Aligha van még egy kerti projekt, amelyet olyan egyszerű lenne a gyerekekkel együtt megvalósítani, mint egy rovarhotel építése. Ahhoz azonban, hogy a kellemes barkácsdélutánból valódi otthon is váljon a vadméhek és társaik számára, néhány részletre oda kell figyelni, amint azt Alexios Wiklund az Osztrák Állatvédő Egyesülettől elmagyarázza nekünk.
Mielőtt belekezdenénk az építésbe, van egy alapvető tanácsa: „A legjobb rovarhotel maga a kert, amely eleve sokat nyújt az állatoknak. A honos, szezonálisan virágzó növények, egy vad, nyíratlan sarok vagy egy lomb- és holtfa-halom legalább annyira örömet szerez a hasznos élőlényeknek, mint bármilyen fészkelőhely.” Aki ráadásul lemond a növényvédő szerekről, és a robotfűnyírónak is ad egy kis szünetet, az teremti meg a legjobb feltételeket a kert nagyobb biodiverzitásához.
Csak akkor okoz igazi örömet a rovarhotel is, ha ez az alap rendben van, miközben a hasznosság nagymértékben függ az építési módtól, a helyszíntől és a környező élőhelytől. Ahhoz, hogy a fészkelőhelyet valóban elfoglalják, tisztán kell kidolgozni, illeszkednie kell a hazai fajvilághoz, és virágzó területek közelében kell állnia. A kereskedelemben kapható kész rovarhitelek erre gyakran csak korlátozottan alkalmasak, mivel általában kezelt anyagokat, például lakkokat vagy ragasztót tartalmaznak. Ennél is kifizetődőbb a saját készítésű hotel, különösen a gyerekekkel közös projektként. Hogy pontosan ki költözik be, azt a szakértő máris elárulja:
„Főleg a magányosan élő vadméhek, mint a falazóméhek, a szitásméhek vagy a poszméhek szívesen veszik igénybe az ilyen fészkelőhelyeket. Mivel ezen fajok több mint felének a homokos talajban van a fészke, értékes kiegészítést jelentenek a súlyosan veszélyeztetett állatok számára.”
Alexios Wiklund, Osztrák Állatvédő Egyesület
Maga az építés során érdemes tüzetesebben is megnézni az anyagot, mert nem mindenki tartja be, amit ígér. Az időjárásálló rovarhotel száraz helyen áll, gondosan van kidolgozva, és kezeletlen kemény fából készült, tisztán fúrt lyukakkal vagy megfelelő csövekkel, repedések és nem megfelelő töltőanyagok, például szalma, fenyőtoboz vagy puhafa nélkül. A fenyőtoboz, a fűrészpor vagy a faforgács sem hoz sokat a konyhára a hazai rovarvilág számára, csakúgy, mint a törékeny anyag, amely felsérthetné az állatokat és a bábokat.
Ehelyett hasznosabb az agyag és homok keveréke, a tégla vagy agyagtégla, valamint az üres növényi szárak, mint a nád vagy a bambusz. Fontos ekkor: a nád- és bambuszcsöveket a hátsó végén lezárják, az elején pedig dróttal rögzítik – így a kíváncsi madarak kívül, a kicsik pedig biztonságban belül maradnak.
Aki most már tudja, mire kell figyelni, a megfelelő anyag keresését akár családi kirándulássá is teheti: száraz gallyak, üres nádszálak vagy szalma szinte maguktól találhatók egy erdei séta során. Csak az a fontos, hogy kizárólag laza, száraz és kezeletlen anyagokat vigyünk magunkkal, az élő vagy védett növényeket és állatokat pedig hagyjuk ott, ahová tartoznak.
A megfelelő méretek is eldöntik, hogy a lakók jól érzik-e magukat. Minden költőcsőnek legalább nyolc centiméter hosszúnak kell lennie, körülbelül hat centiméter mély lyukakkal és három-hat milliméter átmérőjűekkel. Az egyes fúrólyukak között ezen kívül egy-két centiméter távolság ajánlott. Egy részlet, amelyet az állatvédő különösen hangsúlyoz: minél rövidebb a költőcső és minél nagyobb a fúrólyukak átmérője, annál könnyebben tudják a éhes madarak kihalászni a lárvákat. A fúrás során tehát néhány milliméter dönt arról, hogy a fészkelőhely később valóban biztonságos-e.
A tavasz helyett egyébként jobban tesszük, ha már nyár végén vagy ősszel építünk egy rovarhotelt. Így a telelő fajoknak elegendőidejük van arra, hogy még a tél előtt felfedezzék és elfoglalják új otthonukat. A helyszínnek naposnak és szélvédettnek kell lennie, ideális esetben déli-délkeleti tájolással és szabad repülési folyosóval a virágzó növények közelében.