Richard Wagner ezzel az operával alkotta meg a zenei romantika kulcsművét, ahogyan azt E. T. A. Hoffmann megidézte: »Izzó sugarak lövellnek át e birodalom mély éjszakáján, és óriási árnyakat veszünk észre, melyek hullámzanak, egyre szorosabban zárulnak körénk, és elpusztítanak minket, de nem a végtelen vágyódás fájdalmát«. Ugyanakkor Wagner megnyitotta az utat a zenei modernizmus felé, mivel a kromatikus hangok függetlenedése és a disszonancia felszabadítása révén a harmonikus feszültség – amely az erotikus feszültség szimbóluma – nem nyer feloldást. Ez csak a szerelmi halálban valósul meg, amelyben a haldokló Izolda hallucinálja a halott Tristan feltámadását.
Calixto Bieito, az utóbbi évtizedek egyik meghatározó zenés színházi rendezője, most először foglalkozik ezzel a művel. Munkái mindig szereplőinek esendő, halálraítélt testi mivoltát helyezik a középpontba. Izgalmas lesz látni, hogyan küzdenek meg a wagneri Tristan-tétellel.
A hajó kormánynál Tristan áll, Marke angol király fogadott fia. Tristan Izoldát, az alávetett írek királylányát viszi Angliába. Ott feleségül adja az özvegy Markéhoz, hogy megerősítse a két nép szövetségét – és saját hatalmi pozícióját. A fedélzeten távol tartja magát Izoldától. Ahelyett, hogy megadná neki a kijáró tiszteletet, gúnydalban csúfoltatja, amelyet az egész legénység énekel. Izolda feltárja bizalmasának, Brangänének az előzményeket: a háborúban Tristan megölte Izolda vőlegényét, Moroldot. A párbajból azonban ő is mérgezett sebet kapott. A beteg Tristan hagyta magát egy csónakban kitenni Írország partjainál, hogy »Tantris« zenészként Izolda ápolásába kerüljön, mert csak az ő gyógyító tudásától remélhetett felépülést. Izolda felismerte benne vőlegénye gyilkosát, mégsem volt képes bosszút állni, amikor a beteg a szemébe nézett. A meggyógyult »Tantris« valódi nevén, mint Marke király kérője tért vissza. A legyőzött íreknek nem volt más választásuk, mint elfogadni az ajánlatot. Amikor Brangäne az általa a fedélzetre csempészett bájitalokra utal, amelyekkel talán minden jóra fordulhatna, a mélyen megalázott Izolda úgy dönt, hogy megmérgezi Tristant és önmagát. Ám a méreg helyett Brangäne szerelmi italt ad a két halálos ellenségnek, amely az olthatatlan vágy gyönyöreire és kínjaira kárhoztatja őket.
