, a The Life of a Showgirl-t, minden dal egyszerűen sláger” – lelkendezik. Különösen a vezető kislemez, a The Fate Of Ophelia ragadta meg: „Teljesen azonosulni tudok vele.” A legnagyobb példaképei azonban azok, akik kezdettől fogva kísérték: a szülei. Nemcsak a bátorságot adták meg neki ahhoz, hogy hobbiját hivatásává tegye, hanem azt a talpraesettséget is, amit a mai napig megőrzött. Nélkülük nem lenne ott, ahol most van, meséli a fiatal énekesnő.
Aki látja Anna-Sophie-t a színpadon, önbizalmat, energiát, jelenlétet érez. De nyíltan beszél arról is, hogy néha ő is kételkedik. „Persze vannak pillanatok, amikor megkérdezem magamtól: elég jó vagyok? Elég jók a dalaim?” De aztán eszébe jut, mit jelent számára a zene. „Egy kreatív szakmában a 'elég jó' annyira szubjektív. Ha én érzem a dalt, akkor az helyes. Hiteles és őszinte akarok lenni. És ha mindent beleadok, akkor az több mint elég.”
Hitelesnek lenni – ez vonatkozik a közösségi médiára is, egy olyan témára, amivel kapcsolatban a dél-stájer énekesnő nem kritikátlan. „A promócióhoz szuperfontosak a közösségi média felületek, és jó kapcsolatban lenni azokkal az emberekkel, akik szeretik a zenémet. De néha azért elgondolkodom: milyen szép is lett volna a 80-as években, amikor nem voltak TikTok-trendek, és csak a zenéről szólt minden.” Ennek ellenére tartja magát ahhoz, hogy önmaga maradjon: „A közösségi médiában is pont olyan akarok lenni, mint a való életben, 100 százalék Anna-Sophie.”
Ahogy közeledik a karácsonyi időszak, úgy lesz egyre bensőségesebb a hangulat a popénekesnő körül is: „Minden évben otthon, a családommal ünneplem a karácsonyt. Anyukám még mindig ugyanazt a süteményt süti, mint 20 éve, én éneklem a 'Csendes éj'-t, elmegyünk az éjféli misére, ugyanazt a menüt esszük – számomra ez a tiszta karácsony.”
A jövőt illetően Anna-Sophie-nak mindenképpen határozott elképzelései vannak. Művészként akar növekedni, új dolgokat kipróbálni, kihívások elé állítani magát, és közben „sosem megállni”. „Azt kívánom, hogy azt, amit most csinálok, örökké csinálhassam. Mert számomra nincs szebb élet annál, mint amit épp most élhetek.”
Dalszerző session vagy élő fellépés?
„Dalszerző session nélkül nem lenne élő fellépés, végül is szeretem előadni a saját dalaimat. De az az érzés, amikor élőben állok a színpadon, és a közönség velem énekli a szövegeket, az egyszerűen semmihez sem fogható. Szóval: élő fellépés!”
Traktorozás vagy vörös szőnyeg?
„Legszívesebben mindkettő! Este a vörös szőnyegen, másnap reggel pedig vissza a traktorra – nálam nincs egyik világ a másik nélkül.”
Dalok oldschool módon papíron vagy jegyzet applikáció a telefonon?
„Az iskolában még papírra írtam a dalaimat, tele füzetekkel a szövegekkel és akkordmenetekkel. Ma már minden digitális, a mobilom az új jegyzetfüzetem.”
Szőlőskertek Dél-Stájerországban vagy felhőkarcolók Berlinben?
„Egyértelműen: a szőlőskertek Dél-Stájerországban.”
Fejhang vagy megérzés?
„Megérzés. Azt írom le, amit épp érzek, mélyebb gondolkodás nélkül, és legtöbbször ugyanígy is cselekszem. Spontán, őszintén és a pillanat hatása alatt.”
