A pandémia okozta magány után, éppen az O-Töne 20. jubileumi kiadására, a társadalmi viszonyok visszatérnek az osztrák irodalomba. Ugyanakkor hangot kap a bolygónk iránti komoly aggodalom is, amelyen élünk. Az idei O-Töne Irodalmi Fesztivált a MuseumsQuartier-ban rendezik meg.
Birgit Birnbacher szociológiai pillantást vet egy Salzburg legmélyén fekvő falura, és felteszi a kérdést, miből éljenek az emberek, ha már nincs munkájuk. Ana Marwan hősnője saját hajánál fogva húzza ki magát a klinikai kezelés nyomorúságából. Teresa Präauer több elbeszélői nekifutással boncolgat egy „bobo-stílusú” vacsorapartit. Milena Michiko Flašar japán főhősnője takarítónőként gondoskodik egyedülálló emberek földi maradványairól. Tonio Schachinger Gerber diákot digitális környezetbe helyezi. Sabine Gruber a halál tükrében vizsgálja a szerelem lejárati idejét. Laura Freudenthalernél az élet globális fenyegetések túlélésévé válik, Franz Schuhnál pedig egy panaszok nélküli férfival találkozunk. Kettősen ironikus értelemben, ugyanis csak látszólag testi betegségek nélkül, és csak látszólag ok nélkül a panaszkodásra.
Az irodalmi debütálók idén is az emberek közé merészkednek. Eva Reisingernél a férfiaknak erős idegekre van szükségük. Greta Lauer és Johanna Sebauer igazán furcsa falvakat írnak le. Cornelia Hülmbauer faluja meglehetősen normális, a családi kép egy autószerviz köré csoportosul. Fabian Wakolbinger hajléktalanok társaságába keveredik. Karoline Therese Marth írásával teremt magának egy kis paradicsomot. Luca Kiesernél a víz alatt fenyegető dolgok történnek, Matthias Grubernél pedig nem kevesebbről van szó, mint a szemétben való túlélésről. Meglehetősen siralmas kilátások. Vagy éppenséggel hajmeresztőek. Nézze meg!
